A Juventus újabb olasz tehetség megszerzésével építi tovább a jövő csapatát, hiszen tegnap este gyakorlatilag hivatalossá vált, hogy az Ascoli szélsője, Riccardo Orsolini a Juvenusnál folytatja, s hétfőn a hivatalos bejelentés is megtörténhet majd. Most a játékos ügynöke, valamint az Ascoli elnöke is megerősítette a sajtó értesüléseit.
"Minden megvan, már csak alá kell írnunk. Riccardo a Juve játékosa" - nyilatkozta a szélső ügynöke, Donato Di Campli a Rai Sport-nak
"Köszönjük mindazoknak, akik érdeklődést mutattak, köztük a Napolinak, az Atalantának, a Bolognának, a Fiorentinának és a Sampdoriának, de a játékos hosszú ideig gondolkodott rajta, s a Juvét választotta."
Az olasz sajtó szerint a Juventus mintegy 5.5 millió eurót és további 4.5 millió bónuszt fizethet a játékosért, aki júniusig biztosan marad az Ascolinál.
"Ez egy jó üzlet a játékos, a Juventus és az Ascoli számára is." - nyilatkozta az Ascoli elnöke, Francesco Bellini a GianlucaDiMarzio.com-nak.
"Ha Orsolini nem mutatta volna meg, hogy mire képes, soha sem igazolhatott volna a Juvéhoz. Voltak más klubok is, akik szerették volna megszerezni, ahogyan a múltban voltak angol klubok, míg ebben a szezonban a Milan, a Napoli és az Atalanta is ott volt a Juve mellett.
Nagy volt a verseny, azonban az ilyen helyzetekben mindig roppant fontos meghallgatni, hogy mit akar a játékos. Ez döntő volt Orsolini esetében, tudva a klub minőségét, amelyhez készült.
Fontos dolog, hogy amellett, hogy Orsolini technikás és minőségi játékos, mentálisan is erős. Ő egy intelligens srác, s megérdemli ezt a lehetőséget. Nagyon büszke vagyok rá mindazért, amit tesz."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gaben Smith 2017.01.14. 14:14:21
Juventino86 2017.01.14. 14:28:25
Watakuki 2017.01.14. 14:31:50
Viccen kívűl, én nagyon szomorú lennék, ha ez történne. Mindketten szimpatikus fiatalok, akkor inkább menjen rá a régi felállás egy új kedvéért.
babo0410 2017.01.14. 15:12:42
Juventino86 2017.01.14. 15:32:57
Il Principino 2017.01.14. 15:41:09
Rikoo 2017.01.14. 15:44:22
Persze visszatérhetünk még a 4-4-2-re is, de nem hiszem, hogy túl nagy sikere lenne.
Spez 2017.01.14. 16:37:37
-------Dybala ---------
Higany ------- Mandzu
vagy
-------Pjanic--------
Dybala ------ Higany
Rikoo 2017.01.14. 16:54:45
Nálam a 4-3-2-1 a favorit amiben Dybala mellett vkinek még van helye a támadósorban.
Mögötte Marci, Pjanic és jobb esetben egy Tolisso tudna játszani.
Ez egy olyan felállás amit lehetne asszimetrikusan játszani. Vagyis az egyik oldalt lenne egy szélsőnk a másikon pedig egy Dybala aki inkább a pálya közepe felé játszik.
Spez 2017.01.14. 17:06:24
patrik1112 2017.01.14. 17:49:28
Spez 2017.01.14. 18:33:59
Spez 2017.01.14. 18:37:25
Köszönöm a javítást!