Lippi: „Allegri és Dybala is maradni fog”

lippi_marcello_stadionban.jpgA Juventus legendás edzője, Marcello Lippi véleménye szerint Massimiliano Allegrinek semmi oka távozni, és Paulo Dybala sem fog a nyáron klubot váltani.

Az Öreg Hölgy mesterét többször hírbe hozták az Arsenal csapatával, ami nem meglepő, hiszen a pletykák szerint Arsène Wenger a szezon végén távozik a londoni együttestől.

„Hogy kiégett-e, ahogy én kiégtem Kínában?” - gondolkodott el Marcello Lippi a La Gazzetta dello Sport számára adott interjúban.

„Nem, nekem az volt a gondom, hogy távol voltam az otthonomtól, 10 000 kilométerre. Három év nem von maga után kötelező módon kiégést.

Amennyiben Max úgy érezné, hogy már nem látják szívesen, akkor nem tenne ilyen nyilatkozatokat, de szerintem ez áll jelenleg a legtávolabb a saját és a Juventus elképzeléseitől.

Jelenleg a hatodik bajnoki cím megszerzése foglalja le őket, amely révén legendák közé emelkedhetnének, illetve persze a BL is fontos cél, és jelenleg elérhető.”

A csapatszellem kapcsán sem tűnik minden rendben, hiszen nemrégiben Leonardo Bonucci, Paulo Dybala és Stephan Lichtsteiner is nyilvánosan összetűzésbe került a mesterrel…

„Ezek a dolgok nem jelentenek problémát, csupán komoly jelzések rendkívül karakteres játékosoktól, akik főszerepet kívánnak vállalni. Nem beszélve arról, hogy történelmi tények tanúsítják, hogy a Juventusnál egyes viselkedési formákat elég rosszul tolerál a klub és a nagy öregek.

A feszült pillanatok elkerülhetetlenek, azonban a játékosok tisztelik a mestert, illetve bocsánatot kértek, ami jelzi azt, hogy tisztában vannak az elkövetett hibával.”

Marcello Lippi egyike volt azoknak, aki többször említette, hogy Paul Pogbát csillagászati összegért bizony el kell adni, ami be is következett a nyáron.

„Egyértelműen kiváló játékosról van szó, de én átéltem ilyen helyzeteket mesterként. Anno az Ügyvéd úr odajött hozzám, és azt mondta, sajnos el kell adnunk Zinédine Zidane-t, de ne aggódj, mert a pénzt visszaforgatjuk. Megvontam a vállam, aztán a klubhoz érkezett Gigi Buffon, Pavel Nedvěd és Lilian Thuram, akikkel nyertünk két bajnoki címet, és eljutottunk a Bajnokok Ligája döntőjébe.

Hogy ugyanez lenne a helyzet Paulo Dybalával? Nekem úgy tűnik, hogy a helyzet nagyon is különbözik, mivel komoly szálak fűzik egymáshoz a Juventust és Paulo Dybalát, ez pedig minden nap látszik.

Nagy klubok érdeklődnek, de nem látom, hogy megismétlődne ugyanaz, mint Paul Pogba esetében. Őszintén mondhatom, hogy Paulo Dybalában Omar Sivorit látom.

Ugyanolyan könyörtelen, ugyanolyan magas szintet képvisel, és ugyanazok a nagyszerű ötletek jellemzik őt meghatározó pillanatokban. Ugyanabból a fából faragták a két játékost.”

Marcello Lippi véleménye szerint a Juventus igenis ott van a BL-esélyes csapatok között, mivel az együttes egyértelműen fejlődött.

„Hogy eretnekség lenne kinevezni a Juventust a BL egyik esélyesének? Nem. Hiba lenne azt kijelenteni, hogy mivel 2015-ben döntőbe jutottak, és mivel azóta megerősödtek, meg is nyerik a Bajnokok Ligáját. Ez erőltetett következtetés lenne. Mindazonáltal vannak bizonyos fontos jelek.

Egy jelentős dologban javultak, ami szerintem rendkívül nagy szereppel bír: önbizalom és a hit, hogy képesek nagy meccseket játszani kiemelkedő csapatokkal.

A Juve már elindult ezen az úton: Borussia Dortmund, Real Madrid, a Bayern ellen tavaly csodával határos módon tértek vissza, aztán a döntő a Barcelona ellen, és ha a dolgok másképp alakulnak, akkor a katalánok el is veszthették volna a döntőt.

Egy másik fontos részlet pedig az, hogy a favoritok elleni meccs már nem tűnik annyira lehetetlen küldetésnek, mint a múltban. A Barça közel áll a kieséshez, a Bayern bár leseperte az Arsenal együttesét, de ez nem volt igazán értékmérő összecsapás…

A Porto nagyon jó csapat, Nuno Espírito Santo személyében pedig jó edzővel rendelkeznek. Helyesen közelítik meg a meccseket, és robusztus a csapat.

Mindazonáltal nem kétséges, hogy egy összeszedett és figyelmes Juventus, amely az idei évben meghatározó csapattá kíván válni, előnyben lesz. Kezdve az idegenbeli meccsen.

Kivéve a Real Madrid és a Barcelona esetében, a hazai előny kevesebbet ér, mint a múltban. A Juventus számára pedig egyáltalán nem szenvedés az idegenbeli szereplés.”

Massimiliano Allegri a 4-2-3-1-es rendszer mellett kötelezte el magát nemrégiben, és Marcello Lippi szerint ez jó döntés volt.

„Massimiliano Allegri rendkívül intelligensen dolgozik, ami nem mondható el az összes edzőről. Sokan úgy vélik, hogy azonnal el kell látni kézjegyükkel a csapatot például a felállás, a rendszer és a helyi status quo megreformálásával. Így pedig sokszor lényegében gyengítik a csapatot.

Massimiliano Allegri jókor váltott a 4-2-3-1-re, az elején nem lett volna értelme lemondani a 3-5-2-es felállásról.

A Juventus sorában ott egy csatár Gonzalo Higuaín személyében, aki minden meccsen betalál, ott van Paulo Dybala, aki Omar Sivori játékára emlékeztet, és ott van Mario Mandžukić, aki sokat fejlődött az új szerepkörben.

Aztán nem feledkezhetünk meg Gianluigi Buffonról, a védelemről, és Claudio Marchisióról, ők mindig bizonyossággal szolgálnak teljesítmény tekintetében.

A felállás jól vizsgázott olyan erős csapatok ellen, mint az Inter, és szerintem Massimiliano Allegri nem fog teljesen lemondani a felállásról a Porto elleni meccsen. A négy támadó a pályán lesz, de talán lesz egy plusz középpályás is.

Hogy hasonlít-e a támadórészleg az általam alkalmazott Vialli-Del Piero-Ravanelli hármashoz? Vannak egyes hasonlóságok, főképp ha a hozzáállást és a mentalitást nézzük.

Mindazonáltal van egy nagyon komoly különbség: nálam volt három kiváló csatár, de rajtuk kívül volt három vérbeli középpályás is Didier Deschamps, Antonio Conte és Paulo Sousa személyében, akik közül egyikük ma szövetségi kapitány, másikuk egy győztes edző, a harmadik pedig egy felemelkedőben lévő mester.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6212277521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bulldeo 2017.02.21. 12:49:46

Nem egy villáminterjú. Köszönet a fordításért!

venember83 2017.02.21. 13:18:24

Kösz srácok!

@.Bulldeo: ma ilyeneket dob a gép, úgy tűnik. Massimiliano Allegritől sem tőmondatokra számítok.

babo0410 2017.02.21. 15:09:38

Remek fordítás, köszönet. És remélem a pesszimistákat is megnyugtatják Lippi szavai. Ha valakinek lehet hinni, hogy nincs nagy gáz, és előfordulnak ilyen viták feszült pillanatokban, az ő. Szerintem sem fog idén távozni a csapatból meghatározó személy. Sem edző, sem játékos.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1865) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1689) játékosokról (10142) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2488) meccsek (4230) mercato (4251) nyilatkozat (7570) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása