Fàbregas: „Conte soha nem mondta, hogy távozhatok”

fabregas_cesc_chelsea.jpgA Chelsea középpályása, Cesc Fàbregas tagadta a napokban megjelent, távozását meglebegtető híreket, miszerint Antonio Conte szabad kezet adott neki a távozás tekintetében.

A középpályás kapcsán számos pletyka megjelent, mivel egyes források szerint érte és csapattársa, Juan Cuadrado iránt hevesen érdeklődik az Öreg Hölgy.

A legutóbb a The Sun számolt be arról, hogy a londoni csapat trénere arról tájékoztatta a spanyol középpályást, hogy szabadon távozhat a klubtól.

„A médiában megjelent információkkal ellentétben a menedzser és én jó kapcsolatban vagyunk, és soha nem mondta azt, hogy távozhatok.” - tette helyre a dolgokat Cesc Fàbregas a Twitter-fiókja révén.

„Azt mondta, hogy számít rám, ahogy én is számítok rá. A továbbiakban is küzdeni fogok ezért a klubért a legvégsőkig, és a lehető legjobbamat adom majd, amikor lehetőséget kapok rá.

Teljes mértékben elkötelezett vagyok a Chelsea csapata mellett, egyetlen célom pedig az, hogy győzelemhez segítsem a csapatot a futballmeccsek során.”

A helyreigazítást minden bizonnyal az is indokolta, hogy egyre több pletyka lát napvilágot a spanyol futballista kapcsán, most már nem csak a Juventusszal boronálják őt össze, hanem egyes lapok Cesc Fàbregas - Marcelo Brozović cserét vizionálnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4811659086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hiribi27 2016.08.29. 12:02:42

Helyes! Maradj ott ahol vagy. A padon.

mozambo 2016.08.29. 12:12:48

Majd megismered Contét.

Jack Bauer 24 2016.08.29. 12:40:01

Maradj, jövőre meg elmész potom pénzért, vagy már a tél során kérni fogod a váltást.

Magyar Közöny 2016.08.29. 12:40:56

Fél év múlva meg jön a headline, hogy: "Cesc Fabregas a kevés játéklehetőség miatt eligazol az MLS-be"

delpi0823 2016.08.29. 13:21:25

Kar erte pedig o se nyert meg blt velunk megtehette volna.

DegerFaCan 2016.08.29. 13:25:36

@Magyar Közöny: +1 sajnos tényleg ez lesz. megy amerikába, oda való akkor :/

Leram7 2016.08.29. 15:03:17

Azt olvastam nso-n, hogy a spurs Isco-t kölcsönvenné. Ha ez igaz, lépni kell!

TYUKI 2016.08.29. 16:22:31

@Leram7: mi is kölcsön vehetnénk vagy akár meg is! Tottenham ő nem egy JUVE!

Glivenko 2016.08.29. 17:39:23

Közben egy egészen elképesztő pletyka: a Chelsea Fabregast + PÉNZT ajánlott az Internek Brozovicért. :D
Aki jót akar magának, a következő két napban ne olvasson pletykákat! :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása