HIVATALOS: Marrone a Zulte Waregemnél folytatja

marrone_luca_zulte.jpgA belga Zulte Waregem hivatalosan is bejelentette, hogy egy szezonra kikölcsönözte a Juventus saját nevelésű középpályását, Luca Marronét. 

A 26 esztendős játékos a torinói zebramezesekkel kezdte meg a felkészülést, s bekerült a nyitófordulóra, a Fiorentina elleni bajnoki találkozóra készülő keretbe, azonban a Lazio ellen már kimaradt onnan.

Ma hivatalosan is Belgium felé vette az irányt, azonban a bejelentés nem tesz említést arról, hogy a Zulte vajon opciós vételi jogot is szerzett-e a játékosra.

Marrone a Juventus ifjúsági akadémiáján nevelkedett, majd onnan kölcsönben a Siena együtteséhez került, azután Antonio Conte edzősködése idején a torinóiak első csapatában is lehetőséget kapott, azonban a mester főként a védelemben számolt vele. Később a Sassuolo, a Hellas Verona, majd a Carpi együtteseinél szerepelt, de sehol sem alkotott igazán maradandót.

Marrone az U21-es korosztályban szerepelt az olasz válogatottban is, 32 mérkőzésen ölthette magára az azúrkék mezt, s ezalatt egy találatot szerzett.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2311662854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TYUKI 2016.08.30. 20:52:24

Ő sosem üti meg a Juve szintjét!

Watakuki 2016.08.30. 22:36:14

Újabb ékes példa, hogy a saját neveléseink nem tudnak maradandót alkotni.

Drughi Di Bianconeri 2016.08.31. 01:37:36

A zseniális olasz/Juventus utánpótlás akadémia kiválósága távozik tőlünk,ebbe a nagyszerű,világverő,BL-esélyes csapatba ! #kappa
:D xD

Életemben nem hallottam még erről a klubról :D

Kicsit sajnálom Marrone-t, tény,hogy nem Juve-szint,a középpályán kevés volt mindig is,de emlékszem,volt 1-2 meccse,amikor -talán- Barza papót helyettesítve voltak jó meccsei; továbbá azt gondoltam,hogy azért egy Serie A közép-,kiscsapat szint benne van,de ezek szerint nem...

Egyébként így mi lesz a saját nevelésű kvótával ?
Marad a még Marronne-től is sokkal sz@rabb Decsejje ? :D

Remélem az a híres-neves Continassa projekt eredményes lesz,mert egészen gyalázatos,ami nálunk utánpótlásképzés címszó alatt működik - ebben még lenne hova felzárkózni Bayernékhez!-.

west30 2016.08.31. 02:36:06

@Drughi Di Bianconeri: Nem lesz veluk semmi,egyszeruen kisebb lesz a keret letszama,23 jatekos+az u21esek.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása