A Juventus ajánlatot tesz Tolissóért

tolisso_corentin_golorom_lyon.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus az Olympique Lyon középpályását, Corentin Tolissót tette meg legfőbb célpontjának, s már most télen ajánlatot tehet érte a francia klubnak.

A torinóiak sokáig a Sevilla együttesénél szereplő Steven N’Zonzi nyomában jártak, azonban végül úgy döntöttek, hogy inkább a Lyon tehetségére vetik ki hálójukat.

A Calciomercato ma arról számolt be, hogy a Juventus 41 millió eurót kínál a 22 esztendős játékosért, akit az Arsenal és a Chelsea is szívesen látna kötelékében. Az Öreg Hölgy, tartva attól, hogy Tolisso ára nyárra az egekbe szökik, már az elkövetkező hónapokban szeretné lezárni az ügyet. 

Tolisso korábban úgy nyilatkozott, hogy egy álom volna számára, ha az Arsenalnál játszhatna, azonban az elmúlt napok során hízelgőnek nevezte a Juventus közeledését.

A hírforrás úgy tudja, hogy a Juventus előbb kölcsönben szerezné meg a játékost, majd nyáron véglegesítené szolgálatait Torinóban. A zebramezesek 6 millió eurót fizetnének a kölcsönért, majd nyáron további 35 millióval egészítenék ki az összeget. Maga a játékos négy esztendőre kötelezhetné el magát Itáliában, s szerződése évi 3 milliós fizetést, illetve további bónuszokat biztosítana számára.

A Goal.it munkatársa, Romeo Agresti hasonló feltételekről tudósított, ezek szerint a Juventus most 8 millió eurót fizetne a kölcsönért, s a 40 millió euro körüli végösszeg fennmaradó része júniusban kerülne kiegyenlítésre. Az újságíró állítása szerint Tolisso részéről zöld utat kapott az ügy, s a középpályás elfogadta a torinóiak évi 3.5 millió eurós fizetési ajánlatát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7712151137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2017.01.24. 19:22:35

Na ez már jobban hangzik. :)

TYUKI 2017.01.24. 19:30:47

Szuper!
És Hernyó mehet is rögtön!

Grinta 2017.01.24. 19:39:15

Őszintén..teljességgel meg lennék lepődve ha egy ilyen "mértékű" transfer létrejönne a téli mercato idején.

ollaze 2017.01.24. 19:45:02

Ezzel csak elássátok magatokat, hülyére vesztek minket?

Watakuki 2017.01.24. 19:49:14

@ollaze: valószínűleg ez még a próbálkozgatás egy része, semmi több. Bár 41-48 millióban nem tudom mi a sértés. Esetleg Evra is beszállhatna az üzletbe :-)

ollaze 2017.01.24. 19:51:21

@Rikoo: 8 millióért kölcsönbe? Ez vicc? Ez nem Olaszország, meg az Atalanta hogy hülyére lehet venni a többi csapatot. Még ha az alapár mellé jönne az a 8...

Rikoo 2017.01.24. 19:53:21

@ollaze: Ez így 48 millió lenne + valószínűleg még bónuszok is, ha Marottából indulunk ki. Azért ez több, mint jó ajánlat, főleg, hogy tavaszra nincs BL a Lyonnak...

Grinta 2017.01.24. 19:53:32

@ollaze: Erzsébet utalványt még nem is számoltad :D

sleepy8 2017.01.24. 19:55:50

@ollaze: Hát te hülye vagy az agyadra öcsém, 8m egy FÉL ÉVES kölcsönért, azt még te magyarázol?

ollaze 2017.01.24. 19:56:33

@Rikoo: értelmezd újra, összesen 40 millió

Cannavaro 2017.01.24. 19:56:38

@ollaze: Dybala volt 40+... Nehogy már, egy Tolisso sokkal többe kerüljön!! A 8 milla kölcsön, és 35 milla bőven elég kéne legyen!
Egy Vidal nem volt 40 milla, és azért Ő már bizonyított, mikor eladtuk!

Apuleius 2017.01.24. 19:58:26

@ollaze: Ez az előbb kölcsön trükk szerintem csak valami könyvelési-pénzügyi varázslat Marottától, a lényeg, hogy 40 millió körül lenne a vége. Bárcsak engem akarna hülyére venni valaki egy ilyen ajánlattal...

Bunci88 2017.01.24. 20:01:40

Evra kellene nekik, oda kell adni. Tollisot pedig most kell leigazolni cserébe, plusz adunk még érte 40 milliót, maradjon csak náluk nyárig, a Bl-ben nem játszhat, a bajnokság nélküle is meglesz. Asa megoldja Sandro cseréjét. Szerintem ez így korrekt a Lyon-nal szemben is.

Grinta 2017.01.24. 20:03:52

@juve1986: Igen itt ez a fájó pont..Vidal esete..aki nem klasszisjelöltecske volt,sőt!@Apuleius: Igazad van,ezek a kölcsön+opciós esetek csak leírva vannak..háttérben megegyezéssel.Ahogy az úriemberek csinálják..az adott szó.

Grinta 2017.01.24. 20:05:01

@juve1986: Dybala emlékeim szerint 32+volt.

ollaze 2017.01.24. 20:06:11

Van különbség abban, hogy a nyáron kifizetünk 40 milliót, meg abban hogy télen már a miénk 8-ért, a maradék 32-t meg nyáron, addig a másik hülye klub meg pótolja 8 milláért a kulcsjátékosát, gondoljatok bele mi lenne ha 15-ért most elvinné Dybalat a Barca,a maradékot meg kifizetné nyáron, kit vennétek 15-ért? Persze lehet hogy nektek ez se lenne probléma, de a Lyon nem áll most úgy anyagilag.

Apuleius 2017.01.24. 20:06:46

@Grinta: Jók az emlékeid, 32+8 bónusz volt Dybala, ebből lehetett kimatekozni másfél meccs után, hogy ő a "negyvenmilliós lufi" :-)

Apuleius 2017.01.24. 20:09:06

@ollaze: Pénzügyileg szerinte nincs igazán nagy jelentősége, hogy most 8 millió és 32 nyáron, vagy nyáron egyben 40 millió, viszont abban teljesen igazad van, hogy a Lyon hülye lesz elengedni az egyik legnagyobb értékét, amikor pl. még BL-helyekért harcolnak. Szerintem mindkét félnek tökéletes lenne egy nyári üzletkötés.

Mitya10 2017.01.24. 20:09:32

@ollaze: ha komolyan vesszük ezt a "kölcsön" részt 8 millióért még nem is hallottam bárkit is kölcsönvenni... csak mielött teljesen felforrna az agyvized hogy mi hülyének néznénk :)

sleepy8 2017.01.24. 20:14:00

@Mitya10: Comant ennyiért adtuk kölcsön (csak nem fél évre, hanem kettőre).

ollaze 2017.01.24. 20:16:14

@Apuleius: Hát 8 millióért nem veszünk értelmes játékost télen, inkább eladjuk nyáron az angoloknak 50-ért egyben, Evra bőven nem ér annyit a Lyonnak, nincs is egyetértés házon belül, hogy kell ő nekünk. Felesleges is ő nektek tavaszra, csak a bajnokságban játszhatna. Nyáron akár kevesebb pénzért is okés, hogy ide igazol, de most hagyjuk egymást békén szerintem.

Juvegaspy 2017.01.24. 20:16:46

@ollaze: eddig tok normalisan nyomtad nem kell ez a hangnem!
Amugy ez az ajanlat teljesen korrekt. Csak bizni tudok benne h a Lyon lesz olyan hulye h belemegy :)

ollaze 2017.01.24. 20:20:14

@Juvegaspy: Bocs a hangnemért, de elég felháborító ajánlat, ha igaz, szeretném ha itt kötne ki Tolisso, már ha megy, de nem ilyen áron.

Apuleius 2017.01.24. 20:22:44

@ollaze: Ok, azért szerintem alapból ne hergeld túl Magad, unatkoznak az olasz újságírók, s ötletelnek, ennyi. Szerintem, ahogyan Te is írod, teljesen irreális egy ilyen igazolás télen, s mivel a BL-ben nem szerepelhet, a Juventusnak istenigazából nem is létszükséglet. A Lyon nem is annyira a pénz hiánya miatt nem tudná most pótolni, hanem azért, mert a téli átigazolási időszak rövidebb, közben megy a szezon, s ilyenkor hagyományosan nehéz komoly játékosokat igazolni, függetlenül a pénztől. Evra nem lenne több baráti gesztusnál, anyagi értelemben ő nem sokat nyom a latba. Nyáron lesz ebből valami, már ha lesz egyáltalán.

ollaze 2017.01.24. 20:32:15

@Apuleius: Remélem tényleg nem igaz, ha igaz, megromolhat a kapcsolat a két klub között, főleg ha erőltetik, olasz újságírók remélem tényleg csak szórakoznak.

Grinta 2017.01.24. 20:38:10

@Apuleius: Miért nem az...?Még az ajtó ablakot sem tudja berúgni.Elkellene zavarni a csába :D

Mitya10 2017.01.24. 20:45:50

@sleepy8: Jogos. Azt mondjuk hozzátenném hogy az valóban kölcsön ez itt nyílván 1 kész üzlet lenne megvariálva. A legkorrektebb az lenne ha vhogy megegyeznének de csak a nyáron érkezne és így a Lyon is tudna mit kezdeni a pénzzel mi pedig nem izgulnánk hogy Kínába igazol hirtelen.

Grinta 2017.01.24. 20:51:31

@ollaze: Volt már válogatott a srác?Mert ezt nem olvastam vele kapcsolatban...

Renyi Bence 2017.01.24. 20:56:04

@ollaze: :D
Nyugalom, nem otthon vagyunk, nem szabad a házigazda felségterületén ordibálni. :)

Ez egy korrekt ajánlat szerintem, ha mellépasszolják Evrát.

Apuleius 2017.01.24. 20:58:47

@Grinta: Még csak a korosztályos válogatottakban szerepelt, a nagyoknál nem. Ha jól emlékszem, ő az U21-es válogatott csapatkapitánya.

Grinta 2017.01.24. 21:00:01

@Apuleius: Azt azért nem osztogatják ingyen..akkor vezér típus lehet a fiú.Amúgy gondoltam hogy nem,mert nem volt megemlítve a dolog.

ollaze 2017.01.24. 21:03:52

@Renyi Bence: örülök hogy nem te döntesz, ha szerinted ez korrekt ajánlat. Evranak örülnék, de nehogy már ő döntő szerepet játsszon egy ilyen üzletben, elvileg nem is Lyonba igazol, hanem Marseillebe, a Juve által is kinézett Kolasinac nekem a prioritás.

Grinta 2017.01.24. 21:10:47

@ollaze: Kicsit továbbgondolva a dolgot..mert gyaníthatóan Lyonban is így tesznek..azaz a pótlásra már kinéztek valakit,akár házon belül,akár másik csapattól is érkezzen,ennek a feltételezett összegnek max.1/4éért..többért nem gondolnám..akkor végtére is nem teljesen mindegy hogy 8+valamennyi,vagy nyáron egyösszegben?Csak kérdezem

Rikoo 2017.01.24. 21:14:16

@ollaze: Igen, elnézést. Siettem nem tudtam rendesen elolvasni a cikket.
Kolasinac szerintem nem fog Lyon játékos lenni. Először is egy komolyabb edző kellene, mert lehet akármilyen kerete a csapatnak, ha képtelenek lesznek normális taktikával játszani. Példának a Monaco a legjobb.
Pénzügyileg pedig nem egy nagy dolog ez. Ha kölcsönben is jönne Tolisso, attól még tudnának helyettest találni hiszen az üzlet már biztos lenne, vagyis nyáron megkapná a klub a pénzt.
És szerintem nem csak helyettest kellene találni hanem több posztra is igazolni ebből az összegből.
Mondjuk a Depay bizniszhez gratulálok!!
Nagy üzlet ennyiért leigazolni.

Renyi Bence 2017.01.24. 21:23:18

@ollaze: Jajj. Bocs az offért a többieknek.

Figyu, amit most nyomat taktikát a kretént, a két középpályásos rendszert, ahol ráadásként Gonalons a szent tehén, most óriási a tumultus. Sokkal nagyobb kár érhet bennünket, ha Darder is haragos lesz és nyáron ő is lépne, ismered az ő képességeit is. Szóval ha az a kérdés, hogy Tolisso milyen körülmények között lépjen, szerintem inkább most és játsszon Darder, mintsem mindketten egyszerre egy ablak alatt koccoljanak.

ollaze 2017.01.24. 21:25:45

@Rikoo: Már nincs idő pótolni, igazolgatni jó játékosokat. Tolissot pótolni minimum 25 millió lenne, hogy beférjen egyáltalán a kezdőbe, 8 millióból nehéz lenne.

Renyi Bence 2017.01.24. 21:26:49

@Grinta: Szerintem mindegy, főleg annak függvényében, ha a játékos fejében ez már eldőlt. Sőt, még jobb is, ha most lép, elkezdhetjük már a jövő évet tervezni nélküle.

ollaze 2017.01.24. 21:29:20

@Renyi Bence: Ne felejtsd el, hogy Ferri is megy valószínűleg. Darder vkp-nak gyenge, felállást nem fogunk váltani. A másik az, hogy Tolisso a legpiacképesebb játékosunk, ha jövőre van BL és teljesít, akár 60-70-et is kaphatunk érte. Nyáron is 50-et biztos, 8 millióért odaadni tavaszra megéri nekünk szerinted, úgy hogy ez nem is bónusz lenne, hanem inkább csak a kezdő részlet, aztán meg kitudja még mennyi részletre bontják az olaszok?

Renyi Bence 2017.01.24. 21:30:38

@Bunci88: Ezzel rosszul járnátok. Ha fizettek és kölcsön dobjátok vissza, mi lesz ha olyan sérülést szenved (szalagszakadás pl.), ami után 1 évig nem játszhat? Szerintem ilyen üzletek ma már nincsenek profin gondolkodó klubok között.

Spez 2017.01.24. 21:39:28

@Renyi Bence: A mi Marottánk pont ezt csinálta :)))
Annyi különbséggel, hogy a barma még fizet is a kölcsönvevőnek :))

Spez 2017.01.24. 21:43:20

@ollaze: Nem lehet, hogy kicsit sokat képzelsz a Lyonodról?
Hány évig épült a stadionotok? Gondolom nem a " trófeák terme " miatt húzódott el az építkezés....
Tolisso is - gondolom - trófeákért akar harcolni, ami nálatok kimerülne egy Francia kupa serleggel + EL top 4.

ollaze 2017.01.24. 21:46:55

@Spez: Elgurult? Nyilván mindenki a legjobbját szeretné a saját csapatának, nem tudom mi gondod van. 50-et mond a Chelsea, ti 40-et, Tolisso ide akar jönni, semmi probléma nincs gond, Umtitinél sem volt, de ezt az ajánlatot te sem fogadnád el, nyilván lesz jobb is.

Juveboy92 2017.01.24. 21:50:05

@ollaze: amellett hogy 1000%ig biztos vagyok benne hogy télen tuti nem fog ide jönni, azért a 41-45 milliós ajánlat elég korrekt annak tudatába hogy nyáron 37 milliós üzletre rábolintottatok és csak Tolisso volt aki utolsó pillanatban visszalépett maga Aulas mondta. Egy évvel késöbb hogy újjabb 1 év telt el a szerződéséből magasabb összegért elég korrekt ajánlat

Paulie_Juv 2017.01.24. 21:53:53

@Spez: Te meg megint ott folytatod, ahol abbahagytad, hiányzott már :)

Renyi Bence 2017.01.24. 21:54:53

@ollaze: Hagyd már ezt a sületlenséget, csak égőbb lesz, ha megvalósul az üzlet!

Először is gondolkodj már egy pöppet, mielőtt nagyköveti tevékenységet végeznél. A Nápoly már nyomott egy 30M€-s + bónuszos ajánlatot, és ezt Aulas boldogan elfogadta, csak a játékos maradni akarása kellett az egész meghiúsulásához. Most egy másmilyen konstrukcióval ugyan, de 40M€-ig biztos pénz jönne. Hol rossz ez egy 22 éves gerkőcért a mai viszonyok között? Én úgy látom, hogy ezzel a valaha volt 6-7. legdrágább belső u23-as középpályás lehetne. Többet max úgy tudnál ebből kisajtolni, ha jobb eredményeket is tudnánk produkálni, de igaza van Speznek, hol vagyunk már évek óta attól??

Juveboy92 2017.01.24. 21:55:19

@ollaze: egyébként én télen korrekt ajánlatnak csak azt tartanám ha Leminat odaadnánk kölcsönbe a 8 millióhoz mint félig meddig helyettest vmi korrekt opcióval és mellé nyáron a pénz...de mint mondtam tuti nem fog itt télen Tolisso érkezni, max előszerződik nyárra hogy ne lehessen licit MAXIMUM

Rikoo 2017.01.24. 21:56:00

@ollaze: Nincs olyan nagycsapat ahol csak az átigazolási összegeket forgatnák. A Lyon is tudna venni játékost, ha akarna.
Nyáron meg ugye fix a pénz. Bár teljesen mind1, mert nyilvánvalóan nem lesz ebből üzlet a télen.

ollaze 2017.01.24. 21:56:07

@Juveboy92: 8+32 millióról beszélünk, nem 40-ről, ez a gondom csak, nagy a hátrányunk a bajnokságban, plusz meg kell nyerni az EL-t, szükség van még Tolissora, télen drágabban szoktak eladni játékosokat, ha már eladnak, nem engedménnyel, télen nem lehet építkezni, főleg egy hét alatt. Napoliról annyit, hogy az ajánlatuk elfogadható volt, a játékos döntött, azóta viszont felment az ára.

Rikoo 2017.01.24. 21:56:54

@Juveboy92: Szerintem Lemina nem menne. Nem véletlen jött a Juventushoz. Ha most visszamenne az nagy visszalépés lenne a karrierjében.

Renyi Bence 2017.01.24. 22:00:09

@Rikoo: Ugyanakkor a képességéhez megfelelő csapatba kerülne, mert korlátolt ahhoz, hogy többre vigye. Már a Marseille-ben is Imbula jobbnak tűnt nála, őszintén engem meglepett már akkor is, hogy ide el tudta magát adni.

ollaze 2017.01.24. 22:02:07

@Renyi Bence: Nem értelek, komolyan mondom (de ezt inkább tárgyaljuk ki "otthon" , nem ide tartozik)

ollaze 2017.01.24. 22:05:28

Lemina gyenge játékos, van nála jobb Lyonban 4 is, de lehet 5 is, + exmarseille (elég volt már belőlük)

Rikoo 2017.01.24. 22:07:10

@Renyi Bence: Az érdekes, mert itt Leminát a blog 70%-a sokra tartja.
@ollaze: "Lemina gyenge játékos, van nála jobb Lyonban 4 is, de lehet 5 is"
Na ne viccelj.:D Soroljad őket!

Renyi Bence 2017.01.24. 22:08:33

@ollaze: Nem is mondtam, hogy kellene nekem, de ezt a 4 jobb is van ugye megint csak provokációból írod? :D Ki fognak innen téged tenni.

ollaze 2017.01.24. 22:09:46

Jó ez lehet lenéző volt, bocs, de tényleg nem szeretném. Gonalons, Tousart, Darder, Tolisso biztos, hogy jobb. Ferriben kételkedem, technikailag gyengébb, őt Sturarohoz hasonlítanám, de legalább hajt.

ollaze 2017.01.24. 22:11:28

@Renyi Bence: Leminat nem tartom sokra, igen, attól még sok Juves-t igen, szubjektív vélemény, ennyi.

Spez 2017.01.24. 22:12:29

@ollaze: Nincs azzal baj, ha itt beszélitek meg, hisz remélhetőleg minket is érint majd a dolog. Azt is megértem, hogy a legtöbbet szeretnéd kihozni a saját nevelésű játékosaitokból, de van egy határ, amin túl már komolytalannak tűnnek próbálkozásaid.
Csatlakoznék az előttem szólóhoz.
Tolisso = Evra(most) + 40 milla ( 2 részletben ) + nyárig erősíthetne Titeket.
Mi Bl-be nem nevezhetnénk, a bajnokság meg remélhetőleg nélküle is meg lesz.

Rikoo 2017.01.24. 22:15:26

@ollaze: Lemina egyáltalán nem rossz játékos. A Juventusban jelenleg ő tudja a legtöbb labdát szerezni meccsenként, technikás és labdabiztos is.
Kezdő is volt és a kiállítása óta került csak preiférián kívülre.
Tolisso valószínűleg jobb nála, de a többiben egyáltalán nem vagyok biztos. Gonalonsban sem, de a többi pedig egészen biztosan nem jobb. Nem véletlen igazolt ide.

ollaze 2017.01.24. 22:15:52

@Spez: Ez az ajánlat így elfogadható. Leminas dolog valamilyen szinten relatív is, Darder sokkal tehetségesebb nála és csak 3., de inkább 4. számú ember a Lyonnál, Bence hiába is ír hülyeségeket.

Juveboy92 2017.01.24. 22:17:18

@ollaze: én mondom tuti biztos vagyok hogy Lyonba marad szezon végéig , szóval én csak felvetésként írtam hogy szerintem mi lenne korrekt ajánlat télen...ami a télen drágábban jönnek dolgot illeti, akkor nektek hogy sikerült Depayt 16 millióért megvenni aki 35 millióért érkezett és lehet hogy nem volt kezdő, de MUnak rajta kívül csak Lingaard van balszélsője

ollaze 2017.01.24. 22:20:16

@Juveboy92: Depay 24-ért jött, bónusszal együtt és egyáltalán nem volt olcsó és nem is örülök neki, Renyi Bencével ellentétben...

Renyi Bence 2017.01.24. 22:21:50

@ollaze: Lassan kihozod, hogy a két őszi bl párharcokon kétszer 3-0-ra kellett volna nyernünk, de szegény juvét megsajnáltuk. Ilyenek vagyunk mi, ha sok Aulas böfögést szívunk fel a sejtjeinkbe.

Spez 2017.01.24. 22:35:26

@ollaze: Szerintem is korrekt ajánlat lenne és a klubbok közti viszony sem romlana meg.
Leminával kapcsolatban nem tudok nyilatkozni... Bevallom fogalmam sincs kik azok, akiket felsoroltál :)

Juveboy92 2017.01.24. 22:42:15

@ollaze: 16 plusz bonuszok az a 24...vagy csak olyankor nézed egybe az összeget mikor rólatok van szó, Tolisso 8+32 je az nem 40 de 16 m plusz bonuszok az 24 , érdekes...
Ha tételezzük fel létrejönne 8+32 ért az üzlet akkor simán a pénztárcába nyúlhattok télen , mert jön 32m nyáron így az évvégi könyvelésnél ha vesztek télen egy 25 milliós játékost az +15 lesz mivel 40 milliótok van és nem 8 milliótok ...mivel kötelező 32 misiről beszélünk

Mitya10 2017.01.24. 22:42:16

@Renyi Bence: hát hozzáteszem nàlatok csak az isteni Giginknek köszönhettük hogy a végéig meccsben voltunk ott sztem egyértelműen jobbak voltatok :)

ollaze 2017.01.24. 22:47:52

A Unitednek nem számít holmi 8 millió euró, a Lyon 8 millióból nem vesz semmi jót az utolsó héten, hiába jön biztos pénz nyáron, a számlán 8 millió lesz, nem 40.

Spez 2017.01.24. 22:56:23

@ollaze: 40 millás játékosokat nem nagyon szoktak - még a nagy klubbok sem - egyben kifizetni!
Ti ugyan úgy kettő, esetleg több részletben fizetnétek a jövőbeli játékosotokat, mint ahogy Tolisso ára is érkezne hozzátok.

Nem sértés, de úgy néz ki nem nagyon szoktatok hozzá mostanság a piachoz.

Nathas 2017.01.24. 23:03:54

Ennyi klasszissal a Lyon keretében, simán a BL-győzelemért kellene harcolni :)
Egy 40 körüli összeg reális lenne érte, bár keveset láttam játszani. Tavaszra maradhatna, ez mindkét félnek megfelelne.
Vidal-t már hiába hozzuk fel példának, mert az eladása óta úgy felmentek az árak, hogy aki 2 egyeneset rúg a labdába egy szezonban, már 15 millióba kerül.

Il Principino 2017.01.24. 23:41:00

Baszki...nagyon sokba fáj ez egy szinte noname játékosért!
Remélem nem jön össze ez a transzfer...Egyáltalán játszhatna bl tavaszi kiírásában úgy,hogy a Lyonban már szerepelt idén a csoportkörben?Ha nem,akkor tényleg semmi értelme az egésznek...

sleepy8 2017.01.25. 00:14:50

@ollaze: Se Tolissoval, se nélküle nincs esélyetek EL-t nyerni, ha ez megnyugtat. A bajnokságban is szerintem örülj ha maradtok a 4. helyen... (És ezt nem lenézésből, de Tolisso messze nem akkora játékos hogy ezt egyedül befolyásolja)

ollaze 2017.01.25. 01:22:37

@sleepy8: Annyi esélyünk van EL-t nyerni, mint a Juvénak Bl-t, nem sok...
"A bajnokságban is szerintem örülj ha maradtok a 4. helyen..." - azért ez durva volt, vegyél vissza szerintem...

Tomy81 2017.01.25. 08:37:35

@ollaze: @Renyi Bence: Nem tudjátok pontosan hogy nálatok a vezetőség idén mennyire fogja komolyan venni az EL-t?

delpi0823 2017.01.25. 09:38:22

@Grinta: Nem volt valogatott,nem sokszor lattam ezt a gyereket jatszani,talan 2szer ellenunk,a transfermarkt 18ra becsuli az erteket mi meg 40et adnank erte,sztem abszolut nem er meg ennyit a jatekos,ollaze nem is tudom mit paradezik itt mar reg kidobtam volna pi......ba.

MdewC 2017.01.25. 10:24:32

Hát, ahhoz képest, hogy Pogbat mennyiért hoztuk, ahhoz képest mindenképp korrekt ajánlat. :))

De legalább becsülendő, hogy próbálkozunk. (már ha igaz)

Verrattit ha szeretnénk egyáltalán leigazolni (mégis csak hazánk fia), az valószínűleg drágább megoldás lenne (az arabok miatt), szóval érthető, ha Tolissoval próbálkozunk, aki baromi tehetséges és nagy fogás lenne. Szvsz.

Adjunk egy korrekt ajánlatot, 8+35 milló és Evra és mindenki elégedett.

sleepy8 2017.01.25. 12:22:03

@ollaze: Igaz, durva, ha a Nice leereszt, talán a 3. hely meglehet.

Grinta 2017.01.25. 17:53:16

@delpi0823: Semmi gond nincs @ollaze: -vel,védi a sajátjait,ez becsülendő benne.

MdewC 2017.01.25. 18:50:42

@Grinta: pontosan! Ráadásul kultúráltan, Juvet tiszteletben tartva. Nincs miről beszélni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása