Allegri: „A védekezés kiemelt fontosságú idén”

allegri_massimiliano_magyaraz.jpgAz Atalanta elleni győzelem ellenére Massimiliano Allegri egyáltalán nem tűnt teljesen elégedettnek a mérkőzést követően, és egyes játékosokat kiemelt kritikával illetett.

A bianconero csapat az idegenbeli győzelemmel megtartotta hárompontos előnyét a Serie A tabellájának az élén.

„Eggyel kevesebb mérkőzés, eggyel kevesebb győzelem, amelyet kötelező begyűjtenünk. Jó első félidő volt, a szünet után azonban hibáztunk a passzoknál, és az utolsó félórában igazán teljesíthettünk volna jobban.

A hozzáállás a mérkőzéshez megfelelő volt, az elején akár többször is betalálhattunk volna, és jól mozgattuk a labdát a pályán. Amint abbahagytuk a játékunk, elkezdték belőni a keresztlabdákat, és természetes volt, hogy megszenvedtük ezt kicsit.

Dolgoznunk kell a második félidőbeli teljesítményünkön, mivel túl hamar eladtuk a labdát, és túl hamar próbáltuk góllal befejezni a támadást, azonban a büntetőterületig akár három passzt is végre lehet hajtani.”

Kivételesen Andrea Barzagli és Mario Lemina lőtték a gólokat a Juventus számára Bergamóban.

„Örülök Andrea góljának, mivel általában ő az, aki hátul marad biztosítani, amikor a többiek feljönnek szögletre vagy szabadrúgásra. Mario pedig nagyszerű gólt lőtt.

A nagy kluboknak általában kiváló játékosaik vannak, akik képesek bármikor betalálni, és ezzel megtörik a gólcsendet. Ebben a szezonban eddig három ponttal gyűjtöttünk többet, mint a Napoli, ők azonban tízzel több gólt lőttek nálunk, tehát a védekezés kiemelt fontosságú nálunk.”

Mario Mandžukić a meccs adott pillanatában saját büntetőterületéig futott vissza egy szöglet után, így gátolva meg az Atalanta csapatát az egyenlítésben.

„Mondjuk azt, hogy ez a csapat különbözik a tavalyitól. Tíz új játékosunk van, akik különböző tapasztalatokkal bírnak. A fiatalok javultak, és egyre jobban sikerül érvényesíteni akaratunkat a meccs egyes pillanataiban, ahogy az ma is történt.

Mario Mandžukić önfeláldozó futballista, aki a csapatért dolgozik. Ő az a játékos, akire szükségünk volt, mivel erős személyiséggel rendelkezik, és más jellemzőkkel bír, amelyek révén helyettesítheti Carlos Tévezt.

Paul Pogba olyan futballista, aki meccseket dönthet el, ha egyszerűen játszik, illetve koncentrál. Ma lapot kapott, majd hagyta, hogy ez hatással legyen a játékára, így már nem találta meg a ritmusát, és tulajdonképpen már nem is játszott.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr298449206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juve82 2016.03.06. 19:08:41

Kemény kritika Pogbaról de igaz!

Lisandro 2016.03.07. 00:08:14

Teljesen igaza van a mesternek mindenben!
Pogbáról meg csak annyit,hogy a 8 fodrásza helyett inkább a teljesítményével foglalkozhatna inkább.
Kétség kívül csoda gyerek meg minden,de nem vagyok benne biztos,hogy egy 100+-os ajánlatot nem kéne-e inkább elfogadni érte.Azért valljuk be őszintén,ha pl a City adna érte mondjuk "csak"110 milliót abból azért bőven lehetne pótolni!Sőt!
Mondom én ezt úgy,hogy nagyon csípem a srácot,de ,szerintem ennyit nem ér,mint amennyit adnának érte.Aztán ne legyen igazam,forduljon a kocka,legyen nálunk 6x-os aranylabdás meg ami csak létezik,de mintha nem fejlődne semmit.
De szép is lenne a Bayern ellen ő döntene egy hatalmas góllal,s rám is cáfolna gyorsan!
Ettől függetlenül FORZA POGBA,FORZA JUVEEE!!

pedronegroo 2016.03.07. 10:04:16

Jó meglátás Pogba-ról, de úgy beszél Allegri mintha nem az ő feladata volna a játékosokból a maximumot kihozni. Azzal hogy nyilvánosan fikázza nem hinném hogy motiválttá teszi a franciát.... de biztos megint én írok hülyeséget, ha egy játékos nem kellően motivált akkor a sportpszichiáter a hibás, a sérültekért meg már tudjuk hogy az erőnléti edző a felelős, ha nincsenek klasszisok azért meg Marotta a hunyó.
Szeretnék én is egy ilyen vezetői állást ahol mindig más a hibás. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása