Bonucci: „Ha távozni akartam volna, a nyáron erőltetem a dolgot”

bonucci_leonardo_kek_mezben_dybalaval_es_higuainnal.jpgLeonardo Bonucci az Udinese elleni döntetlent követően beszélt úgy a meccsről, mint a lapokban megjelent átigazolási pletykákról.

A középhátvéd ma betalált, azonban az első gólt nem tudta megakadályozni, Duvan Zapata a védő legjobb igyekezetei ellenére is betalált.

„Próbáltam oldalra vezetni a játékost, hogy minél nehezebb szögből lőhessen kapura, de Duvan Zapatának szerencséje volt, hogy a lövés annak ellenére bement, hogy Gigi Buffon is beleért.” - nyilatkozta Leonardo Bonucci a Sky Sport Italia és a Mediaset Premium munkatársainak.

„Ma kevésbé intenzív játékos mutattunk, következésképpen a labda nem járt olyan gyorsan, mint általában, ezért ebből tanulnunk kell. Mindennek ellenére sikerült nyolc pontra növelni az előnyünk, ami fontos dolog.

A győzelemért élek, ezen nem tudok változtatni. És bár az eredmény végül is pozitív, sajnálom, hogy nem nyújtottunk száz százalékot, ami különösen az első félidőre igaz. Nem tudom elviselni ezeket a botlásokat.”

Leonardo Bonucci jó formát mutat, mióta visszatért a kerethez a Porto elleni fegyelmi kizárást követően, ennek ellenére a Manchester City és a Chelsea klubhoz és a védőhöz fűződő pletykák keringése nemigen szűnik meg.

„Számomra minden ugyanolyan, mint az összezörrenés előtt, továbbra is a Juventusért harcolok, és szükség szerint képes vagyok góllal segíteni a csapatot. A játékjogomat a klub birtokolja, a klubbal 2021-ig érvényes szerződésem van, és úgy érzem, hogy fontos része vagyok a csapatnak. Ezért nem értem, miért is létezik ez a probléma.

Amennyiben el akartam volna hagyni a Juventust, az elmúlt évben erőltettem volna a váltást, mivel a nyáron komoly ajánlatokat kaptam, és elkezdtem tanulni az angol nyelvet.

Fontos vagyok a csapat számára, azonban ahogyan a Porto elleni meccsen láthattuk, senki sem nélkülözhetetlen. Senki nem érezheti magát nagy kényelemben, mindenkinek száz százalékot kell nyújtani mindegyik edzésen, és mindenkinek ki kell érdemelnie a helyét a kezdőcsapatban.

Szeretnék a jövőben edző lenni, és szembe nézni olyan problémákkal, amilyenekkel Massimiliano Allegri küzd, például azzal, hogy ennyi erős védő közül kell választania.”

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5412315401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya10 2017.03.06. 08:52:58

Ez a nyilatkozat bearanyozta a reggelemet!

babo0410 2017.03.06. 09:25:39

Ha edző lesz majd, remélem edzőként is lesz majd egyszer Juve legenda.
Imádom. És remélem végre a távozásáról zóló pletykáknak annyi!

Kukszi 2017.03.06. 10:31:52

Emlékszem mikor ide került a Juvéhoz, mennyire kiforratlan és megbízhatattlan volt a játéka, és mára talán az egyik legjobb belső védő a világon.
Igazi profi sportoló es szerintem példakép is lehet.

ovaentat besök 2017.03.06. 11:17:48

Lehet a múltkori balhé nem is a focista, hanem már az edzői Bonucci miatt volt. :-D

mpite 2017.03.06. 11:19:59

Nagyon durva, hogy májusban már 30 éves lesz, valahogy sokkal fiatalabbnak gondoltam.

@Kukszi: Nagyon repül az idő, már 7 éve érkezett. Emlékszem én is, az első évében olyan hibái voltak, hogy kidobott pénznek tűnt a 15 millió euró. Aztán, elég hamar beért, a csapattal együtt.

MdewC 2017.03.06. 11:46:06

Nem mondta, hogy most nyáron nem igazol el. :-))

Bonut semmi pénzért nem adnám el. Tudjátok, hogy miért.

De.

Ha belegondolunk, hogy 1 év és vége a BBC-nek, 50-60 millió bejön, akkor a mostani átigazolási politikánkba beleférne az ügy. Nem véletlenül lett eladva Vidal sem, tudták nagyon jól, hogy Pogba is menni fog, Pirlo pedig kiöregedett.

Bonu maradjon mindenképp, csak ne lepődjünk meg nagyon, ha...

Grinta 2017.03.06. 17:30:11

Ez itt a lényeg..Senki sem lehet előbbre való a klubnál!!Bravo Bonu :) Grazie

keshudioo 2017.03.06. 17:46:34

@Kukszi: @mpite: Ne felejtsétek el, hogy akkor lettünk 7.-ek, és mindenki elég gyatra volt. Szerencsére jól sült el a dolog.

rockitbaby 2017.03.06. 21:17:38

Volt már olyan, hogy egy olasz védő külföndön jól teljesített? Elég lenne megkérdeznie Barzamackót, ő tudna mesélni milyen volt a Wolfsburgban, talán egy életre elmenne a kedve még a külföldi nyaralástól is :D

Grinta 2017.03.06. 22:24:16

@rockitbaby: Amadeo Carboni,nem is olyan régen...:D

Grinta 2017.03.06. 22:26:20

*Amedeo...ebből is látszik,hogy régen volt+felejtek.De azt nem felejtem el,hogy Anglomával mekkorát játszottak.

pott70 2017.03.06. 22:37:59

@Grinta: A kivétel,aki erősíti a szabályt!Amúgy @rockitbaby jól mondja,szerintem sincs Bonunak semmi dolga Italian kívül!Carbonit pedig jó,hogy szóbahoztad,jó olvasni a nevét!

Grinta 2017.03.06. 23:16:51

@pott70: Nagyon rühellem a Sport1 féle spanyol felszopóműsorokat..viszont egyszer volt szerencsém látni egy Farkas Norbert műsort,ami a hátteret mutatja be..és abban volt egy exkluzív anyag Carboniról..és itt rávetítenék arra a problémára is,hogy mi cseszi el a mai futballt..Na akkor a lényeg hogy Carboni halál jó fej,és ott lakik bent a városban..nem pedig egy 3méter magas kerítéssel körbevett villában..és maga viszi reggel suliba a gyerekeket,meg elmegy bevásárolni..de miért is tenne másként?tette fel a költői kérdést..hát egy vagyok közülük!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása