Christian Vieri a hétvégi rangadó előtt beszélt a Juventusnál tapasztalható problémákról, illetve kifejtette véleményét a hétvégi Juventus - Milan találkozó jelentőségéről.
„Nem lesz döntő mérkőzés, természetesen, azonban fontos meccs mindkét csapat számára.” - olvasható a csatár véleménye a La Gazzetta dello Sport hasábjain.
„A többi nagy csapat nagyon komoly tempót diktál, és veszélyes lenne a további pontvesztés a két csapat közül bármelyik számára, mivel mindkét együttes BL-helyen kívánja zárni a szezont.
A Juventus lassú kezdése csak részben jelent meglepetést. Ilyen sok trófea és a Bajnokok Ligája-döntő után érthető, hogy jelentkezik a megelégedettség érzése, még ha ez tudatalatti is. Azonban sor került a keret masszív megújítására és megfiatalítására, ami okos és időszerű döntés volt.
Fontos fiatal játékosokat szerzett meg a csapat, de jöttek tapasztalt és megbízható futballisták is például Mario Mandžukić és Sami Khedira személyében. Minden megvan ahhoz, hogy a csapat megmaradjon a legjobbak között úgy országos, mint nemzetközi szinten.
Csupán türelemre van szükség. Az új játékosoknak meg kell adni a szükséges időt, mivel az illető környezet által kifejtett hatást soha nem könnyű feldolgozni.”
Az egykori csatár természetesen nem hagyhatta ki a nyári távozók megemlítését sem, hiszen nem meglepő módon Andrea Pirlo, Arturo Vidal és Carlos Tévez együttes távozása nagyon komolyan rányomja a bélyegét a csapat aktuális teljesítményére.
„Három rendkívüli játékos távozott, akik alapemberek voltak technikai képzettségük és személyiségük okán.
Véleményem szerint Andrea Pirlo távozása volt a legnagyobb hatással a csapatra. A legborzasztóbb, semmire sem jó helyzetet is képes volt újrahasznosítani, borzasztó labdákat kiváló passzokká változtatott, így mindenki jobban játszott.
Röviden, Andreával a csapatban a labda tisztán és gyorsan járt körbe a játék kezdetétől. Most a Juventusnak kicsit nehezebb hátulról építkeznie.
Meg kell emészteniük az új filozófiát, azonban ez csak idő kérdése, és a Juventus hamarosan ismét elől lesz, veszélyeztetve a jelenlegi tabellavezetők pozícióját.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.