Allegri: "Pjanić a világ egyik legjobbja lesz a védelem előtt"

allegri_max_juventus.jpgA Juventus visszafogott teljesítménnyel, 2:2-es döntetlennel folytatta a felkészülést az Espanyol elleni barátságos mérkőzésen, s a találkozó lefújását követően a csapat mestere, Massimiliano Allegri beszélt a tapasztalatokról és az új igazolásokról.

"Szombaton, a Fiorentina ellen elkezdődik az igazi szezon, így be kell biztosítanunk, hogy készen állunk." - nyilatkozta Allegri a Sky Sport Italia munkatársának. "Ez egy jó edzés volt ma este, habár nehezen találtuk meg a területeket az első félidőben. "

A klub történetének legdrágább igazolása, Gonzalo Higuaín kezdőként lépett pályára, de egyelőre keveset tett hozzá a Juventus játékához.

"Neki és mindazoknak, akik valamivel később kezdték meg az előszezon edzéseit, egy kis időre lesz szükségük, hogy ugyanarra a szintre kerüljenek. Nem tudom, hogy jó ötlet-e Dybalát trequartistaként játszatni Mandžukić és Gonzalo Higuaín mögött, azonban kétségkívül ez is egy lehetőség. Ezeknek a játékosoknak megvannak a jellemzőik hozzá, de egyértelmű, hogy mindenkinek keményen kell dolgoznia."

Paul Pogba távozásával a Juventusnak új középpályás után kell néznie, s a pletykák szinte minden egyes nap új játékosok, új célpontok nevét dobják be.

"A legfontosabb dolog, hogy a két játékos tehetséges legyen, technikailag is tehetséges, s rendelkezzen azzal a karakterrel, amely ahhoz szükséges, hogy valaki a Juventusnál játsszon. Az átigazolási piac augusztus 31-én zárul, s a klub mindeddig nagyon jó munkát végzett.

Nincs szükségünk új csatárra, nem volna értelme olyasvalakit igazolni, aki színvonal tekintetében alatta áll azoknak, akik már itt vannak."

A Juventus új igazolása, Miralem Pjanić Andrea Pirlo posztján, a védelem előtt kaphat szerepet a következő szezon csapatában.

"Olyannak látszik, mint Hernanes, aki tavaly úgy érkezett, hogy korábban még soha sem játszott a védelem előtt, most pedig egy teljesen más játékosnak tűnik. Úgy gondolom, hogy Pjanić a világ egyik legjobbja lesz majd ebben a pozícióban."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2310408838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sleepy8 2016.08.13. 23:49:21

Szerintem Pjanic egyszerűen túl könnyelmű, hogy a védelem előtt játsszon. Csinált ma is egy-két hajmeresztő dolgot...

Viszont azt megtudtuk, hogy Pjaca csatár lesz, tehát ott megvagyunk. Már csak a kp-ra kell koncentrálni, kéne egy b-t-b Marci felépüléséig és egy komolyabb tkp/trequartista..

Rikoo 2016.08.13. 23:52:18

Szerintem csak Marci felépüléséig lesz a védelem előtt. Sajnos az olasz már nem biztos, hogy képes lesz másik poszton játszani, így ha visszatér övé lesz ez a szerepkör.
Mandzukic nagyon pozitív meglepetés a barátságos meccsek alapján.

Zsöné 2016.08.13. 23:52:52

Pjanic a védelem elött???? Mint anno Pirlo??? Hülyeség!

Higany még mindig úgy néz ki, mint aki 3 éve visszavonult....

MdewC 2016.08.14. 00:04:02

@Zsöné: egyáltalán nem hülyeség, sőt.

Zsöné 2016.08.14. 00:06:30

@MdewC: Pjanic nem regista! Felesleges a sebességét így lekorlátozni.

Rikoo 2016.08.14. 00:10:37

@Zsöné: csak Hernanes van rajta kívül jelenleg aki tud ott játszani.:(

MdewC 2016.08.14. 00:12:47

@Zsöné: kényszer megoldás, várjuk ki...

Zsöné 2016.08.14. 00:20:40

@Rikoo: Akkor inkább maradjon Hernanes amíg felépül Marci ( úgysem sokat kapnánk érte) vagy hozzuk el Sneijdert.

MdewC 2016.08.14. 00:22:08

@Zsöné: egyik szarabb megoldás, mint a másik. Úgy akarsz rajtolni mint tavaly Padoinnal?

Zsöné 2016.08.14. 00:26:29

@MdewC: Ha nem b@sztunk volna el 90 millát erre a rozmárra, esetleg Marotta megtanulna eladni akkor most tudnék jobbakat mondani.

mrdel 2016.08.14. 00:30:03

Eriksen kell ide!!!!

Zsöné 2016.08.14. 00:35:25

Ha tetszik, ha nem kell 2 kezdő szintű középpályás, mert jelenleg egyedül csak Pjanic az.
Hogy értsétek miről beszélek: 2 éve ( Pogba - Vidal -Pirlo mellett ) Marci csak csere volt, ellenben most úgy várjuk mint a messiást.

Peryra - Hernanes - Asa trióból ki lehetne sajtolni kb 35 millát, ami elég lehetne a Fabregas transzferre.

Amennyiben megy Zaza, úgy azt a pénzt bele KELL fektetni egy minőségi középpályásra - Sissoko.

Pjanic - Fabregas - Sissoko középpálya már elfogadható lenne.

MdewC 2016.08.14. 00:58:58

@Zsöné: hülyeség. Tavaly Dybala is lufi volt, te meg nem vagy képben.

babo0410 2016.08.14. 01:13:29

Ha Allegri szerint Pjanic a világ legjobbja lesz ott, akkor az biztosan úgy is lesz. Nem egy játékosnak találta már meg a tökéletes posztot. Többek között Tévez is az ő kezei alatt kezdett el a BL-ben gólokat szállítani, mert szabadabb szerepkört kapott. Én elhiszem Allegrinek, hogy Pjanic remek lesz a védők előtt. De aztán lehet kap oda valakit, és Pjanic megy Pogba helyére. De ha Pogba helyére keresünk vkit, akkor a most szóba került játékosok nem lennének jók. Isco, Eriksen, Rodríguez kellenének akkor. Vagy egy jó VKP, és akkor Pjanic nem szerepelhet a védelem előtt. Ha már gyémánt kp-t akar mindenképpen Allegri.

sleepy8 2016.08.14. 01:27:07

@Zsöné: Marci kb sose volt csere... Vagy 4 belső kp-val toltuk, vagy Pirlo ült a padon. (Allegri-nél)

Conte meg már inkább 3-5-1-1et is játszatott utolsó évében, minthogy Marchisiot padra tegye.

Rivendell 2016.08.14. 07:05:09

ha más nincs,akkor Pjacat kell tkp-be berakni.... és akkor csak 1 job btb-t kéne venni

Mixbetegállat 2016.08.14. 08:01:58

Egyszerűen szörnyű hogy minden egyes cikknél egy bizonyos lény állandó picsogását,kritikáját,kötekedését kell a kommentek között böngésznem.Más nem is lehet a célja az illetőnek az idegesítésen kívül ez egyértelmű az írásainak lényegéről.Valószínűnek tartom hogy most ezen írásommal sajnos komoly ejakulációt okoztam neki.

rob1 2016.08.14. 08:28:36

Számomra csak az látszott tegnap hogy a szezonra megint nem sikerült felkészülni minden évben sok új játékos jön és egyértelmű hogy a középpálya gyengült Pjanic meg nem jó a védelem előtt a csatárok mögött sokkal veszélyesebb lenne.

Roli984 2016.08.14. 08:40:27

@Zsöné: nálad mindig az a jó játékos, aki nem nálunk játszik....

Flachs 2016.08.14. 08:58:00

Üdv mindenkinek. Az én meglàtàsom szerint Lamina, pereyra, hernanes. Csak tartaléknak jok ezek a jàtékosok nem hogy szezononként 6 golt termeljenek még nagyon gol paszt sem fognak kiosztani. Egyàltalàn nem birnak kapura lőni. Nekünk égetően 2 kp -re volna szükségünk aki tàvolrol elmeri vàlalni es veszélyes is a kapura. Akàr ki is mit mond Pogba hiànyàt megfogja érezni a csapat...

Watakuki 2016.08.14. 09:45:03

Azt hiszem Allegri kicsit többet ért ehhez a kispadról nézve, mint mi a közvetítést nézve, úgyhogy totálisan megbízok a szavában. Ha azt mondja, hogy a világ egyik legjobbja lesz, akkor az lesz. A kp-t meg Khedira is igen felválallható szinten tudja erősíteni.

rob1 2016.08.14. 10:01:07

@Watakuki: Én pedig remélem hogy nem lessz igaza és ezt ő is belátja meg rossz nézni hogy egy játékos aki olyan veszélyes a kapura mint Pjanic a félpályáról ivelgeti fel a labdákat pedig a tizenhatos előtt Dybalával olyan dolgokra képes amit öröm nezni ellenben a tegnapi szenvedésével.

Mitya10 2016.08.14. 10:15:58

@rob1: +1

Attól mert tv ből nézzük mi sem vagyunk vakok és érthetünk a focihoz. Azt mégsem nyilatkozhatja h ezt elbaszta a vezetőség h nincs más oda de sztem is feljebb lenne a helye

Dante01 2016.08.14. 10:30:25

Allegri nyilatkozatai mindig ilyenek soha nem mond egy rossz szót sem.
Remélem jön valaki aki ott tud játszani, mert Pjanic helye elöl van nem a védelem előtt.

Juve82 2016.08.14. 10:32:31

A tegnapi meccsen Dybala ismet megmutatta milyen rugó technikája van. Higuainnak kell jo par meccs mire össze kapja magát, egyenlőre csak a labdákat törte vagy el sem találta. Középpályás mindenképp kell, mert eléggé átjáró ház volt.

delpi0823 2016.08.14. 10:32:31

@Zsöné: Te mirol beszelsz mar megint?Marchisio mikor volt neked csere?arad beloled a hulyeseg baratom........meg ird le meg 26szor hogy higany szar,rozmar meg stb minden posztban,szanalmas........

The flash 2016.08.14. 10:48:36

a mai mecset fogja adni a tv ?

Rocky80 2016.08.14. 12:23:50

@The flash: Nem lesz Juve - Köln, a Sevilla meccs miatt elmarad. Nem fognak két egymást követő napon meccselni.

Tony. 2016.08.14. 12:41:30

Pjanic jól lő távolról, kulcspasszokra képes. Semmi keresnivalója a védelem előtt. Ezzel kb. elveszne az erényeinek a 75%-a.

"Olyannak látszik, mint Hernanes, aki tavaly úgy érkezett, hogy korábban még soha sem játszott a védelem előtt, most pedig egy teljesen más játékosnak tűnik."

Allegri terve, hogy Pjanic-ból is egy rakás szart faragjon?

alexGicamo 2016.08.14. 12:48:32

@babo0410: Én is bízom Maxi meglátásaiban, ő mégiscsak jobban konyít a lovakhoz ... ;P

Majd összeáll ez most már lassacskán !

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Drughi Di Bianconeri 2016.08.14. 13:18:04

@Tony.: +1

Jómagam is így gondolom,mióta Pjanic megjött, remélem Allegri ezen változtatni fog,mihelyst jön esetleg 1 középpályás,vagy - legkésőbb - mire felépül Marchisio.

Registaként egy közepesen jó játékost láthatunk Pjanicból a klasszis helyett...

Nem láttam a tegnapi "meccset", de nem hiszem,hogy tétmeccsen Dybala - Mandzu,Higuain trióval kéne felállni.
Dybala kiválóan ellátja a trequartista posztot (hiszen 2 csatáros szisztémában is gyakorlatilag azt csinálja),de Higu - Mandzu szvsz. teljesen kioltják egymást.

Kelleni fog pár hét,mire összeáll a csapat felállása,játéka,nagyon remélem,hogy ez nem 20 pontos hátrányt eredményez majd,mint tavaly,illetve,hogy Higuain nagyon gyorsan formába fog jönni.

m.martin91 2016.08.14. 13:27:22

Eddig sem értettem egyet Allegri ezen felvetésével, de most már egyre rosszabb a helyzet. Egyszerűen teljesen logikátlan, amiről beszél.

Drotkoszoru 2016.08.14. 13:38:49

Azért én bízok benne, hogy Marchisio felépülése után Pjanic feljebb lép. Szerintem Allegri is csak addig számít rá registaként, amíg Marcsi fel nem épül, esetleg nem igazolunk oda valakit a hátralévő időben. Szerintem is feljebb van a bosnyák helye, nem szabad a kaputól ennyire távol tartani, másrészről viszont Marci felépüléséig teljesen elfogadható és érthető, hogy ott számol vele Allegri, a jelenlegi keretben még mindig ő képes a leginkább ellátni ezt a feladatot.

Leram7 2016.08.14. 13:41:31

Én Pogba helyére, balra tenném Pjanicot, jobbra Khedirát, védelem elé jelenleg Asa-t.

Juveing 2016.08.14. 14:16:42

Zsöné a Marchisios hozzászólásodat gondold át még egyszer, vagy nézz utána a wikin.
Marci sose volt csere folyamatosan!!!!
2013-15 között több meccsen lépett pályára a Serie A-ban, mint Vidal ill. Pogba.
Azt gondolom Allegri eddig is jó érzékkel találta meg a legjobb pozíciót az adott játékosnak, így nagy eséllyel Pjanic esetében is így lesz.

Leram7 2016.08.14. 14:45:03

@Juveing: Abban igaza van Zsönének, én is emlékszem amikor Vidal + Pogba + Pirlo volt, Marci sok meccsen a padon kezdett és csak 4. számú volt. Bár Conte rotálta is őket rendesen.

Juventino73 2016.08.14. 15:39:27

Ami most a probléma az a b2b kozeppalyas (raadasul akar ketto is, de a lenti gondolatmenet alapjan szerintem csak egy) igazolasa vs 21+4 nevezesi szabaly, ami, ha jol tudom, akkor mind a BL-ben, mind a Serie A-ban ervenyes lesz.

Namarmost 3 kapus kell, ebbol Audero a sajat neveles, de korabban szo volt egy kvazi Neto - Mirante csererol is a keretben, hogy mar 2 kilegyen a 4-bol. Ez teljesen elhalt?

Marad 22 mezonyjatekos, ebbol (ha nincs kapus swap), akkor Marci, Marrone es De Ceglie fix, mint sajat neveles (utobbi helyett lattok mas potencialis opciot Mirantén kívül?), ergo marad 19 hely...

Erre eleg sokan vannak a bo keretben:

Vedok: D. Alves, Lichti, Bonu, Barza, Benatia, Chiello, Rugani, Sanyix2, Evra. Ez 9 ujabb fo, ami fix.

Marad 10 (!!!) fo a kozeppalyara es a csatarsorba, ami nagyon keves, foleg, hogy Marci serult es Marrona / De Ceglie szint, magyarul ezt a 11 fot kell jo ideig 5 vagy 6 posztra rotalni (felallastol fuggoen)... Ez oriasi kockazat!

Ide most fixnek tunik: Khedira, Sturaro, Lemina, Pjanics, La Joya, Pjaca, Higany, Mandzsu es egy csatar (Zaza vs Gabigol). Ez mar 9 fo.

Opciok:

1. Asa, Hernyo, Pereyra mind megy, ha valoban csak uj egy kp-t hozunk. Ha kettot hozunk, akkor Lemina is megy valszeg. Ezert az egy uj kp-t valoszinusitem, nincs hely a keretben kettonek.

2. Ha Asa marad, akkor Leminanak kell mennie helyette valoszinuleg. Marpedig utobbira van, elobbire nincs elo erdeklodes...

3. Ha Zaza megy, de nem jon masik csatar, akkor johet egy b2b kp es maradhat Asa es Lemina egyszerre, de ekkor nagyon vekonyak leszunk elol formahanyatlas vagy serules eseten.

4. At egyetlen szamomra jonak runo opcio, ha Neto megy es Mirante jon. Ekkor De Ceglie nem kerettag es johet egy uj klasszis kozeppalyas ugy, hogy Asa es Lemina is marad, illetve 5 csatar lesz a keretben (Zaza vagy Gabigol). Viszont errol az opciorol mar vagy egy bo honapja nincs semmi hir... :-(

Juventino73 2016.08.14. 15:43:03

* azt akartam irni, hogy Marrone / De Ceglie nem Juve szint *

Most jon ki sajnos az elmult 10 ev elegtelen utanpotlasnevelesenek a negativ hatasa...

Zsöné 2016.08.14. 18:04:44

Örülök neki, hogy a hozzáértők belátják, hogy Pjanic nem regista! Felesleges azon a poszton elpazarolni!

Aki meg csak tippelget, mixelget attól többet nem is lehet várni!

.Bulldeo 2016.08.14. 18:18:43

@Juventino73: van még egy lehetőség a 4 saját nevelésre: ha visszatér (kölcsönbe) Gio 1.0;) A középpálya és a védelem telített, úgyhogy De Ceglienél még mindig több értelme lenne.

Zsöné 2016.08.14. 18:45:50

@.Bulldeo: Az a probláma, hogy a Juvénak nincs összesen 4!!!! használható saját nevelése egyedül Marci!

Az utánpótlás központot inkább diákszállóként kellene használni - lehet több hasznot hozna.

Hoods. 2016.08.14. 20:10:58

Ne legyel mar bohoc Allegri, hat el akarod baszni Pjanicot? Szornyu lenne a vedelem elott, neki a kapunal kell jatszania. Istenem Hernaneshez hasonlitani, aki nagyjabol egy kalap sz.r. Ne akarjunk mar Pjanicbol is kozepszart csinalni.

Grinta 2016.08.14. 20:48:23

Hogy mindenki jobban tudja mint Maxi..azért ez megnyugtató érzés.

.Bulldeo 2016.08.15. 15:20:25

Ha Pjanic a védelem előtt fog játszani, akkor nem az asszisztokban lesz csúcstartó, hanem az eltiltásokban. Már így is elég komoly gyűjteménye van a lapokból.

MdewC 2016.08.15. 15:25:37

@.Bulldeo: A jelenlegi helyzetben akkor is Pjanic a legjobb vészmegoldás arra a posztra. Az, hogy hosszú távon mi lesz, vagy kit sikerül igazolni még a kp-ra, az megint más kérdés.

.Bulldeo 2016.08.15. 16:03:30

@MdewC: de miért ő a legjobb vészmegoldás? Lemina a múlt év végén teljesen korrekt teljesítményt hozott ezen a poszton. 90% körüli volt a passzhatékonysága, és a buta szabálytalanságokról is elkezdett leszokni.
Ha Pjanic közel játszik Dybalához, az ellenfél köztük fogja nyomozni a labdát, és a bosnyák lába is el fog sülni párszor. Ha Pjanic a védelem előtt lesz, a játék közelebb kerül a kapunkhoz. Pjanic meg nem olyan magabiztos a védekezésben.
Allegri a főnök, bízom benne, de laikusként gyengébbnek érzem az utóbbi felállást.

Rocky80 2016.08.15. 17:10:06

Mi látjuk őket egész nyáron 3 barátságos meccsen, Allegri meg majd minden nap edzésen.

Ja, meg a meccseken is.

MdewC 2016.08.15. 19:42:02

@.Bulldeo: nem vitatkozom ezzel, szinte biztos, hogy mind a ketten ki lesznek ott próbálva.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása