Az utóbbi napok eseményeit követően a Chelsea és a Manchester City ismét érdeklődést mutat Leonardo Bonucci szolgálatai iránt, ezért az angol klubok újból próbára tennék az Öreg Hölgyet egy komoly ajánlattal, írja a The Independent.
A két Premier League klub már a nyáron szívesen megszerezte volna a játékost, ám a futballista akkor inkább a szívére hallgatott, és a maradás mellett döntött.
Leonardo Bonucci decemberben aláírta új, öt évre szóló szerződését is, így ezzel megoldódni látszódott az eligazolásának a kérdése.
Mindazonáltal a védőjátékost fegyelmi vétség miatt kitette a mai keretből Massimiliano Allegri, így a védő csak a nézőtérről követheti a Porto elleni BL-nyolcaddöntőt, miután a hétvégén hangos szóváltásba keveredett az edzővel.
A huszonkilenc éves futballista nem az első volt, aki viselkedésével megsértette a klub íratlan magatartási szabályzatát, ezért is döntött a mester a példastatuálás mellett, ám ezt a nyugodtnak semmiképpen sem nevezhető helyzetet kihasználná a City és a Chelsea vezetősége, akik nagyon szeretnék megkaparintani jövő nyáron a futballistát.
A Chelsea tulajdonosa, Roman Abramovich akár védők tekintetében rekordösszeget is kész fizetni a játékosért, a futballista megszerzésével pedig egyúttal jutalmazná is Antonio Contét a csapattal eddig elért csodálatos eredményekért.
Amennyiben hinni lehet a pletykáknak, az átigazolási összeg meghaladná az ötvenmillió fontot, sőt, akár elérné a hatvanmillió fontot is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mitya10 2017.02.22. 18:20:45
venember83 2017.02.22. 18:21:48
babo0410 2017.02.22. 18:30:20
Szerintem maradni fog. Dybaláról előbb hinném el, hogy távozik, mint róla.
MdewC 2017.02.22. 18:41:33
Benatia jön, Rugani beépült, Caldara a miénk, több tehetséget is figyelünk.
60 bila font be, egy részéből hozzuk Alexist, meg 1-2 nagyobb nevet.
Nem örülnék, nagyon nem, de benne van szvsz...
MdewC 2017.02.22. 18:44:28
I love JU 2017.02.22. 18:49:04
GGábr81 2017.02.22. 19:30:09
NagyonJuve 2017.02.22. 22:54:35
GZolee80 2017.02.23. 09:15:32
Alighanem megviselte Bonut a kisfia betegsége,mert azért valljuk meg az utóbbi időben volt egy-két tőle szokatlan "megoldása"a pályán, és eddig bírta a "biztonsági szelep", most elszállt, ezzel vége is a dolognak.
biancineri101 2017.02.23. 11:18:37
Amúgy szerintem maradni fog.