Elhagyhatja Paul Pogba a Juventust?

pogba_paul_golorom_milan.jpg

A 23 éves középpályás továbbra is az egyik legkeresettebb játékos Európában. A szépen sikerült bajnoki szezon után a zebrák vélhetően több érdeklődőre is számíthatnak a nyár folyamán.

Ahogy közeledik az átigazolási szezon, Európa topklubjai hajtóvadászatot fognak indítani a legnagyobb tehetségek után, remélve, hogy csapatukhoz csábíthatják őket. A kontinensen az utóbbi két évben nem volt még egy olyan keresett játékos, mint a Juventus középpályása, Paul Pogba. Úgy tűnik, hogy a nyár folyamán csak sokasodni fognak a találgatások a 23 éves játékos jövőjét illetően.

Tavaly a Barcelona tekintélyes összeget ajánlott a francia válogatott játékosért, de Pogba mégis Torinóban maradt az egész szezonban. Eközben a Real Madrid, a Manchester United, valamint a Paris Saint-Germain is érdeklődött a játékos iránt.

A Serie A-s csapat eldöntötte, hogy meg akarja tartani legnagyobb kincsét a következő évre, mivel ügyelniük kell arra, hogy a Bajnokok Ligájában is versenyképesek legyenek. Mindeközben Pogba egyáltalán nem mutatott hajlandóságot arra, hogy távozzon.  Elképzelhető viszont, hogy azt érzi, hogy az Arany Labda megszerzésének álma újabb lökést kapna, ha egy nagyobb klubhoz igazolna.

Akárhogy is, a Juve mindenképpen számíthat arra, hogy komoly ajánlatokat kap az európai elitkluboktól a francia játékosért, aki 8 góllal és 12 gólpasszal büszkélkedhetett a sikeres bajnoki szezonban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr278754598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bibic21 2016.05.28. 18:38:40

Remélem nem megy el :/

rockitbaby 2016.05.28. 19:04:16

Az aranylabda szavazás egészen addig a pillanatig, amíg Messi és CR vissza nem vonulnak, érdektelen lesz. Tökéletesen mindegy, melyik csapatban, mennyire jól játszik valaki, az összeolvasztott aranylabda nem lehet másé - sajnos. Így szerintem ez nem lehet mérvadó számára. Mármint az ez miatti távozás. Minimum 5 év múlva már lehet bárki másnak is esélye, addig pedig maradjon csak itt, érjen be teljesen nálunk!

Dante01 2016.05.28. 19:25:03

ha igaz és képesek voltunk 90m elutasítani Dybaláért akkor Pogbát 120m alatt nem engednénk el főleg Riola bácsi biztos nem engedné.

Tony. 2016.05.28. 19:36:23

Tavaly abszolút úgy gondoltam, hogy idén az EB után irány a Barca. Ez mondjuk még megtörténhet, de most nem tűnik olyannak a szituáció, hogy ez bekövetkezik.

baggio72 2016.05.28. 19:43:00

az Arany Labda megszerzésének álma újabb lökést kapna, ha egy nagyobb klubhoz igazolna.

Bakker hát a legnagyobb klubban vagy:-)

Kukszi 2016.05.28. 19:49:12

Honnan jött ez az infó?
Nem tartok tőle hogy elmegy, idén legalábbis biztos nem.

molnaratti10 2016.05.28. 20:25:01

Nagyobb klubban???
Ilyet még leírni sem szabad

Piettro85 2016.05.28. 21:30:32

Lesszi és Cr utáni érában is elég sok idő kell majd hogy elteljen,hogy egyáltalán a közelébe lehessen.Benne van a potenciál,csak ahhoz nem elég egy szezonban 1 hónapot jól és 2 hónapot elfogadhatóan játszania..plusz hiába maradna itt, a BL szereplés sokat nyom a latba,nincs olyan renoménk a b**i FIFA-nál ,mint a top 5 kluboknak,ezt nehéz feltornászni, azt mondom zsinórban 2 Bl győzelemnyi respekttel vagyunk hátrébb...

Watakuki 2016.05.28. 21:46:54

"Nagyobb klubhoz igazolna" hát ez a rész nagyon nem tetszett... :D

Egyébként pedig nem, nem és nem. Téma lezárva.

Juventino86 2016.05.29. 10:41:35

@molnaratti10:
A cikk alapját egy fordítás adja, ott szerepelt ez a "nagyobb csapat" kitétel, amivel a cikk írója - jómagam - természetesen nem értek egyet. :D Csak egy nagy csapat van a világon. :) Forza Bianconeri!

2016.05.30. 10:40:50

Felesleges az ilyen hírekkel foglalkozni, majd ha vki Pogba/Raiola/Marotta közül ezt mondja, akkor kezdjetek aggódni.

biancineri101 2016.05.30. 11:41:20

@hellan: Egyetértek!

Az már csak egy vicc, hogy azért menjen középpályásnak a Barcába hogy aranylabdát nyerjen. Ha a Barca jó évet zár akkor Messi mellett max csak neymar (esetleg suarez) kaphatna aranylabdát.
Nagyobb esélye van a juvéval egy sikeres év után megnyerni mint a Barcával

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása