Zaza maradna Olaszországban

zaza_simone_tarkora_tett_kezzel.jpgA Juventus csatárát, Simone Zazát megkörnyékezte a Wolfsburg, azonban a játékos inkább az AC Milan vagy AS Roma csapatában futballozna.

A huszonöt éves futballista készen áll az Öreg Hölgy elhagyására, és számos csapat érdeklődik iránta úgy külföldről, mint Olaszországban.

A La Gazzetta dello Sport úgy értesült, hogy a németek már előálltak egy 25 millió eurós ajánlattal, amely lehetővé tenné a Juventus számára, hogy lépéseket tegye brazil kiszemeltje, Gabriel Barbosa ügyében, akit mostanában egyre többször hoznak hírbe az Inter csapatával.

Ugyan Simone Zaza szívesen csatlakozna olyan klubhoz, ahol lényegesen több játéklehetőséghez juthat, úgy hírlik, hogy a futballista mindenképpen Olaszországban maradna.

A Juventus képviselői egyeztettek Simone Zazával, illetve tájékoztatták a játékost arról, hogy eddig konkrét ajánlattal csak a Wolfsburg állt elő, illetve arra kérték a futballistát, hogy a lehetőségekhez mérten gyorsan szolgáljon válasszal jövőjét illetően.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr558944042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mixbetegállat 2016.08.04. 11:25:19

@Gabuero9: @JuventusFanatikus: Mindenkit nem tarthatunk meg. Valamelyik támadónak mennie kéne.Akkor melyik legyen az?

RuidaRobert 2016.08.04. 11:28:16

@Mixbetegállat: Én Pjacát nem sorolnám a csatárok közé.

Gabuero9 2016.08.04. 11:31:06

@Mixbetegállat: higany zaza dybala mandzu
Megvagyunk :)

Juveboy92 2016.08.04. 11:32:34

@Mixbetegállat: ha nem jönne Gabigol maradhat , ellenben ha jön akkor a Mandzukic/Zaza párosból Mandzukicot tartanám meg, mert egyik az hogy Allegri jobban preferálja , másik meg hogy Pjaca csak a horvát közreműködésével tudna legjobban beépülni, mert hiába az összetartó olasz mag...azért egy külföldre hazájából először eligazoló horvát gyereknek mégis csak egy honfitárs tud a legjobban segíteni , mentorálni

JuventusFanatikus 2016.08.04. 11:34:24

@Mixbetegállat: Ha Allegri csatárt akar játszatni Pjacaval, akkor Zazanak tényleg mennie kell, de ha Pjaca a csatárok mögött játszana, akkor Zazanak maradnia kéne.

sleepy8 2016.08.04. 11:34:51

@Gabuero9: És Dybala cseréje ki lesz?

JuventusFanatikus 2016.08.04. 11:37:56

@Juveboy92: Pjanić is bír segíteni Pjacanak a beilleszkedésben, mivel egy nyelvet beszélnek.

Zsöné 2016.08.04. 11:39:47

@JuventusFanatikus: Ja, mert Pjanic is olyan régóta van nálunk....

Juveboy92 2016.08.04. 11:43:04

@JuventusFanatikus: de ő is új játékos mint Pjaca :)) meg na az nem az igazi , Mandzukiccal válogatott csapattársak

Tony. 2016.08.04. 11:48:18

Az a baj, hogy most van 3 erőcsatár a keretben, ami soknak tűnik.

Leram7 2016.08.04. 12:12:23

Higuain + Dybala lesz az első számú opció, esetleg mögöttük játszhat Pjaca és Gabigol(ha jön) vagy mellettük 3. ként.

Zaza + Mandzukic pedig nem fér be, de cserének tökéletesek és sérülés + pihentetés is lesz.

4 csatár kell a keretbe. Kicsit sajnálom Zazát, mert egyértelmű, ha marad nem fogja megkapni a kellő játékidőt. Tehetséges a srác és érzi a kaput, de nem fog tudni kitörni itt a csere szerepből.

m.martin91 2016.08.04. 12:23:26

Ha Gabigol érkezne a helyére, akkor nyugodtan távozhat, de attól tartok, mivel nem akar külföldre menni, nem lesz érte megfelelő ajánlat.

2016.08.04. 14:41:54

4. számúnak tökéletes, ha neki az az álma h olaszban maradjon marad nálunk, mert senkinek nem kell.

Rocky80 2016.08.04. 16:08:00

@Trieszt120506: Higu, Mandzu, Zaza

Gondolom rájuk gondolt. Egyik sem egy tipikus Dybalás visszavont előkészítő.

Trieszt120506 2016.08.04. 16:36:57

@Rocky80: Higauín elég sok gólpasszt is ad. Az a poén, hogy arányaiban véve még Mandzukic 2 góljára is jut egy kiosztott gólpassz. Szóval én egyedül Zazát nevezném igazi erőcsatárnak.. Nem mondom, hogy optimális ez a csatárnégyes, de bármelyik kettő is játszik, nem lesznek komoly minőségi vagy kompatibilitási problémáink.

Rocky80 2016.08.04. 16:56:50

@Trieszt120506: Reméljük Mandzu tudja tartani ezt az arányt.

Lehet, hogy nem az erőcsatár volt a megfelelő kifejezés. Inkább arra gondolhatott, hogy "akit inkább ki kell szolgálni mint megteremti".

Márpedig az ilyen "kiszolgálónk" csak Dybala. Ha jól emlékszem tavaly az esetek döntő többségében mindig ő volt az egyik csatár és így működött a csatársor.

Higany nem a labdaszerzéseiről híres, mellette valahogy nem érzem hogy Zaza és Mandzu működhetne. Persze érteni nem értek hozzá. :-)

Persze

Rocky80 2016.08.04. 16:58:07

@Rocky80: Ahogy Zaza-Mandzu csatársorra sem nagyon emlékszem tavalyról. Mintha egyszer láttam volna ilyet, de akkor is csere folytán.

m.martin91 2016.08.04. 17:52:42

Higany mellett felesleges itt tartani Mandzukic-ot és Zazát is, elég az egyik. Egyelőre Pjacáról nem tudjuk pontosan, hol lesz bevethető, viszont Dybalának nincs hozzá hasonló alternatívája. Ez lehetne Gabigol, nyilván nem véletlen megyünk érte, de ehhez valakinek távoznia kéne a Mandzukic-Zaza párosból.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása