Szerkesztők a mercatoról - folytatás

marotta_beppe_mosolyog.jpgEbben a posztban folytatjuk a korábban megkezdett véleményezést a mercatoval kapcsolatban. Lelkes olvasást kívánunk a maradék értékelésekhez! Annyit elárulunk spoilerként, hogy 7,6 lett a szerkesztőségi összátlag.

Juventino86: Megítélésem szerint nem volt benne a levegőben, hogy a Juventus ennyire aktív lesz az átigazolási piacon. Már 2015 nyarán is hatalmas volt a játékosmozgás. Nem volt ez másként idén sem, ami viszont lényeges különbség, hogy most még több komoly igazolás érkezett, mint az előző évben.
Először röviden a távozókról szólnék. Pogba távozása a levegőben lógott. Fizikuma és technikai képzettsége hiányozhat, ugyanakkor ekkora összegért el kellett engedni. Sok sajtóorgánum úgy állította be a Juve szereplését az átigazolási piacon, hogy a legfontosabb cél Pogba pótlása. Véleményem szerint ez nincs így, hiszen a csapat rövidesen más struktúrában fog játszani, erről majd később szólok. Pereyra nem igazán tudott kibontakozni nálunk, távozása okszerű. Nem fogja megrázni a csapatot Zaza távozása sem. Az olasz támadó fontos gólt szerzett a Napoli ellen, azonban nem bizonyította, hogy Juve-szintű csatár. Annál érzékenyebb veszteség Morata távozása. A spanyol centernek nem volt jó szezonja, de így is fontos gólokat szerzett, ráadásul benne megvolt a már sokat emlegetett spirito.

Elmondható, hogy idén komoly játékosok érkeztek a csapathoz. Gonzalo Higuáin rengeteg pénzbe került, viszont ha komoly célokat akarunk kitűzni a BL-ben, akkor zsebbe kell nyúlni. Nem valószínű, hogy meg tudja ismételni a tavalyi góltermést, viszont így is sok gól várható tőle. Reméljük, hogy a fontos meccseken is eredményes lesz. Nagyon fontos igazolás Miralem Pjanic. A bosnyák játékmester töltheti be a vezér szerepét a középpályán, ha felépül kisebb sérüléséből. Fizikálisan gyengébb, mint Pogba, de sokkal inkább csapatban gondolkodik, ráadásul kapura is veszélyes. Az ő segítségével Allegri vélhetően idővel vissza fog állni a nemzetközi szinten hatékonyabb 4-3-1-2-es formációra. Dani Alves nagy rutinnal rendelkezik. Jobbhátvédként és jobb oldali középpályásként egyaránt jó teljesítményre képes. Az ő rutinja és technikai képzettsége sokat jelenthet, ez már a Fiorentina elleni mérkőzésen is látható volt. Pjaca a jövő nagy tehetsége. Mivel csapatunk nem igazán foglalkoztat inverz szélsőket, vélhetően csatárposzton számít rá a mester. Nem várható, hogy ebben az idényben túlzottan sok lehetőséget kap, azonban mindenképpen van benne potenciál. Mehdi Benatia kiváló védő, aki azonban gyakran küzdött sérülésekkel. Akár három, akár négy védős rendszerben játszik majd a csapat, nem valószínű, hogy stabil kezdőként lesz bevetve, azonban minőségi csere lehet majd. Az ő érkezése egyben komolyan megkérdőjelezi Rugani helyét a csapatban. Juan Cuadrado villámgyors, technikás szélső, aki nagy hasznára lehet a csapatoknak ismét. Fontos nála kiemelni, hogy szeretett nálunk játszani, és örül a visszatérésnek. Belőle igazi juventino válhat az idő előrehaladtával.
Lyukas-e a középpálya? Szerintem egyáltalán nem. Pogba komoly veszteség, de egyáltalán nem pótolhatatlan. A tavalyi középpályásaink közül - a komolyabb neveket figyelembe véve - gyakorlatilag csak ő távozott. Érkezett viszont Pjanic, aki ugyan más típusú játékos, de rendelkezik azzal a képességgel, hogy a csapatot mozgatni tudja. Marchisio felépülésével és azzal, ha Khedirát elkerülik a sérülések, erős lehet a középpálya is.
Milyen felállás lenne így az ideális? Allegriről mindenki tudja, hogy sosem preferálta a három védős rendszert. Az előző idényben a kényszer szülte azt, hogy legtöbbször ilyen felállásban játszott a csapat. Idén az első két mérkőzésen a mester nem mert máshoz nyúlni Pjanic sérülése miatt, mint a jól bevált 3-5-2-höz. Ez azonban nemzetközi szinten nem elég erős, ráadásul a Lazio ellen érezhető volt, hogy még egy kevésbé tapasztalt edző (Simone Inzaghi) is tud fogást találni a felálláson. Így várhatóan a mester a 2014/2015-ös idényben jól bevált 4-3-1-2-höz nyúl majd idővel, vagy akár egy sima vagy gyémántalakzatos 4-4-2-höz. Ez utóbbi felállásban lehet nagy szerepe a szélen Cuadradónak és Pjacának. 8/10

Apuleius: Az átigazolási időszak remekül indult, hiszen rutinos, minőségi és tehetséges igazolások is történtek, ráadásul végre távozott a klub történetének egyik leggyengébb játékosa is, így a legnagyobb kérdés az volt, hogy a Juventus vajon képes lesz-e megtartani Pogbát, illetve ha megválik tőle, miként képes pótolni a francia középpályást. Aztán robbant a bomba, s a Juve - véleményem szerint csúnyán túlárazva - megszerezte a tavalyi gólkirályt, aki kiváló játékos ugyan, de az ára mindenképpen aránytalanul magasnak tűnik. Miközben a klub egy ilyen igazolással üzent Európának, s komoly erőt demonstrált, Pogba-ügyében a Juventus ismét válaszút elé került. A legszűkebb európai elitbe tartozó kluboknál nem az a szokás, hogy az átigazolási szezon a kulcsjátékosok esetleges távozásáról szól. Tavaly Vidal, idén Pogba távozott, s személy szerint úgy vélem, egyik esetben sem történt olyan igazolás, amellyel a Juventus kiegyenlítette volna a mérleget. A Pogba-ügyet nem elemezném, s ugyan szerintem sokkal nehezebben pótolható, mint ahogyan azt sokan gondolják, a játékos menni akart, ez pedig feltétlenül árnyaltabbá teszi a képet. A Juventus úgy döntött, hogy enged Pogba akaratának és a pénz csábításának, s ez önmagában érthető, védhető álláspontnak tűnik. Az első olvasatra jónak tűnő 105 milliós vételárról közben kiderült, hogy valójában csak 75 millió körüli nyereséget jelent, míg a véghajrában tátott szájjal döbbenhettek rá a szurkolók, hogy a Juventus igazgatóit teljesen felkészületlenül, komoly forgatókönyv nélkül találta az esemény, s a mercato utolsó napja egészen komikusra sikerült. Az sportigazgató-képzőkben valószínűleg az első leckék között tanítják, hogy az ember csak úgy adjon el kulcsjátékost, ha előtte már megnézte, kiszemelte a pótlásnak szánt játékost, s arról is puhatolózott, hogy az illető megszerezhető-e. Ez most mintha elfelejtődött volna... A zárónapon a Zenit bohócot csinált a Juventusból (s persze saját magából is), az eset pedig remélhetőleg kőkeményen ráébresztette a torinói klub igazgatóit, hogy vezérelvként a "játékos akarata a legfontosabb" mottó távlatilag nem alkalmazható és nem alkalmazandó. Hatalmas pozitívumként kell említenünk, hogy az összes új igazolás jónak tűnik, s talán még a legkekecebb szurkolók sem tudnak belekötni egyik új fiúba sem (mármint "szakmailag"). Pjanić révén a középpálya is egy kiváló játékossal bővült, azonban az ő megítélésével várnék kicsit, néha azt érzem, hogy a szurkolók túl sokat várnak tőle. Ő hatalmas erőssége lehet a jövő Juventusának, de a középpályánk jelen pillanatban némileg lyukasnak tűnik. Eljátszadozhatunk gondolatban mindenféle taktikai felállással, amely révén majd jól kiváltjuk Pogba és Vidal hiányát, de erős kétségeim vannak azzal kapcsolatosan, hogy Asamoah, Sturaro vagy Lemina megfelelő alapanyagot jelent-e ehhez. A bajnoki cím bezsebeléséhez és a BL-csoportkör abszolválásához ez a keret elég kell legyen, de nem érzem, hogy a legrangosabb kupasorozat megnyerésére szignifikánsan nőttek volna az esélyeink. Persze, ha azt vesszük alapul, hogy kis szerencsével akár már tavaly is nyerhettünk volna, felesleges elégedetlenkednünk, s bizakodva, magabiztosan várhatjuk a nagy csatákat. Kritikus alkat vagyok, úgyhogy nálam ez 7/10, de őszintén bízom benne, hogy ebben a szezonban nagyot villantunk a BL-ben.

4Evorg: Jelen sorok írásakor még nem olvastam szerkesztőtársaim értékelését, így lehet (sőt valószínű), hogy lesznek hasonló gondolatok a véleményeinkben. Úgy gondolom, hogy a mercato alapvetően jól indul, hamar sikerült megszerezni Dani Alvest, Pjanicot, illetve Benatiát is, a védelemmel és a középpályával ekkor még úgy tűnt, nem lesz gond. Ezen kívül Pjaca - akitől én egyébként nagyon sokat várok és szerintem megszolgálja az érte kiadott huszonvalahány milliót - is bővítette a variációs lehetőségeket Allegri számára. Eddig a mercato nálam csillagos ötös. Itt jut eszembe, a korai távozóról is illine szót ejteni. Morata távozását személy szerint nagyon sajnálom. A tavalyi szezonban nem ontotta a gólokat, de a fontos meccseken rendre betalált. Piszok fiatal és rendkívül tehetséges játékos, így nagyon sajnálom a távozását. Ennyit Moratáról. Pogba távozását a mercato közepén már egyre több lap kezdte pedzegetni. Hittem benne, hogy az eligazolásáról szóló hírek csupán szenzációhajhász pletykák, de sajnos tévedtem. Pogba szakmailag szerintem nehezen indokolható, buta döntést hozott, de nem is ez fáj igazán, hanem két dolog. Az egyik a nyilatkozata(i), amit távozása után közölt, a másik pedig az, hogy Marotta úgy adta el a játékost, hogy nem igazolta le előre a helyettesét. Cuadrado visszatérésének örülök, bár ez volt a minimum a mercato végnapjait figyelembe véve. És itt jön a fekete leves. Nekem ne mondja senki, hogy amit itt a végén Marotta művelt, az profira vall. Meg is érdemeltük, hogy így kibabrált velünk a Zenit. Csalódott vagyok, mert Pogba távozával olyan lyuk keletkezett a középpályán, ami a BL-ben még gondot is okozhat. Pár évvel ezelőtt ez a csapatrész volt a legerősebb, azonban mostanra a legkarcsúbbá vált. Kár, mivel Pogbával (és itt most abszolút nem hypeolni akarom a franciát) és az új igazolásokkal jelentős esélyünk nyílt volna a Bajnokok Ligája megnyerésére, így azonban a középpályán mehet el a kupaszezonunk (nem temetem még a csapatot). Minap az egyik kommentelő írta, hogy sajnálatos, hogy mindig egy összetevő hiányzik ahhoz, hogy igazán bivaly csapatunk legyen. Amikor összeállna minden, akkor távozik egy meghatározó játékos valamelyik csapatrészből és már nem 100%-os az a kirakós. Teljesen egyet tudok érteni vele. Még két dolog: Higuaínnak szurkolok, de az árával nem tudok kibékülni. Másik: 'a játékos akarata a legfontosabb' elvet el kéne felejteni, vagy legalábbis bizonyos határok között alkalmazni. Ja, Zazát is sajnálom, szerintem tökéletes csereember. 7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5311672366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2016.09.03. 13:34:32

Ha májusban azt mondjuk, hogy érkezik Higuain és Pjanic egyiket sem hittük volna el, de hogy mind2...

+ Cuadrado is a miénk és jött Alves és Benatia is.

Pjaca még kérdőjel, de ígéretes a srác.

10/9 a mercato, mert Pogba elment és nem jött egy kemény kp.

Hoods. 2016.09.03. 14:21:56

@Leram7: Hat az biztos, ha valaki azt mondja 90 millioert erkezik Higuan, en szemely szerint nem hittem volna el. Nem ez jellemzo a csapatra, es egy olyan jatekosert nyitottuk ki a penzcsapokat (nem is kicsit) aki rendre semmit nem csinalt, amikor kellett volna. Nekunk nem a kiscsapatok ellen kell 3-4 gol tole, hanem a Real/Barca/Bayern stb ellen kell hogy a csucson legyen. Meglatjuk mit sikerul kihozni ennyi penzbol.

10/9 kemeny, kivancsi lennek mi neked a sz.ar mercato.

Mixbetegállat 2016.09.03. 14:40:20

@Hoods.: Mi meg arra hogy neked mi lenne a 9/10-es?Mindenki másképp látja a dolgokat..

Trieszt120506 2016.09.03. 14:46:10

Marotta előre tervezett, de valamiért Pogba marketingben és 'sztárságban' való pótlását előtérbe helyezte a közvetlen, posztra történő pótláshoz képest. Mert mondhat bármit, de Higuaín Pogba eladása nélkül maximum lejáró szerződéssel érkezhetett volna évek múlva.

Ne vicceljünk már, háromszorosan döntötte meg a saját átigazolási rekordját. Kb. úgy illik ez a transzfer a többi közé, mint az Eiffel-torony a Hortobágyra..

delpi0823 2016.09.03. 14:50:24

Pogba nem sok vizet zavart a blben ezutan se fog nem tudom egyesek annyira kivannak akadva a tavozasan mintha a blben o vitte volna a csapatot a hatan,nem sok jo meccset lattam tole a blben....

Juveboy92 2016.09.03. 14:59:53

@Hoods.: Higuain a BLbe gólt rugott az akkori erős Milannak Real színeibe gólt rugott a BL döntős évében a Dortmundnak illetve az Arsenalnak is a BLbe lőtt 13 góljából a felét ezeknek lőtte 46 BL meccsén amin számottevő játékpercet is kapott is adott 8 gólpasszt , válogatott szinten 63 mérkőzésen 30 gólt rugott és 14 gólpasszt adott gólt rugva Németországnak Spanyolországnak Olaszországnak ez a 30ból 5 gpl
hozzávetőlegesen transzferdíjban a 82 milliót Suarez fél év eltiltással leigazolva 28 évesen mire játszhatott már 29 volt , BLben amig 28 évesen le nem igazolták játszott 5 BL meccset aztis az Ajax színeiben 2010/11es szezonba és rugott 1 gólt az Auxerrenek (ezzel aztán biztos jobban meggyőzte Barcát hogy ő lesz a kulcs BLre ) és válogatottba rugott 88 meccsen 42 gólt 19 gólpasszt gólt rugva Spanyoloknak Hollandoknak ez a 42 góljából 2
mind 2 60 milliós piaci áron volt átigazolásakor és a 90 milliós Higuain nemzetközi szinten nagy csapatok ellen picit jobban muzsikált mint a 82 milliós félévre eltiltott Suarez
Suarez mostani piaci értéke 90 m míg Higuainé 65 de Suarez 1 évvel idősebb is és Barcaba játszik mig Higuainnak most jön a Juventus simán megszolgálhatja az árát és emelkedhet őis 1 éven belül 80-90 millióra

sleepy8 2016.09.03. 15:00:53

Pogba elvesztése (sokakkal ellentétben) engem kicsit se érdekel, pláne nem ennyi pénzért. Sokkal nagyobbra fújta a média, mint amennyit valóban letett az asztalra. Vidal sokkal nagyobb veszteség volt, azt is túléltük, pedig akkor nem jött Pjanic szintű játékos.

A kp-n kívül mindenhol erősödött a keret, ez egyértelmű, a kp-n pedig tartottuk a szintet. Ha még jött volna középre egy minőségi playa (nem Witsel, de nem is Matuidi) akkor 10/10 lett volna ez a Mercato. Így "csak" 9/10.

Aléb 2016.09.03. 15:03:35

Apuleius: 
"Aztán robbant a bomba, s a Juve - véleményem szerint csúnyán túlárazva - megszerezte a tavalyi gólkirályt"
"A legszűkebb európai elitbe tartozó kluboknál nem az a szokás, hogy az átigazolási szezon a kulcsjátékosok esetleges távozásáról szól"
"Az első olvasatra jónak tűnő 105 milliós vételárról közben kiderült, hogy valójában csak 75 millió körüli nyereséget jelent"
"játékos akarata a legfontosabb" mottó távlatilag nem alkalmazható és nem alkalmazandó"

Maximálisan egyetértek minden gondolatoddal, de azért megjegyezném, hogy amennyiben nem admin lennél rengeteg bohóc kötne beléd holott teljesen igazad van.

Watakuki 2016.09.03. 15:27:03

A mercato annak fényében lesz igazán kiemelkedő, ha megnézzük az előző évek ( főleg '14 elötti évek mercatóit ) ahol ilyen világsztárok, mint Higuain illetve Pjanic érkezése nem volt realitás.

Ja és nem szabad úgy értékelni, hogy "sz@r, mert nem jött James, Isco, Alexis, Verratti vagy Kroos" mert ezek érkezése még akkor sem realitás, hogyha naponta jelennek meg a hírek, hogy egyik házat bérel a másik meg már orvosin jár stb. Ja és Higu ára majd az év végén lesz érdemes megitélni, mert ha nyer nekünk egy BL-t akkor senki sem fog törődni az árával.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása