A Fiorentina elleni keret

Serie A logo.jpgA címvédő a Bologna elleni győzelemmel köszöntötte az új esztendőt, ezzel pedig meggyőző fölénnyel ért az olasz bajnoki szezon feléhez, s most a Fiorentina vendégeként kell folytatnia a menetelést az újabb, zsinórban hatodik bajnoki cím felé.

A zebracsíkos csapat keretéből hiányzik majd az afrikai kontinensbajnokságon szereplő Mario Lemina és Medhi Benatia, a magának új csapatot kereső Patrice Evra, az eltiltott Stephan Lichtsteiner, valamint a sérüléséből lábadozó Dani Alves.

A keret legfontosabb visszatérője Alex Sandro és a korábban megfázás miatt hiányzó Gigi Buffon, azonban a fertőzés elérte Giorgio Chiellinit is, aki a keretbe bekerült ugyan, de valószínűleg kihagyja a mérkőzést.

A két csapat legutóbb a bajnoki szezon nyitófordulójában találkozott egymással, s a Juventus Sami Khedira fejesével szerezte meg a vezetést, majd Nikola Kalinić egalizált, végül azonban a csereként beálló Gonzalo Higuaín rendkívül fontos találattal debütált, s ezzel kialakította a 2:1-es végeredményt.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Audero

Védők: Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani

Középpályások: Pjanić, Khedira, Cuadrado, Marchisio, Hernanes, Asamoah, Sturaro, Rincón

Csatárok: Higuaín, Mandžukić, Pjaca, Dybala

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4712124969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomy81 2017.01.15. 19:24:03

Sziasztok!Tudnátok segíteni hogy okostévére hogy tudnám megjeleníteni a netről az esti meccset?

Tomy81 2017.01.15. 19:24:33

Képtelen vagyok laptopon végignézni megfelelő élvezettel

Lisandro 2017.01.15. 19:27:54

@Tomy81: A livetv-n azt a meccset nézed,amelyiket csak akarod!:-)

Bbenj 2017.01.15. 19:35:07

Van egy olyan èrzèsem,hogy nem ez lesz a szezon legjobb meccse,de càfoljanak ràm!èn ma egy nyögvenyelös 0-1el is beèrnèm!

Hamutarto 2017.01.15. 19:35:56

Én hdmi kábellel szoktam összekötni a notebookot a tv-vel.

Grinta 2017.01.15. 19:37:28

@Hamutarto: Így van..nyáron meg a teraszon az 5m essel :D

Patricco 2017.01.15. 19:45:26

Juventus Starting XI: Buffon; Barzagli, Bonucci, Chiellini; Cuadrado, Khedira, Marchisio, Sturaro, Alex Sandro; Dybala, Higuain. #FiorentinaJuve #ForzaJuve #FinoAllaFine

Apuleius 2017.01.15. 19:46:12

#Juventus XI: Buffon; Barzagli, Bonucci, Chiellini; Cuadrado, Khedira, Marchisio, Sturaro, Alex Sandro; Dybala, Higuain. #FiorentinaJuve

#Juventus subs: Neto, Audero, Rugani, Asamoah, Rincon, Hernanes, Pjanic, Pjaca, Mandzukic. #FiorentinaJuve

Cannavaro 2017.01.15. 19:52:17

Végre Sandro! :)Jobb szélünkön Cuad, Dybala biztosan alkotni fog! :)
Szerintem jó meccs lesz, több gólos győzelmet várok! :)
FORZA JUVE!

Mitya10 2017.01.15. 19:58:23

@Spez: ha a kis szeretett csapatomra gondolok a 2-1 sohasem sima xD

4D 2017.01.15. 20:03:16

@Tomy81: Ha van bármelyik ismerősodnek digi elofizetese akkor a digi online-on keresztul tudod neten nezni eloben. Az ismerosod kozben zavartalanul tevezhet nem fugg ossze a ketto csak ervenyes elofizwtes kell hozza.

Juvegaspy 2017.01.15. 20:05:43

@4D: ha kulfoldon elek ez akkor is ervenyes?

4D 2017.01.15. 20:07:38

@Juvegaspy: Chromeba fel kell tenni egy vpn (pl. hola) bovitmenyt es ugy beallitani mintha magyar ip cimrol probalnad elerni akkor igen.

Juvegaspy 2017.01.15. 20:10:12

@4D: oke ha en nem is de van hozzaerto ismeros. Koszonom.

Juvegaspy 2017.01.15. 20:11:05

Nem vagyok a 3-5-2 hive de jo erzeseim vannak h ujra egyutt lesz a BBC! ;)

Leram7 2017.01.15. 20:12:33

@Juvegaspy: Szerintem meg, ha megfelelő kp lenne a BBC előtt, ez a formáció a legjobbunk. Cuad + Sandro széllel.

Juve82 2017.01.15. 20:16:45

Nagyon várom a meccset:) hajrá Fiúk!

Juventino86 2017.01.15. 20:33:29

Tudja valaki, hogy Pjanic miért nem kezd? Állítólag volt egy kisebb sérülése, reméljük, nem súlyos. Van erről valakinek bővebb infója? Rincónt is hiányolom a kezdőből, de a BBC-nek és a két gyors szélsőnek nagyon örülök. :)

danimester1 2017.01.15. 20:33:53

Forza Juve!Csak a 3 pont!1:3!

Magyar Közöny 2017.01.15. 20:42:50

Nektek bejön valamaelyik magyar stream? Mert nekem egyik sem indul vagy offline (sport365 sem)
Köszi előre is a segítséget

verojuventino 2017.01.15. 20:43:25

Ha van valakinek sopcastje, akkor ezt másolja be a címhez: sop://broker.sopcast.com:3912/259944

Műkszik f@szán :P

Forza Juve!

Juvegaspy 2017.01.15. 20:43:49

@Juventino86: sztem mivel szelso vedonk nincs igy alap a3-5-2 ahol Pjanicnak nincs helye. Majd beall kesobb

Watakuki 2017.01.15. 20:44:15

Ki tippel gólszerzőket? :)

Dybala, Higuain és Cuadrado 0-3 :)

Nathas 2017.01.15. 20:45:34

Jó kezdő, bár nálam Pjanic még befért volna :-) Forza Juve!

Rikoo 2017.01.15. 20:50:00

Végre együtt a BBC!!

2017.01.15. 20:58:30

Védelem eddig ott folytatja ahol abbahagyta.

James Zabiela 2017.01.15. 20:59:14

Jól kezdődik!Fél kell ébredni,mert nagyon harap a Fió!

Mitya10 2017.01.15. 20:59:21

Ritka szarok vagyunk...

Juventino86 2017.01.15. 20:59:48

Nagyon bizonytalan a bbc :( Lehet h hamarabb kéne az a fiatalítás

Watakuki 2017.01.15. 21:00:39

Van valakinek működő linkje...? nekem az összes működő stream, amit tudok offline.

KennethJames 2017.01.15. 21:00:52

Sturaronak és Khedirának nem kéne egyszerre pályán lenni, de azért remélem behúzzuk

Juve82 2017.01.15. 21:01:18

@Juventino86: Ilyen gond még talán nem lehet...

mpite 2017.01.15. 21:01:36

Khedirat láttam a kezdoben, de azóta ha keresem se látom. Nem hogy a labda közelében...

Juventino86 2017.01.15. 21:03:06

@Juve82: Reméljük nem:( de most sajna nagyon indiszponált a védelem

Vega88 2017.01.15. 21:05:08

Khedira mehet isten hírével....hónapok óta emberhátrány

James Zabiela 2017.01.15. 21:05:29

Kergetjük a labdàt!Rossz nézni!

Tony. 2017.01.15. 21:05:57

Most, látva Vecino játékát, látszik, hogy a Juve-ban gyakorlatilag nincs ilyen középpályás, aki távolról tud veszélyeztetni, és mer is kapura lőni. Pogba volt az utolsó.

Juve82 2017.01.15. 21:07:05

@Juventino86: Az biztos...söt az egész csapat.

Juventino86 2017.01.15. 21:07:27

@Vega88: nem szoktam ilyeneket írni, de most én is így látom. Khedira nettó emberhátrány

The king of alibis 2017.01.15. 21:09:53

Remélem Sousát látom még a Juve padján....

Nor82 2017.01.15. 21:12:50

Ez a sturato!Istenem!Inkább Ricon kelett volna helyette!

Nathas 2017.01.15. 21:14:59

Sturaro sárgája korán jött. Mondjuk nem volt az.

2017.01.15. 21:15:59

Na, sturaro hozza a formáját..

2017.01.15. 21:16:01

Szívesen megkérdeznék mindenkit h a kupameccs óta mire készültünk, mert egy utcáról összeszedett banda képét mutatjuk.

Juve82 2017.01.15. 21:17:51

Nagyon bosszantó,hogy nincs egy tamadasunk fél óra alatt....

Tomy81 2017.01.15. 21:19:10

Ez a 3 ember a középpálya közepén támadásépítésre képtelen könyörgöm!

BellaDona 2017.01.15. 21:20:21

Csak ne gáncsolják Dybalát folyamatosan. És kell ide Mandzukic.

James Zabiela 2017.01.15. 21:21:44

Sziporkázó jàtékot làthatunk ismét!

2017.01.15. 21:21:48

@Juve82: 3-5-2 és pjanic se játszik. Egyedül dybala képes egymás után 2 passzt nem elrontani.

Tomy81 2017.01.15. 21:23:09

Én hülye meg azt hittem a laptop miatt nem tudom végignézni a meccset...

sleepy8 2017.01.15. 21:23:11

@BellaDona: Így hogy az egyetlen kreatív ember Dybala a pályán, nem nehéz minket levedekezni. DYBALA megkapja és fel is rúgják..

2017.01.15. 21:23:32

A védelem katasztrofális,a középpálya szintúgy kritikán aluli,a csatárokról nem mondok semmit,mert nincs is náluk a labda,rugdossák feléjük,de véletlenül se hozzájuk...Buffon magabiztos,ennyi az egyetlen pozitívum. Ez egy fos.

2017.01.15. 21:23:32

Vki szólhatna Khedirának h nem csak futásért kap milliós fizut, ennyiért én is vállalnám.

The king of alibis 2017.01.15. 21:23:36

@hellan: Ennyit számít, hogy a 3-5-2 van és nincs Pjanic. 2. félidőre át kell állni 4-3-1-2-re

Buffon - Cuadrado, Barza, Bonu, Sandro - Rincon, Marci, Sturaro - Pjanic - Dybala, Higany

MeGmOnDtaM 2017.01.15. 21:24:01

Ez a biro egy aljadék...

The king of alibis 2017.01.15. 21:25:30

Megérdemelten vezetnek. Újabb hányinger produkció zebracsíkos mezben....(az idén már a sokadik)

2017.01.15. 21:25:36

Nah megkaptuk amit őszintén szólva megérdemeltünk.

Forza Juve !!! 2017.01.15. 21:25:43

Teljesen megérdemelt vezetés...

Juve82 2017.01.15. 21:25:57

@hellan: A nevét sem Hallottam ma....

Gabuero9 2017.01.15. 21:26:32

Ezt a 3 5 2 jolenne elfelejteni borzalmasan jatszunk :D

2017.01.15. 21:26:36

@Jóska gyerek: Meg Beppe patent kijelentései h a keret teljes és elégedettek lehetünk vele, hát láthatjuk mit érünk Pjanic nélkül a kp-n.

MeGmOnDtaM 2017.01.15. 21:26:41

Nem utkozunk, nincs semmi koncepció a játékunkban... vagy ennyire széthajt minket a Fior? Rossz nézni...

The king of alibis 2017.01.15. 21:26:42

Rugani miért nem kezdhetett? Miért kell erőltetni ezt a nyugger védelmet kiegészülve a lófejű bohóccal?

KennethJames 2017.01.15. 21:27:00

Bonucci is mi a faszt csinál.Akkor is odacsúsztam volna ha anyám áll ott keresztel

juve28adam 2017.01.15. 21:27:04

Nagyon megérdemeltük. Gáz az egész.

Mitya10 2017.01.15. 21:27:05

Huhh jó sokan "károgunk" pedig minden tök fasza !

James Zabiela 2017.01.15. 21:27:11

Idő kérdése volt hogy mikor szopjuk be a gólt!Ezzel a teljesítménnyel nem meglepő!

Tomy81 2017.01.15. 21:27:42

Ezt megérdemelték a hazaiak ha szabad így fogalmaznom.

The king of alibis 2017.01.15. 21:27:54

@Mitya10: jah.. mindjárt jön a 2 ügyeletes mgmndmbr, hogy nem vagyunk Juve szurkolók és minden faxa....

karesssz 2017.01.15. 21:28:44

Már hallom Allegri alibi nyilatkozatát a fáratságról ės a sok meccsről.

Ádám.84 2017.01.15. 21:29:13

Valaki elmagyarázná hogy mi folyik a pályán?

Trieszt120506 2017.01.15. 21:29:15

Marci is szépen lesüllyedt Khedira és Sturaro szintjére. Nagyon rosszul néz ki ez a középpálya.

2017.01.15. 21:30:05

@Trieszt120506: Pont ezt akartam írni h Khedira után őt is elő kellene venni, mert a béka segge amit hozzátesz ő is, Strurao mellett leg repkednek az emberek.

Rikoo 2017.01.15. 21:31:04

KATASZTRÓFA A KÖZÉPPÁLYA!!! Az egész meccs ott megy el. Se támadásban, se védekezésben nincs sehol. Az egész egy átjáróház. Akkor kerül helyzetbe a Fior amikor csak akar. Folyamatosan viszik rá a hátsó hármasra a labdát.
Cuadradon nagyon látszik a meccshiány. Dybala sehol, Marci megközelítőleg sincs magához képest.
Khedira WTF??!!!!
Sturaro legalább próbál vmit, de ő sincs sehol. Higanynak meg esélye sincs kiszolgálás nélkül.

mpite 2017.01.15. 21:31:04

@Trieszt120506: Marotta éppen lenyilatkozta, hogy sajnos ez már nem az MVP középpálya, de hát nem lehet minden bokorban olyan játékosokat találni. Elmondta, hogy valóban gyengébb a középpálya, de a csapatot egészében kell értékelni. Hát azt hiszem, mi most egyben értékeljük az egész csapatot :) de a problémák fő forrása a középpálya.

2017.01.15. 21:31:19

@karesssz: Fáradtság az...hosszú idő után először volt hétközi meccsünk, a másik meg h ezeket a srácokat ezért fizetik.

2017.01.15. 21:31:22

Ha így folytatjuk, lehet nem is lesz olyan sima a bajnokság...

Mitya10 2017.01.15. 21:31:25

@Jóska gyerek: igen furcsa h ilyenkor nincsenek itt :D de ha kiállitanak 2 fior játékost és kapunk 6 tizit akkor kiderül h csak mi fújtuk fel az egészet :)

danimester1 2017.01.15. 21:32:15

Ez eddig értékelhetetlen.Nem fekszik nekünk ez a letámadás.Kontrát nem tudunk vezetni érik megint a pofon.

west30 2017.01.15. 21:33:46

@Ádám.84: A BBC megoregedett ,a kozeppalya pedig iszonyuan gyenge,igen meg Marchisio is,de legealabb neki van mentsege hogy romma ment a terde,a tobbiek csak szimplan szarok.

Gabuero9 2017.01.15. 21:35:04

Jojjon rincon meg lichti es valtsunk 4312 re

karesssz 2017.01.15. 21:35:26

@hellan: ėn arra gondoltam h valami hasonlo szöveggel jön majd Allegri. Majd hozzáteszi h jokvagyunk. Mėg elsőkvagyunk......
Kicsit kezd unalmassa válni ami megy.

patrik1112 2017.01.15. 21:35:59

Hat ez botranyos. Szanalmas ez a kp, Khedirabak 40perc alatt bem volt parharca, szerzett labdaja, kulcspassza..mindenhol egy nagy budos 0! BBC is bizonytalan, kell mar a felidoben a valtas.

Mitya10 2017.01.15. 21:36:24

@Gabuero9: Lichti? xD Good morning my friend :D

The king of alibis 2017.01.15. 21:36:27

@Trieszt120506: én is lessüllyednék 2 ilyen falábú szerencsétlen mellett...

Juventino86 2017.01.15. 21:36:41

Gyalázat ez most sajnos. :( A BBC öreg és nagyon bizonytalan. Ráadásul most a kezdőt sem értem. Allegrinek nem tudom, mi lehetett ezzel a szándéka... Khedira, Sturaro nem valók kezdőbe.

sleepy8 2017.01.15. 21:37:30

@Gabuero9: Lichti eltiltott, de Sturaro simán mehetne jobb bekkbe, ennél rosszabb már nem lehet. Pjanicot és Rincont is hoznám a félidőben, Khediraeg Cuadrado meg üljön lefele.

Gabuero9 2017.01.15. 21:37:55

@Mitya10: jo kepbe vagyok annyit melozok mostanaban hogy fingom sincs ilyenekrol xD

MeGmOnDtaM 2017.01.15. 21:38:06

Abszolút nincs harciasság a csapatban... csapkodás ide-oda, semmi szervezettség. Remélem Allegri cserél és a szünetben helyrerak mindenkit. Sturarot és Khedirát főleg, és a birot sem ártana.

Tomy81 2017.01.15. 21:40:20

Ne idegesítsetek már. Semmi baj a BBC-vel. Ha nem csak védekeznénk hanem támadnánk is nem lenne gond.

DrinkTeam 2017.01.15. 21:42:15

Ha a meccs hozadéka nem lesz több annál, mint hogy Sousa kezdi nálunk a következő idényt, már az is valami.
Allegri lehet, hogy jó taktikus, de ettől a gyámoltalan 3-5-2-től meg a középpályától a hideg is kiráz. Minden valamire való, sok gólt elérő csapat 4-3-3-ban adja elő, nemvtudom mi kell még, hogy elfelejtse már ezt a baromságot.
Sousa meg láthatóan bátor.

Leram7 2017.01.15. 21:43:23

Förtelem egy unalmas meccs.

Nincs lélek sajnos bennünk az első félidő alapján, pedig nem erős ez a fior.

Miért nincs helyzetünk? Nem értem...

Rikoo 2017.01.15. 21:44:53

@Tomy81: Egyetértek. Nem a BBC-vel van a gond, hanem azzal, hogy folyamatosan viszik a támadók rájuk a labdát. Ez óriási probléma.
Teljesen magunkra húzzuk az ellenfelet úgy, hogy képtelenek vagyunk labdát szerezni.
Ilyen középpályával még az esélyt sem adjuk meg arra, hogy nyerjünk.

epaska 2017.01.15. 21:46:14

Hűha! Nem semmi.
Szar ezt leírni, de nyugodtan jöhetne Hernanes akár Marci helyére is.

m.martin91 2017.01.15. 21:46:20

Nem meglepő a teljesítmény, ennyit tudunk, a Fiorentina győzni akar, és az ilyen meccseket megnyerheti az ellenfél ebben a szezonban. A belső középpálya tökéletesen alkalmatlan bármiféle támadójátékra, amin nyilván nem Rincon fog segíteni. Ezt tudjuk, tisztában van vele mindenki, mégsem teszünk semmit.

Jozef26 2017.01.15. 21:46:23

@DrinkTeam: Hagyjuk már. Ellenünk összeszedik magukat, de 18 ponttal vannak mögöttünk. Nézd már meg hol állnak a tabellán...

Grinta 2017.01.15. 21:46:50

Na végre egy olyan meccs amin úgy játszunk,és úgy állunk,hogy kiélhetik magukat páran...

sleepy8 2017.01.15. 21:47:57

@Jozef26: A szél fújta össze :D

JuventusFanatikus 2017.01.15. 21:48:43

Valami borzalmas eddig.Remélem össze kapják magukat a fiúk és Allegri kitalál valamit, mert ez eddig semmi.

Grinta 2017.01.15. 21:48:47

Még egy Forza Juve-t azért hozzátennék,szerepeljen már itt olyan is!

west30 2017.01.15. 21:49:51

@m.martin91: Sajnos ez igy van,ez egyszeruen nem fog javulni ezekkel a jstekosokkal.

Jozef26 2017.01.15. 21:51:20

@sleepy8: Igen. Az is Allegri hibája, hogy vezetjük a bajnokságot. :)

Spez 2017.01.15. 21:52:51

@Jóska gyerek: Én már meg sem merek szólalni :)

nortu30 2017.01.15. 21:53:15

Az ellenfél az égvilágon semmi különöset nem csinál, csak győzni akarnak és teszik a dolgukat. Ellenünk ez mostanában elég is.

Nathas 2017.01.15. 21:55:24

Azért nem olyan rossz kezdő ez, mint amilyen a játék. Jöjjön Pjanic és Pjaca a félidőben próbáljuk meg a 3-4-3-at. Mit veszthetünk?

2017.01.15. 21:55:25

Nyilvánvaló volt már a szezon elején, h ilyen kp-val nagyobb teher fog hárulni a védelemre és Buffonra. Az ilyen meccseken (is) isszuk ennek a levét.

KennethJames 2017.01.15. 21:57:32

Khedira helyére jöhetne Pjanic. Sturaro lábán meg sír a labda, azért ez össze se hasonlítható Rincón teknikai tudásával. Lehetne itt normális kp-t összerakni csak akarni kéne

James Zabiela 2017.01.15. 21:58:31

Folytatjuk ott ahol abba hagytuk!

Rikoo 2017.01.15. 22:00:06

Nagyon nagyon gyengén játszunk sajnos.

Trieszt120506 2017.01.15. 22:02:21

Ez a Chiesa gyerek viszont elég ígéretes.

Pitts 2017.01.15. 22:02:27

Változtatni kellene, nem tudom mit reméljük, hogy megtáltosodunk ebben az összetételben.

2017.01.15. 22:03:02

Zseniális grat mindenkinek.

Gabuero9 2017.01.15. 22:03:26

Na most rincon pjanic mandzukic johet is be kulonben csunya vege lesz

Mitya10 2017.01.15. 22:03:26

Chiellini is kabaré amit ma leművel...

Rikoo 2017.01.15. 22:03:40

Áhh hagyjuk.:D
Nem csak, hogy nem akarunk, de nem is tudunk támadni. Semmi közünk az egészhez.
A legjobb játékosaink gyengébben játszanak, mint a Fior legrosszabbjai.

James Zabiela 2017.01.15. 22:03:44

Megjöttünk megint!Nincs itt semmi probléma!Minden így jó ahogy van!Szép volt!

MeGmOnDtaM 2017.01.15. 22:03:53

Gratula Gigi... nah most kell cserélni.

2017.01.15. 22:04:01

Allegri baszki nemtom melyik meccset nézi! Sehol egy csere...mivan veled jóember?!

juve28adam 2017.01.15. 22:04:33

Nem is mondok semmit.

Juventino86 2017.01.15. 22:04:39

Kezdek attól tartani, h lassan edzőkérdés lesz. Nem tudom mire vár a mester a cserével?

Forza Juve !!! 2017.01.15. 22:05:07

Csak engem zavar, hogy szinte az eddigi összes idegenbeli rangadonkat elbuktuk ?

Juve82 2017.01.15. 22:05:16

Úgy jatszadozunk hatul, mintha mi vezetnenk...

Rikoo 2017.01.15. 22:05:28

Van 3 védőnk és 10 méterre előttük még 5 ember. Biztos nyerni fogunk.:D

MdewC 2017.01.15. 22:05:30

Juve!

2-3 lesz ide, érzem!!!

sleepy8 2017.01.15. 22:05:36

@Rikoo: Hát nem nehéz, mivel ők játszanak, mi meg nem. xD

Apuleius 2017.01.15. 22:05:46

Egy vicc volt ez a gól. Egészen gyalázatos, ami a pályán történik.

2017.01.15. 22:06:03

Nah Higany, egy helyzet és bebaszza.

Trieszt120506 2017.01.15. 22:06:13

Mondom én.. :D Mi miért nem tudunk ilyen 19 éveseket előrántani a zsákból? Fizikálisan már simán felveszi a versenyt Sandróval..

Bbenj 2017.01.15. 22:06:24

Na most kell cserèlni ès felpörögni!

Gabuero9 2017.01.15. 22:06:44

Gonzaloooo na most ezutan felszedi a 18 eves kis csajt :Ddd

2017.01.15. 22:07:23

Melyik fasz adta el megint?

juve28adam 2017.01.15. 22:07:26

Ni ,Higany ad még reményt.

Rikoo 2017.01.15. 22:07:28

A többi csapat fórumjain azt írják, hogy Higuaín nélkül idén nem vezetnénk a tabellát. Hát nem tévednek sokat az biztos...

MeGmOnDtaM 2017.01.15. 22:07:40

Megmondaná nekem valaki, miért kell két gólt kapnunk ahhoz hogy végre sikeres támadást vezethessunk?

Quentin_KR 2017.01.15. 22:07:45

Az hogy szurkolok a csapatnak nem kèrdès. De aki hisz is idèn bennük az mit làt? Èn nem èrtem.... arcpirìtò teljesìtmèny minden xsapat ellen aki nem rottyantja össze magàt tőlünk. Lassan ez lehet a recept ellenünk: csak ne rosàlj be ès sima ügy...

Mitya10 2017.01.15. 22:07:58

Gratulálok Gontalonak de ettől még ami szar az szar :/

James Zabiela 2017.01.15. 22:08:24

Az első helyzetünkhöz miért kellett a màsodik gólig vàrni,azt nem értem!Futhatunk az eredmény utàn!

KennethJames 2017.01.15. 22:08:36

Várunk a cserékkel míg megkapjuk a harmadikat

Apuleius 2017.01.15. 22:08:48

@Rikoo: "A többi csapat fórumjain azt írják, hogy Higuaín nélkül idén nem vezetnénk a tabellát."

Egy ilyen kijelentésnek szerintem nem sok értelme van.

DrinkTeam 2017.01.15. 22:08:53

@Jozef26: Te meg a 2 keretet nezd mar meg, mielött ilyeneket irsz. Jo hogy elöttük vagyunk, ha te ülnél a padunkon, akkor is elöttük lennénk.
Sousa akkor is láthatóan bátrabb, mint qz óvatoakodó, minimalista Allegri.

Rikoo 2017.01.15. 22:09:06

Pjaca? El sem hiszem. Allegri támadót hoz be.:D

The king of alibis 2017.01.15. 22:09:30

3-4-3? Remélem ellestük Contétól.

Bbenj 2017.01.15. 22:09:37

Na egy tökös húzàs Allegritől!de azèrt Pjanic is jöhetne,hàtha ki is szolgàlnà az elől lèvőket

Pitts 2017.01.15. 22:09:56

Ha 60 perc alatt egyetlen támadást nem sikerült vezetnünk akkor miben bízik a főnök, mi fog változni ha nem cserél??

Jozef26 2017.01.15. 22:11:45

Végre lejött ez a szerencsétlen.

Juve82 2017.01.15. 22:12:28

Dybala ma nagyon gyenge sajnos:(

2017.01.15. 22:12:32

Dybalát is vki vágja végre nyakon h fehérben keresse a mieinket.

KennethJames 2017.01.15. 22:12:39

Khedira labdát szerzett :O

MVPP 2017.01.15. 22:12:48

@Jóska gyerek: Sőt, az előbb láttam szerelni

Leram7 2017.01.15. 22:12:53

Dybala ma nagyon gyenge mezőnyben.

Apuleius 2017.01.15. 22:13:37

@Rikoo: Nagyon sok csapatra és nagyon sok játékosra el lehetne ugyanezt sütni, főleg, ha az adott csapat legfontosabb góllövőjéről van szó. Magyarán mondva, egy ilyen kijelentéssel nem mond az ember semmit.

The king of alibis 2017.01.15. 22:13:58

Dybalának nem megy Higany jelenlétében...

Juve82 2017.01.15. 22:15:05

@Jóska gyerek: Jó lenne pedig ha megszokná...

2017.01.15. 22:15:55

Baszhatjuk az egészet. Nem 2-0nál kéne támadófocit játszani. Innen max futunk az eredmény után... Csak nem fogjuk utolérni.

sleepy8 2017.01.15. 22:16:40

@Jóska gyerek: Dybalanak a sérülése óta nem megy, teljesen mindegy ki van mellette. A kupába is egy rakas szar volt mezőnyben, hiába a gól meg a gólpassz.

MdewC 2017.01.15. 22:17:14

Gyerünk már!!! B@sszuk meg őket!!! 2-3 ide!!!

Rikoo 2017.01.15. 22:17:26

@Apuleius: Az elmúlt öt évhez képest az idei támadjátékunk teljesen kilátástalan. A többi csapatnál legalább van vmilyen elképzelése vagy felépítése a támadásoknak. Nálunk Higany nagyon sokszor húzott ki minket a sz@rból eddig.
De én őszintén nem látom, hogy mit is akarunk támadásokban. Minden meccsen tele vagyunk védekező játékosokkal. A védelmünk sem olyan jó idén. Szerintem egyáltalán nem túlzás ez a kijelentés. Mondjuk pl. ha Mandzukic játszott volna HIguaín helyén idén nem vagyok biztos benne, hogy elsők lennénk a tabellán. Főleg, hogy Dybala is sérült volt egy jó darabig.

Nathas 2017.01.15. 22:20:42

Chiesa gerince mégsem tört el? Vicc b+

Bbenj 2017.01.15. 22:21:28

Pjanicot mièrt nem cserèli màr be?az isteni Khediràtól vàrja Allegri a kiszolgàlàst?

mpite 2017.01.15. 22:21:41

Szegény Pjaca sem találja még a helyét.

Apuleius 2017.01.15. 22:21:49

@Rikoo: Higuaín a világ egyik legjobb befejezője, nyilvánvalóan sok gól és így sok hozott pont tulajdonítható neki, de ez akkor is így lenne, ha a Juventus középpályája nem ilyen lenne, ezért továbbra is tartom, hogy ez a kijelentés egy olyan közhely, amit bármikor el lehet sütni. A Juventus szerinte, Mandzukiccsal is vezetné a tabellát, de ezen nem fogunk összeveszni :-) Uff.

A középpályánk viszont egészen katasztrofális...

MdewC 2017.01.15. 22:22:48

Érjem már meg, hogy Khedira már nem játszik nálunk.

The king of alibis 2017.01.15. 22:23:07

Siralmas a Lófejű sokadik alibi meccse. De valamilyen oknál fogva lecserélhetetlen. Tán dugja Allegri úr?

Apuleius 2017.01.15. 22:23:32

Pjanicot nem kellene behozni esetleg?

The king of alibis 2017.01.15. 22:24:37

@Apuleius: nem. Idegenben jó a tisztes vereség.

Rikoo 2017.01.15. 22:25:12

@Apuleius: Igen, ezen tényleg nem fogunk.:D
Az utolsó mondat pedig a legaggasztóbb. Sajnos emiatt vagyunk támadásban és védekezésben is bitang gyengék idén.

patrik1112 2017.01.15. 22:25:41

Khedirat nem lehet lecserelni vagy mi?!

Juve82 2017.01.15. 22:25:53

Khedira még mindig marad:)

Bbenj 2017.01.15. 22:25:57

Vèletlenül se Khedira menjen le...

James Zabiela 2017.01.15. 22:26:34

Biztos Rincon lesz a megvàltó,ebben a helyzetben!

Apuleius 2017.01.15. 22:27:10

@Rikoo: Siralmas az egész, s Allegri mintha külön szopatna minket ezzel a Sturaro-Khedira kettőssel. Elképzelni nem tudom, hogy Pjanic miért a kispadon ücsörög.

Rikoo 2017.01.15. 22:27:45

Hát b+ nem tudom elhinni, hogy Khedira még mindig pályán van. Minden támadásunk elakad rajta.

MdewC 2017.01.15. 22:27:54

Az kéz volt a krva anya@dat te rohadék!!!!!!

Nathas 2017.01.15. 22:28:00

Ez mi formáció? :-)

juve28adam 2017.01.15. 22:28:09

Cselt láttunk tőlünk! Becsüljük meg.

Juve82 2017.01.15. 22:28:13

@MdewC: B@ssza meg a nyomorult!!!!

MdewC 2017.01.15. 22:28:33

Szép volt Pjaca!!!

James Zabiela 2017.01.15. 22:29:15

Szerencsénk sincs bassza meg

KennethJames 2017.01.15. 22:29:24

A legtökösebb felállásunk idén.
Főleg, hogy Sami még a kp-n van

2017.01.15. 22:29:31

@Apuleius: Fetűnhetne már neki is, hogy ha ezek ketten pályán vannak, megáll az előrejáték.

The king of alibis 2017.01.15. 22:29:54

Lehet már az idei nyáron kellesz Caldara.

Bbenj 2017.01.15. 22:30:24

Amugy aki innen nèzeget külföldi oldalakat,csak mi magyarok vagyunk ennyire kiakadva Khediràn vagy màsok is?

Juve82 2017.01.15. 22:31:46

@Bbenj: Mikor kint voltam a meccsen, nekem az jött le,hogy szeretik Torinóban...

Rikoo 2017.01.15. 22:32:06

@Jóska gyerek: Nem Caldara kell, hanem normális középpályások. Amiatt szenvedünk elsősorban. Úgy mennek át rajta ahogy csak akarnak.

Nathas 2017.01.15. 22:33:21

Azért az ma kiderült, hogy Benatia egyértelműen kell.

The king of alibis 2017.01.15. 22:35:48

Sok ész volt felbaxni az összes csatárt. Középpályán meg nincs aki labdát szerezzen és osztogasson

Apuleius 2017.01.15. 22:36:02

Rincón gond nélkül hozza Sturaro játékát.

Nathas 2017.01.15. 22:36:54

Nem szeretek bírózni, de azért benne van a keze...

sleepy8 2017.01.15. 22:36:54

Csak Én látom úgy, mintha Higanyon kívül senkit nem zavarna hogy kikapunk?

2017.01.15. 22:37:33

NOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

Forza Juve !!! 2017.01.15. 22:37:47

Ez most mi volt Dybala ? :O

Gabuero9 2017.01.15. 22:37:53

Dybala ma 2es osztalyzatot is joindulan kapna meg tolem es most nem a kihagyott helyzet miatt :D

MdewC 2017.01.15. 22:38:18

Ezt nem hiszem Dybala bakker... :(((

Hangom off lett.......

Spez 2017.01.15. 22:38:24

Dybalának vissza kellene venni az arcából és nem a fizetését keveselni. Lófasz idén ez a gyerek!

KennethJames 2017.01.15. 22:38:26

Borzalmas a jobb lába..

Apuleius 2017.01.15. 22:38:29

Dybala ba...d meg...

MeGmOnDtaM 2017.01.15. 22:38:43

Dybala... méééé hagytad ki...

sleepy8 2017.01.15. 22:38:48

Ezt is azért verte fölé mert Higany pályán van.

Rikoo 2017.01.15. 22:38:52

Dybala feltette a cseresznyét a mai tortánkra.

MdewC 2017.01.15. 22:39:01

Simán fordítható volt ez a meccs, több ésszel.

Nathas 2017.01.15. 22:40:35

@sleepy8: nem, nincs meg a tűz.

Remélem Dybala megelégszik 5 millával...

Lisandro 2017.01.15. 22:42:28

Ez nem a mi napunk sajnos!:-(

Juventino86 2017.01.15. 22:42:40

Dybala nagyon gyenge:( nevelő célzattal padoztatnám a következő meccsen, bár nem tudom, kit lehetne a helyére rakni

Spez 2017.01.15. 22:43:26

Idén 4 csapat volt, akik nem feltett kézzel jöttek ki ellenünk....

epaska 2017.01.15. 22:44:02

Dybalával is csak egyel többen vagyunk.

The king of alibis 2017.01.15. 22:44:14

@Juventino86: 4-2-1-3

A 2 szélen Pjacával és Cuaddal

Gabuero9 2017.01.15. 22:45:07

Folytatjuk a sormintat

2017.01.15. 22:45:21

Bravo Fiorentina, megérdemelték, végig nyomtak.

Apuleius 2017.01.15. 22:45:59

Mondanám, hogy ez a pofon még akár jókor is jöhet, ha azt látnám, hogy az előzőekből bármit is tanultunk volna...

MdewC 2017.01.15. 22:46:06

Rangadókon idegenben gyengék vagyunk, de ma le is mákolt minket a Fior.

1. gól előtt nem fújtak
2. gól az év vicce, akkora mák volt.

Van még idő januárban Khedirat elcserélni egy kp-re.

Húzzunk bele!

Juve!

The king of alibis 2017.01.15. 22:46:31

Sousa és Bernardeschi nem ülhetne fel a csapatbuszra?

MeGmOnDtaM 2017.01.15. 22:46:46

Khedira és Dybala mehet a padra. Sturarot ne lássam csak csereként vagy kiscsapatok ellen max. Pjaca/Rincon/Pjanics lehetne változásképpen, Rincon meg nem mutatta meg mit tud.

Trieszt120506 2017.01.15. 22:46:59

Közünk nem volt ehhez a 'rangadóhoz' se..

Rikoo 2017.01.15. 22:47:15

Nincs itt semmi gond. Lesz még 2 vereségünk Nápolyban és Rómában a többi meccset úgy is megnyerjük erőből.
Azért itt már látszódik egy sokkal komolyabb problémának a kezdete.

Bbenj 2017.01.15. 22:47:40

Hihetetlen...teljesen megérdemelten kaptak ki!a szèpitő gólig nulla elkèpzelès nem volt a jàtèkban,senki se hozta azt a szintet ami elvàrható lenne!valaminek nagyon gyorsan törtènnie kène mert ez igy nem lesz jó!Khedira meg inkàbb menjen el az afrika kupàra drukkolni Tunèziànak!

Juventino86 2017.01.15. 22:48:20

A következőt tudnám elképzelni a következő meccsen: 4-3-2-1. Buffon - Lichti, Rugani, Bonucci, A.Sandro -Rincón, Marchiso, Cuadrado - Pjaca, Pjanic - Higuian

Rikoo 2017.01.15. 22:48:21

@rightinthenuts91: Ez így van. A Fiorentina tényleg megérdemelte. Ők nyerni akartak, mi pedig fingom nincs mit is akartunk ettől a meccstől.

m.martin91 2017.01.15. 22:48:33

Teljesen megérdemelt a vereség, ez a csapat ennyire képes. Mindenki, aki elhiszi, hogy megverhet minket, az meg is fog. A Milan elleni kupameccstől előre félek.

KennethJames 2017.01.15. 22:48:38

Allegri megint feldúltan szövegelt a végén.
Sturcsi Khedira kp az ő agyszüleménye játékban se voltunk amíg nem cseréltünk(mákos gól volt)Nem tudom mi a francon van fölháborodva, én is kivagyok, hogy edzői papírja hogy a francba lett neki.

Trieszt120506 2017.01.15. 22:48:39

@MdewC: a mi gólunk se volt kevésbé mákos, de legalább meg sem dolgoztunk érte ellenben a hazaiakkal..

epaska 2017.01.15. 22:48:43

Tökéletesen kontrolláltuk a játékot!
Ez annyira szar volt, hogy még Babo se tud hozzászólni!

The king of alibis 2017.01.15. 22:49:01

@MdewC: ha mákos lett volna a Fior ma 4-5 góllal hazazavarnak minket

Juventino86 2017.01.15. 22:49:39

@Rikoo: Valóban sokkal komolyabb probléma néz ki itt a háttérben. Félek, hogy Allegri elvesztette a jó viszont néhány kulcsjátékossal, és sokkal jobban kellene motiválnia a csapatot. Persze nem látunk be az öltözőbe... Mondjuk nyilván nem azt kérte, amit az első félidőben láttunk.

Juventino73 2017.01.15. 22:50:19

Szerencséje az idei csapatnak, hogy nen idén lettem Juventino.
Elegem van abból, hogy minden kicsit komolyabb meccset elbukunk idegenben es csak azert leszunk bajnokok (ha azok leszunk egyaltalan...), hogy a kutyautokat oda-vissza verjuk.
Rendrakas kell itt, 5-6 jatekos elmehet, ahova akar, mert a cipo a palyan nem eleg.
Nem érdemlik meg, hogy nézzem a nézhetetlenul szar meccseiket, én idénre befejeztem, viszlat!

Trieszt120506 2017.01.15. 22:50:23

Khedira hasznosan játszott sokáig, de az utóbbi hónapokban valósággal szabotálja a játékunkat..

Leram7 2017.01.15. 22:50:33

Ez egy rossz telejsítmény volt.

Buffon és Sandro, Cuad jó volt a többiek pedig gyengék.

Én értékelem, hogy Allegri tökös volt és 4 támadót bevállalt, de sajnos baj van fejekben.

Dybala nagyon dekoncentrált, Pjaca 30 perc alatt 1 cselsorozatot mutatott és kész, Marchisio 0 volt, Sturaro is és a BBC is gyengus volt.

Mikor és ki ellen játszuk az elmaradt meccset?

The king of alibis 2017.01.15. 22:50:46

@KennethJames: ennyit tud. Mindig fel van háborodva, aztán minden marad a régiben

MdewC 2017.01.15. 22:51:20

@Trieszt120506: @Jóska gyerek: jól van na! :D

Ettől függetlenül 1 kivsi ésszel fordíthattunk volna. Helyzetünk volt hozzá.

The king of alibis 2017.01.15. 22:52:32

@Juventino86: s a legjobb középpályásunk, Pjanic mit keresett végig a kispadon?

Györijuventino 2017.01.15. 22:52:54

Magunkat vertük meg leginkább edzői oldalról voltak nagy öngólok. Az a baj túl védekezöen kezdtük a meccset a végén túlságosan támadóan fejeztük be.
Kettő közt lehetne félútón.
Észrevételek:
- Hiba volt a 3 védős felállás
-Bonu-Alex Sandro-t úgy kezdetni, hogy most jöttek vissza nem szerencsés.
-Cuadrado hirtelen csapatba bedobása.
-Nem volt olyan játékos ki csatároknak adta volna a labdát
-Pjaca nem mozog rosszul de szerencsétlen azt se tudja hol van mert a mester összevissza rakosgatja.
-Rincon egész jól mozgott

Jövöre nézve:
-Jó lenne szélső védőt sürgösen hozni.
-Középen egyensúlyt megtalálni , mind védelező mint támadó játékosok közt
-Pjaca gyerek helyét megtalálni ,mert haszunkra lehetne

Rocky80 2017.01.15. 22:52:55

De legalább jó meccs volt. Különösen a vége...

Nézzük a pozitívumokat: Pjaca kurva jó lesz. Allegri meg tökösebb volt mint bármikor.

Idén már nem kapunk ki én azt mondom. :D

Grinta 2017.01.15. 22:53:25

2-0 után a srácok itt majdnem tönkretették itt a bulit... :(

MdewC 2017.01.15. 22:54:37

@Grinta: pedig én jósoltam egy 2-3-at ide... ;)

The king of alibis 2017.01.15. 22:55:22

Üdvözlöm a blog legnagyobb trollját....

Trieszt120506 2017.01.15. 22:55:23

Pjaca nagyon ügyes, de továbbra is tartom amiket a nyáron írtam: ezekkel a skillekkel egy Dortmund szerű csapatban lenne igazán jó, nem pedig csípő/harapó az alapvonalat védő digó védők ellen.

Juventino86 2017.01.15. 22:55:26

@Jóska gyerek: Ez számomra is érthetetlen. GYakran védem Allegrit, de ezt most ő taktikázta el már a kezdőcsapatnál. Nem véltem felfedezni semmi koncepciót a játékunkban. Ha még sok ilyen meccs lesz az idényben, akkor talán nem árt majd egy edzőváltás. Ha a Porto ellen kiesünk, akkor azonnal. Carrera vagy Jardim érdekes lehetne. De reméljük, hogy erre nem lesz szükség.

2017.01.15. 22:56:20

Azért csendben hozzáteszem a Dybala-fikázáshoz,hogy ő volt az egyetlen,aki ma a mezőnyben csinálni akart valamit,de senki nem volt,akivel legalább egy kényszerítőt csinálhatott volna,maradjunk annyiban,hogy egyik irányba se lógott ki a sorból,társa sem volt,viszont sokakkal ellentétben ő próbálkozott...a helyzeténél pont szarul pattant előtte a labda,nem volt szerencséje se,ez van...

Spez 2017.01.15. 22:56:44

@Rikoo: @Juventino86: Tele van a keret kiégett, kiöregedett játékosokkal ráadásul Allegri sem aza a motivátor fajta.
Az idén talán valahogy még meglehet a bajnoki cím, de utána félek az inter sorsára jutunk.

Grinta 2017.01.15. 22:57:04

@MdewC: Na az kiverte volna a biztosítékot.Mert akkor a hülye csapat helyett..mehetett volna a "Győztünk"

The king of alibis 2017.01.15. 22:58:26

@fire06: tudjuk. Nehéz olyanokkal játékot kialakítani, mint Sturaro és a Lófejű. Egyetlen játszótársa pedig végig padozott....

Spez 2017.01.15. 22:59:11

@Jóska gyerek: +1 Megint hergeli a blogot, utána meg sírva írogat valamelyik adminnak hogy védjék meg...

Rikoo 2017.01.15. 22:59:44

Azért azt még kiemelném, hogy Allegri is bőven benne van az idei szenvedésünkben. Lehet, hogy egy labdatemető a középpályánk, de, hogy 0 a támadójátékunk és a játékosaink szánalmasan motiválatlanok az egész biztosan az edző hibája.
Vmit jó lenne, ha ő is alkotna ha már nagyobb a fizetése, mint a játékosainknak.

Mitya10 2017.01.15. 23:01:36

Nekem elég volt Allegriből nézhetetlen ehhez a mezhez nem tudom hanyadszor méltatlan hozzáállás + egyesek megváltója Rincon aki abszolút mint már irtam Sturaro 2.0 total kiveri a biztosítékot. Hacsak vereség lenne de már ink a blogot képzelem oda mintha mi jobban felfognánk mit jelent ez a KLUB!!

Grinta 2017.01.15. 23:01:55

Kubi bácsi,pedig a fagyi nyert 23-1 re :D na az már valami,ez meg gyenge!!

2017.01.15. 23:02:04

Hozni kellene agilis középpályásokat.
Marchi szerencsétlen sérült volt, teljesen kiesett a formából. Sturaron látszik hogy igyekszik, de szegényt nagyon zavarja a labda. Khedira meg szerintem azt hiszi, hogy levezetni hozták ide.. imádkozzunk hogy még januárban elmenjen.

MdewC 2017.01.15. 23:03:17

@Spez: nem szoktam, de jobb ha elkussolsz ezekkel a szánalmas szarrágó kommentekkel.

Nevetséges, kicsinyes, én szégyellem magam helyetted te...

The king of alibis 2017.01.15. 23:03:40

@rightinthenuts91: amíg Allegri van, a Lófejű biztos alapember....

2017.01.15. 23:05:35

@Jóska gyerek: Hátha megérjük, hogy NY-ba megy - és még idén.

Rikoo 2017.01.15. 23:05:59

@rightinthenuts91: Nagyon jó meglátásaid vannak. Teljesen reális amit írsz.
Marcit nagyon sajnálom. Szerintem sok is neki ez a meccsterhelés ilyen kihagyás után.
Élete formájában jött a sérülése.

Grinta 2017.01.15. 23:07:02

Két kapott gólt pedig simán kilehetett volna védekezni.Az elsőnél Paolo De Ceglie szerintem simán megoldotta volna okos helyezkedéssel,a másiknál meg Holger Badstuber takarított volna,hiszen folyamatosan játékban van a srác.Nem is értem miért nem tudja Őket Marotta Úr leigazolni.Lehet nem veszik Őt komolyan sehol?

venember83 2017.01.15. 23:07:46

A Fior számára azért nem a legjobb ómen ez a győzelem, a két milánói csapat sem ment sokra a három ponttal, a Juve elleni diadal után elszórakozták a meccseket. Nincs ezzel semmi baj Juve-szempontból, ideje kezdeni valamit a csapattal, Maxi, lassan jön a BL is, az meg nagyon más kávéház, mint a Serie A, ott nem elég az alibi, amit ősszel nyomott a csapat.

venember83 2017.01.15. 23:10:02

Nincs türelmem most moderálni, pár komment kivételével, majd reggel viszont visszanézek, és repülnek is egyesek, , ha továbbra is így megy a párbeszéd. Szóval így írogassatok. További jó éjszakát!

2017.01.15. 23:10:38

@Rikoo: Köszönöm. Dybala mellett a másik személyes kedvencem :( Idén sajnos nincsenek formában.

MdewC 2017.01.15. 23:11:44

@venember83: azt megértem, hogy az enyémet törölted :) de, hogy az int.res okosságot bent hagytad??? Azt nem értem. A legnagyobb gyalázás, nincs helye itt egy ilyen kommentnek!

Watakuki 2017.01.15. 23:13:48

Hozzászólások szerint jobb is, hogx lemaradtam a meccsről. Nem szoktam ilyet mondani, de félek a Porto elleni meccstől.

Rikoo 2017.01.15. 23:14:06

@Grinta: Befejezhetnéd ezeket a provokáló kommenteket. Nagyon rossz irányba kezdesz elmenni és semmi komolyan vehető véleményed nincs a csapatról. Folyamatosan szarkasztikus kommentjeid vannak és ebből csak az jön ki, hogy 10-20 olyan komment követi aminek semmi köze ehhez a bloghoz.

MdewC 2017.01.15. 23:14:43

@venember83: elég lenne azt az egyet törölni, rövidebb idő, mint ezt leírni.

Csak ne, hogy még én legyek elővéve ezért, mert ezeket megjegyeztem.

Jó8.

Spez 2017.01.15. 23:17:23

@Watakuki: Porto hasonlóan gyors focit játszik. Ha nem figyelünk, akkor lehetnek meglepetések.

steven.h 2017.01.15. 23:24:48

Nem tudom hova tenni ezt a meccset. Sokan szidják Allegrit, és voltak is ma gondok vele is, úgy tűnik ebben az új Juve érában mindkét edzőnk 3 év után befásul és a saját hülyeségeit követi csak.

Legutóbb Conte utolsó évében volt ez a foslány, Conte is ragaszkodott minden hülyeségéhez, most pedig Allegri mutatja ugyanezen tüneteket:
( a 3-5-2 választásával nem fikáznám, mert nem volt más választása, Pjanic kihagyása is igazából logikus is lehetett volna, mert borzalmasan teljesített az 5-ös középpályán)

na és akkor tényleg a tünetek:
- felépül a BBC rögtön kezdőbe velük, mikor van egy Rugani aki sallagmentesen lehozta a meccseket
- ragaszkodás szar formában lévő játékosokhoz
- érthetetlen cserék
- nézhetetlen fos játék

Nagyon remélem hogy visszaállunk a 4-3-1-2-re, és Marrotta úr pedig szerezzen egy jobb hátvédet.

Mitya10 2017.01.15. 23:26:15

@steven.h: nála sajnos bárki felépül 1 sérülésből új igazolással ér fel ...

juvezoli 2017.01.15. 23:26:22

Gyerekek !
Q rva szarul fociztunk a lila majmok ellen,De
Dühítő hogy az olasz bírók és a szövetség mind ellenünk van!
B.zi romáknak minden meccsen adnak tizit és nekik fújnak,
Nekünk minden kétes esetet az elenfélnek adnak ,tizit meg 10ből 1gyet
kapunk azért ilyen ellenszélben nehéz mindig győzni!
De akkor is Forza JUVE!!!!!!!!

Grinta 2017.01.15. 23:26:45

@Rikoo: Sokszor nem igazán érzem úgy hogy érdemes lenne belemenni mélyebb elemzésbe..mert nincs értelme.Amúgy igazad van,hogy ez nem jó irány.Azt valaki esetleg észrevette hogy a hatvanadik perctől kezdve gyakorlatilag lefociztuk őket,vagy azt erőnlétileg föléjük nőttünk,esetleg hogy azt hogy megannyi formációváltáson ment keresztül a csapat..amiből az jön le hogy Allegri azt se tudja mit csinál,csak pakolgatja fel az embereket össze-vissza...?Mert lehet itt szám háborúzni hogy 3-5-2+4-2-3-1 vagy 4-2-4 a hajrában gyakorlatilag,azt észreveszi valaki?Ez játsszon,meg az jöjjön-hát elég nehéz komolyan írni

Spez 2017.01.15. 23:30:35

Az utóbbi 3 évben a vereségeink száma : tavaly 5, elötte 3, előtte 2
Idén féltávnál 4-nél tartunk. Valami gond csak van a háttérben.

Shankin 2017.01.15. 23:31:35

Khedira-Sturaro páros katasztrófa, de ők ennyit tudnak ez van. De van 3 játékos, akire ma nagyon felmérgesített: Buffon az egyik. Szerintem mindkét gól az ő hibája, de főleg az első, mert az nem annyira szélre a másodiknál meg értem, hogy megzavarta azzal Chiesa, hogy nem ért bele, de ki kellett volna szedni. Utoljára a 2012-es Lecce elleni meccs után haragudtam rá, de szerencsére az az 1-1 nem befolyásolt semmit annó. Dybala is kiverte a biztosítékot, minden passza rossz volt a második félidőben, folyamatos fetrengések és a végén a Mandzukic által megtartott labdáról nem is írok inkább semmit. A harmadik játékos meg Marchisio. Hozza az alibit meccsek óta, egy szinten van a többi KP-val sajnos. De ami a legfájóbb, hogy ő aki torinói és gyerek kora óta a Juventusba focizik hátrányba sétálgat és meg se próbál vezér lenni. Nem láttam rajta, hogy szétkúrja az ideg, hogy verésre állunk. Mondjuk ezt csak Higuainon láttam és ez szomorú.

2017.01.16. 00:19:15

@Spez: Nem is igazán a vereségek száma az aggasztó,hanem az,hogy lefociznak minket...az Inter,Milan,Genoa és most a Fior is. A Bl-ben a Lyon és a Sevilla ellen is csak a vergődés ment.

babo0410 2017.01.16. 00:25:59

@Bbenj: Ma Khedira volt a kp-n a legjobb. Még a whoscored szerint is, úgyhogy pont ma ne rajta akadjunk ki. Dybala nagyon gyenge volt ma. Gratula a Fiornak, mert ismét nagyon jók voltak ellenünk. Velük mindig bajban vagyunk. Ettől függetlenül nem aggódok, mert a Fiorentinától ki lehet kapni. Majd ha a Lazio is megver minket, addig meg nem izgulok, mert nem láttam olyan rossznak a csapatot. És szerintem, ha nincs a kényszer 3-5-2, hanem játszhatunk 4-1-2-1-2-t, akkor meg lett volna a meccs. Abban a felállásban sokkal erősebbek vagyunk.

babo0410 2017.01.16. 00:37:10

Azért egyesek akkora baromságokat tudnak leírni komolyan. Aki meg akar, az meg tud verni, Allegrinek hogy lehet edzői papírja, stb. Meg ma már Dybala is sz.r? Még hová süllyedünk könyörgöm? A szünet előtt elkezdtünk feljavulni. Ma sem volt olyan rossz a játékunk. Sajna a Fior ellen mindig szenvedünk. Ez van. Még sok örömet fog okozni a csapat nekünk. De, hogy már megint mindenki hülye legyen. Hihetetlen.

babo0410 2017.01.16. 00:54:28

@babo0410: Mármint a téli szünet előtt kezdett javulni a játékunk.

Watakuki 2017.01.16. 06:27:47

@Spez: tavalyi szezonban csak októberre lett 4 vereségünk.

Mitya10 2017.01.16. 07:10:10

@babo0410: Láttad is a meccset vagy te mindig az ilyen whoscored-ra támaszkodsz? Khedira az egész forduló legszarabbja volt nem csak a meccsé kb 30 perc után vettem észre vagy hallottam a nevét ő kib.szott árnyék jó sok pénzért. Amúgy mostmár tényleg érdekel ha te ilyen lazán veszed h 1 Fior ellen kikaphatunk + mi baromságokat írunk,hogy neked mi számítana negatívumoknak a klubbnál? 1 percre se hidd azt hogy a Blog akár 10%-a is komolyan veszi az állandó sületlenségeidet :/ Aki látta a tegnapi meccset és nem rózsaszín pacin nézte annak át kellett , hogy jöjjön , hogy nagy a kaki!

Grinta 2017.01.16. 07:31:23

@Mitya10: Hát ha Khedira volt az egész forduló legszarabbja,nem csak a meccsé..akkor ki támaszkodik milyen statisztikai oldalra..?Merthogy minden meccset biztos nem láttál.Mi számítana negatívumoknak a klubnál?Hát az biztos nem,hogy pontelőnnyel vezetjük a tabellát,egy elhalasztott meccsel a zsebünkben,ilyen hazai szériát futva.Haladva a hatodik Scudetto felé!Ennyit a komolyan vehetőségről..azt hiszem.+Firenze nem olyan könnyű pálya Nekünk,hogy csak győzelemben gondolkodhassunk(sose volt az)..így aki meglepődik azon,hogy ott benne van a vereség..az nem tudom mióta néz Olasz focit.Döntetlenre rászolgáltunk volna,a meccs összképét tekintve.

Grinta 2017.01.16. 07:58:37

Chelsea,és a Real Madrid szinte percre pontosan olyan vesztett pont mutatóval rendelkezik mint a Juventus.Ami az igazán érdekes,hogy ebben a három bajnokságban csak a Juventus az akinek nincsen döntetlenje.Talán nem véletlenül van az a mondás hogy a hárompontos rendszerben inkább egyszer győzzek,és egyszer kapjak ki..mintsemhogy játsszak két darab döntetlent.De ebben azért valóban előre kell lépni,mert idegenben volt hogy megleptek minket.Milan meccset kivenném,mert ott egy jól eltalált lövés lett a vesztünk.Viszont pozitívan nézve..még megyünk a Romához,és Nápolyba is..Én bízom csapatban,és nagyon remélem nem kapunk ki..mert minden rázósabb meccsen csak nem szenvedünk vereséget..ha pedig mégis úgy alakulna..és akkor is bajnoki címet ünnepelhetünk,akkor végképp nem tudom mibe kapaszkodhatnának a riválisaink.Mert amikor a Milannak jobb kerete volt,akkor szerencsénk volt.Tavaly gyakorlatilag 10 pontos előnyt adtunk mindekinek,az se volt elég,ledózeroltuk a mezőnyt..úgy hogy Gonzalo megdöntötte a csúcsokat.Szar lehet,a többieknek.Tavaly Higuaín arcán lehetett látni Zaza gólján..Hát ezt nem hiszem hiszem el!!!Forza Juventus

Watakuki 2017.01.16. 08:16:20

@babo0410: tisztelem a véleményedet, de ebben tényleg nemsok pozitívumot lehet felfedezni. A játékunk romokban, halott és teljesen nézhetetlen néhol. Belefér a vereség, csak nem ilyen reménytelen játékkal. Az elöző években is kaptunk ki, de akkor legalàbb egyenrangú partnerként. Idén a vereségek közül nem sok ilyen volt...

delpi0823 2017.01.16. 08:20:16

Eddig kialltam Allegri mellett de amit most muvelt az nekem is sok volt.Az elso csere meg oke Stura le Pjaca be(bar sajnos nem vallt be mert a horvat harmatgyenge volt konkretan egy jo megoldast nem lattam tole amellett hogy lassu es korulmenyes volt az is latszik rajta hogy meg fizikailag nagyon le van eresztve),de a kovetkezo csere Marchisio le Rincon be(Marchisio is nagyon gyengen jatszott de amit Khedira muvelt es vegig jatszhatta a meccset ugy hogy gyakorlatilag se tamadasban se vedekezesben nem tudott felmutatni semmit az tobb mint felhaborito)es a venezuelait minek hozta be?vesztett allasnal mire gondolt majd o fog golt loni?Pjanic meg ult a padon vegig.....Kritikan aluli volt ma Allegri teljesitmenye.

Bbenj 2017.01.16. 08:32:28

@babo0410: nem szeretnèk vitatkozni veled,de szerintem a tegnapi "produkciója" volt a leggyengèbb Khedirànak.Az igaz,hogy nem rajta múlt semmi,de èn talàn egy jó megmozdulàst làttam tőle 96 perc alatt.az àltalad említett statisztikànal nemtudom,hogy mit nèztek.sajnos Khedira abszolut emberhàtrànyt jelent!nàlam màr Khedira felèr egy Poulsen,Almiron,Tiago szinttel...

Mitya10 2017.01.16. 09:10:45

@Grinta: Nos akkor szeretnélek 3x is megkérni hogy az én kommentjeimre ne reagálj mint ahogy én sem reagálok a tieidre bármennyire is nem értek velük egyet. Annyit még hozzáfűznék hogy vereség és vereség között óriási különbség tud lenni. Mikor Davidsékat láttam játszani 1 vereségnél csalódott voltam de nem idegbeteg tele kérdésekkel mint most... Azért mert Khedira többször passzolt hátra mint a többi kp és 1 Whoscored vagy lifescore ezt nagyin értékeli :D ettől mèg igen a vicc tetőfoka h ez az ember 90 perceket kap folyton. A továbbiakban kérlek mást próbálj meggyőzni hogy mennyire frankó minden én pedig azokkal akiket ahogy te irtad 1x "érdemesnek" tartok rá.

epaska 2017.01.16. 09:10:52

A 3-5-2 volt a vesztünk, na meg a komplett kp úgy, ahogy van. Marchisio jól tért vissza a sérüléséből, de mostanában ő is harmatgyenge. Olyan nulla a kp-nk, hogy kb 8. a ligában. Nem is mennék bele... Kár emlegetni a közelmúltat.
Dybalat rossz nézni, ahogy szenved, esik meg kel... Valaki mondta itt valamelyik nap, hogy Comant elviszi a szél, hát Dybalának sem kell tornádó... A világ legjobbja akarok lenni... Szegénynek egyedül nem fog menni.
Marha Pacal kb 3x ért labdába. Láthatóan a társak sem keresik őt. Eddig ő is egy nagy bukta. Sturaro, Khedira szégyen. 2-3 meccs múlva majd más is rájön, hogy Rincon is ez a kategória. Én a védelmet nem hibáztatnám, ugyanis a kp mintha nem lett volna, minden terhet a hátsó alakzatra tett. Kíváncsi vagyok, hogy a halvérű mester akkor is marad-e, ha idén semmit nem nyerünk.

Piettro85 2017.01.16. 09:31:22

@Bbenj: +1!
Viszont ez már nem az a csapat,ami elbír egy alibiző középpályást...
A BBC-től annyira futja mostanában, hogy felrúgják az ellenfelet, ha lefordulnak róluk. De az a legidegesítőbb,hogy a játék képe semmit se változott a bajnokság kezdete óta, ugyan az a szar, ötlettelen foci, ami annyiból áll,hogy hátul körbepasszolunk, a szélen megiramodik valaki, és beadja - általában rosszul-, ezen viszont az edzőnek kéne változtatnia,meg azon is, hogy ne 10-en védekezzünk a saját 16-osunkon egész meccs alatt... Nem egy Orsolini vagy Caldara fogja megmenteni a csapatot, véleményem szerint ugyan az a szint mint Hernyó meg a lófej...4-5 Milliós játékosok.. De nem minőség!
Szinte minden rangadót elbuktunk idén, Allegrit meg Marrottát már nem látom szívesen a csapat környékén, zsebbe kell nyúlni mélyen és megadni a jobb playereknek az igényelt fizut. Sturaróknak meg Rinconoknak 0 a marketing értéke,szóval az a pár millió befektetés, simán visszajönne

Tomy81 2017.01.16. 09:42:20

@babo0410: Szállj le a femina.hu oldalról, és ne ott nézz statisztikákat!Egyébként tényleg kár temetni a csapatot, ez most nem így sikerült..

Nathas 2017.01.16. 09:42:23

@Bbenj: Az a baj, hogy ha megnézzük a statisztikát és "jó" a pontszám (azért a 6,6 nem világverő :) ), csak azért lehet, mert nem volt mit elrontania. Poroszkál a pályán, bújik a labda elől, alibi passzok, nem vállal semmit, így nem könnyű olyan hibát véteni, ami meglátszik :)

@babo0410: Azért a kényszer 3-5-2-höz annyit hozzátennék, hogy hamarabb kellett volna rajta változtatni. Kipróbálta így a kezdőt, nagyon nem nem jött be, a félidőben miért nem váltunk? Khedira le, Pjanic fel és mehet a 3-4-1-2, ez még nem egy nagy kockázat. A meccs végi kapkodásban már a felállást sem igazán értettem. Meccs előtt még örültem, hogy végre Cuad és Sandro a két szélen, hát korai volt :)

Nathas 2017.01.16. 09:46:57

@Piettro85: Annyiban azért nem menteném a BBC-t sem, hogy amennyi labdát tegnap eladtak, az valami kriminális. Tény, hogy a védekezést nem segítette a középpálya, de azért szerencsétlenkedtek ők is rendesen.

Spez 2017.01.16. 09:50:37

Tegnap Pjaca helyett jöhetett volna Mandzukic aztán lett volna szép kis harc.
Dybala helyett meg Pjanic.

Nathas 2017.01.16. 09:51:01

@babo0410: Még annyit Allegri-hez: ez a betlik utáni ordibálás a pályán számomra azt mutatja, hogy kicsúsztak a kezéből a dolgok. Ezt nem így kellene intézni, főleg hogy ő is benne volt a vereségben.

Bbenj 2017.01.16. 09:55:19

@Nathas: pontosan igyvan ahogy leirtad!ès pont egy olyan jàtèkos aki nem keveset keres ne igy jàtszon,azèrt a 4,5millióèrt hajtson/akarjon is!èn nem vàrom el tőle,hogy meccsenkènt gólokat rugjon,de azt igen,hogy küzdjön/szereljen ès ne akadàlyozza a sajàt csapatàt!a tegnapi meccsen ha 3x vagy 4x mondta a kommentàtor a nevèt akkor màr sokat mondtam!ès most fèlreèrtès ne legyen,nem Khedirat okolom a tegnapi meccsèrt vagy a gyenge meccsekèrt,de irtó nagy alibi ès inkàbb elzavarnàm a 3,14be!ennyit pl Matiello vagy Mandragora is hozna!ès ne jöjjön senki azzal,hogy BL győztes meg VBt nyert,mert Padoin is nyert 5bajnoki címet...

Nathas 2017.01.16. 10:00:49

@Spez: Én Pjaca-t megvédeném, egyszerűen nincs játékban. Ha befújták volna büntetőnek azt a beadását, amibe a mókus kézzel ért bele (mondjuk szigorú ítélet lett volna), most talán teljesen más lenne a megítélése. Én el tudnék képzelni egy olyan támadó hármast, ahol ő van a balon, Dybala a jobbon, Higany pedig centerben. Ha Pjanic nem játszik, másképp' nem lesz kreativitás.

mpite 2017.01.16. 10:04:41

@delpi0823: Volt 3-4 csatár a pályán és nem volt ember, aki odaadja nekik a labdát, mivel nem volt nálunk a labda. Kellett egy labdaszerző ember, ezzel semmi gond nincs. Khedira valóban szar volt, de Marchisio se volt semmi... Az más kérdés, hogy Rincon mennyit tett hozzá a játékhoz, mert igazából semmit. Nem védeni akarom Allegrit, mert szerintem se volt jó a (kényszer)taktika, de azért butaságokat ne írjunk.

Spez 2017.01.16. 10:13:02

Olcsó jánosok helyett jönne inkább 1 normális középpályás. Rincóra kidobott pénzt tették volna hozzá Witsel árához... Ennyit Marottáról.

Khedira, Sturaro, Rincón, Asa, Hernanes NEM Juve szintű játékos.

Bbenj 2017.01.16. 10:22:22

@Spez: Witselt felhozni hülyesèg,mert a kinai ajànlat igyis ugyis nagyobb lett volna.Rincont meg feleslegesen temeted 3meccs utàn,emlèkezz pl Dybalànak is hàny meccs kellett mire beèpült...

Spez 2017.01.16. 10:37:54

@Bbenj: Nyáron még sehol nem volt Kínai ajánlat Witselért.

delpi0823 2017.01.16. 13:25:21

@babo0410: Jo lenne mar elfelejteni a whoscoredos baromaagokat a meccset mindenki latta magasan Khedira volt a leggyengebb jatekos.....m.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása