A Tuttosport állítása szerint a FIFA hamarosan eltiltással sújthatja a Real Madridot, s ennek nyomán a torinóiak spanyol támadója, Álvaro Morata egészen 2017-ig marad majd Torinóban.
A Bajnokok Ligájában meglehetősen termékenynek mutatkozó ifjú támadó jövőjét a bizonytalanság homálya borítja, hiszen egykori klubjának, a Real Madridnak visszavásárlási opciója van a fiatal támadóra.
A közelmúlt pletykái szerint a madridiak arra készültek, hogy visszarendelik a Juventus támadóját, azonban a Tuttosport, valamint a spanyol Mundo Deportivo úgy tudja, hogy eltiltás vár a Realra, mert szabálytalan körülmények között igazoltak kiskorú játékosokat az Európai Unió határain túlról.
A Real Madridra így hasonló sors várhat, mint a nagy rivális FC Barcelonára, amely nyáron kényszerült távol maradni az átigazolási piactól. Amennyiben így történik, a Real Madrid 2016 nyarán nem élhet majd a Moratára érvényes visszavásárlási jogával, s az akkor esedékes 30 millió €-s ár egy évvel később, 2017-re 35 millió €-ra emelkedik majd.
Más klubok szintén bejelentkezhetnek Moratáért, azonban a két klub közötti megállapodás értelmében, a harmadik félnek legalább 80 millió €-t kell fizetnie a spanyol válogatottért, s az összeg kétharmada a Juventust, harmada a Real Madridot illeti meg.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Glivenko 2015.11.28. 14:14:10
Trieszt120506 2015.11.28. 15:05:58
Nagyon ellene voltam, amikor jött, de szép lassan megkedveltem. Nem mondom, hogy pótolhatatlan a játéka, mert képes meccsekre eltűnni, de azért hiányozna a srác a meccseinkről.