Hernanes: "A Juve nem lazíthat"

hernanes_juve_mezben.jpgCsapatunk brazil középpályása örül a Juventus jó formájának, azonban arra is figyelmeztet, hogy továbbra is keményen kell dolgozni.

A botrányos szezonkezdet ellenére a Bianconeri mára már három egységgel vezeti a pontvadászatot, köszönhetően a legutóbbi húsz mérkőzésen elért tizenkilenc győzelmének.

"A csapnivaló kezdés után megszilárdítottuk helyünket a tabella élmezőnyében." - magyarázta Hernanes a JTV kérdéseire válaszolva.

"Úgy vélem remekül alkalmazkodtam a környezethez és jól is érzem magam Torinóban, ez pedig véleményem szerint a pályán is meglátszik.

Jelenleg jó formában vagyunk, megtaláltuk az ütemet és a megfelelő hozzáállást. Mindezt egy olyan kezdet után, ami nem volt a legjobb.

Továbbra is meg kell mutatnunk, hogy erősek vagyunk, ugyanis a végjátékhoz közeledünk. Nyolc mérkőzés van hátra, illetve a Coppa Italia döntője, így folyamatosan keményen kell dolgoznunk, hogy a többiek előtt végezzünk.

Úgy gondolom a bajnoki címért folytatott versenyfutás a végéig kiegyensúlyozott marad, hiszen azok a csapatok, amelyek üldöznek minket szintén jól teljesítenek. A kupadöntő pedig egy mérkőzésen fog eldőlni, ahol bármi megtörténhet.

Stílusosan szeretnénk befejezni a szezont és a végjátékban minden erőnket meg fogjuk mutatni. Az Empoli elleni mérkőzéshez is a legjobban szeretnénk hozzáállni, hiszen nem hibázhatunk.

Olaszországban nincs előre megnyert vagy elbukott mérkőzés, a pályán dől el minden."

A brazil középpályást ezután a Bajnokok Ligájából való kiesésről is kérdezték.

"Kiegyensúlyozott párosítás volt. A Bayern különösebben nem aggasztott engem, hiszen úgy gondoltam, kiejthetjük őket. Tudjuk, hogy végül hogyan alakult a dolog, azonban sokat tanultunk mindkét mérkőzésből.

Nem érzünk megbánást, felemeltük a fejünket és már a következő évre gondolunk, hiszen olyan csapatokkal nézhetünk farkasszemet, akik ezen a szinten vannak." - fejezte be a dél-amerikai játékos.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr658527448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MDaniel98 2016.03.26. 14:14:10

Vannak jó megmozdulásai, ez a Bayern ellen is megmutatkozott, de összességében engem még mindig nem győzött meg arról, hogy megérte a pénzét.

Pavel1988 2016.03.26. 14:30:28

Nem ide való Ő, egyszerűen nem találja a helyét a csapatban. Alig hallani a nevét meccseken, azt sem tudja hova helyezkedjen.

A távoli lövései nagyon szépek és tényleg vannak nagyon szép megmozdulásai de ide nem ez kell. Reméljük jön érte egy kínai ajánlat a nyáron.

Glivenko 2016.03.26. 14:49:59

Szegény Hernanes! A Lazioban jó volt, aztán eladták az Internek, ahova nem akart menni. Ennyi szenvedés után megérdemelne egy bajnoki címet a Juvéban. :)

Mitya11 2016.03.26. 14:52:48

Legalább ő maga elhiszi h jó...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3384) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4157) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (410) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása