A Bayern München brazil középpályása, Douglas Costa kapcsán a legesélyesebbnek a Manchester United és a Juventus csapata tekinthető.
A Tuttosport és a The Sun értesülései szerint a játékos a Manchester United és az Ajax között megrendezésre kerülő Európa Liga-döntőt várja, mielőtt végső döntést hozna jövője tekintetében.
Mindezt az újságírók azzal indokolják, hogy a futballista mindenképpen szeretne a BL-ben szerepelni jövőre, a manchesteri vörösök azonban kizárólag EL-győzelemmel juthatnak be a legjelentősebb európai kupasorozatba, mivel idén sem sikerült a legjobb négy csapat között végezniük a Premier League küzdelmei során.
A brazil futballista nem rejti véka alá, hogy elégedetlen az idén számára biztosított játéklehetőséggel, hiszen ebben az évben csak tizennégy alkalommal volt kezdő a bajorok csapatában.
Douglas Costa német szinten komoly befektetésnek minősül, hiszen 2015 nyarán a Sahtar Doneck csapatától harmincmillió euróért csatlakozott a müncheni alakulathoz.
A brazil válogatottban a játékos tizennyolcszor szerepelt, a Bayern Münchennel kötött szerződése pedig 2020-ig érvényes.
Mivel a futballista képes úgy a jobb, mint a bal oldalon játszani, rendkívül jól illeszkedne Massimiliano Allegri 4-2-3-1-es rendszerébe.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Juventino73 2017.05.24. 16:05:51
jeneiPALI 2017.05.24. 16:12:47
NagyonJuve 2017.05.24. 17:16:13
m.martin91 2017.05.24. 17:20:09
rockitbaby 2017.05.24. 17:47:50
Félelmetesen öreg a keretünk, és nagyon kellenek az olyan fiatal, tehetséges és ambíciózus játékosok, mint akár Pjaca, akár Orsolini. Akik nem Berardi módjára befosnak, ha teljesíteni kellene vagy küzdeni, hanem odateszik magukat. Értelmes rotálás mellett az olyan fiatalok, mint Lirola/Schick(ha jön)/Pjaca vagy Orsolini már nem feltétlen szükséges, hogy inkább kölcsönbe menjenek a biztos játékpercek reményében, mert vagy olyan poszton játszanak, ahova most egyáltalán nincs cserénk, vagy a jelenleginél jobb opciók még ők is.
Costa jó játékos, de ha triplázás lesz, akkor beleférhet egy olyan év is, ahol megint mondjuk csak bajnokság lesz meg, de beépítünk egy rakat fiatalt, akikkel a generációváltás kicsit már gördülékenyebb lehet.
babo0410 2017.05.24. 18:10:04
És én nem tudom mitől olyan jó Costa, de én idén láttam pár Bayern meccset, főleg a BL-ben, német bajnokikat nagyon ritkán nézek, És én nem láttam benne semmi olyat, ami miatt annyira el lennék ájulva tőle. Inkább Keita jöjjön, meg ha tényleg annyira akarjuk, Tolissoban is van lehetőség, habár sokat őt se láttam játszani.
patrik1112 2017.05.24. 18:33:23
babo0410 2017.05.24. 19:23:16
2017.05.24. 19:26:26
Én pártolom az érkezését!
Rocky80 2017.05.24. 19:55:48
Jobbon-balon, mi bajunk lehet?
Juventino73 2017.05.24. 22:55:52
Dante01 2017.05.24. 23:08:34
Rengetek hír lát mostanában napvilágot, de szerintem majd csak a bl döntő után fognak az átigazolásokkal komolyabban foglalkozni. Most azért remélem július közepére összeáll a csapat és nem kell megint 31.-én azon rágódni kit veszünk kp.-ra vagy a csatársorba.
Shankin 2017.05.24. 23:39:17
Juvetto 2017.05.25. 07:16:37
Számomra az első dolog, ami eszembe jut, ha Douglas Costát kell jellemezni, az a dinamika. Csak inkább, amolyan "gyorsvonatként" megfogalmazva.
És pontosan én is a Bayern elleni meccseinkből indulok ki (annak ellenére, hogy az nem most volt), konkrétan folyton becsúszott a Sportszelet a nacimba, amikor hozzá került a labda... Természetesen nem akarom piedesztálra emelni, de nekem valahogy olyasmi spieler ő, mint Alex Sandro, csak védekezésben kevesebb, támadásban pedig több, de ugyan az a gépállat-feeling.
Kardinális kérdés, hogy mentálisan, milyen a pali...? Na, ebben nem vagyok biztos... Ha ez a rész lenne a döntő, akkor talán inkább Keita Baldé jöjjön. Igaz, egyelőre nem lehet egy lapon említeni a két játékost, viszont a szenegáliban - koránál fogva is - nyilván bőven van még potenciál.
Érdekes kis mercato lesz ez, annyi bizonyos... :-)