Folytatódik Higuaín és De Laurentiis háborúja

higuain_gonzalo_mutogat_de_laurentiis.jpgIndulatokkal és feszültséggel teli napok állnak a Napoli, a déli klub szurkolói, valamint Gonzalo Higuaín mögött, hiszen nyári átigazolása óta először, az argentin támadó visszatérhetett egykori csapata otthonába, ahol mindjárt két alkalommal is pályára lépett néhány nap leforgása alatt.

A Juventus gólfelelősére úgy tűnik, hogy kedvező hatással volt az ellenséges fogadtatás, hiszen a két mérkőzésen két alkalommal is bevette a Napoli kapuját.

A Napoli 3:2-es győzelmével, azonban a Juventus továbbjutásával záruló Olasz Kupa-elődöntő alkalmával Higuaín mindkét gólja után hevesen gesztikulálva mutogatott a lelátóra, oda hol a nápolyiak elnöke,  Aurelio De Laurentiis szokott helyet foglalni, s a felvételek alapján azt mondta: "A te hibád!".

A mérkőzés lefújását követően az argentin képviseletét ellátó testvér, Nicola Higuaín a Twitteren keresztül üzent a Napoli elnökének.

"Mennyire élvezem az arcodat látni Aurelio De Laurentiis, minden egyes alkalommal, amikor a testvéren gólt szerez. Kiélvezem ezt a vereséget. Egészen a következőig." - írta Nicola Higuaín.

Mindeközben a La Gazzetta dello Sport arról számolt be, hogy a felek a pályán és a sporton túlmenően is harcban állnak egymással, s Higuaín 600 ezer eurós keresetet nyújtott be a Napolival szemben a személyéhez fűződő reklámjogokkal kapcsolatosan. 

A napilap arról is beszámol, hogy a dokumentációban szerepel egy július legelején íródott e-mail is, amelyben Higuaín arról tájékoztatta a Napoli vezetőségét, hogy a szerződésében szereplő 90 millió eurós kivásárlási záradék aktiválásra kerül.

Ennek azért van jelentősége, mert a Napoli elnöke később azzal vádolta a Juventushoz szerződő támadót, hogy a klub megfelelő tájékoztatása nélkül távozott a hónap végén, azonban a levél azt bizonyítja, hogy a nápolyi vezetőség addigra már egy ideje tudatában volt a döntésnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9012405439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barolo4 2017.04.06. 12:07:36

2 mérkőzésen 3 alkalommal....? Lemaradtam valamiről? :)
Forza Juventus!

Apuleius 2017.04.06. 12:16:18

@Barolo4: Bocs, jogos. Eredetileg úgy fogtam hozzá a mondathoz, hogy bele akartam szőni, hogy ősszel is betalált nekik (innen jött a három), majd más lett belőle, de a szám benne maradt. Javítottam.

jeneiPALI 2017.04.06. 12:41:23

Higany megmutatta miért kellett nekünk ,kicsit jobb kiszolgálást kapna ontaná a gólokat, de igyis fantasztikus amit nyujtott ilyen ellenséges légkörbe is . le a kalappal elötte.

jeneiPALI 2017.04.06. 12:45:29

Viszont a véleményem szerint a Barca ellen ez kevés lesz ettöl sokkal több kell majd , félelmetesen játszottak tegnap direkt bele néztem sevillát lefocizták a pályárol, ellenuk nem fog beleférni ennyi gól bekapása sött egy se,és tartani kel alabdát is nem beálni mert a sevilla is azt akarta de semmi esélyt nem adot neki a barca.

NagyonJuve 2017.04.06. 13:13:00

@jeneiPALI: hát azért olyan hű de nagyon nem focizták le őket. Volt 7-8 rossz perce a sevillanak és el is dőlt.

Shankin 2017.04.06. 13:43:51

Nem sok ész szorult a testvérébe. Remélem Higuainnak kitart ez a forma a katalánok ellen is, mert hanem esély sincs a továbbjutásra.

Lisandro 2017.04.06. 14:59:02

Mi van veletek srácok???
Mi ez,hogy így bevagytok szarba a Barcátol??
Az a mákunk,hogy nem ti fogtok játszani,mert akkor tényleg nem lenne esélyünk.Már vasárnap arra a meccsre készültünk.
Tudatos volt ez a defenzív játék is,s a védekezést gyakoroltuk.
De ti sajnos ezt sem vettétek észre.
Otthon szana szét fogjuk őket verni,a visszavágót,meg okosan kivédekezve lehozzuk!
Majd csak figyeljetek!
Aztán remélem megszűnnek ezek a negatív kommentek,mert elég unalmasak!

venember83 2017.04.06. 15:05:09

@Lisandro: igen, a Juve jelenleg annyit ad ki magából, amennyit muszáj.

Juventus1103 2017.04.06. 15:16:16

@Lisandro: Teljes mértékben egyetértek. Én is azt látom a srácokon, hogy annyit adnak ki magukból amennyi feltétlenül szükséges. Régóta követem a Blogot de sokszor nem értem a sok "negatív" hozzáállást a csapathoz. Srácok..eddig mindhárom sorozatban nagyon jól állunk. Döntőt játszunk a kupában, a bajnokságban magabiztosan vezetünk és tudatosan tartalékolunk a BL-re. Ha a Barcelonának is lett volna egy kis esze, akkor nem a "Gála kezdővel" áll fel a Sevilla ellen, hanem gyakorolja az ellenünk készülő "taktikát", a Sevilla bár nincs csúcsformában mostanában de jó ellenfél lett volna hozzá. Allegri nagyon nagy taktikus ezt ne felejtsük el. Egyedül ami aggodalomra adhat okot az Dybala elmúlt hetekben nyújtott formája. De bizzunk a csapatban.. és ne kritizáljunk állandóan. Az új játékrendszerben még nem kaptunk ki tegnap estig.. tudtuk hogy annak az ideje is eljön, és részemről inkább egy ilyen "tét nélküli" meccsen kapjunk ki, mint a BL döntőben. ;-) Most megint jöhet a 15 meccses veretlenségi sorozat...és happy lesz midnenki ;-)

pott70 2017.04.06. 15:56:17

@Lisandro: +1.
Én mindkét Nápoly elleni meccsünkön macska-egér játékot láttam.Végig az történt amit a macska akart,és a Juve volt a macska.Játszott ha volt kedve,lustálkodott ha ahhoz volt kedve,de az egérnek valójában szemernyi esélye se volt.

Nathas 2017.04.06. 15:57:33

@Lisandro: Én attól tartok, hogy a Barca ellen ez a védekezés kevés lesz, így könnyen gólt fogunk kapni. Nyomás alá kellene őket helyezni, mert a védekezés kevésbé fekszik nekik, de az meg nem a mi terepünk.

.Bulldeo 2017.04.06. 16:13:14

@pott70: nekem az utóbbi meccseknek mind a hurrá-optimista, mind a letargikus értelmezése komolytalan. Allegri kimatekozta, hogy hogyan érdemes a Barca meccsre megérkezni, de túlzásokba azért ne essünk. A tegnapi meccsel vagy a Porto elleni hazaival ellentétben vasárnap rettenetesen pontatlanul játszottunk; az nem a "terv része" hogy sorozatban elszórják a játékosok a labdát. A tegnapin már sokkal összeszedettebben játszott a csapat, de azért macska-egér harcban a macska nem gyakran szokott 3-2re veszíteni;)

Mitya10 2017.04.06. 16:36:36

@.Bulldeo: Én el vagyok képedve hogy itt mindenki azt hiszi ez mind a taktikai zsenialitásunknak köszönhető. Azért Allegri sem vèletlen robban fel meccsek óta a partvonal mellett az meg hogy mit nyilatkozik utána engem sosem izgat azt mondja ami a klubbnak az érdeke. Abszolüt most a Barca ellen fog igazán az kèpet adni mennyit is tud ez a csapat. Ugyanis a Barca jobb csapat ha fikáztok ha nem de persze meglephetjük őket csak az elmúlt meccsek alapján gőzöm sincs mivel.

pott70 2017.04.06. 17:19:59

@.Bulldeo: A tegnapi meccsen csak a továbbjutás volt cél,az pedig nem forgott veszélyben egy pillanatra sem.Vasárnap egy jól felforgatott csapattal,sok hibával játszva is hoztuk az x-et,mert ennyire volt szükségünk.Ha győzni kellett volna valamelyik mérkőzésen,biztosra veszem,hogy más hozzáállással,de nyerünk.Jobb csapat vagyunk.Az már más tészta,hogy ez a Barca ellen nem lesz elég.Félek,hogy nem tudunk végig pörögni ellenük,mert egész szezonban nem láttam olyat,hogy teljes erővel végig toljunk egy meccset.Pedig ott kevés lesz,a rúgjunk egy gólt utána alibi.Csak remélni tudom,hogy felnövünk a feladathoz.

Lisandro 2017.04.06. 17:33:10

@Mitya10: Mi a fasztól lenne jobb csapat,ez a kiégett fos Barcelona???????????????????????????????

Dybala11 2017.04.06. 17:38:10

@Lisandro: Mondjuk azzal, hogy Messi egyedül többet ér az összes támadónknál.

.Bulldeo 2017.04.06. 17:39:32

@Lisandro: a Caps Lockot elfelejtetted bekapcsolni.

niccolo 2017.04.06. 17:51:56

@Dybala11: akkor cseréld le messi10-re a neved.

Rikoo 2017.04.06. 17:54:18

Remélem Rincón játszik majd azt lerúgja az összes ovist, aztán nem lesz vita ki a jobb csapat...

Dybala11 2017.04.06. 17:54:36

@niccolo: Oké, de az a dolgokon nem változtat.

JuventusFanatikus 2017.04.06. 17:57:27

@Rikoo: Tegnap én sajnos technikai okok miatt csak a 60-ik perctől láttam a meccset.Rincón jól játszott?

pott70 2017.04.06. 17:59:53

@Rikoo: Azt írták itt valahol,hogy Rincón borzasztóan gyenge volt.Nem is értem,mit vársz tőle.D.

Shankin 2017.04.06. 17:59:57

@JuventusFanatikus: Nem tőlem kérdezted, de szerintem jól. A sárgájánál kicsit túlzásba esett, majd megsérült és lecserélték. Én őt látnám szívesen Pjanic mellett, de valószínűleg ez nem fog bekövetkezni.

Lisandro 2017.04.06. 18:00:15

@Dybala11: Kilesznek filézve!
Pique gyereket Dybala szana szét fogja sz@patni!
Messit meg szépen lassan el kell felejteni,mert amióta csak a tetoválásokkal foglalkozik,a teljesítménye is egyre gyengébb.
2 éve lehet jobbak voltak nálunk,de tudjuk hogy könnyen máshogy is alakulhatott volna a döntő az egyenlítő gólunk után.
De ezt már csak a múlt!
Ők azóta csak gyengültek,öregedtek,kiégtek.
Azért a mostani keretünk mindenképp erősebb a 2 évvel ezelőttinél.Akár belátod,akár nem VÉGÜK VAN!!Ezt érzik ők is,nekünk meg fröcsöghet a pöcsünk,hogy kitettük őket.
S onnan már nem lesz megállás,legyen az bármelyik csapat!
EZ A MI ÉVÜNK LESZ EMBEREK!!!!

Rikoo 2017.04.06. 18:01:18

@JuventusFanatikus: Nekem nagyon tetszett. Kihagyott egy nagy helyzetet, de a mezőnyben nagyon jó volt.
Tartott kb. 10 perce a meccs, de már vagy 5 ütközése volt.:D
Nagyon labdabiztos is volt. Nem is nagyon emlékszem tőle eladott labdára. Max. 3 lehetett egész meccsen.

Lisandro 2017.04.06. 18:01:41

@Rikoo: Ezaaaaz!!
Ezt már csípem!!:-))

Apuleius 2017.04.06. 18:09:16

@Rikoo: Az ütközésekkel és kemény belépőkkel azért óvatosnak kell lenni, mert pontosan tudhatjuk, hogy amint valaki Suárez személyes aurájának közelébe ér, az uruguayi olyan teátrális szenvedéseket színészkedve dobja el magát, mintha valaki izzó piszkavasat dugott volna az ánuszába.

MdewC 2017.04.06. 18:16:03

@Apuleius: valljuk be, ami egyébként rá is férne.

Apuleius 2017.04.06. 18:20:37

@MdewC: Maximálisan ráférne :-)

Rikoo 2017.04.06. 18:27:23

@Apuleius: Torinóban biztos vagyok benne, hogy inkább nekünk kedveznek majd a bírók. Aztán Barcelonában jön majd a fekete leves.
Én nem bánnám, ha a 92. percben Rincón csereként beállva vkinek úgy odab@szna, hogy meccs után kell onnan fellocsolni.(lehetőleg Neymar legyen az)

JuventusFanatikus 2017.04.06. 18:28:22

@Shankin: @Rikoo: Köszönöm!Akkor élt a lehetőséggel, ez jó hír.Eddig amit láttam tőle az tetszett és akkor ezek szerint most sem okozott csalódást.Valószínűleg nem fog kezdeni, de csereként szerintem mindenféleképp be kell vetni.Egy ilyen friss ember szétdarálná a fáradó középpályájukat.
@Lisandro: Így kell ezt Kolléga!Bíznunk kell a csapatban máskülönben nincs értelme a szurkolásnak.Nem kell beszarni nekünk se, a játékosoknak meg pláne nem.Ha szívüket - lelküket kiteszik a pályára, akkor meglehet a továbbjutás.
FORZA JUVE!!!!!

Apuleius 2017.04.06. 18:39:42

@Rikoo: Nagyon tartok a játékvezetéstől, s a katalánok színészkedésétől, a PSG elleni meccs új szintre emelte ezt a jelenséget.

Mitya10 2017.04.06. 19:10:54

@Lisandro: Én reálisan is tudom nézni a dolgokat és igen a Barcelona jobb csapat. 2 meccsen mindenkèpp.

Cannavaro 2017.04.06. 19:11:29

Én még mindig Allegri-től tartok... Mindenünk meg van ahhoz, hogy kiejtsük a Bőrszalonnát, DE!!! ahhoz játszanunk kell, és nem 12 emberrel beállni a kapu elé, mint azt tettük a Bayern elleni kiesésnél! Ez Barca trió ott elől, meg eszi a védelmünket, ha nem megfelelő hozzá állással, és taktikával állunk oda, és nem bátran, keményen akár szerzett gólok után is előre játszva nyomjuk végig! De ez Allegri-re sosem volt jellemző! Egyedül tőle félek, se a Barca-tól, se a játékosaink minőségétől...

Rikoo 2017.04.06. 19:22:13

@juve1986: Szerintem meg pont Allegri az egyetlen esélyünk.

mrdel 2017.04.06. 19:27:36

Megverjük a Barcát itthon 2-1-re. Idegenben meg 1-1 és CSÁÓ!!!!

mrdel 2017.04.06. 19:29:09

7500-as oddssal lehet arra fogadni, hogy Suarez megint megharapja-e Chiellinit. Lehet megteszem :D :D

Alex8610 2017.04.06. 20:03:00

@mrdel: az kemeny:) amúgy nemis értem ilyenert miért nem jár azonnali eltiltás ha Juve játékos lenne sem lazadoznek ha azonnal lekuldenek a pályáról.Mellesleg én tuti kikuldenem a fogait a pofajabol ott helyben

MdewC 2017.04.06. 20:09:58

@mrdel: arra nem lehet, hogy vki kiveri a vámpír fogait? :D

Rivendell 2017.04.06. 20:23:29

Rincon szerintem bele is verne a fejébe,ha sokat dobálná magát Suarez,kinézem belőle,nem egyszerű a fizimiskája

nagyon kellett 1 ilyen srác,emlékszem Vidal is aprította őket rendesen a döntőben

Rivendell 2017.04.06. 20:24:29

Szerintem Mandzu is hozná az otthoni Bayernes formát ergo akibe csak tud abba belerúg,fellöki stb,de kelleni is fog majd a magabiztos játék fizikai értelemben is

Juve82 2017.04.06. 20:28:26

@Lisandro: Tetszik a hozzáállásod ha így megyünk ki,gond nem lehet!!!:)

NagyonJuve 2017.04.06. 20:38:20

Bonuccit harapnak meg. Ő kiveri a fogait. Hallottam hogy betörtek hozzá ő meg bezárta az ajtót és elpáholta 2vagy 3 betörőt.

hurbiny3k 2017.04.06. 20:48:00

@Apuleius: Szerintem az azt követő közhangulat akár előnyünkre is válhat, valamint, hogy eltiltották a játékvezetőt.. Reményeim szerint különösen fognak figyelni rá, hogy csak egyértlemű eseteket fújjanak be.

Apuleius 2017.04.06. 20:50:50

@JuventusFanatikus: Chiellini "csak" lediplomázott, nem ledoktorált (a doktori képzés magasabb szint), úgyhogy biztosan nem lesz a neve előtt a Dr. titulus.

Kaniel Outis 2017.04.06. 20:51:10

@NagyonJuve: Ilyen hülyeségeket hol lehet hallani?

Apuleius 2017.04.06. 20:52:20

@hurbiny3k: Nagyon remélem, hogy így lesz, Suárez és Neymar színészkedése mindig is gyomorforgató volt, de a PSG elleni meccsel átléptek egy határt. Azt egyébként nem is hallottam, hogy eltiltották a játékvezetőt, de nagyon örülök.

hurbiny3k 2017.04.06. 20:54:31

@Apuleius: Collina kizárta a bl idei kiírásából. 3 pontot jegyzett meg: nem kapott 11es Mariska, nem állította ki Neymart utánrúgásért és tévesen itélt büntetőt Suareznek.

Apuleius 2017.04.06. 20:55:39

@hurbiny3k: Köszi, ezzel a hírrel nem találkoztam, de nagyon jó.

NagyonJuve 2017.04.06. 20:57:59

@Kaniel Outis: a kommentátor mondta valamelyik meccsen.

Kaniel Outis 2017.04.06. 21:02:31

@NagyonJuve: Ilyet tuti nem mondott. Egyszer tényleg leütött egy rablót egy Ferrari szalonban, aki aztán elszaladt.

molnaratti10 2017.04.06. 21:36:33

A cikkhez hozzászòlt már bárki is?

Watakuki 2017.04.06. 21:37:31

Én gondolnám túl a Barca elleni meccset. Leülök, és 90 perc múlva megszületik az eredmény. Egyértelműen háromesélyes meccs - amilyen a BL-be kell. Top foci lesz.

molnaratti10 2017.04.06. 21:39:01

Szerintem Higu jòl tette,hogy beszòlt!
Ez a DeLaurentis egy igazi gyökér!
Kapott 90 misit de Higut pròbálja hibáztatni a szurkerek felé,de a lét azt elverte

JuventusFanatikus 2017.04.06. 21:41:15

@Apuleius: Igaz!Eddig ahol láttam ezt a hírt, ott minden helyen Dr.Chielliniként van emlegetve, de akkor ezek szerint mégse.
Itt van a hivatalos:
www.juventus.com/en/news/news/2017/giorgio-chiellini-receives-masters-degree.php

MdewC 2017.04.07. 01:13:53

@NagyonJuve: sőt, egyszer Bonu Chuck Norrist is lecsapta. :D

Képes rá. :)

DegerFaCan 2017.04.07. 06:49:35

@JuventusFanatikus: Olaszban, aki mar elvégez egy BA szakot dottore/dottoressa megnevezessel illetett.

Kukszi 2017.04.07. 08:38:57

@MdewC:
En olyat olvastam még 2 éve hogy egy rablót fogott el egy kávézóba.

NagyonJuve 2017.04.07. 11:27:12

@MdewC: 2 szer. :) Úgy néz ki ezt a történetet mindenki másképp ismeri. Lehet semmi sem volt csak a sajtó akart egy olasz Toldi miklóst.

JuventusFanatikus 2017.04.07. 17:16:46

@NagyonJuve: A Juventus-Újra a csúcson című könyvben ezt írja erről az esetről:

"190 cm, 80 kiló, szikár testalkat.Nem sokan kötnének bele, ám 2012-ben egy rabló pisztollyal a kezében úgy gondolta, megteszi. Bonucci a Ferrari-szalonból lépett ki feleségével és kisfiával, amikor hirtelen stukkert szorítottak a fejéhez."Ide az órádat!" - szólalt meg az illető és megfogta a játékos csuklóját.Bonucci nem hagyta magát, másik kezével akkoráe mért támadójára, hogy az fejvesztve menekülni kezdett.Felpattant a közelben várakozó társa robogójára és elhajtott.A Juve újdonsült akcióhőse utána eredt, de már nem tudta elkapni őt.

@DegerFaCan: Akkor most már minden világos, köszi!

NagyonJuve 2017.04.07. 18:45:42

@JuventusFanatikus: épp a barátom is itt van ő most mondja hogy amit írtál az egy másik eset. Együtt néztük azt a meccset mikor a kommentátor mondta hagy betörtek a házába bezárta az ajót és elkapta a betörőket. Kihívta a rendőröket és a betörők ott voltak ülve sakkbatartva. Nem tudom milyen eset vagy nem eset de a kommentátor így mondta. Bonuról azóta is mindig ez jut eszünkbe. Fel is szoktuk emlegetni. Nem most volt kb 3-4éve.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása