Allegri: "Egészséges vereséget szenvedtünk az Inter ellen"

allegri_massimiliano_sajto_arc.jpgAz Inter elleni rettenetes teljesítmény után, a Juventusnak az Atalanta otthonából kell elhoznia mindhárom bajnoki pontot, s a csapat mestere Massimiliano Allegri "egészséges vereségnek" nevezte a milánói botlást.

"Fogalmazzunk úgy, hogy egészséges vereség volt pszichológiai szempontból, hiszen huszonegy veretlenül lejátszott mérkőzés után voltunk, ráadásul fájdalommentes volt, mert bejutottunk a döntőbe." - nyilatkozta Allegri a mérkőzést megelőző sajtótájékoztató alkalmával.

"A holnapi mérkőzés más és nagyon nehéz lesz. Az Atalanta nagyon jó otthon, tizenkét mérkőzés óta nem nyertek, így nagyon motiváltak lesznek, de számunkra csak egy eredmény elfogadható.

Claudio Marchisio egészséges és készen áll a játékra. Giorgio Chiellini felépülése jól halad, majd meglátjuk, hogy jövő héten a Sassuolo ellen bevethető lesz-e, de nem könnyű. Sturarónak gondja van a nagylábujjával, ami azzal jár, hogy pillanatnyilag nem képes felhúzni egy labdarúgó cipőt."

Az edzőváltáson átesett AS Roma szédületes menetelésbe kezdett, zsinórban hetedik mérkőzését nyerte a Fiorentina 4:1-es legázolásával.

"Egyáltalán nem vagyok meglepve a sorozat miatt, mert mindig is rendelkeztek azzal a minőséggel, ami egy ilyen meneteléshez szükséges. Továbbra is versenyben vannak a bajnoki címért, mivel matematikailag nyolcvanhat pontot szerezhetnek a Napoli elleni mérkőzéssel, így elméletben a Scudetto megnyerhető nyolcvanhét ponttal.

Holnap egy újabb győzelemre lesz szükségünk, a bajnoki cím megnyeréséhez pedig egy bizonyos számú pont kell majd. Ahogy a hétvégék követik egymást, a nyolcvanhét pontos határ csökkenhet majd. Nem lesz egyszerű, s nekünk vagy meg kell tartanunk ezt a három pont előnyt, vagy tovább kell növelnünk azt az előttünk álló tizenegy fordulós mini bajnokság során. Most kizárólag a győzelemre kell összpontosítanunk, mert az garantálja, hogy legalább három ponttal a Napoli előtt járunk."

Allegrit megkérdezték arról, hogy Chiellini távollétében vajon milyen játékrendben áll majd fel a védelem, hiszen Daniele Rugani rendkívül gyenge teljesítményt nyújtott az Inter elleni kupamérkőzésen.

"Még nem döntöttem el. Ruganinak volt egy jó első félideje, azonban aznap este mindenki a tudása alatt játszott. Úgy gondolom, hogy az elvárások túl magasak voltak egy 22 éves játékossal szemben, aki előtt négyen is ott sorakoznak Európa legjobb védői közül. 

A teljesítménye a tudása alatt volt, de ugyanez igaz a csapattársaira is, s nem jelenti azt, hogy feláldozzuk vagy kikerül a csapatból. Rugani fontos játékossá fog válni a Juventus számára.

Négy kiváló csatárunk van, mindeddig mindannyian nagyon jól teljesítettek, s szállítani fogják azokat a gólokat, amelyek a Scudetto megnyeréséhez szükségesek. Roberto Pereyrát nem pihentettem, egyszerűen csak különböző változtatásokat kellett eszközölnöm azon a bizonyos mérkőzésen."

Természetesen nem maradhatott el az Allegri jövőjét firtató kérdés sem, hiszen ugyan elkelni látszik a Chelsea kispadja, a legújabb pletykák már a Real Madrid érdeklődéséről szóltak. Vajon Allegrit alulértékelik Olaszországban?

"Soha sem éreztem magam alulértékelve. Végzem a munkámat, egy nagy klubnál vagyok, s a szerződésem még egy évre szól a Juventusszal.

Először azt akarták tőlem, hogy tanuljak angolul, azután spanyolul... Soha sem voltam jó tanuló az iskolában, így nem vagyok képes két új nyelvet is megtanulni mindössze két hónap leforgása alatt. Kínai? Ahhoz még több időre volna szükség!"

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr158446636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ToTTy-Juve 2016.03.06. 09:20:04

"Soha sem voltam jó tanuló az iskolában" - a kőbunkó! XD

juventino007 2016.03.06. 19:32:03

Maxi igen nagy taktikus - megverette a csapatot, hogy ne legyen rajtuk a teher a hosszú veretlenségi sorozat miatt, továbbá hogy ne legyen túl nagy az arc.
Azért ezzel most majdnem ráfáztunk, a tiziknél bármi lehetett volna, valamint az az extra fél óra sem hiányzott.

alexGicamo 2016.03.08. 17:59:07

Máris hasonlítunk valamiben Maxival : én sem voltam jó tanuló soha ! : P
Ez meglepett ,mert pont az ellenkezőjét gondoltam volna róla ...

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása