Allegri: „Támadni fogunk a Barcelona ellen”

allegri_massimiliano_mutogat_bl-sajto.jpgMassimiliano Allegri megerősítette, hogy holnap a támadónégyes összes tagja játszani fog, de a Barcelona ellen a Juventus nem tűzheti ki célként a gól nélküli döntetlent.

A bianconero együttes a szezon során az elmúlt időben sokszor használt egy rendkívül támadó, 4-2-3-1-es felállást, amelyben lényegében az összes támadójátékos pályán volt, és bár a felállás eddig eredményesnek bizonyult, többen szívesebben látnának egy konzervatívabb hadrendet a BL negyeddöntőjében.

„A felállást nem árulom el, de játszani fog a támadó négyes összes tagja.” - jelentette ki Massimiliano Allegri a meccs előtti hétfői sajtótájékoztatón.

„Nem tudom, miért kellene lemondanom róluk, hiszen ez egy negyeddöntő, egy csodálatos játék, és két csodálatos mérkőzést kell játszanunk.

Ez fontos meccs, kellemes lesz ezen részt venni, és azzal a tudattal és hittel fogunk játszani, hogy képesek vaygunk a Barcelona legyőzésére és a továbbjutásra. Azonban ez nem lesz egyszerű, mivel a Barcelona a legerősebb csapat, mivel elöl a három ismert támadó játszik, mások mellett, de ez a hármas várhatóan gólokat szerez a meccseken.

Viszont nekünk is jó játékosaink vannak, erős a csapatunk, amely nagyszerű dolgokat ér el. Sokat változtunk az elmúlt években, nőtt az önbizalmunk és a figyelmünk a BL tekintetében. Ez egy negyeddöntő, a Juventusnak nem lehet újdonság egy ilyen mérkőzés, a srácok készen lesznek, mivel a Juventus fontos kvalitásokkal bír, és ezeket bizonyítanunk kell a pályán, miközben tudatában kell lennünk a nehézségeknek, amelyekkel szembenézünk a nagyszerű ellenféllel való megütközés során.

Nincsenek esélyesek a meccsen, mivel egy kiegyensúlyozott találkozó lesz, nekünk is nagyon kiegyensúlyozottnak kell lennünk. Hazai pályán mindig jó kapott gól nélkül megúszni, de ez nem lesz egyszerű, ezért gólok lövésére kell törekednünk.

Tudjuk, hogy a Barcelona kiváló támadási minőséggel rendelkezik, de védekezés tekintetében vannak gyengeségeik, és ezeket próbára kell tennünk, mivel meg fogjuk kísérelni kihasználni az ellenfelek gyengeségeit. Minden tiszteletem a Barcelonáé, de bárki is legyen az ellenfél, a Chievo vagy a Barcelona, nekünk mindig az ellenfél gyenge pontjait kell támadnunk.

Csak így lehet továbbjutni, mivel a Barcelona ellen nem lehet két gól nélküli meccsre számítani, aztán majd büntetőpárbajban továbbjutni, ez lényegében lehetetlen.”

A katalánok Párizsban négygólos vereségbe rohantak bele, ám a Camp Nou gyepén 6-1-gyel megfordították a párharcot.

„Ez a meccs megtanított minket arra, hogy semmit nem szabad biztosra venni a futballban, különösen ezen a szinten. Szóval gondolkodnunk kell a keddi meccsen, és meg kell bizonyosodnunk arról, hogy jól sül el a mérkőzés, aztán pedig gondolkodhatunk a visszavágón. Mindazonáltal ez egy komoly negyeddöntő, mint amilyen a Bayern München és a Real Madrid közötti, ez a négy csapat esélyes a Bajnokok Ligájára, az Atlético Madrid mellett, a négyből azonban csak kettő marad a negyeddöntők után.

Bizonyos, hogy négy kiváló szórakozást nyújtó este elé nézünk, mi a meccsünket rendkívül nyugodtan fogjuk játszani, illetve kiemelkedő technikával, mivel ezen a szinten komoly technikai készségek kellenek, valamint kiegyensúlyozottság védekezés és támadás között.

Számomra ez a tizedik ütközet a Barcelona ellen. Nem játékosként, mivel a padon vagyok, de már találkoztam velük. Nyolc alkalommal játszottunk ellenük az AC Milan csapatával, egyszer a döntőben a Juventus együttesével, most pedig következik ez a két mérkőzés.

Azonban ezek eltérő meccsek, mivel először is a döntő egyetlen meccs, amit ennek megfelelően kell játszani. A hazai és idegenbeli meccsek kiegyensúlyozottak lesznek, megpróbálunk nem kapni gólokat, de emellett próbálkoznunk kell a gólszerzéssel hazai pályán, aztán pedig majd következik a visszavágó. Az a fontos, hogy a párharc kimenete nyitott legyen, mivel bármi megtörténhet a futballban.

A Barcelona továbbra is nagyon erős, mivel a csatárhármasuk garantálja a gólokat Lionel Messi, Luis Suárez és Neymar révén, de a csapat részét képezi Segio Busquets és Andrés Iniesta, akik véleményem szerint most is a világ legjobb középpályásai között találhatók.

Aztán ott van még Javier Mascherano, Gerard Piqué… A Barça nem változott sokat a döntőhöz képest.

A döntőhöz képest nálunk csak két futballista fog játszani, az egyik Gigi Buffon, míg a másik Leonardo Bonucci. A döntőben szereplő Juventusból csak két játékosunk van.

A gyengeségeik? A Barça a védekezési fázisban mutatja a gyengeség jeleit, mivel a csapat nagyon támadólag lép fel, sok terület marad szabadon, és a számok is erről tanúskodnak. Azonban labdabirtokláskor nagyon veszélyesek. Nagyon kiegyensúlyozottan kell futballoznunk, és meccsben kell maradnunk 95 percig.

Hogy a védekezés vagy a támadás lesz a fontosabb? Mindkettő, mivel a futballban mindkettő fontos. Aztán a továbbjutáshoz egy kis szerencse is kell, de két nagyszerű meccset kell játszani, és szerintem ez természetes.

A Barcelona elvesztette a szombati bajnokit, de szerintem kedden az igazi Barcelonát fogjuk látni, mivel ezeken a meccseken szinte soha nem hibáztak.

Ezért késznek kell lennünk egy kemény, bátor meccsre, és ott kell próbálkoznunk, ahol tudjuk, hogy problémákkal néznek szembe.

Ezeken a meccseken örömmel kell pályára lépni, amiért ellenük játszhatunk, rendkívüli lelkesedésre van szükség, vágyra és a továbbjutást célzó akaratra. Természetes, hogy ezeken a meccseken veszíthetünk vagy nyerhetünk, ez a játék része. A fontos, hogy itt vagyunk, hogy adott módon futballozzunk, és hogy higgyünk abban, hogy képesek vagyunk legyőzni a Barcelonát, és hogy továbbjuthatunk. Ezt kell az agyunkba vésni, ellenkező esetben vereséget fogunk szenvedni.”

Ezt követően arról kérdezték a mestert, hogy Alex Sandro fog-e játszani holnap, illetve nem maradhatott el az összehasonlítás Lionel Messi és Paulo Dybala között.

„Alex Sandro és Kwadwo Asamoah egyaránt kérdéses, mivel mindketten jól vannak, és Alex Sandro játszott két meccsen, ezért bármilyen döntést is hozok, nem lesz gond.

Mindenki más jól van, de ez nem jelenti azt, hogy Alex Sandro semmiképpen sem fog játszani, mivel volt egy kis pihenője, és ezt követően visszatért, szóval neki is szüksége van a játéklehetőségre.

Paulo Dybala és Lionel Messi? Paulo nagy lépéseket tett az itt töltött évben, megváltozott a posztja, de ők Neymarral három különböző játékost testesítenek meg.

Lionel Messi, amellett, hogy több évig volt és még most is a világ legjobbja, más tulajdonságokkal rendelkezik, mint Paulo Dybala.

Paulo Dybala fiatal futballista, aki rengeteget fejlődik, és véleményem szerint ő és Neymar egyértelműen a két legjobb lesz a közeljövőben.”

A sajtótájékoztató lezárásaként a mester Giuseppe Rossi felé intézett pár kedves szót, miután a futballista ismét térdsérülést szenvedett.

„A sajtótájékoztató zárásaként rengeteg szerencsét szeretnék kívánni Giuseppe Rossinak, aki véleményem szerint rendkívül peches srác. Túl sok alkalommal fordította el fejét Fortuna, és jó szerencsét kívánok neki, mivel remélem, hogy vissza tud térni a pályára, nagyon megérdemelné ennyi sérülés után, azt hiszem, hogy az idei a negyedik térdsérülése. Csak sok szerencsét akartam kívánni neki, köszönöm.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2912415701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2017.04.11. 09:28:27

gyerünk Allegri,taktikailag is ki kell fektetni őket:D

Bbenj 2017.04.11. 09:32:54

Ez jó hír,hogy Mandzu jàtszani fog,kelleni fog az Ő harcossàga.Kivàncsi vagyok,hogy Bonu mellett ki fog jàtszani,de èn a Barza-Chiellini kettöst kezdetnèm ma.Legyen màr este ès verjük el a Barcelonàt!!!

Tony. 2017.04.11. 09:33:34

Így van, gólokat kell lőni nekik!

Pitts 2017.04.11. 09:34:00

Ezek szerint akkor az Alves Bonu Chiellini hármas biztos kezd, a négy támadó szintén, innentől a bal hátvéd és a két középpályás személye marad kérdés. Khedira tuti játszik, a másik pedig gondolom Pjanic lesz. Ha Sandro is kezd akkor ez jelenleg a legerősebb kezdőnk. A kérdés tényleg csak az marad, hogy ebben az esetben ki lenne aki tudna támadólag lendületet vinni a játékba a padról.

I love JU 2017.04.11. 09:36:39

Szeretem ezt az Allegrit! milyen jó hozzáállása van. és szépen átlátja a dolgokat! Kedves tőle, hogy még Rossira is gondol...

Pitts 2017.04.11. 09:39:42

@Bbenj: Azt mondta, hogy a döntőből két ember fog játszani, Bonu és Buffon, szóval Marci, Licht, Barza biztos nem kezdenek.

I love JU 2017.04.11. 09:42:35

@Pitts: tényleg ez nagyon jó keret :) szerintem Marchi is jó lendületet tud adni ha kell!

I love JU 2017.04.11. 09:44:42

@Pitts: igen. ezzel el is árulta magát. de mekkora dolog, hogy 2 év sem lelt el és a kezdő csapatunk 80 százaléka megváltozott. engem megdöbbentett...

keshudioo 2017.04.11. 12:10:10

Van esélüyk, mindenki nagyon bizakodó és pozitív, de én azért eléggé f.sok. :D

Rocky80 2017.04.11. 12:20:37

Meghalt a király, éljen a király. Ez lesz este.

En7ex 2017.04.11. 12:31:42

Ezert kezdetnem rincont es khedirat mert felido utan pjanic es marci feltudnaknporgetni a jatekot

En7ex 2017.04.11. 12:32:25

@En7ex: rincon meg torne addig a barca jatekosokat a felpalyan

Flachs 2017.04.11. 12:59:43

Én nem örülök hogy Madzu jàtszik.... Higuainak nem nagyon akar össze jàtszani ,helyzetbe hozni. Egy gol paszt adott eddig csatàrtàsànak azt sem neki akarta csak ugy pattant. Beadàsai is sorra a hosszu oldalra mennek(ne hogy Higany értékesiteni tudja) hogy hàt ha onnan jött beadàst ő kapja

JuventusFanatikus 2017.04.11. 15:38:21

Én is Barzaglit játszatnám Bonucci helyett, de Max jobban tudja.Chiellininek kötelezően a kezdőben a helye!
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/17861844_1514163011929114_540708176643612967_n.jpg?oh=339417578c89802439f482dff0661a25&oe=59509CF9

scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/17523168_1486655431376324_1853266162806379901_n.jpg?oh=3f9b33bc40d46c45773063fc2bcce0fc&oe=594DB663

Biztos vagyok, hogy Allegri kitalálta a megfelelő taktikát és mindent bele adnak a fiúk.FORZA JUVE!!!

Watakuki 2017.04.11. 17:47:29

@Flachs: Nincs alternatíva Mandzu helyére. Vagy ha nagyon akarjuk, Sturaro, de ezt ne is említsük többet...

babo0410 2017.04.11. 19:08:54

"A felállást nem árulom el, de a támadónégyes minden tagja játszani fog."
Csak szerintem felesleges innentől kimondania, mert szinte biztos a 4-2-3-1 innentől?
Egyébként nagyon bízom benne, hogy Allegri tanul a hibákból. Mert saját hibáiból is lehet, de főleg egy okos ember a más kárán tanul, így a PSG hibáiból lehetne nagyon sokat.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása