Allegri: "A legjobb védelem nyeri a bajnokságot"

allegri_massimiliano_portre.jpgA Juventus zsinórban a hatodik bajnok címének elhódítására készül, s a csapat mestere, Massimiliano Allegri úgy véli, hogy a szilárd védelem jelenti a siker zálogát. A zebramezes együttes ráadásul kivételes helyzetben készülhet a következő szezonra, hiszen Olaszország legjobb védelme mellé, Gonzalo Higuaín személyében megszerezte a liga gólkirályát is.

"Ez a kombináció egyedülálló." - nyilatkozta Allegri a JTV-nek. "Mindössze egyetlen probléma van: nulla pontunk van, ahogyan a többi csapatnak is. Le kell játszanunk minden mérkőzést, s bizonyos számú győzelmet kell összegyűjtenünk. 

Egy dolog biztos: a bajnoki cím elhódításához a legjobb győzelemre van szükség. A statisztikák azt mondják, már csak azért is, mert a Juventus és a liga legjobb csapatai szezononként átlagosan hetven gólt szereznek, így a győzelemhez a védelemre van szükség.

Úgy gondolom, hogy az utazás öt esztendővel ezelőtt kezdődött, szezonról szezonra komoly igazolásokkal haladva. A Juvénak versenyképesnek kell lennie, hogy harcban lehessen minden fronton, így mindenkitől extra teljesítményre van szükség ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, ami a hatodik Scudetto megnyerése, amely által legendává válhatunk.

Fejlődnünk kell a Bajnokok Ligájában, egészen a végéig jutva, még akkor is, ha az elmúlt két esztendőben sikerült döntőbe jutnunk, illetve egy kiváló nyolcaddöntőt játszottunk a Bayern ellen. Aztán ott van a Szuperkupa és az Olasz Kupa is.

Idén az kell az erősségünk legyen, hogy azonnal kézben tartjuk a bajnokságot, tudván, hogy a hatodik bajnoki cím megnyeréséhez a lehető legjobb módon kell készülnünk, s keményen kell dolgoznunk, mert nagyon agresszív kihívóink vannak."

Természetesen szó esett Paul Pogbáról is, aki hosszú hónapokon keresztül tartó huzavonát követően, világrekordot jelentő átigazolási díj fejében tért vissza a Manchester Unitedhez.

"A klub kivételes üzletet kötött anyagi szempontból. Sok szerencsét kívánok neki, s a jövőben talán találkozunk még a Bajnokok Ligájában. Nagyszerű szezonja volt, amely során sokat fejlődött, s ezt megismételheti a jövőben.

Marko Pjaca? Ő egy érdekes játékos, nagyon jó, s még rengeteg téren fejlődhet. Azonnal a rendelkezésemre állt, s úgy gondolom, hogy meglepetést jelent majd."

A Juventus az Espanyol elleni barátságos találkozóval folytathatja a készülődést a következő szezonra.

"Kiváló próba lesz, akár csak azok a mérkőzések, amelyeket eddig játszottunk. Javítanunk kell a kondíciónkon, de nagyszerű munkát végeztünk az elmúlt hét során, s hétfőtől elkezdünk gondolni a bajnokságra is."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8310406662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TYUKI 2016.08.12. 17:22:33

Ja akor megint a Juve!

Rocky80 2016.08.12. 17:26:46

A holnapi meccset hánykor lesz? Adja vmelyik tv?

Köszönöm.

sleepy8 2016.08.12. 17:39:25

@Rocky80: 20:00 és nem adja semmi.

Leram7 2016.08.12. 17:41:38

Ha nem sikerül minőségi KP-t venni, kipróbálnám Bonuccit védekező kp szerepkörben, mert tök jól osztogat, passzol és jók a megindulásai, szerelései is.

Hátulra meg míg felépül Marchisio elég Chiello, Barza, Rugani, Benatia.

Ilyen zs kategóriás nevek nem kellenek középre szerintem.

Forza Juve !!! 2016.08.12. 17:59:18

@Leram7:
Pont ma fordult meg nekem is ez a fejemben, hogy ha nem tud a vezetőség minőségi KP-t hozni akkor ki kènd próbálni Bonut.

Rocky80 2016.08.12. 18:04:55

@sleepy8: köszi a gyors választ! valami kóbor streamet csak lehet majd lőni hozzá...

@Leram7: @Forza Juve !!!:

Szerintem nagyon kevés lenne ő oda.

Rocky80 2016.08.12. 18:30:25

Egyébként érdekes téma ez a "Bonucci középpályásként".

Hirtelen nem is tudok mondani példát rá, hogy valaki - profi szinten természetesen - hátvédből előrelépett és hasonlóan jó teljesítményt nyújtott.

A fordítottjára természetesen van egy pár példa habár abból sem sok: a közelmúltból Mascherano jutott eszembe aki a Barcánál hátvéd lett; vagy Rooney-t rebesgetik most, hogy csatárnak már nem elég jó de középpályásként még megállja a helyét egy visszavontabb szerepkörben.

Mindig annak tulajdonítottam, hogy aki előrébb játszik annak technikailag magasabb szinten kell lennie ezért tudja ellátni a hátrábbi pozíciókat.

Nézzük például a saját csapatunkon belüli példákat: Lichti hiába az egyik legjobb jobbhátvéd a világon, amikor szélsőként van feladata egyáltalán nem brillírozik.

Rocky80 2016.08.12. 18:31:20

Régebbről meg Mattheus meg Beckenbauer szintén visszalépett a karrierje végén ha jól tudom.

Drotkoszoru 2016.08.12. 18:41:53

@Rocky80: Szerintem is kevés lenne Bonu a középpályára. Ramost pl. (aki szintén technikás középső védő létére) éppen ellenünk tolta fel Ancelotti a középpályára tavaly tavasszal, a Real elleni BL elődöntő odavágóján. Pocsékul játszott, elég nagy szerepe volt abban, hogy megnyertük az odavágót és jutottunk végül döntőbe. Jobb az mindenkinek, ha Bonu hátulról tolja a hosszú labdáit, a középpályára szerintem nem elég labda/passzbiztos.

Rocky80 2016.08.12. 18:48:49

@Drotkoszoru: Sőt szerintem könnyen zavarba hozható. A hosszú labdáiból meg jó ha tízből egynek van szeme.
Nem is értem mit keres egyébként a szabadrúgásoknál mindig. Még egyet nem végzett el, de nem is lenne értelme szerintem. Nem egy Roberto Carlos. Vagy még nem tűnt fel.

Rikoo 2016.08.12. 19:05:49

@Rocky80: Pepe mikor Mourinho volt az edző, több El Classicon is vkp volt is kiválóan játszott ott.
Bonuccit nem szabad középpályán játszani. Nagyon kevés oda.

Leram7 2016.08.12. 19:09:18

@Rocky80: David Luiz a chelseaben szerintem jó volt kp-n, igaz védőnek kókler.

Nyilván kicsi az esélye, hogy Bonu kp legyen, de a Witsel és Gustavo féle kpkért meg felesleg pénzt adni, hiszen csak újabb Hernanes lesz.

Rocky80 2016.08.12. 19:18:01

@Rikoo: @Leram7: Ezeket az eseteket nem ismertem, köszi!

Mindenesetre a véleményemet fenntartom: inkább visszafelé váltanak a játékosok mint előre és az is nagyon ritka.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása