Hernanes: „Én is kifütyültem volna magam”

hernanes_golorom_carpi.jpgA Juventus tavaly érkezett középpályása egészséges önkritikáról tett tanúbizonyságot, amikor lényegében az őt kifütyülő szurkolók oldalára állt legutóbbi nyilatkozatában.

A brazil futballista nem futotta élete szezonját tavaly, nemigen váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és nem egyszer a nézők füttyszóval adták a játékos tudtára a véleményüket, azonban Massimiliano Allegri a futballista védelmére kelt a szurkolókkal szemben.

A harmincegy esztendős játékos a Cagliari elleni négygólos gálameccsen tért vissza a pályára, és több mutató szerint (labdaszerzések és sikeres passzok száma) is jó teljesítménnyel segítette csapatát.

„Tudtuk, hogy meg kell szereznünk a három pontot, mivel otthon játszunk.” - ismerte be a Premium Sport számára adott interjúban Anderson Hernanes de Carvalho Viana Lima.

„Az edző azt kérte tőlünk, hogy reagáljunk az utóbbi meccset követően, zárjuk le az összes területet, és gyorsan juttassuk előre a labdát. Magas elvárásokkal nézünk szembe, és nem hibázhatunk.

A füttyök? Ha szurkoló lennék, őszintén mondhatom, hogy én fütyültem volna a saját teljesítményem láttán.” - zárta az interjút kemény kritikával a középpályás.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9111735937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vico94 2016.09.22. 16:03:24

Vagy az elvárásom volt nagyon alacsony, vagy jól játszott,
de tegnap nálam abszolút nem lógott ki lefele a kp-ról.

Remélem ez továbbra is így marad!
forza hernyó!

steven.h 2016.09.22. 16:10:22

Csak a második félidőt láttam, de ott már nem kapott füttyöt, sőt egy két próbálkozását meg is tapsolták.

TYUKI 2016.09.22. 16:11:51

Szügségvan a jó játékra tőle is!

Juvegaspy 2016.09.22. 16:21:46

Ha tudna hozni ezt a stabil szintet Marci visszatereseig akkor inkabb o az uj igazolas s nem Asa. Nem nagy elvaras ez bizzunk benne

Forza Juve *o* 2016.09.22. 16:37:55

nagyobb csapatok ellen is jatszhatna jo mutatokkal..

pedronegroo 2016.09.22. 16:39:57

Alapvetően már az Interben is így játszott, egy jó meccsére jutott 10 kaki.

Rikoo 2016.09.22. 17:30:42

Asamoah helyett simán játszhatna. Őt el kell felejteni egy jó időre... Vagy visszarakni a baloldalra. Az az igazi posztja.

.Bulldeo 2016.09.22. 17:34:20

A tavalyi év végén sem játszott már olyan rosszul, amikor nem volt rajta nagy nyomás. Több bizalmat kéne neki adni, amíg zebra mezt visel. Én a München elleni itthoni meccs óta szorítok neki (annak ellenére, hogy sok jó játékost el tudnék helyette képzelni a keretben).

alexGicamo 2016.09.22. 18:26:59

Legalább van önkritikája ... :P

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

JuventusFanatikus 2016.09.22. 18:37:00

Ha a következő meccseken is ilyen jó teljesítményt nyújt, akkor szívesen látom a kezdőben Marchisio felépüléséig.

MdewC 2016.09.22. 18:39:18

@alexGicamo: +1

Ki kell mondani, Marci visszatéréséig, meg csereként is, jelenleg szükségünk van rá, ha hozna egy stabil szintet.

Apuleius 2016.09.22. 19:03:31

@Rikoo: Számomra is felüdülés volt Hernanes játéka a padoini szinteket mutató Asamoah helyett. Ha Storari nem piszkálja ki azt a lövést, a szezon egyik találatát szerezhette volna.

Leram7 2016.09.22. 19:24:09

Tegnap szerelt, jól passzolt, távolról bombázott, nekem nagyon tetszett a játéka.

Remélem ez nem a gyenge ellenfélnek és egy fellángolásnak tudható be.

Nathas 2016.09.22. 21:55:18

Tegnap gyenge ellenféllel nézett szembe, ezt szögezzük le. Egyébként szegény Asa-nál így is többet mutatott.

Nekem önmagában már azért megérte őt játszatni, hogy ne Pjanic legyen ott. Az nagyon nem a bosnyák világa.

Nathas 2016.09.22. 21:55:59

Az önkritika viszont egészséges :-)

Grinta 2016.09.22. 23:06:03

@Apuleius: Ha az bemegy,tényleg a szezon egyik! találata lett volna... :D

Apuleius 2016.09.23. 11:51:28

@Grinta: Azt hiszem, kimaradt a mondatomból a "legszebb" szó :-D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása