Az Inter tovább próbálkozik Lichtsteiner ügyében

lichtsteiner_stephan_gol_monchengladbach_ellen.jpgAz Inter nem adja fel a harcot, és tovább próbálkozik Stephan Lichtsteiner ügyében a nyári átigazolási piac utolsó napján, azonban a Juventus inkább külföldre adná el a svájci válogatottat, akiért érdeklődik a Borussia Dortmund és az AS Monaco.

Több forrás szerint Juan Cuadrado visszatér Torinóba a Chelsea csapatától 5 millió eurós kölcsönszerződés értelmében, amely nyomán adott lejátszott meccset követően a torinói klubnak kötelező kivásárolnia a játékost 20 millió euróért.

Így a 32 éves Stephan Lichtsteiner már nemigen férne be a kezdőcsapatba, és mivel a futballista szerződése lejár jövő nyáron, a mai nap az utolsó lehetőség a játékjog értékesítésére, mielőtt a játékos ingyen távozna.

A Sky Sport Italia értesülései szerint az Inter felvette a kapcsolatot a torinói rekordbajnokkal Stephan Lichtsteiner ügyében, és a játékos is beleegyezett a távozásba, ám a Juventus nem kívánja a futballistát egy másik olasz csapatnak továbbadni.

A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a bianconero együttes 12 millió eurót kér a játékosért, akiért érdeklődő félként a Borussia Dortmund és az AS Monaco neve merült fel.

A SportItalia beszámolója szerint a visszautasítás ellenére az Inter nem kíván lemaradni a futballistáról, ezért az utolsó percig tárgyalásokat kezdeményez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5611664452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockitbaby 2016.08.31. 08:13:56

Ha már eddig az eladásokkal sikerült nem riválist erősíteni, szépen kérem a vezetőket, legyen ez most is így. Menjen a BVB-hez és kész. De hogy az Inter kapjon majd ingyen egy használható jobb védőt? Kösz, inkább nem.

Juventino73 2016.08.31. 08:14:10

Szerintem irreális a 12M EUR-os árazás, tekintve Lichti korát (32) és azt, hogy ma adhatjuk el utoljára pénzért, végül, hogy létszámfeletti... ezt a potenciális vevők is jól tudják.

kozagaha 2016.08.31. 08:24:21

@Juventino73: Egyet értek a reális valahol 5-10 között van :D
Majd ki sakkozzák.
@rockitbaby: Ami meg az Intert illeti nem gondolom hogy oda távozna...

venember83 2016.08.31. 08:37:17

@Juventino73: ha menni akar, szerintem úgyis elengedik, akár kölcsönbe is (igen, ingyen) figyelembe véve, hogy nagyban hozzájárult a Juve felemelkedéséhez két hetedik hely után.

Nathas 2016.08.31. 08:55:55

Mindegy mi lesz, de ne Olaszországba adják el. Ha kell engedjék el ingyen, hátha kialakíthatunk egy gyümölcsöző kapcsolatot a Schalke-val Max Meyer kapcsán.

Mixbetegállat 2016.08.31. 09:46:00

Pedig a lojalitását ismerve csalódottságában nagyon is lehetséges hogy az Interhez menne.Ami nem is lenne rossz ötlet hiszen csak rövidtávú segítséget nyújtanánk ami talán nem is lenne baj, de továbbértékesíteni nem tudják, és nem is olyan később bele kell fektetniük ebbe a pozícióba.

Ravanelli 2016.08.31. 10:03:06

Nagyon sajnálom az ilyeneket,mint Lichti.Mindent belead,aztán egyszercsak azon kapja magát,hogy létszámfelettivé válik.Szörnyű érzés lehet...
Csakis a legjobbakat kívánom neki,az Interrel viszont szóba se kéne állni.
A Roma ajánlata pedig egyenesen nevetséges.

venember83 2016.08.31. 10:14:24

@Ravanelli: nem hiszem, hogy létszámfölöttinek tekintenék, csak egyszerűen már nem első számú opció. Ez biztos zavarja, ebben az esetben viszont lépnie kell. Nem hiszem, hogy ezért haragudni kellene bárkire is. Öt évig nagyszerű megoldás volt, de a Juve eljutott oda, hogy jobbra már ő nem elég a futómennyiségének ellenére, mert olyan kell, aki jobban be tudja adni a labdát pl.

Ravanelli 2016.08.31. 10:17:02

@venember83: Szakmailag teljesen igazad van,csak én mindig a dolgok emberi oldalát nézem.Javíthatatlanul pedagógus vagyok;)

Leram7 2016.08.31. 10:27:57

Cuad inkább támadó lehetne, remélem marad Lichti, mert védekezésben hasznos lesz még ő.

Rikoo 2016.08.31. 10:32:55

@Leram7: Hát pedig vagy Cuad vagy Lichti. Nem fér be mind2. Túl sokan vagyunk.
Az lenne az igazi, ha Lichti saját nevelés lenne.:D

Szalnoki81 2016.08.31. 11:12:36

12 misiért senki sem veszi meg.
Érdemei elismeréseként elengedném mivel jövőre ingyen is elmehet.
Reálisan 8 Misi lehet az ára.
Ha az Inter megadja és a játékos is menni akar akkor menjen.

Animátor 2016.08.31. 11:56:38

esetleg egy 4-4-2? akkor nem 3. lenne egy posztra, hanem 2.
Buffon
Dani/Lichti - Barza - Bonu - Evra
Cuad/Dani - Khedira - Pjanic - Sándor
Dybala - Higany

Rikoo 2016.08.31. 11:58:50

@Animátor: Akkor, viszont másnak kell távoznia. Hernanes mellett még másnak is mennie kell.

Animátor 2016.08.31. 12:12:22

hát elvileg középre lennénk akkor sokan, de
marci - sérült
khedira - üveglábú
asamoah - sérülékeny
marad pjanic, sturaro és lemina (ő remélem nem sérülékeny a tavalyi éve ellenére)
viszont középhátvédből is sok az 5, ott ráadásul elég jó a minőség is, tuti nem távozik senki.
hm, akkor tényleg Lichti a leggyengébb láncszem

Rikoo 2016.08.31. 12:18:38

@Animátor: Vagy Lichti távozik vagy Lemina, mert neki vannak érdeklődői. Akkor már inkább a svájci.

steven.h 2016.08.31. 12:52:15

@Rikoo: Lemina nem fog távozni, Hernanes+Lemina egyszerre az a tökönszúrás maga.

Rikoo 2016.08.31. 13:31:40

@steven.h: Igen, ezért fog Lichti távozni.

delpi0823 2016.08.31. 13:48:29

Sajnalnam ha az interbe kotne ki.Remelem a dortmundal megtudunk egyezni.

m.martin91 2016.08.31. 14:36:48

A Premium Sport szerint Lichtsteiner közölte a Juventus vezetőségével, hogy az Internél szeretné folytatni pályafutását, s visszautasította a Dortmund ajánlatát. A Juventus nem kívánja az Internek adni a játékost, ezért most feszült a hangulat a két fél között.

Zombijuve 2016.08.31. 15:52:19

@rockitbaby: Az Inter nem rivális a bajnokságban,de a Dortmund a bl-ben igen! Ezen is el kellene gondolkodni!?

.Bulldeo 2016.08.31. 16:06:27

Zebraszívű harcos, de el kéne engedni. Négyvédős rendszerben ha a védekezésen van a hangsúly, Dani Alvest cserélhetné Barza papa, aki simán megoldja a jobb védő szerepét.
Túl sok a védekező játékos, és Lichti a legkönnyebben pótolható.

Rocky80 2016.08.31. 17:17:02

Túl jó az Interhez. Az más kérdés, hogy hozzánk már nem. Két-három év még van benne de sajna (neki...) beadni képes hátvédek kellenek nekünk.

m.martin91 2016.08.31. 17:20:12

A Sky szerint csak külföldre vagyunk hajlandók elengedni a svájcit.

2016.08.31. 17:45:53

@m.martin91: Olyan hírek is vannak h Lichti ügynöke keméyn szóváltásba keveredett Paraticivel mivel nem engedjük az Interhez és közöltük vele h fejezzék be vagy megy a lelátóra és csak kupa meccseken vesszük elő.

Magyar Közöny 2016.08.31. 17:49:00

Sajnálom Lichtsteinert, mert nem ezt érdemelné.

m.martin91 2016.08.31. 18:20:22

@hellan: Azt én is olvastam, hogy összeszólalkoztak Paraticivel, de hogy ennyire eldurvult a helyzet, azt nem hittem volna.

Forza Juve !!! 2016.08.31. 18:50:39

Nehogy már a merda vonzóbb legyen a Dortmundnál. Szerintem csak bevágta a durcát mert létszám felettivé vált és nem tartanak rá igényt, és igy próbál "bosszút" állni...

steven.h 2016.08.31. 19:01:29

@Magyar Közöny: Nyilván nem ezt érdemli, de erőt kell mutatnunk...Ők szívóztak Brozovic-csal (hozzáteszem örülök hogy nem jött) Most mi nem engedjük Lichtit ennyi. Főleg hogy ha tényleg igaz, hogy szerződésbe akarják foglalni, hogy nem igazolhatnak a Juvéhoz a játékosok.

Rivendell 2016.08.31. 19:01:47

valszeg az olasz közeg tetszik neki....

rockitbaby 2016.08.31. 19:31:24

@Zombijuve: Az Inter kerete piszok erős, nem szabad lebecsülni őket, mert csak egyszer kell összeszedniük magukat. A BvB pedig annak ellenére, hogy a erősorrendben a másodikak, még könnyen ki is eshetnek. Legjobb lenne egyiküket sem erősíteni, de a kisebbik rossz a BvB lenne. Az Interrel fix két meccs lesz, és nagyon nem szeretném, ha a svájcin úsznának el pontok, míg a BvB-t még az is lehet, hogy elkerüljük továbbjutás esetén.

Zombijuve 2016.08.31. 20:20:14

@rockitbaby: Van némi igazság abban amit mondasz, de van egy olyan érzésem, hogy az Interből egydarabig nem lesz csapat!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása