Nainggolan: "A Juventus nem sokkal jobb a Románál"

nainggolan_radja_juve_ellen.JPGA Juventus zsinórban tizenegyedik bajnoki győzelmét is megszerezte az AS Roma elleni rangadón, s a fővárosiak ugyan semmiféle veszélyt nem jelentettek a torinóiak kapujára, tíz pont hátránnyal kullognak az Öreg Hölgy mögött, a belga-indonéz középpályás, Radja Nainggolan úgy véli, hogy a két csapat hasonló játékerőt képvisel.

"Kétségkívül nem sokat tettünk támadás tekintetében, azonban védekezés szempontjából az, hogy annyira keveset hagytunk a Serie A legjobb formában levő csapatának, azt jelenti, hogy jó teljesítményt nyújtottunk." - nyilatkozta Nainggolan a mérkőzés lefújását követően a Rai Sport munkatársának.

"A Juventus fölötte áll-e a Romának? Ez a formától függ, a szezon kezdetén az emberek ennek pont az ellenkezőjét állították. Ez része a sportnak, pillanatnyilag jobb formában vannak, azonban ma mindössze két kapura lövésük volt. 

A tény, hogy ide látogatva ennyire megnehezítettük a dolgukat, azt mutatja, hogy a Juventus nem sokkal jobb a Románál. Tavaly is voltak hullámvölgyeink, így vasárnap remélhetőleg visszatalálhatunk a győzelmek útjára. Ha visszanyerjük az önbizalmunkat, a teljesítményünk is biztosan javulni fog."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr848310972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2016.01.25. 12:10:47

Nem sokkal, de egy góllal mindenképpen. Az meg bőven elég volt pl. a tegnap.

Rivendell 2016.01.25. 12:12:04

a vicc,hogy 2 kapura lövés,ha őszinték akarunk lenni ez halál lazán lehetett volna 20 is,de valamiért távolról 1talán nem mertünk lőni

én azért remélem,hogy a margitot megviccelik,csak hát ők idegenben hajlamosak szétesni:(

keshudioo 2016.01.25. 12:24:42

Olyan buta ez a Nainggolan, inkább meg se szólalt volna.

"védekezés szempontjából az, hogy annyira keveset hagytunk a Serie A legjobb formában levő csapatának, azt jelenti, hogy jó teljesítményt nyújtottunk"

Sokra mentetek vele.

"A Juventus fölötte áll-e a Romának? Ez a formától függ, a szezon kezdetén az emberek ennek pont az ellenkezőjét állították."

Igaza van, körülbelül 1 hónapig jobb formában voltak, mint mi, majdnem bajnokok is lettek, a kiváló BL-beli teljesítményüket meg se említsük.

"Ez része a sportnak, pillanatnyilag jobb formában vannak, azonban ma mindössze két kapura lövésük volt."

Nagyon rossz volt a streamem, mindemellett matekvizsgára tanultam a meccs ideje alatt, mindenesetre én többre emlékszem, és a statisztika is egészen más adatokat mutat.

"A tény, hogy ide látogatva ennyire megnehezítettük a dolgukat, azt mutatja, hogy a Juventus nem sokkal jobb a Románál."

Jelenleg 10 ponttal, egy BL-t érő 2. hellyel, fasza stadionnal, és azzal is biztosan, hogy a két legnagyobb ikonunk nem két vérbeli gyökér paraszt.

Nainggolan már a Cagliariban is gyűlölte a Juventust, ez valami veleszületett rendellenesség lehet, és ennek fényében minden alkalmat megragad, hogy éppen twitteren szitkozódjon vagy baromságokat nyilatkozzon egy-egy rangadó (?) után. Sajnálhatja, hogy anno az örök lúzereket választotta, szar lehet ezzel a tudattal élni.

Rivendell 2016.01.25. 12:48:14

mondjuk így belegondolva örülök,hogy nem vettük meg Vidal pótléknak....Vidal amikor szar formában volt,még akkor is többet mutatott,mintha tűz se lett volna a srácban

Mixbetegállat 2016.01.25. 12:50:34

@keshudioo: Ez most egy viszonylag tök korrekt nyilatkozat ettől az ürgétől.

Forza Juve 2016.01.25. 14:00:26

Be kell iskolazni ezt a fiut

Nathas 2016.01.25. 14:00:56

Finoman szólva nem ez volt a legjobb meccsünk, de csak az volt kérdés, hogy találunk-e egyet, attól nem kellett tartanunk, hogy valami nagyot villantanak.

venember83 2016.01.25. 14:06:45

@Rivendell: amikor tüzes, lábakat tör, szóval én örülök, hogy nem volt tegnap benne tűz. Egyébként nem olyan borzasztó ez a nyilatkozat valóban.

Rivendell 2016.01.25. 14:30:27

@venember83: jó hát nem kell azért lábakat törni,hogy valaki nagyobb elszántsággal tegye a dolgát

GabeTR 2016.01.25. 14:38:51

Kapura lövés: 15-6 (ebből 3 lómai a 90. perc után).
Egyébként hozzáfűzném, hogy ez az ember hüje :)

babo0410 2016.01.25. 17:09:27

Érdekes nyilatkozat. Nem sokkal vagyunk jobbak, mint ők? Igaza van, csak pont annyival, hogy mi stabilan jó teljesítményre vagyunk képesek. :) Pont elég nem? :)
És tegnap nem hagytak nekünk sok lehetőséget, ezért jól teljesítettek? Ez talán egy kis csapatnak lenne jó teljesítmény. Egy nagy csapatnak, amilyennek ők szeretnék magukat tudni (és szerintem ehhez csak egy stabilan jó eredmény kéne tőlük), nem hiszem, hogy az jó eredmény, ha kibekkelik 1 kapott góllal a meccset. Az talán egy Carpinak, vagy Frosinonenak jó lenne. De egy Roma-nak? Vagy már idáig süllyedtek?

Rocky80 2016.01.25. 17:41:04

Szegény srácnak egó az egekben - ez azért látszik és érződik rajta, valamilyen magyarázatot kell hogy adjon magának, hogy miért kaptak ki, illetve hogy lenyugtassa és motiválja magát.

Egyébként meg tényleg nem voltak sz*rok. Spalletti nagyon okosan találta ki ezt a bekkelős szisztémát, korrekten felmérte, hogy még nem a mi szintünkön vannak és ez az egyetlen esélyük. És majdnem igaza is lett: tegye fel a kezét, aki a 75. perc környékén vakon hitt benne, hogy bizony behúzzuk ezt a meccset.

Az meg külön balszerencséjük, hogy csak nemrég kezdtek el együtt dolgozni Spallettivel és ilyen korán játszottak velünk. Meggyőződésem, hogy folyamatosan javulni fognak és befogják a Fior-Inter duót. Csak nekik ez a korai meccs pech volt, nekünk meg szerencse.
Na meg persze az is, hogy április végén Roma - Napoli, addigra sokkal jobbak lesznek és reméljük tesznek egy kis szívességet. Akkor még De Rossi is tesó lesz! Egy napig... :D

stevenh 2016.01.25. 18:01:10

@Rocky80: Pont annyira volt nekik pech, mint nekünk az őszi fordulóban a velük való találkozás, szóval 1-1 :D

danimester1 2016.01.25. 19:52:10

Megint sikerült korrekt módon megnyilvánulnia ezért piros pontot érdemel.Valóban nem vagyunk jobbak,mert mi nem rugdostunk titeket és meggyőző mezőny játékot mutatva örülhettek,hogy egy góllal kaptatok ki.Szerintem a 10 pontos különbség szemléleti,hogy ki a jobb és mennyivel.(ha nem kúrjuk el az elejét mennyi lenne?:-)...)Megjegyzem aki bajnok akar lenni,annak nem szabad ilyen kis csapatokra jellemző 10 emberrel védekezünk focit játszania.Amúgy ősszel ők sem voltak hú de jók,viszont akkor nekik sikerült az ami nekünk tegnap.Innentől a nápolyi és mi akik futhatunk fej-fej mellett,a többi májusban kiderül.

Glivenko 2016.01.25. 22:15:17

"a Juventus nem sokkal jobb a Románál."
:D
Az utóbbi időkben:
1. Az utolsó 11 fordulóban:
Juve 11-0-0
Roma 2-6-3
2. A BL-ben 6 csoportmeccsen 1 győzelem és 16 kapott gól a Roma eredménye.
3. A Roma otthon esett ki egy másodosztályú csapat ellen a kupából.
Ezeket leszámítva, és a két klub történelmét is elfelejtve még igaza is lehetne.
:D

MdewC 2016.01.26. 09:34:32

Az a fontos, hogy nyertünk. Minden más lényegtelen.

MDaniel98 2016.01.30. 10:02:03

Tőle ez még egy korrekt nyilatkozat, de az inkább a korábbi nyilatkozatainak a kritikája.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása