A Juventus figyelemmel követi az 'új Neymart'

vinicius_junior_flamengo.jpgEgyes jelentések szerint a Juventus is érdeklődik a Flamengo fiatal tehetsége, Vinícius Júnior iránt, akit a sportsajtó már az "új Neymarként" emleget.

Annak ellenére, hogy a támadó eddig szinte csak az ificsapatban játszott, máris olyan klubok figyelmét keltette fel mint a Chelsea, Barcelona, Real Madrid és Bayern München, most pedig Torinóban is felkapták a fejüket a játékosra, legalábbis a Globo Esporte szerint.

A Flamengo természetesen szeretné megtartani csillagát, így a Juventus - ha csapatában akarja tudni Viníciust - kénytelen lesz kifizetni a játékos szerződésében szereplő borsos, 30 millió eurós kivásárlási árat.

Egy másik brazil csapat, a Corinthians már meg is kereste a Flamengót, a játékos iránt érdeklődve, azonban a klubja hamar lehűtötte a kedélyeket.

Vinícius Júnior tizenhét találatot jegyez tizenkilenc mérkőzésen az U-17-es brazil csapatban, az U-15-ben pedig hatszor volt eredményes hat mérkőzésen.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2512363809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NagyonJuve 2017.03.23. 10:08:19

Mai árak mellett 30 m nem sok. Elhozni nagyot nem lehet bukni vele.

4Evorg 2017.03.23. 10:27:20

@NagyonJuve: Én soknak tartom egy tehetségért dél-amerikából.

Bbenj 2017.03.23. 10:34:24

Az a baj Dèl-Amerikàban aki 2 egyeneset rúg a labdàba meg csinàl 2 cselt az màris az új Ronaldo,Rivaldo,Romario,Neymar stb...De lehet tehetsèges a sràc meg minden,de 30millióèrt soknak tűnik,főleg hogy eddig leginkàbb csak a korosztàlyos csapatokban jàtszott.

JuventusFanatikus 2017.03.23. 10:34:31

A 30 millió eurót sokkalom érte.

Roli984 2017.03.23. 10:39:48

Gabigol is beégett pedig neki legalább nem csak az ifik között volt tapasztalata. Inkább egy olaszt vegyünk.

Rikoo 2017.03.23. 10:40:07

A tehetsége alapján nem sok érte a 30 millió, de a probléma, hogy még nem bizonyított a felnőtt csapatban.
Nem tudom, hogy állunk gazdaságilag, de néha napján be lehetne vállalni egy ilyen kockázatot. Ha a felnőttben is bizonyít biztos vagyok benne, hogy nem hozzánk jön. A többi csapat egymásra fog licitálni fizetésben.
Reális esély még most van rá.
Játékosmegfigyelők szerint jelenleg ő az a tizenéves akiből világsztár lehet.

Tomy81 2017.03.23. 10:49:38

@Roli984: A City-s gyerek viszont megasztár..

Nathas 2017.03.23. 10:49:54

Ha kész csapatunk lenne, még oké. Így, hogy sokkal égetőbb problémákat kell megoldani, ne gyerekekre szórjunk el 30 milliókat.

NagyonJuve 2017.03.23. 11:01:14

@4Evorg: sok is de a mai árak mellett nem annyira. Ha nem is válik be 20 ért még simán tovább tudnánk tolni és akkor csak 10 a bukta. Annyi beleférne.

Trieszt120506 2017.03.23. 11:03:11

@Tomy81: jól indult, csak pár meccs alatt kifilézték az angol hentesek..

NagyonJuve 2017.03.23. 11:04:49

@Roli984: Gabi nem játszik és a beégéstől még messze van. Szerintem sok csapat simán kicsengetné még a vételárát. Akkor hol a beégés?@Rikoo: szerintem is most van rá az esély.@Tomy81: az nagyon bevállt.

NagyonJuve 2017.03.23. 11:06:06

@Nathas: valahol veled is egyetértek.

Rivendell 2017.03.23. 11:07:50

Pjaca....hasonlo noha ő jatszott felnittben,de valojaban o is a kockazatos befektetest kepviseli.
Nekem sanchez kene most es nem 1 fiatal aki vagy vagy kategoria.

Mitya10 2017.03.23. 11:12:43

Uramatyám itt komolyan van olyan aki szerint mai árak mellett nem vészes 30 misi EUROBAN egy U17 es brazil nescaféra??? Agyam eldobom 3 milliót ha adnék érte azt is csukott szemmel...

mozambo 2017.03.23. 11:15:52

30 Milla nevetségesen sok érte szerintem. Arról nem beszélve, hogy van egy szinte ugyanilyen kaliberű játékosunk (Kean)

Rikoo 2017.03.23. 11:19:45

@Mitya10: Egyaltalán nem sok, főleg akkor ha 2 év múlva akár 100+ milliót is érhet.
@mozambo: Semmi köze Keanhez.

2017.03.23. 12:14:34

@Mitya10: Kb leírtad amire gondolok...elolvastam,hogy nem vészes,egyből kidülledt a szemem. Hát életében nem játszott felnőtt meccset,miről beszélünk?! Elmehetnek a toszba,beteg állatok!

En7ex 2017.03.23. 12:27:49

Amikor witselrol repkedtek hasonlo osszegek mindenkinrazta a fejet pedig a belga evek ota felnott csapatban szerepelt plusz a valogatottban is megmutatta mit tud ez a gyerek meg csak nem is jatszott felnott csapatban max 5 milliot semmi tobb amugy is nem sok del amerikainak sikerul kiteljesedni europaban pl robinho

Rikoo 2017.03.23. 12:43:55

Azért hozzá kell még tenni, hogy az u15 és u17-es kontinenstorna sztárja volt. Utóbbin 7 góllal gólkirály és legjobb játékos.
Most leginkább mindenki arra vár, hogy felnőttben mit nyújt. Ha ott is berobban akkor onnantól esély sincs. Ennyire nem szoktak kiemelkedni utánpótlásból.
Neymar volt még ilyen, de ő aztán már 17 évesen a felnőttben is kiemelkedett.:D
És végül 90+ millióért igazolt el a Santosból...
@En7ex: Akkor a Messi, Neymar, Suarez csatársor mi?
Vagy Alexis Sanchez, Marcelo, Coutinho.
De már csak nálunk is Higuaín, Dybala, Alex Sandro, Cuadrado, Dani Alves.

delpi0823 2017.03.23. 12:47:06

Sztem tutira vilagklasszis lesz a gyerekbol, en bevallom ilyen statot nem is lattam soha,18meccsen 17gol,ha csak u17es valogatottrol is beszelunk.Az elottem szolokkal egyetertek realis eselyunk most lehet megszerezni ha kicsengetjuk a 30 misit de lehet mar most is keso.

Rikoo 2017.03.23. 12:51:13

@Rikoo: Annyit még hozzátennék, hogy lehet ezért mérlegel a vezetőség Bentancurral és Lyancoval kapcsolatban.
Főleg előbbi akit már rég le kellett volna igazolnunk.
Nagyon közelít az április 20 és még mindig nem hivatalos, pedig 9,4 millió semmi érte...

Jamal Jamal 2017.03.23. 12:56:20

Off:
index.hu/sport/sportgeza/2017/03/23/donnarumma_orult_osszeg/

A daginál valahogy ki kellene okoskodni ezt, mert lehet csak pletyi, de akkor is kell egy Buffon utód ASAP.

Apuleius 2017.03.23. 12:58:59

@Rikoo: Brazil források szerint végül a Torino lesz a befutó Lyanco ügyében:

www.football-italia.net/100072/reports-torino-strike-lyanco-deal

bulldeo 2017.03.23. 12:59:07

Pjacának is bele-beletörik a bicskája a túltaktikázott focinkba, akkor el tudom képzelni, hogy ez a brazil gyerek hogyan vergődne. Nálunk Neymar is megfulladt volna; semmi értelme ilyenekre költeni. Vannak Juve-kompatibilis játékosok, olyanokat kell levadászni.

Rikoo 2017.03.23. 13:14:31

@Apuleius: Na erről nem is hallottam. Köszi!
Hát nem tudom, hogy ez vajon jó-e nekünk, bár azt nagyon nem bánom, hogy nem ide igazol.

Apuleius 2017.03.23. 13:18:20

@Rikoo: Nincs mit. Azt mondjuk nem tudom, hogy ezek mennyire megbízható hírforrások, főleg, hogy korábban már kész tényként tálalta a sajtó, hogy a srác a Juventus tulajdonába kerül.

Rikoo 2017.03.23. 13:38:44

@Apuleius: Nekem az nagyon furcsa helyzet volt. Az olasz sajtó egyébként európai viszonylatban véve a megbízhatóbbak közé tartozik, mivel rengeteg belső információ szivárog ki.

keshudioo 2017.03.23. 13:50:50

@Rikoo: Az a baj, hogy ez borzasztóan necces, plusz Olaszországban egy 30 gólos fiatalt elég nehéz kitermelni. Spanyolországban könnyebb 50 milliós 18 éves tehetségeket gyártani, mert a Barca-Real padról beállva is tudnak 15 gólt rúgni a gyenge spanyol védelmeknek, egy csatárnak pedig a gólok növelik az árát.

A braziloknak amúgy sem megy túl jól nálunk (szerencsére Sandro és a már veterán Dani Alves kivételek).

Szegény Pjaca is csak 5-10 perceket kap sokszor a támadótriónk mögött, így meg nem fog tudni kiteljesedni egy tehetség sem a Juventusban.

Rikoo 2017.03.23. 14:43:43

@keshudioo: Játékstílust és mentalitást is figyelembe kell venni.
Pjaca egy jó játékos, de borzasztóan nem illik ebbe a csapatba. Nagyon sok terület kell neki a pályán. Én szó nélkül elcserélném erre a lutri csodagyerekre. Szerintem 30 milliónál csak többet fog érni a jövőben, így üzlet szempontból sem rossz.
Ide olyan játékosok kellenek akik jók kisterületen és az apró, dinamikus játékban. Olasz csapatokba ilyen támadók kellenek.

keshudioo 2017.03.23. 17:19:10

@Rikoo: éppen annyira találgatsz, mint én.

mozambo 2017.03.23. 17:22:52

@Rikoo: annyi max h ugyanezt a statot hozta az olasz u17es ligában 21 meccs 19 gól

Rikoo 2017.03.23. 17:39:01

@keshudioo: Azért egy ilyen képességű játékos, ha jó helyre kerül klasszis lesz belőle.

Rikoo 2017.03.23. 17:59:19

@keshudioo: Ennyi erővel ne igazoljunk le senkit, mert "lehet", hogy nem válik be.:)

Juveboy92 2017.03.23. 18:20:06

Inkább Pietro Pellegri vagy Pinamonti

MVPP 2017.03.23. 18:41:02

Azért az egészen hihetetlen, hogy a velem azonos korú játekosokért, már 30 milliós ajánlatok röpködnek.

JuventusFanatikus 2017.03.23. 18:52:40

@MVPP: Ne is mond!Én is elképedek ilyenkor mikor hasonló korú játékosok ennyi pénzt érnek és milyen csapatoknál játszanak.Csak 4 nappal vagyok idősebb tőle.

Rikoo 2017.03.23. 18:57:24

@MVPP: @JuventusFanatikus: És ez még nem is annyira durva. Martial és Renato Sanchez bónuszokkal együtt 70-80 millió eurós üzletek is lehetnek.

karesssz 2017.03.23. 19:30:05

Ėn ugy gondolom, hogy lesz nagyCsapat aki kiadja siman a 30miliot. Mėg rutin nelkulis. Angoloknál se számít a pėnz. Számomra ez rontja el a focit. A pėnz....

MVPP 2017.03.23. 19:30:45

@Rikoo: Azért Pjaca teljes megítésével én még továbbra is várnék. Tény hogy nem sziporkázik és nem jön be neki az olasz stílus (még), azonban rendkívül technikás, bátran felmeri vállalni az egy az egy elleni játékot, ami a Juventusban olyan sok játékosról nem mondható el (szerencsére ezek száma viszont egyre inkább gyarapszik) és a nyilatkozataiból ítélve még inteligens is. Szezon elején, talán a számára legfontosabbkor megsérült és nyilván most nagy rajta a nyomás, amit Allegri sem könnyített meg interjúival, ahol egyszer dícséri, egyszer pedig ajnározza. Én bízok benne!

Rikoo 2017.03.23. 19:46:07

@MVPP: Nem tudom elképzelni, hogy a jövőben jobb lenne. Annyira kilóg a csapatból, hogy szinte esélytelen.
Tényleg tehetséges játékos, de nem való ide.
A napokban felmerült Insigne neve vagy ugye visszatérő név Sanchez. Ilyenek játékosok illenek hozzánk.
Dybala és Cuadrado a jó példa.
De Pjanic, Dani Alves és még Higuaín is nagyon jó ebben.

MVPP 2017.03.23. 20:12:40

@Rikoo: Azért olyan drasztikusan nem lóg ki a csapatból.

Lehet ha nyáron érkeznek majd a Juventushoz olyan játékosok, akikkel nem csak az eredmények, de a szép játék is jönni fog, Pjacanak is könnyebb lehet. De olyan is nagyon ritkán volt, hogy a "játszótársakkal" együtt legyen a pályán, hiszen többnyire Cuadradot vagy Dybalát váltotta.

Rivendell 2017.03.23. 21:32:14

@Rikoo: Insigne? na neeee

én nem akarom azt a Juvét.elég volt nekem a törpe támadókból,pláne olasz törpékből.... bennem 1 nagyon rossz időszakot hoz fel.

Di Vaio...Miccoli és a társaik,maradjon Insigne ott ahol van,jöjjön Sanchez,na ő tényleg hozzá is tudna tenni a csapathoz

Rikoo 2017.03.23. 21:52:25

@MVPP: Nyilván nem technikailag, mint Sturaro, na ő tényleg használhatatlan itt.
Pjaca egyszerűen nem illik a játékunkba.
@Rivendell: Di Vaio 1.8 magas. Sanchez 1,7 és mégis jöjjön?:-)

Juveboy92 2017.03.24. 00:59:15

@Rikoo: Egyébként tudom hogy városi rivális meg minden, de Ljajicról bal szélre mi a véleményed? Torinoval nagyot fut...kérdés hogy magasabb szinten is képes e rá

west30 2017.03.24. 01:47:37

@MVPP: Pedig egyelore sajnos tenyleg nagyon kilog Pjaca,legutobbi meccsen is kb azt sem tudta hol van.

Rikoo 2017.03.24. 03:49:34

@Juveboy92: Nagyon bomlasztó személyiség. Nem profi mentalitású játékos, vagyis csak annyira, hogy a mostani szintjén játszon.
Sokkal jobb játékos is lehetett volna, ha alázatosabb lenne és nem egy szokásos arrogáns balkán.
Ott volt a lehetőség neki a Romában aztán Interben innen már csak lejjebb vezet neki.

Grinta 2017.03.24. 07:15:22

@Rikoo: Sajnos,vagy hál ' Istennek egyet kell értsek Veled.Sajnos azért mert a képesség benne van,benne is marad.Hál ' Istennek azért,mert az élet megbünteti majd ezt a játékost is..nem marad meg az emlékezetünkben.Csak magában tud gondolkodni a fiú..és ez egy Juventushoz nem méltó.Szomszédból nézheti Ő is a sikereinket.

Roli984 2017.03.24. 08:39:54

Én nem látom hogy Pjaca lefelé lógna ki a csapatból, sőt....
Oké a helyzetei kimaradnak, de legalább mer egy az egy ellen játszani és nem hátra, oldalra passzol.
Egyébként Kean-nek az ifinkben hasonló statjai vannak mint ennek a brazilnak, Allegri mégse számol vele.

2017.03.24. 10:23:53

@Apuleius: Sztem kb egy kalap...nah érted mennyit érhetnek az ilyen hírek. :)

2017.03.24. 10:26:04

30 misi mellett nekem még az összehasonlítással van gondom...no nem magával a ténnyel, hanem h egy brazil színész köcsöggel hasonlítják össze, aki a séróba többet öl, mint a játékba...

Rikoo 2017.03.24. 10:42:41

@hellan: Azért ez több, mint túlzás...

2017.03.24. 10:50:00

@Rikoo: Nehezen hittem h lesz olyan akit CRnél jobban utálok majd pályán, de a brazilnak sikerült elérnie. Perpill semmi olyat nem látok benne, amit tisztelnem kellene h összehasonlítás tárgyát képezze, emellett ki fogok tartani, de ha zavar titeket szóljatok és többet nem fogom leírni.
Bár lehet egy laza feldobás ellenünk BLben amivel false kiállítást vagy tizit eredményez és változnak majd a vélemények. :D

Rikoo 2017.03.24. 11:01:55

@hellan: Én most nem is tiszteletre vagy a szimpátiára gondoltam.
Nekem sem szimpatikus egyáltalán.
De egy zseniális játékos aki azért nem feltétlenül öl többet a séróba, mint a játékra.:)

Apuleius 2017.03.24. 11:15:00

@hellan: @Rikoo: Közben a São Paulo sportigazgatója is megerősítette, Lyanco a Torino csapatában folytatja.

www.football-italia.net/100116/sao-paulo-lyanco-torino-player

2017.03.24. 11:18:45

@Rikoo: Mondjuk úgy h akadnak zseniális pillanatai, de meccsekre képes eltűnni és perpill szvsz messze nem fut be olyan pályafutást, mint amilyet jósoltak neki korábban.

@Apuleius: No akkor legalább nem kell gondolkoznunk az EU-s helyeken, egyet Bentancur kitesz, másikat meg majd megoldják Beppéék. :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása