A Juventus mestere, Massimiliano Allegri úgy véli, hogy a zsinórban elhódított hatodik bajnoki címmel a zebramezes csapat történelmet írna, s belépne a legendák csarnokába. A Serie A történelmében még egyetlen csapatnak sem sikerült ez a bravúr, s az Öreg Hölgy most négy pont előnnyel, egy elmaradt mérkőzéssel vezeti a tabellát.
"A játékosok aratták a győzelmeket, az elismerés őket illeti." - nyilatkozta Allegri azt követően, hogy a Gran Gala del Calcio rendezvényén neki ítélték a legjobb edzőnek járó díjat.
"Nincsenek titkok, csak jó játékosokra és egy jó klubra van szükség. Az edzőnek mindössze annyi a dolga, hogy lehetőleg minél kevesebb kárt okozzon...
A hatodik bajnoki cím? Ez legendás eredmény lenne a klub számára, még soha senkinek nem sikerült. Azonban a Roma és a Napoli is ott van mögöttünk, vasárnap pedig az Interrel találkozunk majd. Fontos mérkőzés lesz."
Vasárnap este a hazai pályán hosszú győzelmi sorozatot produkáló Juventus fogadja majd a Stefano Pioli vezetésével zsinórban kilenc mérkőzést megnyerő Intert.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
juvezoli 2017.01.31. 12:58:52
Én ott leszek és kiszurkoljuk a győzelmet!
Forza JUVE !!!!!!!!