Az átigazolási időszak lezárultával véglegessé vált, hogy a Juventus mely játékosokkal vág neki a szezonnak, s az európai babérokról álmodozó klub kijelölte keretét a Bajnokok Ligájára. Az Öreg Hölgy a sorozat csoportkörének H jelű négyesébe került, ahol a Sevilla, az Olympique Lyon és a Dinamo Zagreb lesz az ellenfél.
A keretbe természetesen bekerült a zebramezes együttes összes nyári igazolása, így Gonzalo Higuaín, Miralem Pjanić, Marko Pjaca, a visszatérő Juan Cuadrado, Medhi Benatia és a komoly európai tapasztalatot hozó Daniel Alves is lehetőséget kaphat a Bajnokok Ligájában.
A hivatalos listából az is kiderül, hogy Cuadrado ezúttal a hetes számú mezben szerepel majd, míg meghívót kapott a sérüléséből legkorábban októberben visszatérő Claudio Marchisio is.
A névsor legnagyobb hiányzója Stephan Lichtsteiner, aki az új igazolások következtében a szezon során komoly konkurenciával számolhat, s a mercato utolsó napjának pletykái szerint közel állt a távozáshoz.
A Juventus 23 fős Bajnokok Ligája-kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Neto, Audero
Védők: Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Alves, Rugani, Evra
Középpályások: Pjanić, Khedira, Cuadrado, Marchisio, Hernanes, Lemina, Asamoah, Sturaro
Csatárok: Higuaín, Mandžukić, Pjaca, Dybala
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2016.09.01. 21:07:45
Grinta 2016.09.01. 21:09:51
Grinta 2016.09.01. 21:10:34
Juveboy92 2016.09.01. 21:20:25
Sajnálom a svájcit de egyben féltem is ...:/
Grinta 2016.09.01. 21:22:21
Mixbetegállat 2016.09.01. 21:27:51
Magyar Közöny 2016.09.01. 21:30:55
Hernanest nevezni, mikor annyi haszna van a pályán, mint a Juve kertészének (bár annak lehet több van)
Plusz Marcit, aki valjuk be, lehet csak az utolsó meccsre épül fel, nem ezt szoktam meg a kedvenc csapatomtól!!!
FeriGjuve 2016.09.01. 21:32:00
RuidaRobert 2016.09.01. 21:33:18
Magyar Közöny 2016.09.01. 21:33:42
2016.09.01. 21:35:39
Ebből 3-an kezdők, marad 4:
Marchisio (sérült)
Asamoah (Afrikai Nemzetek kupája)
Lemina (Afrikai Nemzetek kupája)
Hernanes...
Újabb sérüléssel (lekopogom) nem is számolva.
Én is sajnálom, de így már lehet hogy érthető, miért maradt ki Lichti.
Mellesleg ha nem balfaszkodtuk volna el, akkor Witsel lenne Hernanes helyett. Szerintem Lichti akkor sem került volna bele. Ahhoz Alvest vagy Cuadradot kellene kitenni.
Hiribi27 2016.09.01. 21:39:21
pedronegroo 2016.09.01. 21:42:23
Rikoo 2016.09.01. 21:44:37
Grinta 2016.09.01. 21:46:43
Rikoo 2016.09.01. 21:47:16
A világ legjobban helyezkedő jobbvédője volt, de mióta visszatért nem ugyanaz a szint, mint volt előtte.
2016.09.01. 21:47:27
Vagy a 3-5-2-t bontják meg, és Evrát kihagyva 4 védős rendszer.
Juveboy92 2016.09.01. 21:47:50
Monique Chantal, a labdarúgó nővére szerint testvére fáradságra panaszkodott, és egy társának jelezte is, hogy nem szeretne szerepelni a bajnokin. „Patrick roppant nagylelkű és előzékeny volt. Rendkívüli fájdalom, hogy itt hagyott minket, olyan ez, mint egy rémálom” – tette hozzá."
Juveboy92 2016.09.01. 21:49:00
Mixbetegállat 2016.09.01. 21:59:14
Juveboy92 2016.09.01. 22:02:51
Grinta 2016.09.01. 22:07:03
Glivenko 2016.09.01. 22:08:43
JuveWinC 2016.09.01. 22:16:31
Juveboy92 2016.09.01. 22:18:24
2016.09.01. 22:21:11
Barolo4 2016.09.01. 22:21:27
Kazy21 2016.09.01. 22:25:57
Juveboy92 2016.09.01. 22:34:18
Rikoo 2016.09.01. 22:38:44
Micsoda szimpatikus emberek.
Am kiváncsi vagyok Cuadra olyan jó lesz-e, mint tavaly.
Juveboy92 2016.09.01. 22:42:03
amúgy szerintem ezzel hogy kimondva kimondatlanul végleg Juve játékos lett szerintem felszabadultabb is lesz
Rikoo 2016.09.01. 22:51:15
ToTTy-Juve 2016.09.01. 22:54:41
Má viszont, hogy Alves érkezésekor Lichtinek volt összetűzése Allegrivel, lehet ez nem javult ki azóta.
Grinta 2016.09.01. 22:59:01
Rikoo 2016.09.01. 23:01:08
sleepy8 2016.09.01. 23:01:46
m.martin91 2016.09.01. 23:01:54
Grinta 2016.09.01. 23:05:30
Apuleius 2016.09.01. 23:05:40
Hoods. 2016.09.01. 23:16:06
Nem engedtuk el az interhez, majd egy nappal kesobb a BL-re se nevezzuk. Akarhogy nezem, ez igazan nagy kocsogseg.
Rikoo 2016.09.01. 23:54:21
Il Principino 2016.09.01. 23:54:33
Szeretnek elkalandozni..ki fog majd védekezni komolyabb csapat ellen,mert lesz olyan,hogy azon lesz a hangsúly olasz csapat révén..
Lichti a legösszeszokottabb a többi védővel a 3 szélső közül,szögleteknél ő szokott hátul biztosítani uccsó emberként,valamint még mindig nagyobb munkabírású mint az említett másik 2 szerintem..Én Ruganit hagytam volna ki!Bajnokságban kaphatott volna több szerepet,de valószínű idén is csak a kupa meccsek jutnak neki..
Rikoo 2016.09.01. 23:57:35
Mitya10 2016.09.02. 00:27:06
Mitya10 2016.09.02. 00:27:39
Hiribi27 2016.09.02. 00:52:33
Ezt egyszerűen nem hiszem el. A hírek szerint nem engedtük el, majd állítólag a vezetőség a lelátóval fenyegette, ha elmegy a sintérbe, erre ma kirakják a keretből. A Juve nem így szokott bánni a játékosokkal. Itt vmi történhetett a színfalak mögött, amiről mi nem tudunk.
babo0410 2016.09.02. 01:29:50
De igazság szerint, most a többség védi, és megint a vezetőséget szidjátok, ami itt a blogon amúgy is gyakran előfordul, de korábban nagyon sok kritikát kapott, főleg, hogy nem tud beadni, támadásoknál kevés, és ilyesmik. Valljuk meg őszintén, hogy a szintlépéshez a jobb oldalra is kell egy jobb játékos nála, aki/k most Cuadrado és Alves személyében megvannak.
MdewC 2016.09.02. 01:32:02
Zombijuve 2016.09.02. 05:18:32
TYUKI 2016.09.02. 05:45:24
giorgio007 2016.09.02. 07:01:48
Grinta 2016.09.02. 07:37:39
Juventino73 2016.09.02. 08:03:30
kovta23 2016.09.02. 08:14:15
Type-R 2016.09.02. 08:52:41
Lenny85 2016.09.02. 09:00:23
a Zamboni nem egy tészta 2016.09.02. 09:18:17
Nathas 2016.09.02. 10:31:56
2016.09.02. 13:48:49
Watakuki 2016.09.02. 15:08:33
Juvegaspy 2016.09.02. 15:11:27
2016.09.02. 15:24:08
Zombijuve 2016.09.02. 15:41:10
Santinoo1001 2016.09.02. 17:22:49
2016.09.02. 18:49:26
Szucseee 2016.09.02. 18:57:32
Zombijuve 2016.09.02. 19:21:40
kovta23 2016.09.02. 21:19:00
Igaz, lehet menne ott neki, de ott tud Pjanic,Hernyo, Pjaca ,Dybala is.