Gullit: "A Juventus megnyerheti a Bajnokok Ligáját"

gullit_milan.jpgAz AC Milan legendája, Ruud Gullit legfrissebb nyilatkozatában többek között a Juventus Bajnokok Ligája esélyeit is latolgatta, mellyel kapcsolatban elmondta, képesnek tartja egykori csapata legnagyobb riválisát arra, hogy elhódítsa a legrangosabb európai kupát.

A Bianconeri sorozatban hatodik bajnoki elsőségére készül, és a legutóbbi két kiírásban az olasz kupát is elhódította, a csapat szurkolói és vezetősége azonban a Bajnokok Ligája győzelmet tűzte ki célul.

"Meg tudják csinálni." - kezdte Gullit  a Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatát.

"Már a 2015-ös berlini fináléban is láttam őket, a mostani idényben pedig nem tudok esélyest mondani. A legfontosabb dolog az, hogy az idény végén is top formában legyenek."

Gullit számára nem idegen az európai siker, hiszen a Rossonerivel két alkalommal is megnyerte a BEK-et. Most pedig az első sikerhez vezető út egyik meccsére, az FK Crvena zvezda elleni találkozóra emlékezett vissza.

"A mérkőzésen Donadoni kapott egy ütést, mindenki azt hitte, hogy majdnem meghal. Aztán a félidőben először szláv nyelven bemondott valamit a hangosbemondó Donadonival kapcsolatban. Ezt utána megismételték olasz is és arról szólt, hogy Donadoni nincs életveszélyben.

Az eset feldühített és feltüzelt minket, ez is hozzájárult ahhoz, hogy végül nyertünk. Később az ellenfél csapatának igazgatója odajött a buszunkhoz és elnézést kért, mi azonban elküldtük őt.

Edzőnk, Arrigo Sacchi megelőzte korát, a szervezés mestere volt. A titok az edézeseken végzett gyakorlatok ismételgetése volt. Tizenegyen játszottunk hat játékos ellen, a hat játékost két középső középpályás és négy védő alkotta. Sosem találtunk be ellenük.

Sacchi lehozhatta volna a két középső középpályást is, akkor sem szereztünk volna gólt. A védelem annyira jól szervezett volt, hogy csak a távoli lövések lehetőségei maradtak számunkra."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8612149957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2017.01.24. 12:19:05

Na tessék! Szerinte meg van esélyünk. :D

mrdel 2017.01.24. 14:29:16

Neked legyen igazad.
A legjobban a kulcsmeccseken kell játszani.
Bayern elleni itthoni második félidő és a müncheni első félidő az alap :D

I love JU 2017.01.24. 18:02:52

Forza Juve! Persze hogy lehet!

Watakuki 2017.01.24. 20:04:18

Lehet hogy bitang rossz a formánk, de kétségtelen, hogy ez szinte az összes élcsapatról ugyanígy elmondható. Persze, hogy megnyerhetjük!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása