Megszületett a megegyezés Pjanić ügyében?

pjanic_miralem_as_roma.jpgAz olasz sajtó több hírforrásának egybehangzó állítása szerint a Juventus közel került ahhoz, hogy megegyezésre jusson az AS Romával Miralem Pjanić ügyében, aki 30 millió euróért és további két millió euro bónuszért költözhet Torinóba.

A La Gazzetta dello Sport szerdai száma számolt be elsőként arról, hogy a bosnyák játékos gazdagodhat az átigazolási díj 15%-ával, amennyiben valamelyik érdeklődő aktiválja a szerződésben rögzített 38 millió eurós kivásárlási árat.

Este a Mediaset Premium, az Il Messaggero és a Corriere dello Sport egymással párhuzamosan állította, hogy a két klub megegyezésre jutott egymással, s a Juventus 30 millió eurót és két millió euro bónuszt fizet majd Pjanićért.

Mivel a rivális rómaiak egyik kulcsemberéről, valamint az olasz bajnokság egyik legjobb középpályásáról van szó, a pletykák által megnevezett vételár igazán nem nevezhető túlzottan magasnak.

Pjanić időközben visszatért Rómába az ibizai vakációt követően, s az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus igazgatója, Beppe Marotta és Fabio Paratici is az örök városba látogatott.

Más források, így Gianluca Di Marzio arról számolnak be, hogy a Juventus a kivásárlási ár kifizetésével szerzi meg Pjanićot, s a 38 milliós összegből 30,4 millió euro illeti meg a fővárosi klubot. A bosnyák játékmester személyes megegyezésre jutott az Öreg Hölggyel, s öt évre szóló, évi 4,5 millió eurós bérezést biztosító szerződést ír majd alá a Juventusszal.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr218793812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Ocean 2016.06.09. 00:06:05

Sziasztok!

Nos rég nem kommentáltam ide, de folyamatos látogatója vagy ennek a remek közösségnek. Nem kérdés ha ez igaz a nyár igazolása ennyiért. Tehát ha minden jól megy eddig van egy: Alves, Berardi, Pjanic 3-as kombó. Mellé még lehet Kovacic-Darmian? Inkább nem is gondolom tovább..Szeretnék mára UFFICIALE feliratokat ezek mellett a játékosok mellett. FAFFJ!

Trieszt120506 2016.06.09. 00:17:32

Na akkor, én leszek az egyszemélyes(?) ellentábor. Engem nem igazán győzött meg, a hozzáállása teljesen Vucsinicsét juttatja eszembe. Hangulatember, egyáltalán nincs meg benne a sokat emlegetett spirito. Beférni be fog azért, de messze nem érzem őt annak a játékosnak, aki majd hátán viszi a csapatot egy BL menetelés alatt.

babo0410 2016.06.09. 02:19:52

Lef.som a bogám! Ez nem lehet igaz!!!! Alves, Pjanic, Berardi, Kovacic, és világverő a csapat. :) Persze jó lenne, ha Morata maradna még egy évet legalább. Viszont ha mi nem adjuk el nekik Pogba-t, akkor lehet csak azért is visszarendeik Morata-t. Remélem a csapat magja marad. Lichti, Asamoah, Pereyra, Neto mehetnek, a többieket meg kéne tartani.

molnaratti10 2016.06.09. 02:29:07

Nyugtával a napot.
Mindenesetre bízom benne,hogy itt köt ki.

babo0410 2016.06.09. 02:36:07

Egyébként csak nekem tünt fel, ha a Roma-nak a 38 milliós kivásárlási árból 15%ot köteles Pjanić-nak fizetni, akkor több pénze kell maradjon, mint 30.4 millió? 38 millió 15%-a az 5.7 millió. Azaz 32,3 milliója kéne maradjon a Roma-nak.
Egy a lényeg, hogy minden forrás biztos benne, hogy megvan Pjanić. Az meg majd kiderül, hogy végül mennyi is volt az annyi.

west30 2016.06.09. 03:32:55

@Trieszt120506: Egyaltalan nem vagy egyedul,jo kis igaolas lenne ,viszont rohadtul kellene egy 'huzuember' tipusu jatekos meg Pogba melle,aki pluszban belemaszik Pjanic arcaba amikor logatja az orrat,mert eppen olyan hangulatban van.

Alex8610 2016.06.09. 04:48:02

@west30: En szerintem a hozzaallasaval nem lesz gond.Ez csapattol is fugg.Itt mas a legkor mas a vezetoseg masok a celok itt lesz ami motivalja.Nem azert kell harcolnia majd hogy Bl indulo helyen vegezzen a csapata hanem hogy megnyerje.

szeszterciusz 2016.06.09. 06:09:37

Nagyon örülnék neki ha jönne !!!!

mpite 2016.06.09. 07:19:59

@babo0410: Di Marzio állítása szerint 20% jutna Pjanicnak (7,6 millio) és ezzel már meg is van a 30,4.

Jó ilyen hírre ébredni!

Cannavaro 2016.06.09. 07:30:45

Nálam álom kategória, és azt mondtam "soha nem fog itt játszani" De mostmár látok rá reális esélyt ha ilyen és ennyi forrás állítja! :)
@mpite: Tökéletes ébredés!!! :)
@Alex8610: Egyetértek!!
Nm lesz vele gondd, a Juve egy másik kávéház, és itt meg vannak a Bonu, Chiello féle állatok (motiválás szempontból)
Na meg egy Gigi!!!
És itt nem lesz bérelt helye a kezdőben, ha nem teljesít!
Főleg ha jön még Kovacic, és mondjuk Khedira marad, könnyen padon találhatja magát! De nem hiszem hogy szükség lesz rá, nagyon nagyon jó játékosnak tartom! Csak legyen már hivatalos!!!!!!! :)

Zsöné 2016.06.09. 07:32:52

Pjanic hatalmas erősítés lenne. Fantasztikus hír!

patrik1112 2016.06.09. 08:12:02

Remek volt erre ebredni! Varjuk a fejlemenyeket :)

Grinta 2016.06.09. 08:12:16

Ennyiért ajándék.

Watakuki 2016.06.09. 09:03:39

Csak legyen egy hivatalos felirat, többet nem kérek.

MDaniel98 2016.06.09. 09:14:26

Sziasztok!
Pár hét és visszatérek az aktív szerkesztők közé, és köszönöm annak a kollégának, aki bevállalta a Mercatót helyettem addig. Jó lenne Pjanic bemutatásával kezdeni a szerkesztői tevékenységemet, nem mintha nem ismerné itt már mindenki:) Szerintem ennyiért alkalmi vétel, az igaz, hogy a nagycsapatok ellen nem mindig tudja hozni a formát, de majd egy nagycsapatban erre is ráérez. C'mon Cobra!:)

vizi8 2016.06.09. 09:49:03

A tudása vitathatatlan, de én is Trieszt véleményén vagyok, borzasztóan hangulatember. HA ezt Allegri ki tudja küszöbölni akkor nagyon jól járunk vele.

RuidaRobert 2016.06.09. 10:24:34

@vizi8: Hangulatember vagy sem, 10 gól + 12 gólpassz a bajnokságban, belső középpályásként...

Viszont nem értem, hogy mi szükség lenne Kovacicra is. Szerintem felesleges.

mpite 2016.06.09. 10:28:28

@RuidaRobert: Nekem vegyesek az érzéseim Kovaciccsal kapcsolatban. Ha valóban BL-t akarunk nyerni, akkor azért kevesen vagyunk a középpálya közepén, Marchisio ki tudja mikor lesz formában, Khedira sajnos továbbra is nagyon sérülékeny, Lemina és Sturaro pedig tök jó megoldás a Hellas ellen, de ha fontos meccsen nekik kell játszaniuk, nem vagyunk sokkal előrébb.

Kovacicot nagyon sokra nem tartom, de azért más szint, mint ők, ha esetleg kölcsönben sikerülne megszerznünk, azzal nagyot tudnánk húzni.

RuidaRobert 2016.06.09. 10:31:36

@mpite: Én úgy érzem, hogy Kovacic kimondottan Marchisio / Pjanic posztján játszik, ahova ugye Lemina is be tud segíteni, sőt a fiatal Mandragora is, ha marad Torinóban.

Ha már a középpályára érkezik valaki, az egy jó box-to-box legyen.

JuventusFanatikus 2016.06.09. 10:40:19

Nagyon remélem,hogy igaz a hír!Számomra ő egy álomigazolás lenne!

pedronegroo 2016.06.09. 10:43:06

Csak összejöjjön már! Már tavaly nyáron a bosnyák kellett volna nekünk Pirlo után, már akkor se értettem miért nem hozzuk Nainggolan-al együtt. A belga sajnos utál minket de Pjanic reméljük összejön.

Eddig jól alakul a Mercato, a listámat amit leadtam a Kobrának kezdi összehozni. :)
Berardi, Pjanic, a Ninja(ő esélytelen), Mascherano(ha nem most majd jövőre), Benatia(folyamatban), Darmian(képben van). Egyedül ez az Alves nem tudom honnan jutott eszébe Marotta-nak. :)

JuventusFanatikus 2016.06.09. 11:00:13

@pedronegroo: Marottanak ez a specialitása.Valahogy így szoktak történni a tárgyalások:
scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/13325574_1034252999984268_3017826849493456672_n.jpg?oh=a1524f9e3d4d4a3e336b2ca6dcdff68f&oe=580A10C4
Már nagyon várom, hogy történjen hivatalos bejelentés vagy valami alátámasztás Pjanić.Már nagyon izgulok!

Apuleius 2016.06.09. 11:06:44

@pedronegroo: Talán csúnya a kézírásod, s egy másik nevet tévedésből Alvesnek olvasott Marotta :-)

A listád alapvetően tetszik, Nainggolant mondjuk rühellem, mint a szart (ő sem szereti a Juvét), így tényleg kellene helyette másvalaki, de nem igazán látok minőségi és reálisan elérhető opciót. A másik, hogy én Benatiát sem szeretném, csak abban az esetben, ha nagyon olcsó, nagyon kölcsönben jön és nagyon alacsony az opciós vételára.

pedronegroo 2016.06.09. 11:26:48

@JuventusFanatikus: Hát ez hatalmas!!! :)))
@Apuleius: Tényleg bűn ronda a kézírásom! :) Na de Marotta se egy sasszem! :)
Egyet értek a belga tarajos sünt nehéz szeretni, de tényleg az van hogy az ő szintjén egyedül csak Vidal lenne de már őt is utáljuk. :) Ezért is írtam Mascherano-t mert bár nem fiatal de egy 20 milláért 3 évre még így is az egyik legjobb vétel lenne amit találnánk a piacon. لمهدي أمين بن عطية المتقي szépfiút meg megfogod szeretni! :))

Apuleius 2016.06.09. 11:42:48

@pedronegroo: "Tényleg bűn ronda a kézírásom! :) Na de Marotta se egy sasszem! :) "

Igen, nekem is eszembe jutott, hogy lehet ez a két, önmagában is problémás, tényező együttesen vezet a végén Alves leigazolásához :-) Mondjuk a kézírás olvashatósága kapcsán jobb, ha inkább csöndben maradok...

Egyetértek, egy minőségi box-to-box játékos piszkosul hiányzik, s ebben a műfajban sajnos nem tolonganak a lehetőségek. Vidal elment, Nainggolan nem szeret bennünket, szóval nehéz.

Benatia jó játékos volt annak idején, a Bayernnél gyakorlatilag megszűnt létezni, kétesélyes a dolog, ha jó feltételekkel el lehet hozni, egy próbát megér. Azt kicsit furcsállom, hogy arab betűkkel leírva hogyan lesz kb. kétszer olyan hosszú a neve...

Zsöné 2016.06.09. 12:12:43

@Apuleius: Coman-ért cserébe visszakérjük Vidal-t és minden ok. :)

Apuleius 2016.06.09. 12:31:36

@Zsöné: Nem is rossz ötlet, részemről mehet a dolog :-)

Drughi Di Bianconeri 2016.06.09. 12:32:21

Egyelőre még nem hivatalos, úh. ne örömködjünk,de tény és való,hogy 1 kiváló igazolás lenne, 1 hiányposztra, nem lutri-hisztis-gizda német/spanyol madárcsontú gyerekekkel kell kísérleteznünk,hanem olyanokkal,akikről valószínűsíthető,hogy azonnali minőséget hoznak a középpályára.

Pjanic megoldás lehet,méghozzá két poszton is, az idei volt a legjobb szezonja, reméljük,hogy nálunk is min. ilyen jó teljesítményt fog nyújtani, ha érkezik.
Minden megvan benne,amire most szükségünk van !

Gyerünk Marrotta, boltold le !

@pedronegroo: +1 Valóban, Pirlo után egyből őt kellett volna hozni,de reméljük most, 1 évvel később valóban csatlakozik,és átveszi a karmesteri pálcát :3

@west30: @Trieszt120506: Való igaz, kissé ábrándos tekintetű,szeszélyes Művészlélek a bosnyák,de:
- Itt csupa bajnokok vennék körül,nem örökvesztes,pitiáner,kishitű lúzerek :D

Abban egyetértek,hogy mellé kellene vki,aki amolyan igazi Vezér-alkat, ez lehetne Macherano,de úgy tűnik nem nagyon akarja őt eladni a Barca...

m.martin91 2016.06.09. 12:37:11

@Drughi Di Bianconeri: Én is pont erre gondoltam, hogy amennyiben összejönne a Pjanic-deal, mellé tökéletes lenne Mascherano, bár úgy tűnik, most távolabb kerültünk a leigazolásához.

Pavel1988 2016.06.09. 16:16:25

A transfermarkt 88%-os esélyt ad Pjanic Juventusba szerződésére, pár éve olvasom ezt a rovatukat, nem nagyon szoktak mellé lőni :)

2016.06.09. 18:20:04

Nem lennék meglepődve, ha kicsit később lenne csak Pjanic bejelentve.

MdewC 2016.06.10. 09:48:56

Ha Marci visszatér, Ő lesz a vezér Pja mellett.
Még sok a "ha".

KokoSRB 2016.06.10. 11:00:50

Lehet tévedek, de Spaletti érkezésekor Pjanicot ,,Pirlo'' posztján próbálgatta. Ha jól emlékszem akkor ott eléggé rosszul ment neki a játék, mert túlságosan távol volt a kaputól.

2016.06.10. 13:12:48

@Filju: Itt van Pjanic összes gólja és asszisztja az előző szezonból: www.youtube.com/watch?v=X-e7jjb1kbs

Mindenki vonja le h hol lesz a legjobb posztja nálunk (ha érkezik) és ki profitál a legtöbbet belőle. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása