Allegri: „Koncentráljunk a pozitívumokra”

allegri_massimiliano_mutogat.jpgMassimiliano Allegri a Juventus sorozatban második bajnokságbeli győzelmét követően arról beszélt, hogy nem lehet mindig a negatívumokat kiemelni a csapat kapcsán, és összességében elégedetten nyilatkozott a 3-1-re zárult meccs után

„A mérkőzéshez megfelelően állt hozzá a csapat. A gólt azért szenvedtük el, mert saját térfelünkön elveszítettük a labdát, és egy nehéz kettő a három ellen szituációba kerültünk.

A játékunknak javulnia kell, de tekintsünk menetelésünkre pozitívabb szemlélettel.

Hetedikek vagyunk, erre senki nem számított a bajnokság elején, azonban sikerült egymás után kétszer győzni, és a Bajnokok Ligájában is jó eredményt értünk el. Nem lehet mindig a negatívumokat kiemelni.

Mario Mandžukić? Jól teljesített, hasznára volt a csapatnak. Azonban az egész csapatra kijelenthető, hogy jól teljesített, így például Claudio Marchisio is, aki most tért vissza. Sami Khedira is játszott, pedig nem volt a legjobb állapotban.

Mint mindig a futballban, nem szabad hisztérikusan viselkedni, és elveszíteni a hidegvérünket, még ha nehéz pillanatot is élünk át. A srácok ma jól teljesítettek, mivel a gól után megőrizték a nyugalmukat.”

A mestert megkérdezték arról is, hogy véleménye szerint jót tett-e a csapatnak, hogy a Sassuolo elleni egygólos vereséget követően a csapatkapitány, Gianluigi Buffon kemény szavakkal illette a csapatot.

„Igen, ilyen pillanatokban válnak a gondolatok szavakká. Természetes, hogy Gianluigi Buffon, aki rendkívül felelősségteljesen viselkedik magával és a csapattal szemben, adott módon fejezi ki mondanivalóját.

Ezt követően azonban pályára kell lépnünk, és nem szabad azt hinnünk, hogy a győzelem majd az ölünkbe hull csak azért, mert a Juventust képviseljük. Mindannyiunknak tisztában kell lenni a realitásokkal, és alázat révén kell győznünk.

A futball furcsa, hiszen az Inter hét mérkőzésen győzött 1-0-ra, mi pedig azonnal gólt kapunk, amint valaki lövésre szánja el magát.

A harmadik gólunk lesből született? Igen, tájékoztattak. Ez előfordul. Azonban a meccs egészét nézve szerintem a bíró jól teljesített.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr828060702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2015.11.09. 09:30:12

Nem láttam a meccset, de örülök a 3 pontnak! :))

Mind1, hogyan de el kezdenünk sorozatban győzedelmeskedni.

sleepy8 2015.11.09. 10:03:37

"mi pedig azonnal gólt kapunk, amint valaki lövésre szánja el magát"

na ja.. a vicc kategoria legteteje. az hogy mi 18 lovesbol rugunk egyet, mar csak hab a tortan.

Rocky80 2015.11.09. 10:27:15

Valaki meg tudja mondani hogy idén hányszor kellett 0-1-ről játszanunk? Valami borzalmas magas lehet a szám.
Csak azon gondolkoztam hogy - főleg az olasz bajnokikon - mekkora hátrány ez: kapunk egyet az első lövésből persze, beállnak 10 emberrel védekezni, aztán lőjj kettőt ha tudsz...

nemesszabi 2015.11.09. 10:33:49

Amíg nem lesz egy összeszokott középpályánk aki védekezni és támadást építeni is tud, addig szenvedés lesz. Az a fontos hogy a srácok mentálisan ne adják fel és akkor idővel majd javulni fog a játékunk.
Szerencsére az látszik, hogy a jövőben jók lehetünk, kérdés,hogy ez emnnyire távoli jövő...
Akik tutira jobban fognak teljesíteni idővel:
Marchisio, Dybala, Alex Sandro, Lemina, Mandzukic.

Juvegaspy 2015.11.09. 10:35:04

Rengeteg golt kapunk ugy h a vilag kegjobb kapusa nalunk van raadasul jo fornaban. Tavaly lathattuk h top vedokkel rendelkezunk de valuk mi a f@sz lett?

pedronegroo 2015.11.09. 10:36:41

@Juvegaspy: Nincs labdatartás, nincs középpálya, nincs összhang, nincs csapat...

Montero 2015.11.09. 11:00:24

Legjobban az osszeszokotsag hianya latszik es az ottletelen szenvedes! En sosem szerettem Allegrit de nem kritizaltam de iden mar muszalj mert a vakeger is latja csapatot nem tudd epiteni! A fiukat ossze kell kovacsolni egyssege!!!!Ossze kell tartaniuk!Az oltozoben fel kell oldani a feszultseget es helyre tenni oket!Az abszolut magabiztossag hianyzik beloluk!!!!! Amugy a klub nelkuli edzok listaja igen magas de ha csak olaszt szeretnenk akkor van par ember! Ancelotti,Di Matteo (angol es nemet tapasztalata van en ot preferalnam!), Montella,Mazzari (a f@sz), es a ket kedvencem (Del neri,CIRO bacsi)
:)
Szivbol remelem,hogy elkezdunk jatszani valamivel jobban mert nem birom nezni a mecseket annyira kiakaszt!!!!!! Es Rugani mellozese hat nem is talalok szavakat....Hernanes meg olyan mint egy torott labu tusko de megis megprobalna jatszatni legalabb a sajat posztjan hatha szint visz a jatekba! Es a beadasai veszeljessek a borussia ellen nem hibaztatom lassu de akart csak hat TETUUUU LASSU!!!!!!!! FORZA JUVE

venember83 2015.11.09. 11:00:38

@Juvegaspy: csak annyi, hogy nagyon kellene egy motivált vkp, aki rengeteget fut, és előre passzokban is jól teljesít. Igen, hiányzik valaki, aki átvenné Vidal szerepét.

Devilke Balla 2015.11.09. 11:28:40

@Montero: Di MAtteo bl-t is nyert ráadásul :D

babo0410 2015.11.09. 11:30:22

@nemesszabi: A legérdekesebb, hogy most nem is a kp miatt kaptuk a gólt. Bonucci bénázott hatalmasat hátul. Szerintem a kp már egész jó. Még kicsit csiszolódni kell a srácoknak. Én hiszem azt, hogy beindulunk, és végre zsinórban jönnek a győzelmek. És mostantól csak a 3 pont elfogadható. Pláne a szünet után a tabella elején lévőknek nagyon könnyű meccsük jön. Ha a Milan ellen nem nyerünk, akkor 95%, hogy az első 4 meglép előlünk. És ha nem akarjuk, hogy már a 4. hely is 10 pontra legyen, akkor nyerni kell!

pedronegroo 2015.11.09. 11:42:00

Koncentrálhatunk a pozitívumokra is, de egy hetedik hely egy Juventus-tól sehogy se lesz pozitív. Három hónapja szerencsétlenkedik ez a kókler és még most se látni hogy hogy lesz ebből ütőképes csapat! E közben egy Fiorentina az alábbi kezdővel vezeti a tabellát....

Valero, Kalinic, Ilicic, M.Alonso, Vecino, Badelj, Blaszczikowsky, Astori, Rodriguez, Roncaglia, Tatarusanu.

Vicc ez a névsor, mint ahogy az is hogy egy olasz van közöttük. Összértékük 60-65 milló körül van... A csapatépítés nem pénz kérdése!!!

Apuleius 2015.11.09. 12:01:47

@pedronegroo: Megint csak az elégedetlenség, neked semmi sem jó soha. A csapat nem is olyan régen még 14. volt, most már a hetedikek vagyunk, ha ebben az ütemben fejlődünk tovább, a végén harminc pontot verünk a másodikra :-)

venember83 2015.11.09. 12:01:58

@pedronegroo: december előtt ne is számíts edzőváltásra. De szerintem valami katasztrofális eredménysor kellene, illetve kiesésközeli pozíció ahhoz, hogy június előtt a vezetőség menessze Allegrit. A Juve nem arról híres, hogy pikk-pakk edzőt vált, bár nagyon nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy már folynak a tárgyalások bizonyos szakemberekkel.

Cannavaro 2015.11.09. 13:05:43

@babo0410: Nem értek egyet, hogy nem a középpálya miatt kaptuk a gólt!!
Nézd meg előtte az utolsó 6-7 passzt Pogba 3 ból 3 x passzolt vissza a védősornak gondolkodás nélkül, pedig ő lenne az aki egy csellel megver bárkit, és előre passzolhat! de más lehetősége nem is volt mivel sehol nem helyezkedik soha normálisan mellette nem indulnak az üres területekre lépdelnek maguknak mint aki ráér egésznap, csak nézd őket 10 percig külön figyelemmel, ez a középpálya bűn gyenge együtt, mióta pirlo-vidal nincs, nincs kreativitás magabiztosság, és ez a védelem szívja meg, mert hibára kényszerülnek előbb vagy utóbb, mivel nem nagyon van nálunk labda, és nincs elég előre játék, és nincs eléggé megszűrve a középpálya, átszaladnak!!

pedronegroo 2015.11.09. 13:29:54

@Apuleius: Én csak irigykedtem egy kicsit a fiorentinára, hogy budget üzemmódban is milyen eredményesek, de biztos csak malacuk van... Allegri meg csak altat.

venember83 2015.11.09. 13:32:19

@pedronegroo: simán kifulladhat ez a csapat a szezon második felében, általában ez a jellemző az utóbbi években ezekre a szezon elején sikeres csapatokra.

Apuleius 2015.11.09. 13:35:21

@pedronegroo: Még néhány kiugró BL-es év, akkor talán nekünk is lesz pénzünk olyan nagyágyúkra, mint pl. Borja Valero :-)

Viccet félretéve, tényleg elgondolkodtató a Fiorentina szereplése. Mondjuk a szezon végére szerintem sehol sem lesznek.

pedronegroo 2015.11.09. 13:51:37

@Apuleius: @venember83: Igen, az e fajta fior-ra is jellemző lendület nem szokott év végéig kitartani, de nagyon szimpatikus amit csinálnak és elég öngyilkos taktika is egyben. Legtöbb győzelmük van viszont három vereség is becsúszott nekik és semmi döntetlen. Azzal nem lehet őket vádolni hogy olaszosan fociznának. Ha végén mégis a Fior nyerne (mondjuk ezerszer inkább ők mint a inter roma napoli) az elég nagy fricska volna az egész olasz mezőnynek!

Barolo4 2015.11.09. 13:56:37

@pedronegroo: Érdekes ez a Fioros névsor.... én mondjuk a lengyelen kívül, nem sokukat tudtam volna elképzelni a Juventusban...illetve nem nagyon hallottam senki szájából ezeket a neveket itt a blogon sem. Lehet, hogy idén összeállnak (változatlanul azt gondolom, hogy nem lesznek bl helyen), de azért az utóbbi években ők is sokszor szívtak, illetve nyúltak mellé. Forza Juventus!

Rikoo 2015.11.09. 15:32:46

Na most legalább nem vagyunk annyira sz@r helyzetben mint az elmúlt hetekben. Ettől függetlenül télen lehet Zazát, Mandzukicot küldeni Angliába és vmi értelmes csatárt venni, mert katasztrófa ami a támadójátékot illeti. A védelem a régi ezért sem értem Bonucci illetve Chiellini miért ennyire gáz idén. Azért örülnék ha Alex Sandro többet játszana illetve Ruganit is látnánk néhányszor, hogy mit tud Juventus mezben. De télen tutira kell egy értelmes igazolás.

bulldeuz 2015.11.09. 15:43:07

@Montero: Allegrit Ciro Ferrarára le kellene váltani? ezt komolyan gondoltad?

ToTTy-Juve 2015.11.09. 16:19:27

Hát az előző szezon elején, mikor kiderült, hogy Allegri váltja Contét, vagyis átvett egy kész , sikeres csapatot, én is azt mondtam, hogy végünk, szét fogja verni. Egész szezonbnban szépen haladtunk előre, én meg azzal nyugtattam magam, hogy az idő majd megmutatja, milyen edző. Nos rég látott sikeres szezont produkált vele a csapat, viszont én, mint szurkoló valahogy még mindig ott tartok, ahol egy évvel ezelőtt, vagyis "az idő majd megmutatja, milyen edző". Egy csapat sikerét mutathatják díjak, serlegek, számok, statisztika, de egy szurkoló számára a legfontosabb, hogy örömmel üljön le szeretett klubja meccsét nézni, miközben szorít, szurkol a sikerért. Egy szurkolónak talán nem is az eredmény a legfontosabb, nem a számok a tabellán, hanem hogy szerethető legyen a csapat és ebben az esetben, az edző is az lesz. Már pedig ha ez a mérce, akkor Allegri bő 1 év alatt nem tudta belopni magát a szívembe. A klub szeretete megmaradt, de a csapat tagjaival is felemás érzéseim vannak. A meccseket még mindig várom, ugyanakkor félve ülök le megnézni. Tartok attól, hogy valami olyat látok majd, aminek nem örülnék szeretet csapatommal kapcsolatban. Fájt Buffon és Evra nyilatkozatát olvasni. Fáj, amikor látom, hogy kínlódik a csapat. Sajnos nekem az szűrődik le, hogy belső gondok, nézeteltérések vannak, amit a mi edzőnk nem tud kontrolálni. Nem elég karizmatikus, hogy a csapat vezére legyen - és azt hiszem ez az egyetlen dolog, amiről meg vagyok győződve vele kapcsolatban. Továbbra is szorítok neki és a csapatnak, hogy vészeljék át és oldják meg ezt a helyzetet. A szezon végén lejár a szerződése (ha jól emlékszem), addig meg kívánom győzzön meg mindenkit arról, hogy Ő a megfelelő ember. Forza Juve!

The king of alibis 2015.11.09. 16:33:40

Aki ismerné Paulo Sousat, abban fel sem merülne, hogy tavaszra kipukkannak. Alig várom az ellenük vívott meccset, ahol a "szakmai barbár" Sousa lemeccseli a csapatával a Kókler úr által vezetett Juvét.

Apuleius 2015.11.09. 16:36:25

@norbi9107: "Aki ismerné Paulo Sousat, abban fel sem merülne, hogy tavaszra kipukkannak. "

Szerintem erre térjünk vissza majd tavasszal, ez a kérdés nem csak az edző személyétől, hanem a keret vastagságától is erősen függ.

KysBé 2015.11.09. 17:06:26

@babo0410:
"A legérdekesebb, hogy most nem is a kp miatt kaptuk a gólt. Bonucci bénázott"

Ha nem ilyen hulla szar lenne a középpályánk, és nem robognának át rajtuk, akkor a védelem sem lenne ilyen sebezhető!!!

ToTTy-Juve 2015.11.09. 17:28:50

@babo0410: Nem Bonu bénázott, hanem Barzagli volt az, aki fogta, majd hírtelen ott hagyta makarónit. Bonu így ki lett szolgáltatva, már semmit nem tehetett azon kívül, hogy próbálta takarni a kaput. Bár ahogy vesszük a két sztárvédőnk között nem jött létre a váltás, ez pedig mindkettő hibája... ahogy vesszük.

Apuleius 2015.11.09. 17:31:59

@ToTTy-Juve: Bonucci fejelte vissza a labdát elég sután, pont az Empoli játékosa elé, gondolom erre gondolt babo. Ezt a gólt én is az ő számlájára írnám.

Juvegaspy 2015.11.09. 17:57:46

@norbi9107
"Alig várom az ellenük vívott meccset, ahol a "szakmai barbár" Sousa lemeccseli a csapatával a Kókler úr által vezetett Juvét."
Gratulalok!!!

alexGicamo 2015.11.09. 19:09:56

@ToTTy-Juve: Szívemből írtál !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

ToTTy-Juve 2015.11.09. 19:27:19

@Apuleius: értem én, nézőpont kérdése :) Maccarone háttal állt a kapunak, ha Barza nem hagyja ott, akkor nem tud megfordulni és szabadon lőni.
@alexGicamo: Kösz :)

ambrobert 2015.11.09. 19:49:48

Sajnos nem idő kérdése az összeszokottság, egyszerűen össze vissza rakja fel a kezdőt, a 433ra teljesen alkalmatlan a keret, de egyébként is hülyeség ez a felállás, morata mint szélső csatár...megbotlik a saját lábában, mandzu is arra jó, hogy álljon a 16osin belül, erre berakja mindkettőt 433ba. Evra meg játsszon sandroval, mindkettőnek lenne hely, meg sandro még támadót is tzdna ha már 433 kell, a pontokat azért szerezzük, mert azért mégiscsak van minőség a keretben, de nem állt össze a csapat, és sanszos, hogy ha eddig nem jött rá a kezdőre ezután se fog.

niccolo 2015.11.09. 20:16:44

@norbi9107: ,,kedvelem az ilyen elkötelezett Juve drukker irásaidat'' :-(

Apuleius 2015.11.09. 20:17:59

@ToTTy-Juve: Lehet, hogy igazad van, a visszajátszást már nem néztem meg, mert annyira dühös lettem, hogy inkább felálltam a képernyő elől. Ritkán történik ilyen, de Bonucci balfasz labdaeladásánál azonnal éreztem, hogy nagy a baj, s ebből gólt kapunk, és lőn. Talán ezért van, hogy Bonucci góljának könyveltem el.

bulldeuz 2015.11.09. 20:38:57

@ambrobert: egy naiv, optimista forgatókönyv: a szezon végi hajrában és a BL-ben is sokat hoz majd, hogy a játékosok képesek lesznek más-más felállásban játszani. ami nyilván azzal jár, hogy a szezon első felében van némi zűrzavar.

ambrobert 2015.11.09. 20:47:29

@.buldeo: olaszoknál minden csapat minden taktikát tud, a tökutolsó is gond nélkül vált formációt, de hiába tudják, hogy mit kéne csinálni, ha a láb nem engedelmeskedik :D a meccsre lefordítva, hiába tudja morata, hogy meg kéne forgatni a védőt a szélen, ha botlába van.

Devilke Balla 2015.11.09. 21:34:25

@ambrobert: Morata meg se próbálta megforgatni a védot,tegnap még én is elvettem volna tole a labdát :D megkapta a labdát,a 16os sarkánál meg a jobblábára cselezett,a kapu felé. Ha egy karó lett volna odaállítva,annak is nekiment volna 4xer egymás után,ahelyett,hogy a 3ik nem bevált mozdulat után levitte volna az alapvonalig,s megpróbálta volna beadni.

@Apuleius: Szerintem egyértelmuen Bonu volt a hibás,nem tudom hanyadik eladott labdája volt már az,ráadásul mindig kozépre rugta magasan,viszont nem elég erosen,igy nem csoda hogy már a kozéppálya elott megszerezte a labdát vmelyik Empoli játékos. Ugyanugy ahogy kapu elott nem adunk keresztbe labdát,ilyet sem lehet csinálni.

ambrobert 2015.11.09. 22:01:55

@Devilke Balla: pontosan, amúgy ez nem csak morata hibája, hanem főleg azé, aki odarakja. A kézimunja szakkörös asszonyok is látják, hogy nem lehet ott játszatni, allegri meg nyár óta folyamatosan el..a a kezdőt. Szurkolok allegrinek, de ez nem mehet így tovább, capello vagy ancelotti kell nekünk

niccolo 2015.11.09. 22:15:09

@Apuleius: erre szép hsz.-ra gondoltam Norbitól.

Barolo4 2015.11.09. 23:18:31

@norbi9107: Én leszarom P.Sousat és nagyon remélem, hogy kitömjük őket, mivel: 1. az egyik legkomolyabb mindenkori ellenfelünk 2. előttünk vannak jelenleg 3. meglepő módon minden meccsen a Juventusnak szurkolok. Forza Juventus!

Apuleius 2015.11.09. 23:28:29

@niccolo: Erre gondolsz?

norbi9107 2015.11.09. 16:33:40
"Alig várom az ellenük vívott meccset, ahol a "szakmai barbár" Sousa lemeccseli a csapatával a Kókler úr által vezetett Juvét."

A világért sem akarok szövegértelmezési körökbe bonyolódni, de ez szerinted valóban azt jelenti, hogy az illető örülne, ha a Juve kikapna a Fiorentinától?

vizi8 2015.11.10. 09:06:17

Az emberek miért nem azzal foglalkoznak, hogy nyertünk 2 meccset egyhuzamba. Az a legfontosabb hogy ki hibázott a gól előtt? Egyszerű, hibázott a teljes kp-sor és a védelem együtt. Ha kérték volna a labdát, vagy nem úgy adják haza, hogy éppen le lehessen reagálni nem történne ilyen eset. De ezen túl kel lépni, majd az edző megbeszéli és kielemzi.
Senki nem lát semmi pozitívumot, ez az igazán elkeserítő.

niccolo 2015.11.10. 10:38:17

@Apuleius: hát én úgy vettem ki,hogy alig várja hogy Sousa lemeccselje(legyőzze) Allegri csapatát. Bocsi,ha elértettem.

Apuleius 2015.11.10. 10:47:44

@niccolo: Nem én írtam, így valószínűleg nem nekem kell magyarázkodnom miatta, de szerintem abszolúte nem úgy értette, hogy a firenzeieknek szurkol majd. Többen írtuk előtte, hogy a Fior ugyan most jól szerepel, de ki fog pukkadni (ezt változatlanul így gondolom), s erre reagálva írta Norbi, amit írt. Gondolom azt akarta érzékeltetni vele, hogy ugyan most sokan legyintenek a Fiorentinára, de azon a meccsen kijön majd, hogy Paulo Sousa mennyivel jobb edző, mint Allegri. Én ebben a kommentben nem éreztem semmi olyasmit, hogy a Juve ellen szurkolna majd, szerintem kicsit félreértettétek a mondanivalóját, s ezért akadtatok ki rajta.

MDaniel98 2015.11.14. 12:13:54

@Rocky80: Erre az szokott lenni a megoldás, hogy 25-30-ról rálövik, és akkor még a legdefenzívebb csapatnak is ki kell nyílnia vmilyen szinten.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása