Miralem Pjanić figyelmeztette a Juventus riválisait, hogy már nagyszerű fizikai állapotban van, és hogy egy fontos ciklus veszi kezdetét, immáron már az ő közreműködésével.
Pjanić tétmérkőzésen való pályára lépése még várat magára, mióta a középpályás 32 millió euróért eligazolt az AS Roma csapatából júniusban, ám maga mögött hagyva a fizikai problémáit, immáron minden akadály elhárult az elől, hogy a hétvégi bajnokin bemutatkozhasson új csapatában.
„Volt egy kis sérülésem az előző két fordulóban, de már teljesen jól vagyok.” - nyilatkozta a Premium Sportnak.
„Most a Sassuolo fog következni, azután a Sevilla. Egy fontos szakasza vár ránk a szezonnak, de készen állunk.”
„A tavalyi év győzelmi sorozatait akarjuk folytatni, nem elfeledkezve a Bajnokok Ligájáról sem. Aztán meglátjuk majd, mi fog történni.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mrdel 2016.09.07. 18:29:44
Október végétől remélhetőleg Machisióval és Mandragónával kiegészülve.
Hadrend váltás is várható, amolyan 3-4-3-at vizionálok. Buffon - Barzaglie, Bono, Chiello- D. Alves, Pajic, Khedira, Sandro- Cuad, Dybala- Higuain
Vélemény?