Allegri: "Nem szabad, hogy ez a vereség megzavarjon bennünket"

allegri_massimiliano_arc.jpgA Juventus mestere, Massimiliano Allegri úgy véli, hogy nincs ok temetni a csapatot a Milantól elszenvedett 1:0-ás vereséget követően.

"Meg kell dicsérnem a csapatomat, mert jó teljesítményt nyújtottunk egy szervezett Milan ellen, amely mindent beleadott." - nyilatkozta a Allegri a Mediaset Premium munkatárásnak.

"Sikerült betalálniuk, mi pedig balszerencsések voltunk. Mi is lőttünk egy gólt, amit érvénytelenítettek. Ezek a dolgok előfordulnak, ez egy olyan mérkőzés volt, amelyen jól játszottunk taktikai szempontból.

A gólunk sajnos szabályos volt, azonban a Milan tiltakozása nyomán a játékvezető megkérdőjelezte a saját döntését. Csapatként a játékra kell összpontosítanunk, s nem arra, hogy még nagyobb nyomást helyezzünk a játékvezetőre."

Vajon ez lehet a sors bosszúja a Juventusnak Sulley Muntari fantomgólja miatt, amelyet Allegri még a Milan kispadján volt kénytelen megélni?

"A két eset teljesen más, ráadásul már évek teltek el azóta. Ilyen esetek előfordulhatnak, ez része a játéknak. Ismétlem, ez a vereség nem változtatja meg a szezonunkat. Teljesítmény tekintetében nem panaszkodhatok a játékosaimra. 

Nem szabad, hogy ez a vereség megzavarjon bennünket. Irányítottuk a mérkőzést. Számos kapura lövésünk volt, s jó csapatmozgásokkal értünk fel a büntetőterületre.

A Milannak egy-egy kapura lövése volt mindkét félidőben, azonban elszánt és kemény stílusban játszott. Locatelli egy nagyszerű találatot szerzett."

Higuaín továbbra sem kap túl sok segítséget a középpályáról, ráadásul Dybala is megsérült.

"Higuaínnak jobb kiszolgálásra van szüksége a csapat többi részétől." 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1111831397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2016.10.23. 12:05:00

A mester szavai szerencsére mindig megnyugtatnak, hogy jó úton jár a csapat, csak ÍGY tovább.

Hiribi27 2016.10.23. 12:08:13

"Meg kell dicsérnem a csapatomat, mert jó teljesítményt nyújtottunk egy szervezett Milan ellen, amely mindent beleadott."

Ez most komoly??? Az igaz, h akadozott a stream amin néztem, de ennyire? Vagy más meccset néztem???
Most kicsit elbizonytalanodtam.
Amit én láttam, abban semmi jó teljesítmény nem volt.

Hiribi27 2016.10.23. 12:10:05

Számos kapuralövés?? Jah tényleg! cuadrado és Bonucci és lőtt kapura. Kár h bedobás lett belőle.

The king of alibis 2016.10.23. 12:11:26

Lassan elgondolkodhatnának az illetékesek, hogy Allegri elég e komoly célok eléréséhez...

Paradigma 2016.10.23. 12:22:35

Engem pedig megzavart. Nem is a vereség, hanem az elképzelés nélküli, ötlettelen játék. Ami nem mellesleg a szezon kezdete óta jellemzi a csapatot. Abban bíztam, hogy Cuadrado Lyon elleni gólja megint beindítja a gépezetet, mint a tavalyi Torinonak beseggeltje, de hiú ábránd volt. És azt hiszem, Khedirával, Pjaniccal és Hernanessel a középpályán ebből idén nem lesz semmi:( Egyikük sem visz kreativitást a játékba. Valahogy olyan kilátástalannak tűnik az egész. Sok jó játékos valahogy hozza a győzelmeket a középcsapatok meg a kicsik ellen, de igazából kiszenvedett, nyögvenyelős győzelem mind, tetszetős játékot nyomokban sem tartalmaz. A Milan meg Inter szintű csapatok meg már el is picsáznak. Kéne idén is az az edzőtáborba vonulás, mielőtt végleg kisiklik minden.

Tony. 2016.10.23. 12:23:29

Az eddigi eredményeink fals képet adnak arról, hol is tartunk jelenleg. Ha őszinték akarunk lenni, akkor az egész szezonunk a szenvedésről szól. Jól állunk, mert eddig sok olyan csapattal játszottunk, akik feltett kézzel álltak ki ellenünk. Milan,Inter,Lyon,Sevilla: Ezekkel nagyjából már semmit nem tudtunk kezdeni. Hosszú távon, kicsit komolyabb csapatok ellen már kijön, hogy egy Sampdoria szintű középpályával állunk fel. Marotta elképzelése biztosan az volt, hogy miután elengedte az összes, elitbe tartozó középpályásunkat, majd egy 90 milliós csatár ellensúlyozza ezt. Ő megszerzi a labdát, helyzetbe hozza magát, és ontja a gólokat. Ötlettelen, minden kreativitást nélkülöző szart játszunk év eleje óta, ami max arra elég, hogy a liga kiscsapatait jól megverjük, mert úgy látszik ez már a milánói csapatok ellen sem elég.
Minden esetre természetesen a BL nagy esélyese a csapatunk. Senki nem állíthat meg minket.

Komolyra fordítva imádkozhatunk megint, hogy Marchisio tökéletesen egészségesen, korábbi önmagát idézve térjen vissza. Witsel már télen történő leigazolása pedig mondanom sem kell, hogy nem is lehet kérdés innentől kezdve.
Pjanic-Marchisio-Witsel már nem lenne olyan siralmas, mint amit most van.

delpi0823 2016.10.23. 12:29:35

@norbi9107: Mar megint kezditek a hulyesegeteket......Aztan szezon vegere megint ti fogtok pofara esni

Györijuventino 2016.10.23. 12:32:52

Nem kell drámai és depressziós hangulatba esni.
Relative jönnek az eredmények, úgy hogy elég sok a sérültünk.
Szezon elején mindneki tudta milyen a középpálya minősége. Ez van ,ezzel kell főzni.
Marci felépül és Sturaro is tartósan egészséges lesz kicsit stabilizálodik a középpálya.
Télen megprobálnám elhozni személy szerint Fabregast ( úgyis padozik szinte) és Yaya Toure-t.
Két tapasztalat játékos ki szinfoltot hozna középpályára+ mindegiyk égne vágytól megmutassa nem olyan, aminek mondják öket.
Anno Pirlo-Barza-Tevez 3asnál is ez volt és milyen jól profitáltunk belőle.
Nyáron meg jöhetne Witzel gyerek.
Ezekután Akkor távozhatna cspatból Asamoah-Hernanes-Lemina- Khedira 4es.

keshudioo 2016.10.23. 12:34:57

Én azt hittem, videóbíró érvénytelenítette a találatot (ha jól emlékszem, múltkor már próbálkoztak vele valamelyik Serie A-s meccsen). Ezek szerint nem volt külső visszajátszás az esetről egy második/harmadik számú játékvezető által?

delpi0823 2016.10.23. 12:42:24

@Tony.: Nem tudom te tavaly a szezon elejen neztel Juventus meccseket?A kreativ Pogbaval na en azt hivtam vergodesnek mikor Palika hol a stadion jobb felso sarkaba hol a bal felso sarkaba rugdosta a labdakat meg 8 embert akart egyszerre kicselezni, na en azt neveztem vergodesnek, ez a csapat ahhoz kepest klasszisokkal jobban teljesit.Tavaly is itt szenvedtetek meg karogtatok,o mar elbuktuk a scudettot,ez nevetseges,allegri takarodj blablabla szovegekkel aztan megint jott nektek a pofara eses,nem unjatok meg?......A vak is latja hogy ezt a bajnoksagot utcahosszal fogjuk nyerni v majd szerinted ez a szuper Milan majd sorra fog nyerni meccseket 3meccsnel tobbet nem tudnak nyerni egyszerre az is nagy szo, v ne tan a Roma?akik folyamat meg 2 golos elonyrol is pontokat tudnak vesziteni ugyan mar ne vicceljunk mar...

The king of alibis 2016.10.23. 12:46:26

@Györijuventino: Lemina? Bolond vagy? Vidal szint lesz a gyerek.... Látom te a nyugerrekre vagy rágerjedve.

Hiribi27 2016.10.23. 12:47:00

@delpi0823: vakok között persze félszemű a kiràly, de mi van akkor,ha olyanok közé kerül, ahol kétszeműek vannak?!

Rikoo 2016.10.23. 12:58:03

@norbi9107: Amíg nem esünk ki addig nem reménytelen. A többi nagy csapat játéka sem éppen rózsás jelenleg. Legalábbis a Bayern és a két spanyolé semmiképp nem az. Talán az Atleti tolja a legjobban idén eddig.

Paulie_Juv 2016.10.23. 12:58:14

@norbi9107: Igen, küldjük el azt az edzőt akivel a BL-ben döntőig mentünk, akivel tavaly 2 perc híján kiütöttük a Bayern-t, azt az edzőt akivel dupláztunk mindegyik évében. Indok: Szarul játszunk. Nézd meg a kp-t, aztán rájössz miért vagyunk ott ahol játék terén... TÉNY, muszáj lesz formációt váltani ebben igaza van mindenkinek, de itt jön képbe az, hogy 3-5-2-re találták ki a keretet, igen ám csak a belsőközéppályások középszerek a sokak által imádott Lemina is. A másik, jó küldd el, kit akarsz helyette aki ebből a romhalmazból normál kp-t tud csinálni??? Klopp akit szoktál szajkózni, persze, feláll a Pool padjáról és ide jön azonnal meg hozza Coutinho-t plusz Marotta James Rodriguezre is rácsörög, hogy ideje beköltözni a torinói házba. Arról nem is beszélve, hogy Én (tehát ez nem jelent semmit) de nem tudnék olyan elérhető edzőt mondani akit érdemes lenne ide hozni és jobb lehetne Allegrinél. (Hozzáteszem elérhetetlen edzőt se tudnék egyértelműen megfelelőnek mondani, na jó, esetleg Dárdai :D )

Az elmúlt 2 éve Allegrinek bőven megérdemli a türelmet, hozzátenném Marotta elmúlt 2 éve már kérdésesebb...

Ja és ne maradjon ki a személyeskedés, a Te elborultságaid amit megosztasz időről-időre finoman fogalmazva is felveti, hogy józan ésszel rendelkezel.

Grinta 2016.10.23. 13:06:52

@Paulie_Juv: Egyértelműen nem,ezt a színvonalat? adja elő az nso-n is.Nagyon nehéz kitalálni :)

The king of alibis 2016.10.23. 13:12:56

@Paulie_Juv: megújulni kéne, Allegri meg erre képtelen

venember83 2016.10.23. 13:23:49

@Györijuventino: folyamatosan elég sok a sérült, ez az egyik probléma.

Györijuventino 2016.10.23. 13:39:18

@norbi9107:Bolond? Szubjektív véleményemet irtam le. Stílusodon változtathatnál.

Leram7 2016.10.23. 13:45:22

@norbi9107: Én sem adnám el Leminát, de nagyon messze van attól a szinttől, ami kéne nekünk. Fejlődhet még, de én max kiegészítő emberként képzelném el, ha van nála jobb persze.

A Vidal, Pirlo, Pogba, Marchisio 4-esből 3 játszott, Ehhez képest most Hernanes, Asamoah, Sturaro, Lemina, Khedira volt eddig a kp-n Pjaniccal kiegészülve. Nem sok meccsen tudtuk uralni a KP-t.

Juveboy92 2016.10.23. 13:52:55

@venember83: ez más csapatokra is igaz , ez benne van a fociban és nem mindegyik feltétlenül stáb hibája . Ottvan pl Realnál : Modric.Casemiro, Ramos hogy csak a kulcsjátékosokat említsem plusz Lucas és Coentrao ...de Case nélkül nincs szűrőjük Modric meg a fazonszabász és lehet akármilyen mély kerete Realnak azt mint Modric egyik se tudja szűrőjük meg nincs is így kiscsapatok ellen még izomból csak behúzzák spanyolosan de ha kapnak egy olyan ellenfelet akik nekik esnek akk szűrő híján bajba vannak .
Aztán ott a Barca akinèl most esett ki Iniesta és nélkülük az MSN sem az igazi mert Messi Iniestaval tud legjobban összejátszani ha visszalép aztán ottvan még Jordi Alba Pique akik nélkül a védelem nem az igazi és még Rafinha és Turan is sérült akik annyira nem fontosak .
Szóval a kpt nyáron minőségileg mélyíteni kell hogyha ott kidől vki ne Asa v Hernanes legyen a helyettes :)
Sérülésekkel kár úgymond foglalkozni mert az mindenhol jelen van és mondom hiába a Real Barca minőségibb kerete ,ha Iniesta Pique Alba Modric Case kiesnek akkor ezek a csapatok is bőven megérzik a hiányukat

Zombijuve 2016.10.23. 13:53:51

Az utóbbi pár évben mindig is küzdöttünk a sérülésekkel ezeket a problémákat meg is oldottuk.A nagy többség mindig károg év közben aztán szezon végén meg jönnek a dicshimnuszok! Igen unalmas!Kritizálni persze lehet mert szurkolók vagyunk (ráadásul még magyarok is)de gyalázni és mocskolódni nem igazán elegáns!

Juventino86 2016.10.23. 14:22:47

Úgy érzem, most hosszabban kell szólnom, mert kezd elmenni pár dolog a rossz irányba. Néhány dolgot nem szabad elfelejteni. Elsősorban azt, hogy itt mind Juve-drukkerek vagyunk, egy célért élünk. A csapatot lehet kritizálni, de fontos, hogy ezt megfelelő stílusban tegyük. Sajnos azt látom, hogy sokak egyszerűen nem tudnak megelégedni semmivel. Vezetjük a bajnokságot, és a BL-ben a csoportban is első helyen állunk. Persze, nem csillog a játékunk, vannak hibák, rossz egyéni teljesítmények, de ez még mindig egy formálódó csapat. A vezetőség nem igazolt rosszul, a középpálya valóban lyukas, Witsel ezt a kérdés megoldotta volna. Az a nyári eset nem rajtunk múlt sajnos. Azt is látni kell, hogy Marchisio nélkül instabil a kp. Ha ő visszatér, sokat fog javulni a helyzet, nem beszélve arról, ha januárban megszerezzük Witselt, aki szintén nem egy labdafényező típus, viszont jól passzol, és masszívabbá válhat vele a kp. Emlékezzetek vissza a tavalyi évre. Tavaly ilyenkor nagyon rosszul álltunk a bajnokságban, és a végén nyertünk. Most újra egy új csapat alapjait kell lerakni, de hát Istenem, vezetjük a bajnokságot, még ha nem is túl szép játékkal!!!!! Október végén mi többet várhatunk? Emlékszem arra is, hogy tavaly ilyenkor mennyien követelték Allegri lemondását. Allegri alól eladták a fél csapatot érkezése óta, és ő mégis össze tudta úgy rakni, hogy jelenleg is versenyben legyünk. Nem hinném, hogy az elérhető edzők közül bárki alkalmasabb lenne a posztra. És el kell hinnetek, hogy azokat a hibákat, amelyeket mi látunk, azt a mester is látja. Nem hülye, ért a focihoz, jobban, mint mi. Óvatos és nehezen változtat, de ez minden olasz edzőre igaz. Tavaly is megtalálta a megoldást, idén is meg fogja, ebben biztos vagyok. Legyünk már türelmesek! Sőt, még annak se kell lenni, mert eddig a csapat eredményei egyáltalán nem rosszak. Több tiszteletet a csapat és a mester iránt!

TYUKI 2016.10.23. 14:23:37

1 Rizzoli egy f..sz!
2 Hernanes Asamoah Khedira nem való ebbe a tendenciába!
3 A csapatnak többet kell nyujtani a kp.-n Marchisio egyedül nem tudja majd megoldani hiába mindenki töle várja majdg!
4 Télen kénne egy-kettő minőségi kp.! Witsel egynek

Tothtihamer 2016.10.23. 14:23:45

@Tony.: Azt kihagytad, hogy Top 3 -ban vagyunk :)

sleepy8 2016.10.23. 14:40:21

Hatalmasak a kommentek

hurbiny3k 2016.10.23. 15:02:54

@Juventino86: hatalmas +1..Ugyanaz a fröcsögés megy, mint mikor 7.helyen végeztünk.

Spider81 2016.10.23. 15:17:29

OFF:az Atalanta megszerezte a vezetest az Inter ellen. Ugy latszik a milanoi sracok nem komazzak a holland trenert! :D

Grinta 2016.10.23. 16:24:34

Úgy látom kisfiam,Te itt sokszor elfeledkezel arról hogy egyesek figyelnek,és képzeld,még memóriával is rendelkeznek.FradisPoolosJuvés nicknéven,vagy valami hasonlón nyomod a folyamatos ökörségeidet,amit a brillíáns szóhasználatod egyből lebuktat.Csak te használod azt az unintelligens szót hogy cop(ik)..kedvenc játékosod Mandzukic.A kocsmai egymondatosaidról már nem is beszélve.Hát csak ennyire nem vagy Te regisztrálva.Stílusod pedig pontosan olyan szegény(es),mint az előző képed,amit itt használtál sokáig.Segítek.Somalia

Edy77 2016.10.23. 16:33:47

@Grinta: Ez kinek ment Grinta?

Grinta 2016.10.23. 16:38:03

@Edy77: Azt hittem jól körülírtam.norbi(mittudoménhánynak) a gyökeres+b+es megkeresésére

Montero 2016.10.23. 16:49:27

Meccshez füznék hozzá! Kemény taktikai csata volt. járattuk a labdát de még mindig nincsennek azok a passzok üresbe ahol valaki befutna 2ember közt. Továbbá mindenki állva várja a labdát nem nagyon mer vállalkozni senki vagy ha mer is nincsen kivel.De az tény,h kell 2 középályás. Saponara hoznám el,mert olasz és fiatal meg Witselt. Az egyes hozzászólok még maradjanak NSO-n! KÖSZÖNJÜK EMESE!

babo0410 2016.10.23. 17:31:14

@Juventino86: @Zombijuve: @delpi0823: @Györijuventino: Azt hiszem leírtátok amit akartam. Nekem már nem is kell. Nem kell pánikolni. A BL-ben még nagyon is jól állunk, gólt se kaptunk, a bajnokságban is elsők vagyunk. Türelem!

MeGmOnDtaM 2016.10.23. 18:55:09

Jelezném a MU 4-et kapott a Lokomotív Londontól! Pedig ott még fényesebb sztárok játszanak :)
Nem lesz itt gond, tavaly nagyobb pácban voltunk, de kijottunk. Egyszeruen ellenunk mindenki felszivja magát odahaza, akiket az elmult 4-5 éve oda-vissza vertunk. Nyilván van mit torleszteni, nekunk pedig ez a hazai pálya korántsem akkora cél, mint a BL.
Nekem sem tetszett a Sinter meg a Hullarablók elleni teljesítmény, de ezt betudom annak, hogy két év alatt 16 játékost cseréltunk le és még nincs osszeszokva a csapat. A Barca meg a Real ehhez képest sokkal szervezettebb. Idore van szukségunk, hogy érezzék a játékot a srácok. Allegri igyekszik levenni róluk a nyomást, nem úgy mint a túlértékelt Murinnyó, aki folyamatosan osztja az észt...
Lesz még ez a csapat Scudetto és BL gyoztes!

Mitya10 2016.10.23. 19:16:00

Nekem akkor megy fel a pumpa amikor Mandzut kezdeti v becserèli. Óriási baki volt a leigazolása alig várom h lelépjen. A csapatot most nem fikázom megtettem meccs közben én is remélem h lesz vmi vàltozás mert ez igen karcsú számomra :/

Juvegaspy 2016.10.23. 19:22:58

Na igy megnyugodva a tegnap utan..sztem se kell beszarni tavaly gazabb volt a szitu..van hova fejlodni es fogunk is.
Am az AC Milan a kozeljovoben komoly problemat okozhat nekunk, ha elerik a BL helyek egyiket -4.re siman lehet eselyuk- akkor igazolni is tudnak meg a kinai penzbol...ez nem art az olasz focinak es nekunk se amugy.

venember83 2016.10.23. 19:23:54

@MeGmOnDtaM: azért azt magyarázd meg, légy szíves, mi a közös a Milanban és a Chelesa-ben meg a Juventusban és a MU-ban.

Szili072 2016.10.23. 19:30:45

Még minden célkitűzésünk elérhető.Tavasszal kell a csúcsforma és egy jó középppályás.Allegri top edző.

venember83 2016.10.23. 19:36:17

@Szili072: ez igaz, de attól még szinte fizikai fájdalom a Juve játékát nézni, illetve folyamatosan ezeket a sületlen nyilatkozatokat olvasni/fordítani.

The king of alibis 2016.10.23. 19:37:53

@Grinta: milyen írások zavarnak az nso-n, "kedves" Grinta?

Grinta 2016.10.23. 20:21:17

@norbi9107: Eddig még azt állítottad nem regisztráltál...

JuventusFanatikus 2016.10.23. 20:45:27

Locatelli:„Még most sem hiszem el, mit tettem” – nyilatkozta a 18 éves játékos a Mediaset Premiumnak.

„A világ legjobb kapusának lőttem gólt, és ezzel két pontra közelítettük meg a Juventust. Ezt a gólt mindenkinek ajánlom: a családomnak, nagyapámnak, és unokatestvéreimnek, akik egyébként Juventus drukkerek, de ma a Milannak szurkoltak.”

„A titkom? Nem tudom. Szerencsés vagyok. Így kell folytatnom, de mindig a talajon kell maradnom. Ezt a gólt Silvio Berlusconinak is ajánlom, ő ragaszkodott hozzá, hogy a felnőtt csapattal edzzek. Alig várom, hogy visszanézzem a lövést!”

Vita is van a mérkőzéssel kapcsolatban, mégpedig a Juve meg nem adott gólja kapcsán.

„Nem tudom, hogy szabályos volt e vagy nem, de ezt nem is az én dolgom eldönteni.”

A Milan most már igazi esélyesként lép elő az idei Serie A-val kapcsolatban?

„Megnyertük a csatát, de a háborút még nem. Csak egy mérkőzésre szabad koncentrálnunk.”

JuventusFanatikus 2016.10.23. 21:38:31

@JuventusFanatikus: Számomra ez egy jó hír, hogy a Locatelli család Juventus szurkoló.Remélem ő is ugyanannak a csapatnak szurkol mint a családja.Ha így folytatja, szívesen látnám a csapatunkban.Kicsit bizonytalan volt a meccsen, de nem mindenki játszik 18 évesen a Juventus ellen.

Rocky80 2016.10.23. 21:41:27

Nincs itt para, nyerjen ennyi év után a Milan is egyet. Úgy is azt szeretnénk ha inkább ők lennének az európai színtéren mint az Inter vagy a Roma.

Nyilván a mi egónkat is bántja hogy az eddigi egyeduralkodó oroszlán bajszát ráncigálják folyamatosan, de elsők vagyunk a bajnokságban, elsők vagyunk a BL csoportban, akkora tragédia azért nem történt.

Legalább földön és éberen tart minket ez a vereség: ugyanúgy vagy még jobban dolgoznunk kell ahogy eddig és nem maradnak el az eredmények sem. :-)

További szép napot szurkolótársaim! :-)

Nathas 2016.10.24. 11:21:21

Ennyi marhaságot összehordani egy nyilatkozatban igazán félelmetes. Remélem azért nem dícsérte meg a játékosokat az öltözőben.

A Milan-nal egyébként mekkora hurráoptimizmus van, de nekik sem volt egyetlenegy kidolgozott helyzetük sem, erre azért annyira nem verném a nyálam :)

alexGicamo 2016.10.24. 16:04:11

@Juventino86: +1 ! :)

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása