Juan Sebastian Veron legutóbb Paulo Dybalát méltatta egy interjúban, amelyben további téma volt az Inter esélye a bajnoki címre idén.
„Paulo Dybalával szemben nem szabad túl nagy elvárást támasztani, és nem szabad túl nagy nyomást a vállaira helyezni.” - mondta az egykor az Inter és a Lazio középpályáját erősítő futballista a Tuttosport újságírójának.
„Keveseknek adatik meg, hogy ilyen fiatalon a Juventus mezét felölthessék, azonnal a csapat vezéregyéniségeivé váljanak, és ennyi gólt lőjenek. Ha Leo Messi szerint Paulo Dybala a jövő, argentin lévén csak reménykedhetek abban, hogy ez bebizonyosodik.
A tehetsége megkérdőjelezhetetlen, most már csak a győzelmek, a kiegyensúlyozottság és a trófeák hiányoznak. Messi külön szintet jelent, de jó lenne, ha egy másik argentin játékos is domináns szerepet tölthetne be utána.
Jó lenne, ha nem zavarnák a munkában, de reménykedek, hogy beteljesedik Paulo Dybala végzete. Hogy hasonlít-e Tévezre? Carlitos erősebb játékos, azonban Paulo elegánsabb.
Találkoztam nemrég Carlosszal a Bocánál, és sokat beszéltünk. A Juventust mindig szívében fogja őrizni, azonban láthatóan rendkívül boldog, hogy visszatérhetett a Bocához.
A klubot ismét a siker ösvényére vezette, és most már nem csupán a klub egy játékosa, inkább példakép, aki tanácsokkal segíti a fiatal játékosok fejlődését.”
Juan Sebastian Veron beszélt a bajnoki esélyekről is, és véleménye szerint idén az Inter számára elérhető a scudetto, bár vitathatatlan a Juventus által támasztott veszély.
„Minden lehetséges ebben az évben. A Juventus nem ugyanaz, mint az előző években, amikor dominálták a bajnokságot az elejétől a végéig.
Roberto Mancini? A Juventus visszatérésével az Inter és a többi csapat nem lehet nyugodt. Azonban Mancio bizonyította már képességeit, és az idei csapat mintha az ő ujjlenyomatát viselné.
Visszatért a fiatalságom, hogy ismét az Inter padján láthatom. Mancini magabiztosságot sugároz a munkájával. Azonban nem garantálható a siker, elég csak megnézni, mi esett meg legutóbb egy José Mourinho kaliberű győztessel.”
Végül az egykori futballistát arról kérdezték, ki jelenleg a kedvenc középpályása a Serie A-ból, az argentin klasszis pedig Paul Pogbát jelölte meg.
„Azon ritka középpályások egyike, aki minden feladat ellátására képes. Erős, keményen dolgozik, illetve minőséget jelent. Gólt szerez, és a labdát is visszaszerzi szükség esetén.
Amennyiben sikerül játékintelligenciáját csiszolni, a legjobbá válhat. Ő a kedvencem a Serie A mezőnyében.
A középpályás a csapat szíve, ő pedig ebben a szerepkörben a legerősebb, azonban általános tekintetben is a legjobbak egyike.
A Torino elleni szabadrúgása? Kiváló tanára volt Andrea Pirlo személyében. Ugyanez érvényes rám is, a legjobbak tanítottak a szabadrúgások elvégzésének a módjára, például Diego Maradona, Siniša Mihajlović, Messi…”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Shyr Kahn 2015.12.22. 13:25:00
Amikor Veron mar oreguras kezdett lenni, akkor tunt fel a horizonton Messi... hogy a pekbe tanithatott volna neki barmit is? Inkabb forditva (bar arra sem volt eleg idejuk). Tovabba - bar kepessegei megkerdojelezhetetlenek, de - Messi hosszu passzok hatekonysagaban igen csak elmarad az egykori csucsformaban levo Verontol (hat meg Riquelme-tol). Mit tanulhatott volna tole a kopasz kozeppalyas? Semmit.
giorgio007 2015.12.22. 15:56:40
Nathas 2015.12.22. 22:56:53
Dybala nem az új Messi, és jó lenne, ha ezt nem hallaná túl sokszor, mert félek még a végén elszalad vele a ló.