Pjanić: „Nem lepne meg Higuaín érkezése”

pjanic_miralem_juve_mezzel.jpgA Juventus friss igazolása, Miralem Pjanić elmondta a bemutatására szánt sajtótájékoztatón, hogy nem lepné meg, ha végül a vezetőség a csapathoz csábítaná a tavalyi olasz gólkirályt, Gonzalo Higuaínt is. 

Az előző szezont rekordot jelentő 36 találattal záró Higuaín úgy tűnik, távozhat a Napoli együttesétől, frissen szárnyra kapott pletykák szerint pedig igen előkelő helyen szerepel Allegri kivánságlistáján.

„Ha a Juventus végül igazolna egy ilyen támadót is, mint Higuaín, engem egyáltalán nem lepne meg, mivel minden adott ahhoz, hogy ekkora játékosok itt játsszanak.”- nyilatkozta a bosnyák középpályás, aki idén nyáron érkezett a rivális AS Roma csapatától.

„Mindenki szeret trófeákat nyerni, itt pedig minden adott ahhoz, hogy mindent megnyerjünk. A játékosok keményen dolgoznak azért, hogy mindent megnyerjenek.”

„Nincs olyan játékos, akinek az érkezése meglepne, hiszen láttam, mikre képes a klub, hogy megerősítse a csapatot.”

Pjanić beszélt az őt leginkább érintő középpálya kérdéséről is, például hogy Paul Pogba, Claudio Marchisio, Sami Khedira és ő képesek lesznek-e a világ legerősebb középpályáját alkotni. 

„A Juventus középpályája kétségtelenül nagyon erős, sokan alkotjuk, mind hasznos, megbízható játékosok. Mindegyikünk különböző karakterisztikával rendelkezik, az edzőnek pedig az lesz a dolga, hogy mindig az éppen legmegfelelőbb összetételben helyezzen minket pályára.”

„Semmi félelmetes nincs a csapaton belüli versenyben, ez a munkánk része, sok jó játékos van, aki elérhető Allegri számára.”

„Azért vagyok itt, hogy minden lehetségeset elkövessek a csapatért. Azonban nem szabad csak három vagy négy játékost kiemelni a középpályáról, többen is vagyunk, az edző pedig el fogja tudni dönteni, hogy ki játsszon.”

„Azt megígérhetem, hogy mindent bele fogok adni, mert játszani szeretnék. A pályán akarok lenni a lehető legtöbbet, ott érzem a legjobban magam.”

„A pálya mindig ott van arra, hogy eldöntse, ki játszik a továbbiakban és ki nem.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr638883280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2016.07.12. 18:24:21

Engem meg meglepne. Valami 90+ milliós árat rebezsgettek vele kapcsolatban. Ennyit még ha lenne se adnánk érte szerintem. Azt láttuk tavaly it td egy jó edző kezei között, szerintem jól járnánk vele, de nem azon az áron, amennyiért mozdítható. Higuaín egész biztosan nem fog érkezni. Akkor már sokkal reálisabb Icardi.

MdewC 2016.07.12. 18:29:50

Őőő... Izé! :D

Ne oltsatok le, de én érzek késztetést magamban, hogy örömmel üvolteném az erkélyünkön egy Higu gólunk után, hogy: "Goooonnzzzaaalooooooooo" :DDDD

consminor 2016.07.12. 19:31:45

@MdewC: csak a BL-döntőben ne rá legyenek kijátszva a ziccerek, mert akkor elbukjuk megint :)

Quentin_KR 2016.07.12. 19:51:41

Engem nem csak meglepne, hatalmas csalódást is éreznék ha leigazolnánk....

Zsöné 2016.07.12. 20:06:25

@MdewC: Ehhez kell némi abberáció....

Shankin 2016.07.12. 21:13:51

Szerencsére a kukások 90 millióért árulják, így szóba se jöhet nálunk ez a bohóc.

Richárd Juventushun 2016.07.12. 21:35:22

Mondjuk Pereyrat beszámítjuk 18 millába akkor már csak 72 milla azt meg két évre elosztjuk az már nem is olyan vészes! ;)

Rocky80 2016.07.12. 21:45:26

Könyörgöm bárkit, csak őt ne!

Vagy fogadjuk el, hogy fontos meccseken nem fog gólt lőni.

Grinta 2016.07.12. 21:56:05

@Rocky80: Még csak nem is ez a baj vele kapcsolatban,hanem a játék közbeni testbeszéde...na az itt elfogadhatatlan.Hisztizik,durcáskodik,elég ha már csak nem őt keresik a zsugával.Ilyen játékos ide nem kell

MdewC 2016.07.12. 22:25:50

@Zsöné: jól van na, :D nem hagyhatom, hogy unatkozzanak a szomszédok...
Egyébként nem vagyok defektes, csak nézzetek rá youtube-on Decibel Bellinire, a déliek bemondójára, amikor bekonfolja gólt, na az beteg, az egyetlen jó hangulat abban a stadionban. Na úgy kéne tolni. m.youtube.com/watch?v=QXROcBwRf2E :DD

Grinta 2016.07.12. 22:28:22

@MdewC: Decibellini nagyon nagy!!

Zsöné 2016.07.12. 23:15:34

@MdewC: Na ezt nem szeretném hallani a Juve arénában.
Icardi még csak-csak, de Higuain - Alves mellé - már sok(k) lenne :)

MdewC 2016.07.12. 23:40:19

@Zsöné: :DD Jó azért ezt adom, egyedül 30 db góllal nézném el 1 szezonon belül, ebből 10 a BL-ben...

MdewC 2016.07.12. 23:41:17

@Zsöné: Nekem is van 1 szint, csak könnyen megvásárolható vagyok, sok Juve gólért. :)

Zsöné 2016.07.13. 11:15:45

@MdewC: Nálam ez a szint Icardi. Talán még elég fiatal ahhoz, hogy a fertőből kiemelve az agyhalál visszafordítható legyen :)

MDaniel98 2016.07.15. 13:31:14

@Richárd Juventushun: Szerintem az 5 évre lenne minimum elosztva. Annyiért, amennyiért adnák nekem ugyan nem kell.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása