Zaza: "El sem tudom képzelni, hogy a Juventus vereséget szenvedjen"

zaza_simone_golorom_2_1.jpgJuventusnak kellemes emlékei lehetnek a Napoli vendégjátékáról, hiszen a bajnoki címvédő februárban éppen a déliek legyőzésével állt a mezőny élére, s a győztes találatot Simone Zaza jegyezte, aki nyáron a West Ham United kötelékébe lépett.

A rangadóra hangolódva, az olasz sajtó megszólaltatta az akkori összecsapás hősét, aki bizonyos abban, egykori csapata ismét győzelmet arat majd a vendégek fölött.

"Az a gól a tabella élére segített bennünket, s ez a legkedvesebb emlékem a Juventusnál töltött időszakból. Emlékszem az örömre a csapattársaim arcán, ahogyan odajöttek hozzám gratulálni. Még mindig kapok üzeneteket a szurkolóktól, akik köszönetet mondanak azért a gólért.

A Napoli egy nagyon erős csapat. A Juventus ugyanakkor még erősebb lett azóta, hogy távoztam." - mondta Zaza viccelődve. "Komolyra fordítva a szót, el sem tudom képzelni, hogy elveszítsék a mérkőzést."

A Juventusnál többnyire csak csereként játéklehetőséget kapó Zaza egyelőre még keresi formáját a londoni együttesnél, s kölcsönszerződése abban az esetben válik végleges megvásárlássá, amennyiben egy előre rögzített számú mérkőzésen pályára lép.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2911913591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2016.10.29. 13:48:35

Dzádzááá!!! :)))

Rikoo 2016.10.29. 14:01:47

Én sajnálom, hogy szenved a West Hamben. Azt hittem Angliában majd szórja a gólokat, de vmi mintha visszahúzná. Lehet nem érzi jól magát vagy nem tudom mi lehet a probléma.

2016.10.29. 15:07:00

Én jobban örültem volna Mandzukic távozásának...Angliában lófasz,amit nyújt,ahogy a csapata is.

Tothtihamer 2016.10.29. 18:20:44

@Rikoo: Ami leginkább visszahúzza hogy egy középszar átékos

Rikoo 2016.10.29. 20:02:03

@Tothtihamer: Elég sok "középszar" játékos zárt 15 gól felett a Premier Leagueben.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása