Khedira és Benatia is marad Torinóban

khedira_sami_zebramintas_mezben.jpgA Juventus középpályása, Sami Khedira a hírek szerint kész klubjánál maradni szerződésének lejártáig annak ellenére, hogy nemrégiben felreppentek hírek esetleges távozásáról az MLS-be.

A Mediaset Premium úgy tudja, hogy a német válogatott egyértelművé tette jövőbeli terveit, és további két évig a Juventus keretében kíván maradni, jelen idényen kívül.

A huszonkilenc éves futballista ebben az évben szinte kulcsszerepet kapott a középpályán Massimiliano Allegri csapatában, amit jól mutat, hogy a tavalyi húsz bajnokihoz képest idén már huszonöt meccsnél tart, amelyek alatt négy gólt és három gólpasszt jegyzett, miközben stabilitást ad a középpályának.

Januárban több hírforrás közölt olyan pletykákat, miszerint a német játékost MLS-ben szereplő klubok csábítgatják, és a játékos az elmúlt években begyűjtött számos sérülés miatt meg is fontolhatja a váltást, ám jelenleg a több játéklehetőség arra utal, hogy Sami Khedira a Real Madrid után a Juventusnál is kitölti szerződését, amely 2019 nyaráig köti az olasz rekordbajnokhoz.

A Juventusszal kapcsolatos további hír, hogy várhatóan a vezetőség véglegesíti Medhi Benatia kölcsönszerződését, így a marokkói játékos nyáron végleg a Juventushoz szerződik a Bayern Münchentől.

A huszonkilenc éves hátvéd a nyáron három millió euróért cserébe jött erősítésnek, a kölcsönt pedig további tizenhét millió euróért véglegesítheti az olasz klub.

Amennyiben az olasz klubvezetők úgy döntenek, május harmincadikáig kell tájékoztassák erről a Bayern München igazgatóit, és a Goal szerint várhatóan erre sor is fog kerülni, mivel a döntés már megszületett.

A német és olasz rekordbajnok között különben rendkívül jó a kapcsolat, ezért nem várhatók problémák a váltás ügyében, különösen mivel a Bayern Münchennél szerepel a Juventus fiatal futballistája, Kingsley Coman, akinek kapcsán ugyancsak a kölcsönszerződésben meghatározott feltételek szerinti kivásárlást valószínűsítenek a lapok.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr10012390659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2017.03.31. 15:02:12

A két észak-afrikai gigolo...

jeneiPALI 2017.03.31. 15:22:20

Akkor még két évig alibizhet jó kilátások kivagyok !

Rikoo 2017.03.31. 15:39:18

Igazolni kell erre a posztra egy normális játékost és reménykedni, hogy Allegri őt fogja játszatni...

bulldeuz 2017.03.31. 15:57:38

Nem bánom, hogy marad Khedira, még ha nagy kritikusa is vagyok. Ha vannak mellette kreatív játékosok, akkor egész korrekt teljesítményre képes.
Benatia viszont szerintem pénzkidobás. Képtelen végig játszani 90 percet, ritka nagy luxus ennyi pénzt beleinvesztálni. Ha jelenleg, a négyvédős rendszerben nem lenne Benatia, és mindig Rugani játszana helyette, mindenki jól járna.

2017.03.31. 17:19:51

Benatia helyett már most szívesebben nézném,hogy Caldara mire képes,plusz Ruganinak már jóval több lehetőséget kéne biztosítani,feleslegesnek érzem a marokkóit.
Khedira meg,ha kiegészítő embernek kéne,azt megérteném,de attól tartok jöhet akárki,Samiba iszonyatosan bele van buzulva Allegri.

JuventusFanatikus 2017.03.31. 17:36:01

Szerintem sem kéne megvenni Benatiát.Kedvelem a csávót, meg jó játékosnak tartom, de nincs rá annyira szükségünk, hogy fizessünk érte 17 millió eurót, meg sajnos nagyon sérülékeny is.

babo0410 2017.03.31. 18:57:39

Nemrégiben egy Facebook csoportban írta le valaki azt a statisztikát, hogy Európában csak Modric.
És szerény meglátásom, hogy a labdanélküli mozgásával hihetetlen területeket tud elzárni az ellenfél támadói elől.
Szerintem, ha marad, nincs azzal semmi gond. De én is úgy vagyok vele, hogy Khedirának leginkább cserének lenne tökéletes.

venember83 2017.03.31. 20:21:04

@.Bulldeo: csak Modric. Mi kell ennél több? A srác egyedüli. Majd biztos kiegészíti babo. :)

Il Principino 2017.03.31. 23:35:59

Benatia és Coman gyakorlatilag kioltja egymás árát,sima játékos csere biznisz szinte..Ezzel se mi járunk jól hosszabb távon sajnos...

Il Principino 2017.03.31. 23:39:08

Ennyi erővel Cácerest is vissza lehetett volna hozni...Nem rég írt alá vmelyik PL csapathoz ha jól tudom..Kb. ő is annyit játszana mint Benatia 17 misi meg maradt volna a kasszában..

En7ex 2017.04.01. 05:33:56

Benatiana az egyik legjobb vedo volt mig a seria a ban jatszott folyamat es elnezve azt bogy mostanaban chiellini is sokszor kidol szukseg van ra az egyik legjobb vedonk lehetne ha folyamatbjatszana barza helyett barmikor elneznem fixen a palyan barmennyire szeretem barzat kioregedett es lelasult

2017.04.01. 09:07:11

@babo0410: Khedira labda nélküli mozgása és a területvédekezése valóban számít,ezt elismerem,hasznos tud lenni,de azon a szinten,ahová mi igyekszünk,ennek kevésnek kéne lennie. Ebben a felállásban az ő helyére egy sokoldalú játékos kell,amilyen a buzeráns Vidal volt anno,aki mind taktikailag,mind harciasságban szeren van.

2017.04.01. 11:14:03

@fire06: Még azt is kiemelném, hogy kapu elé is jó érzékkel érkezik (ha fény évente vmelyik szélső védőnk normálisan ad be), csak a befejezések a gondok nála is. :/

Kíváncsian várom h mit tervez a vezetőség a nyárra, mert pénz lesz megint, Zaza+Comanból is érkezik lóvé, de nem hinném h 2 nagyobb nevű belső kp-t hoznánk.

Vki említette feljebb Ruganit: kicsit aggódok érte h sérülések miatt fog csak sok szerephez jutni.

Type-R 2017.04.02. 00:30:31

Én csak azt akarom kérdezni, hogy vajon csak Modric? :)

babo0410 2017.04.02. 02:07:32

Na most látom, hogy már megint hülye volt a böngészőm. Nem az első eset. :D
Szóval Európában csak Modric passzol jobban Khediránál egy statisztika szerint, amit egy Facebook csoportban olvastam. Én a statisztikát nem láttam.
De ha igaz ez, akkor Még se lehet olyan ügyetlen.
Szerintem nagyon fontos szerepe van jelenleg a csapatban.
De az se véletlen, hogy keresünk egy vkp-t vagy box-to-box játékost. Allegri új 4-2-3-1-es hadrendjében a két belső kp-nak több védelmi feladata van. Tehát ha érkezne egy középpályás a nyáron, az biztos, hogy védekezésben jónak kell lennie. Mert ha nem fog jól védekezni, akkor Khedirát nem fogja kiszorítani.
De véleményem szerint a vezetőség vagy éppen Allegri is úgy gondolhatják, hogy Khedira stabilitást ad, de ennél azért többet várnának el.
Szerintem cserének remek megoldás, már ha érkezik valaki elé, és ő elfogadja, hogy csak a padon foglal helyet.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása