HIVATALOS: Bouy csatlakozott a Palermóhoz

Bouy Ouasim.jpgA Palermo hivatalosan is bejelentette, hogy megszerezte a Juventus holland középpályását, Ouasim Bouyt, aki annak idején nagy reményekkel érkezett Torinóba, azonban Itáliában nem igazán sikerült megcsillantania tehetségét.

A 23 esztendős játékos, aki többnyire a középpálya közepén kapott lehetőséget csapatainál, de a védelemben is megállja helyét, a következő szezont már a szicíliai együttes kötelékében tölti majd. 

"Az US Palermo bejelenti Ouasim Bouy leigazolását. A játékos a Juventustól kölcsönben érkezik, vásárlási záradékkal kiegészítve." - szól a Palermo hivatalos közleménye. 

Bouy az Ajax akadémiáján nevelkedett, majd 2012 januárjában, anélkül, hogy valaha is bemutatkozott volna a neves amszterdami klub első csapatában, Torinó felé vette az irányt, s a szezon második felét a Juventus Primavera-csapatánál töltötte.

Bouy, akit ügynöke, Mino Raiola korosztályának egyik legragyogóbb tehetségének nevezett, a nyári alapozást követően a Serie B-ben szereplő Brescia együtteséhez került, ahol a biztatóan induló játékot és lendületet egy sajnálatos sérülés törte meg. 

Ezt követően minden új szezont más csapatnál töltött kölcsönjátékosként, s Bouy pályafutásában a Hamburger SV, a Panathinaikosz, végül a REC Zwolle következett. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6411653674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

4Evorg 2016.08.26. 14:06:18

"a következő szezont már a szardíniai együttes kötelékében tölti majd"

Elírtad, szicíliai. :)

Apuleius 2016.08.26. 14:11:59

@4Evorg: Így jár az ember, ha nem tudja elereszteni legnagyobb kedvencét, s mindig Padoin körül járnak a gondolatai...

mrdel 2016.08.26. 15:44:02

Folytatódik a keretszűkítés. 29 fős a keret. 25 fő megengedett. Felkészül: De Ceglie, Marrone, Hernanes, Zaza

MVPP 2016.08.26. 15:45:48

@mrdel: A Juventusnak valószínűleg csak 23 fős kerete lesz.

Juventino73 2016.08.26. 15:48:16

@MVPP: mivel csak 2 sajat nevelesu jatekost tudunk felmutatni, ez szegyen az elmult 10-15 ev utanpotlaskepzesere tekintettel...

MVPP 2016.08.26. 15:52:04

@mrdel: És a keret ha a szabályok nézzük, akkor 28 fős jelenleg, ugyanis Mandragora 21 éven aluli, így őt lehet a keretbe nevezni anélkül hogy a 25-ből egy helyet is elfoglalna.

MVPP 2016.08.26. 15:53:27

@Juventino73: És hát Audero sem hiszem, hogy az új Buffon lenne.

Juventino73 2016.08.26. 16:05:07

@MVPP: marci a one and only... No comment.

molnaratti10 2016.08.26. 16:18:36

Nem is tudtam,hogy itt volt

MDaniel98 2016.08.26. 16:28:54

Bouyból valóban lehetett volna értékelhető játékos, tulajdonképpen a sérülésének tudható be, hogy tulajdonképpen egy értékelhető szezonja sem volt. Álomszerű lenne, ha még így kapnánk érte némi pénzt.

west30 2016.08.26. 17:27:04

@MDaniel98: Szerintem neki jovo nyaron lejar a szerzodese,szoval nem lesz belole semmi penz.

Ravanelli 2016.08.26. 19:25:34

Baloghot pedig úgy tűnik,hogy egy meccs után kölcsönadja a Palermo a harmadosztályba.
Neki se jött be az élet a játékostemető SerieA- ban...

Juveboy92 2016.08.26. 20:00:26

@Ravanelli: nem a Serie A játékostemető, hanem Balogh nem egy észlény ...:)) U19 be haverommal cserélték egymást center poszton válogatottnál ... tehetséges srác de szerintem a nevét nemtudná leírni rendesen ... látszik hogy nem akadémián nevelkedett , pl itt Honvéd Akadémián az MFAnál ha nincs 4,2 es érettségid mikor kilépsz akadémián minimum akkor nem kapsz profiszerződést ... úgy nem lehet kimenni Olaszországba hogy magyaron kívül egy nyelven se tudsz és hogy ott kell neked keresni tanárt mikor már profi külföldi focista vagy hogy megtanulj 1 teljesen új nyelvet 19 évesen mikor más 10 éves korától elkezd nyelvet tanulni , így nem érti a taktikai utasításokat sem...
érdekes a "csöppet inteligensebb" Nagy Ádit egyből fényezik, meg az Amerikát is megjárt Sallait már most sokkal többre tartják mint Baloghot ...
Annyira meg nem nagy tehetség Balogh hogy megengedhesse magának hogy nulla nyelvtudással taktikát nem értelmezve saját kútfőből játszogasson :) így járt

Grinta 2016.08.26. 20:36:16

@Juveboy92: Erre csak annyit tudnék mondani,hogy nem jófiúkat(ficsúrokat)kellene nevelni..hanem harcosokat

Juveboy92 2016.08.26. 20:37:55

@Grinta: ezt kifejtenéd? Mert akkor énis tudok rá reagálni :)))

Grinta 2016.08.26. 20:47:45

@Juveboy92: Kiesnek olyan pengék,ösztönös tehetségek..akik nem feltétlenül az eszükről híresek.Amíg ez lesz a tendencia,addig ne is várjuk a felemelkedést.akadémiai idétlenkedés

Juveboy92 2016.08.26. 21:00:28

@Grinta: gondoltam hogy vmi ilyesmire gondolsz , ez nem kiesés kérdése ... Debrecenbe most épül akadémia , elvileg elkövetkező 1 évbe minden NB1-es illetve tehetősebb Nb2es csapatoknal épül akadémia és rá 1 évre a nagycsapatoknál az edzői stáb is bővül kötelezően erőnléti edzőkkel(igen ez nem vicc,a válogatotton kívül csak a Vasas Fradinak van szakképzett erőnléti edzője is a stábban)
visszatérve Baloghra ő egy debreceni környéki szegénysrác aki a tehetségével odakerült a Debrecen utánpótlás csapatába meg a nagyok közé aztán, de az utánpótlás csapat nem egyenlő az akadémiával ahol a futball mellett tanulsz is kötelezően és mivel Debrecenbe ez még csak most épül ez nem kiesés kérdése ... ha fővárosi gyerek lett volna és az MFA hoz vagy MTK akadémiára került volna tuti hogy szellemileg is megfelelő képzést kap ... és az a baj ezt gondolom nem kell neked bemutatni hogy az itthoni fiatal focisták akik nincsenek akadémián önerőből kevesen állnak neki jól is tanulni ... na de majd a mostani fiatalok már akadémiákon lesznek hálisten ... mondjuk a mostani újítások sem fogják itt tartani a fiatalokat sztem az elkövetkező 8-10 év arra lesz jó hogy a külföldre igazoló fiatalok nem minuszról induljanak külföldön felkészültségbe hanem ugyanolyan eséllyel mint mindenki... mert az NB1 színvonala még jó ideig vicckategória marad míg nem lesznek befektetők minden csapatnál komolyak :))

Ravanelli 2016.08.26. 21:10:06

@Juveboy92: Egy csóró romacsaládból származik a srác,nem csoda,hogy nem beszél idegen nyelvet.Az ő esetében az is hatalmas dolog,hogy egyáltalán rendszeresen eljárt edzésre.
18 évig tanítottam hozzá hasonló gyerekeket,voltak köztük hatalmas tehetségek.Szereztem nekik edzőt,elvittem őket megmutatni.Már írták is fel az adataikat,megmondták,hogy mikor kell edzésre járni.
A legkitartóbb is két hétig bírta...
Egyszerűen nem bírták a kötöttségeket,a taktikát pedig egyszerűen nem értik.
Ezt a Norbi gyereket nem készítették fel a külföldi játékra.Gyorsan akartak rajta pénzt keresni,szegény meg családostól azt hitte,hogy megfogta az Isten lábát...

Grinta 2016.08.26. 21:12:03

@Juveboy92: Én mindezt értem,csak eközben a lényegről feledkeznek el..ezekben a képzett gyerekekben nincs semmi extra,droidok.0 intuíció,minden a másolat másolata.Kiölik azt a kicsi kreativitást is belőlük.Legnagyobb problémát a kiválasztásnál látom..nem véletlen ha idejön egy külföldi szakember..akkor Ő teljesen más(ok)ra mutat rá,hogy azokból lehetnek komoly játékosok.Én így látom

Ravanelli 2016.08.26. 21:16:21

@Grinta: Na ez is igaz.A Fradinál mindenki Csilust fényezte,Dollék meg rámutattak Nagy Ádámra.

Juveboy92 2016.08.26. 21:26:51

@Grinta: ezt a kiválasztás részt énis aláírom , haverom 3-4 éve teljesen más játékot játszott aki Baloghal volt válogatottba , most meg inkább egy befejező centert játszik pedig technikás , nekem a combhajlítója régi sérülésével magyarázza szerintem meg kiölték belőle amit addig csinált ... viszont a szellemi oktatás akkor is nagyon fontos hogy értse amit mond a külföldi edző és amit fentebb @Ravanelli: említ az igaz , azt hitte hogy megfogta az isten lábát és ezzel segít a családjának , de sajnos felkészületlenül főleg ami a nyelvet illeti nem lehet talpon maradni, de ott az érem másik oldala ha marad akkor beleszürkül az NB1 be ez meg anyagilag ígyis megérte neki ... még mindig jobban járt hogy az a menedzsere aki , mert van egy másik magyar menedzsment nem akarom nevén nevezni őket de Baloghhoz hasonló nagy tehetségeket főleg Keletre visz Ázsia irányába gondolom nagy pénzt akaszt le róla fiatalon...
amúgy @Ravanelli tudom milyen származású Balogh csak én úgy kezelem hogy ember ember mert még véletlenül se akarom hogy rasszistának higyjenek ha így írom le, mert távol áll tőlem :)

Ravanelli 2016.08.26. 21:32:44

@Juveboy92: Hát rasszistának engem is nehezen lehetne nevezni,hiszen a fél életemet egy cigánytelepen tanítottam le,sőt most is velük foglalkozok,csak magasabb szinten.Ismerem a kultúrájukat,elfogadnak.
Ők magukat is cigányként aposztrofálják,nincs ezzel semmi gond.A Norbi esetében muszáj megemlíteni a származást,mert azzal kerek a sztori!

Grinta 2016.08.26. 21:34:42

@Juveboy92: Én pedig azt gondolom..egy jó játékos(játékintelligencia nagyon fontos,és nem összekeverendő a tanítással-mert az első nem tanítható dolog-)anélkül is Érti/Érzi a játékot,hogy beszélné perfect az adott nyelvet.

Grinta 2016.08.26. 21:36:36

@Ravanelli: Ez pontosan így van.Nem is gondolják magukat romának,mert ők cigányok.

Juveboy92 2016.08.26. 21:42:11

@Grinta: Balotelli :)) hidd el főleg Olaszországba nagyon fontos hogy értsd amit kér az edző ... amúgy Balogh center lévén nem olvassa úgy a játékot hogy nem lehetne mit tanítani neki pláne ennyi idősen ... én azt az eggyet nem értem hogyha kölcsön megy akkor miért nem adták haza mint Novothnyt a Napoli :D

Juveboy92 2016.08.26. 21:46:13

@Ravanelli: tudod hogy mindig van aki az ilyen tényekbe , egyből többet lát bele alaptalanul ... csak ezért jegyeztem meg, nem miattad :D

Ravanelli 2016.08.26. 21:52:09

@Juveboy92:azért, hogy ne szokjon el Olaszországtól.

Ravanelli 2016.08.26. 21:58:04

@Grinta: A roma "ember"t jelent,ennek a női megfelelője a romnyi.Ez azonban az életben nem így van.Ők magukat cigánynak ,a magyarokat meg gádzsónak(lányváltozat:gádzsi),de főleg parasztnak nevezik.

Grinta 2016.08.26. 21:59:31

@Juveboy92: Balotelli külön eset.Úgy is mondhatnám külön fejezet az Eltékozoltad amit kaptál fiam c.könyvben

Rivendell 2016.08.26. 22:06:58

most nem azért,de mi köze az érettségi átlagának a focihoz? gondolom a brazil őstehetségek atomfizikusnak születtek és úgy az egész latin amcsi térség.

kezdem érteni,hogy a magyar foci miért is halott.Berakják a mozgássérült droidokat az akadémiába és ettől várnak eredményt.

Dybala11 2016.08.26. 22:08:11

@Juveboy92: Sallai soha nem volt Amerikában, ő a Puskástól ment oda.
A legtöbb akadémia semmit nem ér, ahol magyar edzők vannak onnan ugyanolyan bohócok jönnek ki, mint eddig.

Juveboy92 2016.08.26. 22:21:04

@Dybala11: basszus teljesen összekevertem Sallóival Danival Kansasből...de nézd el mert a név is hasonlít meg Gyirmóton van most kölcsönbe ami hasonló kiscsapat és még a mez is hasonlít Puskáséra :))
egész eddig abban a hitben voltam hogy ugyanaz mert őis támadó :))

Rikoo 2016.08.26. 22:52:59

@Juveboy92: Teljesen lényegtelen dolgokat hozolfeel egyébként. Baloghnál egyáltalán nem ezek a problémák a döntők.
1. Nem labdabiztos.
2. Fizikálisan gyenge. Törzsereje szinte nincs.
Ha ezeken sikerül változtatni, akkor esetleg lehet benne vmi, de én őszintén semmit nem látok benne. Az utánpótlás válogatottak meg viccek. Olyan korrupt az egész, hogy az szánalmas. És sajnos az akadémiáknál is hasonló problémák voltak, de lehet, hogy vannak is.
Ezt a szellemi témát meg szvsz hagyjuk. Olyan agyatlan focistákért fizetnek a PL-ben 20-30 milliókat, hogy még Balogh szintjét se közelítik meg.
Azért a Honvédnál sem vagyok biztos benne, hogy mindenkinek majdnem ötös átlaga lett vagy, ha igen akkor komoly külső segítséget kaptak néhányan. Jó egy Nagy Gergő biztos kitűnő lett, de nem tudom elképzelni néhányukról akik játszhattak az első osztályban, hogy ilyen érettségit tettek. Nem fogok neveket mondani.
Az akadémiákról pedig, amíg drasztikus változások nem lesznek a labdarúgásban ugyanúgy nem lesz semmi különbség a most kinevelt játékosok és a 10 év múlva kinevelt játékosok között se. Nagy Ádámon pedig egyértelműen látszik a spanyol és portugál múlt. A játékstílusa 1 az 1-ben ezeknek a futballkulturáknak a vonásait hordozza magában.
A magyar akadémiák borzalmasan levannak maradva még mindig, pedig mostmár a körülmények meglennének Orbánnak köszönhetően lassan mindenhol.

Juveboy92 2016.08.26. 23:11:44

@Rikoo: én elfogadom a te álláspontod is :) egyébként de igen MFAnál elvárás a profi szerződéshez a 4,2 minimum érettségi profi szerződéshez , mert Egressy Gábor kéttanitási nyelvű szakközépben tanulnak számítástechnikát és Hemingwaynek azaz elve hogy aki nem fut be nagy karriert abból is legyen vki , nagyon kiemelkedő futballista kell legyél ahhoz hogy ezt elnézzék neked Bobálék pl mindigis 4-5 tanulok vtak , meg Bottka és Baráth is :D
ami meg Baloghot illeti DVSC Bereczki mondta DVSCből hogy fél évig nem értett meg semmit kint :D
amúgy azzal totálisan egyetértek hogy az utánpótlás rendszerrel teljesen bűzlik, írtam is h az elkövetkező 10 évben is arra lesznek jók az akadémiák hogy a külföldre igazoló fiatalok ne minuszról induljanak sajnos :D

Juveboy92 2016.08.27. 10:48:33

a Baloghos téma margójára, Zamparini ma nyilatkozta hogy lefogják igazolni Balotellit

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása