Zárt ajtókba ütközött a Juventus Gündoğan ügyében

gundogan_ilkay_tapsol.jpgAz utóbbi napok pletykái azt mutatták, hogy a Juventus elszánt rohamot indított a Borussia Dortmund középpályása, İlkay Gündoğan megszerzése érdekében, azonban az átigazolási ügyekben rendre jó értesülésekkel rendelkező Gianluca Di Marzio úgy tudja, hogy a torinói közelítés zárt ajtókba ütközött.

A mai napilapok szerint a Juventus 30 millió eurós ajánlat fölé is elmenne a török származású középpályás megszerzése érdekében, akit fontos láncszemnek tartanak a csapatépítés során.

Gianluca Di Marzio azonban kénytelen volt lehűteni a zebracsíkos csapat szurkolóinak reményeit, s arról adott hírt, hogy a Borussia Dortmund szilárdan és eltántoríthatatlanul elzárkózott attól, hogy pénzzé tegye egyik legértékesebb ékkövét.

A német klub nem kíván tárgyalásokba bocsátkozni Gündoğan ügyében, s így lehetséges vételárat sem hajlandó megnevezni a torinói érdeklődők számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr428227800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szeszterciusz 2016.01.02. 21:17:42

Szerintem nagyobb ennek a srácnak a füstje mint a lángja ! Én örülnék ha nem jönne , helyette Isco vagy Çalhanoğlu kéne .

babo0410 2016.01.03. 00:42:31

@szeszterciusz: Csak az a baj, hogy amennyibe Isco kerülne, abból két tehetséget is vehetnénk. Én még azt is el tudnám képzelni, hogy inkább Berardiért fizetünk magasabb árat, de valaki kéne a tkp posztra. És szerintem Berardi irányító félének remek lehetne. Igaz egyből bedobni a Bayern ellen, meg nem lenne szerencsés.
Ha nem adják Gündogánt, keressünk mást. Kell egy irányító. Ha jönne egy, akkor szerintem a csapat nagyot erősödne. Csak az a baj, hogy januárban szinte lehetetlen jó, és jó formában is lévő irányítót találni. Sajnos nyáron sokat tököltünk Draxlerrel. Kár érte. De bízzunk a legjobbakban. Ha Gündogánért adnánk ennyit, remélem másért is. Az, hogy kifogtuk a Bayernt, szerintem kissé átírta a januári forgatókönyvet. Mert úgy, hogy a Roma is továbbjutott (aminek én örülök, mint olasz foci drukker), sajnos a 16-ból való kieséssel nem jön be az a pénz, amit a vezetőség remélt. Így remélem, hogy a nagyobb bevétel reményében beáldoznak 30 milliót.

Juveboy92 2016.01.03. 01:40:58

@babo0410: olvastad az utolsó bekezdést ? A Dortmund kategórikusan elzárkozik Gündogan téli értékesítésétől , ami azt jelenti hogy ajánlhatunk 60-at is Gündogan marad... te sem engednéd el Pogbát semmi pénzért a szezon közepén ...

.Bulldeo 2016.01.03. 02:46:28

Ha a Saponara/Soriano párosból sikerülne az egyiket leakasztani, én már boldog lennék

babo0410 2016.01.03. 03:45:31

@Juveboy92: Ezzel mit akartál nekem üzenni? Mert nem értem ez mire reakció? Sehol nem mondtam, hogy Gündogánt el kell hozni. Félreértettél szerintem.

Watakuki 2016.01.03. 11:17:14

@szeszterciusz: Calhanoglu de jó is lenne, ha őt nyáron sikerült volna, más lenne most sokminden...:)

delpi0823 2016.01.03. 12:03:26

Gundogan egy remek jatekos,de sztem 30 millio eurotol tobbet biztos nem erdemes adni erte mert eleg serulekeny jatekos, es amennyire szerencsenk van a serulesekkel itt tuti megserulne.

nortu30 2016.01.03. 12:57:47

Füst-láng tipikus esete, ahogy előttem már említették.

Il Principino 2016.01.04. 12:46:06

Ki hitte volna,bár én az ajánlattételen is kételkedek,hogy megtörtént,főleg januárban..
Nekem ez a német vonal valahogy nem szimpatikus!Ez van..

ToTTy-Juve 2016.01.04. 19:35:22

@babo0410: Berardi támadó vagy szélső, de sosem volt irányító a csatárok mögött - márpedig Allegri ilyet szeretne.
@kg19850508: Gündogannal kapcsolatban egyetértek, inkább csak füst.
A többi megnevezett játékossal kapcsolatban nem vagyok képben, de a reálos barátaim azt mondják, nagyot fognánk vele és remélik sosem hagyja el a Reált. Mondjuk ugyanezt mondták Higuainnal kapcsolatban is :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása