Azt követően, hogy Matheus Pereira egyetlen lépésre került a Juventustól, a torinóiak már egy másik brazil tehetség megszerzésén dolgoznak, s úgy tűnik, hogy a Manchester Unitedet is megelőzve, megnyerték a versenyfutást a Palmeiras támadója, Gabriel Jesus ügyében.
Fiatal kora ellenére, a mindössze 19 esztendős tehetség hazájában már jelentős hírnévre tett szert, s az Olaszországban is megforduló egykori klasszishoz hasonlóan, őt is "Fenomeno" becenéven emlegetik.
A La Gazzetta dello Sport mai száma úgy tudja, hogy a Juventus igazgatója, Beppe Marotta már 15-20 millió euro magasságában járó ajánlatot tett a játékosért, s az összeg 30-70 arányban oszlik majd meg a São Paulo-i klub és a Gabriel Jesus játékjogát birtokló ügynökség között.
A gyors és határozott lépés segítségével a Juventus beelőzheti a rivális kérőket az ifjú tehetségért, akik között ott van az Inter és a Manchester United is.
Egy kis ízelítő Gabriel Jesus játékából itt megtekinthető.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rikoo 2016.05.13. 14:25:23
Piettro85 2016.05.13. 14:43:54
west30 2016.05.13. 15:02:25
Juveboy92 2016.05.13. 15:13:20
Rikoo 2016.05.13. 15:19:41
@Juveboy92::Ddddddd
hülye.:))
JuventusFanatikus 2016.05.13. 15:26:19
Ez szerintem sok egy olyan játékosért, aki csak a brazil ligába játszik.Majd ha a Serie A-ban is bizonyít akkor lehet, hogy megérné a pénzét.
Már túl sok dél-amerikait hoznak szóba velünk, nem szeretném ha olyan lennénk mint az inter.
Juveboy92 2016.05.13. 15:45:12
Drughi Di Bianconeri 2016.05.13. 16:29:31
Megnéztem én is ezt a videót,tényleg látszik rajta,hogy a 'Fenomeno-n' nevelkedett,eszembe jutotta 1-2 mozdulatával :)
Mondjuk ez nem egyedi: sztem az elmúlt 20 évben minden csatár Őt akarta utánozni ,de hát nem igazán jött össze senkinek (tán' még Zlatan járt hozzá legközelebb). :D
Az látszik,hogy esik-kel-borul,1 fuvallatra is,leginkább akkor ficánkol,ha a legközelebbi ember 3 méterre van tőle :D
Szóval ebben IS messze elmarad Ronaldo-tól.
Nyilvánvalóan tehetséges,és ki tudja: lehet belőle egy napon "új-Ronaldo" (mondjuk olyan még1 nem lesz soha,senki),de én inkább új Robinho-ra tipelek :D
Az fix,hogy sem a Serie A-ba,de a Juventushoz semmiképpen nem való.
Eleve tőlünk stílus-,kultúridegen az ilyen jellegű igazolás: mind a játékos,mind a transfer vonzatában.
Az ilyen "xy cég birtokolja a tulajdonjoga z %-át" meg nagyon ködös, Neymar pontos árát pl.: a mai napig nem tudja senki a nyilvánosságban :D
Ez a gyerek is lehet/lesz vagy 40-50 M...
Köszönjük szépen,de: NEM KELL !
U.I.: Azt a másik brazil gyereket egyáltalán nem ismerem,akit a napokban igazoltunk,de egészen más tészta 5 M alatt szerződtetni 1 fiatal tehetséget,akiből vszínűleg úgyis csak üzleti cserealap lesz,mint ilyen brazil,tini-celebet szerződtetni ki tudja mennyi pénzért.