Allegri: „Boldog vagyok a Juventusnál”

allegri_massimiliano_sajto_mosoly.jpgMassimiliano Allegri a Juventus idei első győzelmét követően a játékosai sokoldalúságát és koncentrációját dicsérte, és ezzel a Juventus új csúcsot állított be, hiszen a csapat sorozatban huszonhatodik hazai bajnokin hagyta el győztesen a pályát.

„Fontos volt a mai győzelem, mivel előnyben vagyunk pontok és mérkőzések tekintetében is. Néhány nagyon kemény meccs vár ránk, és ezért nem kockáztathattuk ma este a pontvesztést.” - nyilatkozta a mester a Sky Sport Italia stábjának.

„Elismeréssel tartozok a játékosoknak, mert helyesen értelmezték az adott helyzeteket, mivel a mérkőzések nem mindig lineárisak, ezért olykor el kell gondolkodni, hogy min kell változtatni, és hogyan lehet alkalmazkodni.

A játékosok sokoldalúságának is köszönhető, hogy módosíthatjuk a taktikát, és különböző megközelítéseket alkalmazhatunk, amikor egyes játékosokra nem számíthatunk. Azzal, hogy akár a meccs során is képesek vagyunk változtatni a taktikánkon, kiismerhetetlenebbek vagyunk az ellenfél számára.”

A vasárnapi mérkőzésen Paulo Dybala ismét tizenegyest lőhetett, amit ezúttal értékesített, és emellett Gonzalo Higuaín is két góllal járult hozzá csapata sikeréhez.

„Tisztában voltam azzal, hogy Dohában ki fogja hagyni, ezúttal viszont abban voltam biztos, hogy gólt lő, ezért nem is figyeltem a tizenegyest. Hogy honnan tudtam? Majd a szezon végén elárulom!

Olykor hét játékossal védekeztünk, aminek köszönhetően a Bologna előtt szabad területek nyíltak. Kicsit kimaradt a koncentrációnk is, de szerencsére ezúttal hamar visszakapcsoltuk a tápellátást, ami nem történt meg Dohában.

A mérkőzés során úgy éreztük, hogy a Bologna nem fog ellenünk betalálni, és őszintén szólva ez nem történt meg elégszer a szezon során. Általában birtokoljuk a labdát, de nem irányítjuk a mérkőzést, és a két dolog között jelentős a különbség.

Az elsődleges célunk a bajnoki cím megszerzése, és ez egyáltalán nem egyszerű, mivel az AS Roma keményen nyom, ahogyan a Napoli is, és legalább 85 pontra van szükségünk a cím bebiztosításához.

A Bajnokok Ligája más típusú sorozat, amelyben egyetlen esemény képes eldönteni két csapat mérkőzését. Egy teljes szezon során ezek a dolgok kiegyenlítődnek, azonban Európában csak egy esélye van mindenkinek.”

Ezt követően természetesen a trénert megkérdezték a távozását firtató számos pletykáról is, ám a mester alaptalannak tartotta ezen híreszteléseket.

„Tanulom az angol nyelvet, de ez már több éve folyamatban van. Hihetetlen volt, hogy pontosan azon a napon, amikor a lányommal Londonba érkeztünk, a repülőtéren sétálva egy óriási képet láttam magamról az újságban, alatta pedig azt írta, hogy az Arsenal felé tartok. A fene egye meg, mondtam, pont azon a napon kellett ennek megtörténnie?!

Nagyon boldog vagyok a Juvenutsnál, és amíg el nem zavarnak innen, örömmel maradok.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9112110841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hiribi27 2017.01.09. 10:15:04

Megtudtuk, h Max egy médium. :)De, ha előre tudta h ki fogja hagyni a tizit Dybala, akkor szándékosan vesztettük el a döntőt?! :) a lottószámokat is, Max, plíz! :D

Watakuki 2017.01.09. 10:29:47

Én egyébként nem vagyok maradéktalanul elégedett. Tegnap is volt egy 30-40 perces üresjárat. Nemtudom ez kiknek a hibája, de próbáljunk már leszokni ertől...

I love JU 2017.01.09. 10:44:18

@Hiribi27: ez nekem is furcsa volt :) de én is mintha azt éreztem volna, h ki fogja hagyni...

mpite 2017.01.09. 10:50:36

@Watakuki: Szerencsére Allegri is látja a problémát, kérdés, hogyan fognak dolgozni rajta. Én azt sem értem, ezek egyáltalán miért vannak, de a Juventusra mindig jellemző volt az elmúlt években. De nem igaz, hogy ha már valaki megkapja a lehetőséget, ne tudjon heti 1-2x 90 percig koncentrálni...

TYUKI 2017.01.09. 11:11:26

Maradj is amig csak lehet én is boldog vagyok hogy te vagy a mester!
Szuper a csapat! Tegnap ís szuper volt az áram szüneteket meg majd kijavitjátok!
Ennyi!
Forza!

Jamal Jamal 2017.01.09. 12:20:53

@TYUKI: Az utúbbi 10 év edzői közül talán az egyik legjobb. Akkor kerüljön sor rapportra ha 5 meccset zsinórban bukik a csapat. De akkor nagyon tegyék ánuszon :).

TYUKI 2017.01.09. 12:56:29

Nekem Lippi a menő utána Conte!De Allegri szuper munkát végez megérdemli a bizalmat a vezetőségtől meg a szurkólóktól!

bulldeo 2017.01.09. 14:48:43

Kár, hogy Rinconról nem beszélt. Remélem a Porto elleni meccsig szép fokozatosan átveszi Khedira helyét. Lehet, hogy nem egy klasszis, de Pjanic és Dybala mögé kell egy masszív mezőnymunkát végző brigád, abban meg helye van a venezuelainak.

Watakuki 2017.01.09. 15:08:20

@mpite: Első nagycsapat meg fogja büntetni ezt az alibi passzolgatást. Igenis ki kellene tömnünk egy ilyen csapatot, mire tartalékolunk...

Jó, én elfogadom, hogy a győzelem a legfontosabb, de Európa többi nagycsapatának valahogy megy ez a játék...

niccolo 2017.01.09. 16:26:15

@Watakuki: melyikre gondolsz,Barca,MU, City,Psg,Atletico????Bayern is nem régen vette át a vezetést.

Watakuki 2017.01.09. 18:19:34

@niccolo: igen. Ezek a csapatok tudnak hosszabb távon pörgős, veszélyes támadófocit játszani, míg nekünk valamiért sosem...

Tudom, azt elfogadom higy olasz mentalitáson nem sokat lehet változtatni, nem is baj igazából.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1689) játékosokról (10145) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2488) meccsek (4233) mercato (4251) nyilatkozat (7573) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása