Mandžukić: "Nagyon boldog vagyok itt"

mandzukic_mario_golorom_2.jpgMario Mandžukić biztosította a zebramezes csapat szurkolóit, hogy száz százalékig biztos a maradása, egyben csodálatának adott hangot, ami klub körüli szervezettséget illeti.

A horvát válogatott játékos a Sportske Novosti horvát lapnak adott egy mélyebb interjút a bajnoki arany elhódítását követően.

"Tulajdonképpen még nem ünnepeltük meg igazán, hiszen a szezon még nem zárult le, s továbbra is koncentráltnak kell maradnunk. Nagy esély van rá, hogy a buli május 14-én lesz megtartva, a Sampdoria elleni találkozót követően.

A klub szervez valami nagyszabásút a Juventus Stadiumban, ami úgy gondolom, hogy csodálatos lesz.

Tudtam, hogy ez egy nagy klub, fantasztikus tradíciókkal, de amíg saját bőrödön nem tapasztalod meg, elképzelni sem tudod, hogy milyen tökéletesen van megszervezve az egész. A mentalitás és a temperamentum egyedülálló.

Tényleg meglepődtem az itteni szervezettségen, pedig már megfordultam egy-két szintén nagy klubban. Főleg ami a válsághelyzetek kezelését illeti, az igazgatók és a stáb valóban a csapatot védi."

A hórihorgas támadó a szezon során izomproblémákkal küzdött, azonban így is sikerült négy találatot elérnie az utolsó hat bajnoki meccsén.

"Nagyon boldog vagyok itt és rendkívül jól érzem magam. Sajnos balszerencsém volt a sérüléseket illetően, de most már nagyszerűen érzem magam és ez boldoggá tesz.

Ami kezdést illeti, nem volt könnyű. Az elején ugyanis volt némi fizikális problémám, s így kellett szembenéznem az olasz futball kihívásaival.

Mindezek tetjében tíz új játékos is érkezett a csapathoz, így természetesen időbe telt, hogy megszokjuk egymást és megszilárduljon a csapategység. A fordulópont a Sassuolo elleni vereség után következett be, az öltözőben egymás szemébe néztünk, s szembesítettük egymást a problémákkal. Ez volt az a pont amikor megbizonyosodtam abban, hogy ennek a csapatnak van karaktere és a Juventusnak nagyszerű szezonja lesz."

Mandžukić természetesen nem felejtette el dícsérő szavakkal illetni edzőjét, Massimiliano Allegrit sem.

"Nagyon sokat segített nekem, azt akarta, hogy a Juvéhoz szerződjek. Akkor is támogatott amikor nem ment éppen a legjobban a játék. Ha Simeone egy gladiátor, akkor Allegri egy igazán karakteres ember, s az eredményei magukért beszélnek.

Nagyon szeretnék itt maradni. Boldog vagyok a Juventusnál, a következő szezonban pedig még jobbak lehetünk. A legfontosabb dolog, hogy a csapat egyben maradjon és kiegészüljön még egy-két top játékossal. Ha így lesz, a Bajnokok Ligájáért leszünk harcban." - zárta ambiciózus nyilatkozatát a csatár.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr698695736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juve82 2016.05.08. 11:07:43

Nem kedveltem őt de párszor meggyőzött és eredményes volt. Jó, hogy ilyen véleménnyel van szeretett klubunkról. Forza Juve!

szeszterciusz 2016.05.08. 11:19:25

Én nagyon szeretem !!! Remélem sokáig marad !!!!

danimester1 2016.05.08. 12:32:45

Mellé kellene még jó szélsőjáték (Lichti helyett valaki) és termelhetné a gólokat.Nekem tetszik a stílusa,a győzni akarása és az egészséges agresszívitás amit tőle láthatunk.Igaz ez utóbbi csak addig amíg egészséges és nem megy át durvába.Nem derogál neki a védekezés és kiveszi a részét mindenből,egy igazi csapatjátékos.Kíváncsi vagyok a hármasunkból ki-kik fogják jövőre itt folytatni,mert minden támadónk mellett van pro és kontra érv,nem utolsó sorban Morata-Real saga.

The king of alibis 2016.05.08. 13:29:57

Remélem Cavanit le tudjuk igazolni, őt meg elviszi egy bohóc angol csapat.

bulldeo 2016.05.08. 13:42:45

@norbi9107: Allegri választotta, ő pedig jól érzi itt magát. Nagyon kicsi az esélye, hogy távozzon, én ennek mondjuk örülök. Egy kreatívabb középpályával még veszélyesebb lesz a horvát.
A Cavani téma mintha túl lenne tolva. Marotta néha rábólint, hogy ő is egy erős opció Morata távozása esetén, de a Mandzu-Cavani páros szétszakítaná az öltözőt.
Feltételezem, hogy az egyébként észszerű Morata-Berardi csere lesz az egyedüli változás csatár részen.

Grinta 2016.05.08. 13:58:37

@norbi9107: Grande Mandzukic.Mindent megtesz a csapatért,egekig magasztalja azt a szakmai munkát,vezetői szemléletet,ami a hátországot adja-és amiről sokan degradálóan írnak(mert biztos jobban értenek hozzá,mint aki benne van)-.És Te még ezek után is eladnád egy jobban hangzó névért cserébe...

Rikoo 2016.05.08. 15:12:59

Remélem érkezik egy jobb csatár helyette. Egy igazi klasszis aki tudja húzni a csapatot a góljaival. Nekem csalódás volt az idei évben, sokkal többet vártam tőle.

Zsöné 2016.05.08. 15:31:32

Morata - Zaza kettős mehet. Helyettük jöhetne - Berardi mellett - egy igazi top csatár ( akár Cavani is )

The king of alibis 2016.05.08. 16:47:51

@Grinta: Nem jobban hangzó névért, hanem egy klasszis csatárért. Cavani az, míg a horvát nem az.

Grinta 2016.05.08. 17:24:29

@norbi9107: Mandzukic annak a Bayern Münchennek volt stabil kezdőjátékosa,aki akkor letarolta Európát.Klasszis befejezőcsatár.Ez nem kérdés.Az hogy Te esetleg nem kedveled a játékát,vagy a stílusát,azt eltudom fogadni

sleepy8 2016.05.08. 17:40:28

@Grinta: +1, de hiaba magyarazod. Neki(k) egy ex napolyi zsoldos kell...

Grinta 2016.05.08. 17:46:08

@sleepy8: Köszönöm az igenlésedet!Amúgy nem Cavani ellen vagyok...hanem Mandzukic mellett.Cavanit nagyon jó csatárnak tartom,de észrevehetnénk már azt is aki nálunk van!

Zsöné 2016.05.08. 17:50:12

@Grinta: @sleepy8: Cavani és Mandzukic ( akit nagyon kedvelek a harcossága miatt ) van egy óriási különbség. Mandzukicot ki kell szolgálni, ellenben Cavani megcsinálja magának a helyzetet. Ez tesz különbséget egy esetleges Bl meccsen.

hurbiny3k 2016.05.08. 17:52:42

Amolyan Llorrente-féle cölöpnek tartottam, de az idei évben meggyőzött teljesítményével, komplex támadó, emellett jól védekezik, csupaszív, üt, rúg, harap.. Maradjon..

Juveboy92 2016.05.08. 18:03:00

@Zsöné: meg még az a különbség Cavani és Mandzukic közt hogy az elöbbinek 3x annyi helyzet kell egy gólhoz mint a horvátnak...aki néz PSG meccseket tudja miről beszélek :)

Grinta 2016.05.08. 18:42:42

@Zsöné: erre egy szó jutott az eszembe...INZAGHI

Rikoo 2016.05.08. 18:59:57

@Zsöné: +1
@Juveboy92: de az se mind1, hogy Cavani 5x annyiszor kerül helyzetbe, mint Mandzukic. A helyezkedés nagyon fontos. Morata tavalyi BL szezonja az egyik legjobb példa rá.

Juveboy92 2016.05.08. 19:37:30

@Rikoo: mivel a kiszolgáló személyzet mögötte extra, mivel a francia védekezés kritikán aluli és igen 5x annyiszor is hagyja ki ...Mandzukicnak elég 1-2x ...erről híres Mandzukic, Inzaghi ahogy felettem írták, Müller is képes eltünni egész meccsre de mikor kell ottvan...

Pavel1988 2016.05.08. 19:53:36

Amég Allegri az edző neki biztos helye lesz a csapatban, nincs esély a távozására.

Rikoo 2016.05.08. 21:15:32

@Juveboy92: tehát a Napoli és az uruk kiszolgáló személyzete is annyira extra, hogy miattuk volt képes szórni a gólokat?
Cavani egy gyengébb Napoliban képes volt 29 gólt lőni egy szezonban. Sokkal több gólt lő, nem is érdemes hasonlítgatni egymást. Cavani egyszerűen jobb játékos.
@Pavel1988: amennyiben érkezik a támadósorba vki aki drága és nagy a reklámértéke Mandzukic fog padozni.

Pavel1988 2016.05.09. 00:37:42

@Rikoo: Tulajdonképpen azt a Moratát szorította ki aki tavaly csak fontos gólt lőtt és kihagyhatatlan volt a csapatból.
Ha valami nagy sztár csatár jönne akkor talán kiszorulna Mario, de ilyen nem fog történni. Esetleg Berardi érkezik, csatár soron nem várhatunk nagy változást hiába a Cavani féle pletykaáradat.

JuventusFanatikus 2016.05.09. 09:33:08

Én nagyon szeretem, remélem sokáig marad nálunk!
Levegőben verhetetlen, ha helyzetben labdát kap azt nagy eséllyel belövi.Egy harcos, aki elég jól védekezik, a védők réme és csapatjátékban sem marad alul.Ha nyáron jön egy jobb szélső aki be tud adni, vagy egy irányító akkor, biztosan jobban fog teljesíteni.
Egy kis statisztika a Juve csatárairól, helyzet kihasználást illetően.
Mandžukić: 16 kaput eltaláló lövésből 10 gól
Zaza: 13/5
Dybala: 39/17
Morata: 21/7

Sokan emlegetik Cavanit, ezért itt az ő statisztikája:
45/19

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása