Marchisio kihagyja az Inter elleni mérkőzéseket

marchisio_claudio.jpgA Juventus-Bayern München Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő egyik váratlan mozzanata volt, amikor a második félidőre a mindeddig kevés játéklehetőséghez jutó Hernanes váltotta a pályán a zebramezesek saját nevelésű középpályását, Claudio Marchisiót.

Massimiliano Allegri nem taktikai húzásnak szánta a cserét, mint kiderült, Marchisio sérülés miatt maradt az öltözőben, a zebramezesek szurkolói pedig azóta is aggodalommal várták, hogy vajon folytatódik-e a csapatot sújtó sérüléshullám.

A klub ma hivatalos közleményben adott hírt a középpályás állapotáról, amely szerint Marchisio egy hét pihenőre kényszerül majd combsérülése miatt.

Mindez azt jelenti, hogy kihagyja az Inter elleni mindkét mérkőzést, hiszen a Juventus vasárnap bajnoki mérkőzésen, majd jövő szerdán az első meccs eredménye alapján eldőltnek tűnő Olasz Kupa-elődöntőn mérkőzik majd meg Milánó kevésbé patinás csapatával. 

"Claudio Marchisio ma reggel átesett az orvosi vizsgálatokon, amelyek kizárták az izomszakadást lehetőségét.

Az eredmények azonban a külső vaskosizom túlterheltségét állapították meg a középpályás jobb combjában. A játékos teljes felépülése a következő hét nap során várható." - szól a Juventus közleménye a klub hivatalos honlapján.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr478418534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vega88 2016.02.25. 13:06:25

Nem is baj, ráfér egy kis pihenés! a hullarablók ellen kibírjuk nélküle is

Pekáry 2016.02.25. 13:09:10

Legalább pihen egy kicsit, mert különben jobban megsérül

m.martin91 2016.02.25. 13:39:12

A kupában gyakorlatilag továbbmentünk, a bajnokságban csak megoldjuk egy meccsen nélküle.

Juve82 2016.02.25. 13:47:50

A hétvégén ha minden igaz és fent is úgy akarják élőben nézhetem a helyszínen vasárnap az Inter elleni rangadót. Kár, hogy nem láthatom, de remélem a többiek kárpótolnak és egy maghatározó élmény lesz az egész :)! Kissé be vagyok sózva már :)

Devilke Balla 2016.02.25. 14:00:03

@Juve82: engem nem viszel magaddal? :D

Juve82 2016.02.25. 14:09:51

@Devilke Balla: De szívesen :) elképzelni sem tudom milyen lesz!

Devilke Balla 2016.02.25. 14:20:57

@Juve82: Egyszer csak eljutunk oda mind :D Remélem jó meccs lesz,s helyben hagyjuk oket. Haverjaim is voltak kint a multkor,az ac-inter meccsen,ok ac szurkerek,de pont jo meccset fogtak ki,minimum ilyen élményben legyen részed! ;)

delpi0823 2016.02.25. 14:25:49

Rafer mar a pihenes.Nem tudom hogy vagytok vele en hernanest szivesen latnam a kezdobe ha azt a teljesitmenyt tudna hozni ahogy beallt a bayern ellen akkor az nagyon jo lenne.

ovaentat besök 2016.02.25. 14:26:07

@Juve82: Képek,videók,feltöltés,megosztás és mindenki örül majd!!!
:D

Juve82 2016.02.25. 14:30:15

@Devilke Balla: Amikor meghallom ezt a hideg kiráz így monitoron keresztül is, nem hogy élőben! Nagyon bízom a fiúkban és én is remélem, hogy helyben hagyjuk őket :)! Szombaton este indulunk, szóljál hol vegyünk fel :D

Juve82 2016.02.25. 14:31:00

@ovaentat besök: Így legyen :)! Jó lenne egyszer így együtt kijutni mindannyian itthonról :)!

venember83 2016.02.25. 14:52:02

@Juve82: ha írsz beszámolót, szívesen kitesszük. :) Biztos maradandó élmény lesz az eredménytől függetlenül.

Juve82 2016.02.25. 14:56:49

:) Hú ! Rendben. Nagyon szívesen megosztom Veletek. Hova kell küldenem majd? :)

Juve82 2016.02.25. 14:57:21

@venember83: Az előző hozzászólást Neked szerettem volna...

Juve82 2016.02.25. 15:01:20

@Devilke Balla: Kicsit szét vagyok szórva ma, a link lemaradt:

www.youtube.com/watch?v=U9yPVNfSZ3E

Juve82 2016.02.25. 15:14:28

@venember83: Rendben. Elmentettem. Köszönöm!

Quentin_KR 2016.02.25. 15:46:19

@Juve82: Érezd jól magad, kb. ilyen érzés lesz: www.youtube.com/watch?v=gi5fVgtz39Q :-) Irigyed vagyok

Juve82 2016.02.25. 15:49:52

@Quentin_KR: Nagyon köszönöm! Azon leszek :) ! Hát ez libabőr...

Apuleius 2016.02.25. 16:45:15

@Juve82: Én is nagyon szép élményeket és sok Juventus-gólt kívánok Neked élőben! Remélem itthonról is elhallatszik majd odáig a gólörömünk! :-)

Juve82 2016.02.25. 17:02:53

@Apuleius: Nagyon szépen köszönöm:) Biztos,hogy hallani lehet Titeket kint is :) Együtt biztos lenyomjuk őket!!! Jó,hogy ilyen szurkolói vannak szeretett csapatunknak!

venember83 2016.02.25. 17:18:44

Kösz srácok, esz a sárga irigység. De mindenképpen jó szórakozást! És sokgólos győzelmet természetesen.

Juve82 2016.02.25. 18:31:15

@venember83: Bízzunk mindannyian és nem lehet baj :) Én ha egy góllal nyerünk is boldog leszek :) <3 forza Juve !!!

Györijuventino 2016.02.25. 18:40:32

Hernanes bizonyithat és argentin irányitonk is.

Devilke Balla 2016.02.25. 18:43:41

@Juve82: Ha még nem tudod fejbol,akkor szombatig van idod megtanulni :D Am igen,engem is kiszok rázni a hideg kozben. Tokéletes :)Foleg amikor elhallgat a refrénnél,s csak a szurkolók énekelnek.

Juve82 2016.02.25. 18:52:57

@Devilke Balla: Már 1000x meghallgattam :) lehet nem a helyes kiejtéssel,de menni fog! :) Igen a refrén visz mindent...a kirázós:) !

niccolo 2016.02.25. 22:40:51

@Juve82: +1!Az utolsó mondat nemes lélekre vall!

Juve82 2016.02.25. 22:56:15

@niccolo: Köszönöm szépen.Úgy érzem tudod miről beszélek:)

Juve82 2016.02.27. 18:44:11

@juventino007: Köszönöm azon leszek:) Hamarosan indulunk!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása