A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek sorsolása nyomán eldőlt, hogy a Juventus hamarosan visszavághat az FC Barcelonának a két esztendővel ezelőtt elveszített fináléért.
A Berlinben lejátszott mérkőzés egyben a búcsút jelentette a zebracsíkos meztől az olasz labdarúgás Maestrójának, Andrea Pirlónak, aki úgy látja, egykori csapata most képes legyőzni a katalánokat.
"A Juventus ezúttal képes lehet legyőzni a Barcelonát." - mondta a klasszis a közelgő összecsapásról a Sport munkatársának nyilatkozva.
"A Bajnokok Ligája-döntőt két évvel ezelőtt játszottuk, de azóta rengeteg minden változott. Mostanra mind a Juventus, mind a Barcelona más lett. Száznyolcvan percnyi nagyszerű labdarúgást élvezhetünk majd. Ha Allegri csapata el akar jutni a döntőig, muszáj legyőzniük a legjobb csapatokat.
A Juventus erős, azonban egyensúlyra van szükségük, mert négy támadójuk van, s az áldozat, amit Mandžukić hoz, döntő lesz majd. Úgy gondolom, hogy Rincón is fontos játékos, s a mester tudja, hogy mikor jön el a megfelelő pillanat arra, hogy játsszon."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.