HIVATALOS: Benatia véglegesen a Juventus tulajdonába került

benatia_medhi_2020.jpgA Juventus érvényesítette opciós jogát, s végérvényesen is megszerezte a Bayern Münchentől a marokkói válogatott védőt, Medhi Benatiát, aki a jelenlegi szezont kölcsönjátékosként a zebracsíkos mezben tölti. A játékos 2020 június 30-ig kötelezte el magát az Öreg Hölgynél.

Benatia jelentős tapasztalattal rendelkezik az olasz bajnokságban, hiszen megfordult az Udinese és az AS Roma együtteseinél is, majd 2014 nyarán a fővárosi klubtól 26 millió euróért igazolt a Bayern Münchenhez, ahol nem sikerült megismételni korábbi remek teljesítményét.

"A Juventus örömmel jelentheti be, hogy érvényesítette opcióját, s a kezdeti, egy szezonra szóló kölcsönt követően, a Bayern Münchentől véglegesen megszerezte Medhi Benatiát. A 17 millió eurós vételár két pénzügyi év alatt kerül kifizetésre.

A 30 esztendős védő által aláírt szerződés 2020 június 30-ig köti majd a zebramezesekhez." - szól a klub hivatalos közleménye.

A jelenlegi szezon során Benatia mindösszesen 18 alkalommal lépett pályára a Juventus mezében, s ezalatt egy találat fűződik a nevéhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3612501563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

delpi0823 2017.05.12. 19:59:52

Jol jarunk vele sytem egyertelmuen ha nem lesz sokat serult.

NagyonJuve 2017.05.12. 20:19:02

Ha belejön talán megéri de az utóbbi meccsein szinte kivétel nélkül róla kaptunk gólt vagy ordító helyzetet. Meg rugani elől veszi el a lehetőséget, aki elég sokat fejlődött védekezésben és szögletnél is egyik legerősebb. Caldaraval kiegészülve retteghetnek ha szögletet rúgunk! :)

nutellás marhapörkölt tejjel 2017.05.12. 20:54:58

nem tartom sokra a srácot, drága is és felesleges is

Il Principino 2017.05.12. 20:55:53

Nem örülök neki,de ha már így alakult nincs mit tenni,bízni a legjobbakban :)
Hajrá Medhi!

DegerFaCan 2017.05.12. 21:11:39

Barzaglinál nem vagyok biztos benne, hogy nyáron folytatja, ha meg nyernénk a BL-ben sztem tutira szögre akasztaná,s most lett 36 éves. Chiellini 33 lesz nyáron, Bonucci 30 lesz nyáron, Benatia most 30. Mivel nyáron még nem jön Caldara, így négy belső bekkel futnánk neki a szezonnak Bonu-Chiellini-Benatia-Rugani. Mikor - az akkor már 25 éves Caldara (egyidős Ruganival egyébként) csatlakozik - akkor Chiellini már 35 lesz szóval sztem nem rossz vásár főleg az elkövetkező évre nézve mivel 4 top védővel futnánk neki. bizalom erősödik a kölcsönjátékos leigazolása végett, jól jön a belső moodnak is az ilyen, erősíti a közeget. szóval én nem sajnálom ezt a pénzt rá.

Drughi Di Bianconeri 2017.05.12. 21:12:56

Az egészet nem értem, egyik oldalról sem,ez csak a Bayernnek jó, mert jó pénzt kapnak 1 olyan 30 évesen kiégett játékosért,aki náluk nem is játszott.

Bennynek nem értem miert éri meg lecserélni a bayern padját a Juventusera,hiszen az világos,h a BBC egyik tagját sem tudja kiszorítani.

Attól tartok,ez Rugani távozását vetíti előre,ami 1 nagyon koncepciótlan húzás lenne a vezetőségtől...
Lecserélni egy saját fiunkat, aki a jövő klasszisa,kapitánya lehetne, egy idejekorán kiégett,nagyon formánkívüli, 30 éves zsoldosra....
Ez Real Madrid style, bár köztudomású, h az Elkann-Agnelli duó üzleti, nem pedig érzelmi alapon működtetik a klubot,méghozzá kiválóan,de egy Rugani vs. Benny kérdésben igazán megdobbanhatna a Juve szív.

DegerFaCan 2017.05.12. 21:14:39

@Drughi Di Bianconeri: ? miért menne el Rugani? Barzagli szvsz tuti nem folytatja s marad négy védő (Bonu eltávozása fel sem merülhet). az egy három + szuperkupa meccsekkel is telített sorozatban szükséges

Rikoo 2017.05.12. 21:18:23

@DegerFaCan: A világ 5 legjobb védője között van Barzagli most is. BL döntőben is kezdő lesz. 100%, hogy folytatja legalább jövő nyárig, de még az is lehet, hogy azután is marad. Topjátékos.

Shankin 2017.05.12. 21:31:09

Feleslegesnek tartom a leigazolását. Nem kell 5 belsővédő ha marad a 4 védős rendszer. Annak örülnék a legjobban ha beigazolódna, amit írtak egyesek régebben, hogy megy is tovább Marseillebe. Így csak a Bayern járt jól, akik eladtak egy 30 éves védőt 20 millióért, és ebből a pénzből megvették a 22 éves Sület.

ollaze 2017.05.12. 21:35:38

Szerintem eladjátok utána, amúgy tényleg ennyire szar játékos lenne, ahogy mondjátok?

DegerFaCan 2017.05.12. 21:39:15

@Rikoo: én is top védőnek tartom, de belegondolva a helyzetébe sztem lassan úgy érezheti hogy ideje letenni a lantot és ilyen év után tökéletes időzítés lehetne erre. csak h megelőzze az esetleges eltartottság érzetet.

Il Principino 2017.05.12. 21:47:24

@DegerFaCan: A vb-n még szerepelni fog abban biztos vok!!!Utána vonul vissza érzésem szerint :) Allegriék arra hívják vissza Caldarat...Puhatolózások már biztos történtek mindkét fél részéről,hogy ki meddig képzeli a közös munkát..

rockitbaby 2017.05.12. 21:55:54

@Drughi Di Bianconeri: Első tippra talán azt mondanám azért kellett mindenképp védő, mert a mostani szezon során Chiellini és Barzagli is igen sokat voltak bevethetetlen állapotban sérülés miatt, Bonucci pedig magánéleti váláság miatt. Ha kicsit is rosszul jön ki a lépés egy időben bukhattuk volna a világ igazi BBC-jét. Óriási érvágás és nem mellesleg nettó öngyilkosság lenne nekifutni a következő szezonnak úgy, hogy nem készülünk fel mindenre.

Barza és Giorgio is egyre idősebb, lassabb a felépülés. Ha netán egyszerre sérülnek le, a Bonucci-Rugani kettős nem elég. Persze ebben az esetben Benatia sem sokkal mélyebb merítési lehetőséget biztosít, mert két posztra három ember még mindig sovány.

Azon sem lepődnék meg, ha a következő szezont a Bonu-Rugani kezdő védőpárossal indítanánk.

2017.05.12. 22:20:02

@ollaze: Egyáltalán nem értem, hogy miért így van beállítva. Egy nagyon rossz meccsére emlékszem, ott biztos sok mindenkinél elásta magát, meg valóban sokat sérült. Amikor játszik, akkor viszont semmi gond nincs vele. Ha meg nem lenne hónapokig jegeltetve, akkor biztos vagyok benne folyamatosan jó teljesítményt nyújtana.

Rikoo 2017.05.12. 22:29:39

@ollaze: A BBC-hez képest igen. Jelenleg el vagyunk kényeztetve, mert a világ legjobb védői nálunk játszanak.
De Benatia pl. a P$G-ben kezdő lehetne illetve az összes többi francia csapatban is.

ollaze 2017.05.12. 22:47:43

PSG-be még ha nem is hiszem, de a két Olympiquenek jól jönne az biztos.

Leram7 2017.05.12. 23:13:09

Érdekes, de nagy terhelésre jövőre kellhet. Remélem ez nem Bonu távozását jelenti.

Rugani jelenleg sérült a hó végéig, ami nagy kár.

Barza szerintem még nem vonul vissza, ebben a szezonban ugyannyit játszott, mint Chiellini és még válogatott is. Még 2-3 éve van bőven, természetesen úgy, hogy egyre kevesebb szerepet kap.

Mitya10 2017.05.12. 23:46:55

Én a sérüléseit nem komázom de parádés védő az az 1-2 baki amiket neg csinált melyik védőnk nem tette meg idén? Emberek = hibàznak. Én inkább azt nézem hogy a tudása alapján nagyon is faxa védő :)

kovta23 2017.05.13. 07:33:45

Sziasztok! Az nem tűnt fel senkinek, hogy Barza papa az utóbbi időben nem is középhátvédet játszik, hanem 4 védős rendszer jobb oldalán. Tehát négy kh van a két posztra ami kell is. Ha meg visszatér közbe közbe Allegri a 3 védős rendszerre akkor meg kell is az 5 belső védő.

En7ex 2017.05.13. 08:36:08

Barzagli mar 36 eves lelassult mint evra bl donton biztos nem jatszatnam benatia meg csak 30 es tudjuk hogy nalunk altalaban bejonnek az ilyen mashol mar leirt jatekosok plusz benatia a seria a egyik legjobb vedoje volt mig a bayern el nem vitte jol jarunk vele lenne 3 rutinos jo kozep hatvedunk meg egy fiatal rugani ami nagyon jo

delpi0823 2017.05.13. 10:02:50

Nem tudom itt egyesek mit sirnak meg Rugani tavozni fog baromsagokat honnan szedtek,egy 3fronton harcolo csapatnak egyertelmuen kell 5kozepso vedo egy szezonra plane ugy hogy abbol az egyik 36eves a masik 33 es a serulesekrol nem is beszelve hogy valaki mindig serult,Marrottaek nem hulyek nem veletlenul igazoltak le, es nem elhanyagolhato hogy minosegi kozephatvedrol van szo ami nagyon ritkan elerheto a piacon.

keshudioo 2017.05.13. 11:35:04

@ollaze: Egyáltalán nem rossz játékos, csak rengeteget sérült, emiatt rizikós és sokba is kerül.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása