A Bayern München elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre készülő Juventus spanyol támadója, Álvaro Morata úgy véli, hogy a bajor csapatnak keserves dolga lesz a Juventus Stadiumban. A zebramezes csapat tavaly is egy német ellenfél ellen kezdte a sorozat egyenes kieséses szakaszát, s Morata mindkét találkozó bevette az ellenfél kapuját.
"Nem tudom, hogy miért nyújtottam jó teljesítményt a német csapatok ellen." - nyilatkozta Morata a Bild munkatársának. "Kemény lesz a Bayern ellen, de a német csapatnak nehéz dolga lesz az első mérkőzésen, mert megtapasztalják majd a poklot a stadionunkban.
Mindössze egyetlen gólt kaptunk az elmúlt kilenc mérkőzésünkön a Juventus Stadiumban. A saját játékunkat játsszuk majd, rohanunk és nagy tempót diktálunk majd. Kisegítjük majd egymást és óvatosak leszünk, hogy ne ejtsünk hibákat, mert Guardiola csapata azonnal kihasználná azokat. Lewandowski a legjobb csatár Európában, élményszámba megy látni a játékát."
Morata 2014 nyarán érkezett a Juventushoz, azonban a Real Madrid visszavásárlási opciót biztosított magának egykori játékosára.
"Madridban nem volt tiszta a fejem, mert nem volt lehetőségem arra, hogy helyet találjak magamnak. Számos ajánlatom volt, azonban a Juventus odajött hozzám, és meggyőzött egy jó ajánlattal. Ami a jövőt illeti, két hónappal ezelőtt aláírtam egy új, öt évre szóló szerződést a Juventusszal, amely egy évvel meghosszabbította a korábbit.
Nagyon elégedett és motivált vagyok, hogy jó teljesítményt nyújtsak a jövőben. Én döntöttem úgy, hogy elhagyom a Realt, mert soha sem kaptam lehetőséget.
A legjobb bajnokság? Olaszországban fontos a taktika, az összes csapat nagyon jól szervezett. Spanyolországban gyorsabb a játék. A Bundesliga és a Premier League kevésbé taktikus, de jó a játék. Mindegyik bajnokságot kedvelem."
Zárásul Morata szót ejtett jelenlegi csapattársairól, valamint azokról is, akik ellenfélként térnek majd vissza a Juventus Stadiumba.
"Buffon? Megtiszteltetés vele játszani. Ő egy fantasztikus és intelligens ember. Egy legenda. Gigi feltüzeli az embert, kellemes és mindig odateszi magát, amikor segíteni kell a fiatal játékosoknak.
Pogba? Tudom, hogy vannak ajánlatai. A barátom, egy fejlődésben levő játékos és egy hatalmas tehetség. A Juvénak szüksége van rá.
Csak pozitív dolgokat mondhatok Arturóról. Gyakran ültünk egymás mellett a buszban. Tiszteletben tartom a döntését, hogy a Bayernhez igazolt, de nem ismerem az okokat.
Coman? Ő az egyik legígéretesebb tehetség, akit csak valaha láttam. A Bundesligában több területe van, kihasználhatja a sebességét és technikáját az ellenfelekkel szemben. A Juvénál, a középpályán játszva, nagyobb volt a taktikai kényszer."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sleepy8 2016.02.18. 11:32:00
Il Principino 2016.02.18. 13:01:05
Rocky80 2016.02.18. 18:34:34
Számítunk a góljaidra Alvaro!