Allegri: "Miért akarna bárki is távozni a Juventustól?"

allegri_massimiliano_magyaraz_1.jpgA Hellas Verona ellen készülődő Juventus mestere, Massimiliano Allegri tegnap írt alá új szerződést a klubnál, s úgy véli, sem edzőnek, sem játékosnak nincs hova igazolnia a torinói klubtól.

"Megegyeztünk a szerződés meghosszabbításáról, s számtalanszor elmondtam már, soha sem volt vele semmiféle probléma." - nyilatkozta Allegri a Hellas Verona elleni mérkőzést megelőző szombati sajtótájékoztató alkalmával.

"Arra kell összpontosítanunk, hogy a lehető legjobban zárjuk a szezont, legfőképpen az Olasz Kupa döntőjében. Egy dühös Milannal találkozunk majd, mert, amennyiben nem sikerül az első hat hely valamelyike révén bejutniuk az Európa Ligába, meg kell nyerniük a kupát.

A játékosainknak három céljuk van: jól zárni a szezont, megnyerni az Olasz Kupát, valamint készen állni a 2016-os Európa-bajnokságra. Így nincs időnk arra, hogy az átigazolási piacról gondolkozzunk.

A klub mindvégig versenyképes csapatot épített, s az első év után úgy hiszem, hogy a megújított kerettel, amely fiatal és elszánt, fényes jövő áll előttünk. Megnyerhetjük zsinórban a hatodik bajnoki címet, s ez olyasvalami, ami még egyetlen klubnak sem sikerült soha. Legendává válhatunk."

Vajon nem tart-e attól Allegri, hogy nyáron ismét sok új játékost kell majd beépítenie csapatába?

"Egyáltalán nem. Az alapok szilárdak, ezt az eredmények is megmutatták. Nem egyszerű tovább erősíteni ezt a keretet, ezért türelemmel kell lennünk, hogy megtaláljuk azt a két-három játékost, akikre a Juventusnak szüksége van. Nagyon nyugodt vagyok ezzel kapcsolatban, mert beszélni fogunk arról, mire is van szükségünk.

Nem arról van szó, hogy tíz új játékosra volna szükségünk. Minőségről és nem mennyiségről van szó, csak két-három top játékosra van szükség. Higgadtan fontolóra veszünk majd mindent a szezon végén. Ne feledkezzünk meg arról, hogy csak huszonhárom játékos alkothatja a keretet, amelyből hárman kapusok, s ott van Claudio Marchisio, aki novemberig hiányozni fog,

Ha nincs egy tapasztalt mag, a csapat nem lesz sikeres. A Juventus pillanatnyilag azonos szinten van a Bayern Münchennel, a Barcelonával, a Real Madriddal és az Atlético Madriddal, így nem látom, hogy miért akarna bármelyik játékos távozni a Juventustól.

A következő szezonban tovább fejlődhetünk, nem csak minőség tekintetében, de mentálisan is. Ne feledjék, a játékosaink tavaly a Palermo, a Sassuolo vagy a Marseille együtteseitől érkeztek, így egy kis időre volt szükségük, hogy megértsék a Juventus mentalitását.

Nem tudom, hogy Morata végül hol folytatja majd, csak annyit tudok, hogy még rengeteget fejlődhet, s pszichológiai szempontból túl következetlen. Meghatározó volt a Bajnokok Ligája csoportkörében, majd eltűnt, végül visszatért. Európai szinten az egyik legjobb válhat belőle.

A csapat szezonját számos sérülés hátráltatja, s most úgy tűnik, hogy Sami Khedira is kihagyhatja a Milan elleni kupadöntőt.

"Giorgio Chiellini jobban van, s velünk tart majd, de még nem döntöttem el, hogy játszani is fog-e. Gigi Buffon holnap otthon marad, mert pihenőt kap, s Netónak készen kell állnia az Olasz Kupa döntőjére. Khedira bizonyosan nem lesz ott holnap, az orvosi stáb mindent megtesz majd azért, hogy készen álljon a kupadöntőre. Derült égből villámcsapás volt, de, ha ő hiányzik is, még ott van nekünk Asamoah, Pereyra, Lemina és Hernanes.

Holnap Rugani, Barzagli és Bonucci is kezdeni fog, a jobb oldalon Padoin vagy Cuadrado, aztán Sturaro vagy Pereyra, a védelem előtt Lemina, bal oldalon Asamoah és Alex Sandro, míg a támadósorban Dybala és Zaza. Ha Cuadrdao játszik, Sturaro is kezdeni fog, ha Padoin kap lehetőséget, Pereyra is játszani fog. Lényegében ennyi.

Holnap Luca Toni is elbúcsúzik a veronai közönségtől, mert a Juventust is megjárt veterán támadó szögre akasztja cipőit.

"Csak méltató szavakkal szólhatok róla. Bízom benne, hogy holnap nem talál be, mert csak három gólt kaptunk a szezon második felében, s szeretnénk fenntartani ezt a sorozatot. Toni természetesen szeretné majd jó teljesítménnyel zárni a pályafutását, egy hazai mérkőzésen. Egy ilyen év után, a Veronának csak egyetlen esélye maradt arra, hogy enyhítsen a keserű szezonon."

A sajtótájékoztatón arról is megkérdezték a szakembert, hogy melyik volt az a pont, amikor a Conte által életre keltett csapat már Allegri Juventusává lett.

"Végül is minden edzőnek megvan a saját személete. Ez teljesen normális dolog. Én nem lehetek Conte, Conte nem lehet Luciano Spalletti és így tovább. Conte három rendkívül sikeres évet töltött a Juventusnál, különösképpen, mert a klub két nagyon nehéz szezon után volt. A sikereket soha sem tulajdonítom egyetlen személynek, mert nem szabad megfeledkezni a klubról, amely ott áll minden mögött.

A Juventus nyert  Capellóval, Lippivel, Trapattonival, Contéval és Allegrivel is. Amikor egy klub erős, nagyobb az esély, hogy az ember sikereket ér el. További tíz vagy akár húsz évig is a Juvénál szeretnék maradni. Húszig talán nem, mert szeretnék visszavonulni, mielőtt szenilis leszek.

Amikor egy nagy klubnál van az ember, hoznia kell az eredményeket és győznie kell. Aztán ott van a személyes elégedettségem edzőként, látni, hogy a játékosok fejlődnek technikailag, s más szempontokból is. Például Stefano Sturaro, Paulo Dybala és mások elégedettséggel töltenek el, amikor látom, hogy tanulnak, s technikai téren fejlődnek."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr388693694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2016.05.08. 09:49:14

Nagyon jó interjú. Köszönjük!!
Kiváncsi vagyok a mai meccsre és azokra a játékosokra akik kevesebbet játszottak a szezonban. Végre itt a lehetőségük a bizonyításra. Továbbra is keményen kell edzeni a kupadöntőre. 2-3 komolyabb igazolás kell, se sztem kell még 1-2 kiegészítő ember is mellé. 5 játékos igazolását várom. Jobboldal, 2 középpályás, 1 csatár és egy védő. Amennyiben Neto megy, még 1 rutinos kapus jöhet.

danimester1 2016.05.08. 12:26:10

Korrekt lényegre törő nyilatkozat.A legszebb rész,hogy végre minőségben gondolkodnak,de ettől függetlenül persze kellenek majd a kiegészítő emberek is.A mai piaci viszonyokat tekintve nem csoda,hogy megfontolják ki-kik érkezhetnek.Nyilván a pénzügyi oldal az első amit szem előtt kell tartaniuk és ennek függvényében fogják kiválasztani ki-kik lehetnek a potenciális érkezők és nem utolsó sorban a taktikánk.Szerintem egy okos mercatoval jövőre reális esélyünk lehet a Bl-ben.Azonban elsősorban be kell fejezni a szezont és begyűjteni a 11 olasz kupát.Azzal is egyetértek,hogy egy jó kerettel könnyebb a munka pláne ha motivált és fiatalokkal,minőséggel teli.Ezt eddig nem tudtam,hogy 23 főben maximalizálva van a keret (többet gondoltam 30),így valóban ki kell tudni választani azokat akik benne lehetnek.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása