Lukaku szívesen játszana a BL-ben

Lukaku Romelu_call me maybe.jpgAktuális pletykák szerint a Juventus érdeklődik az Everton belga csatára, Romelu Lukaku iránt.

A belga válogatott kiváló formát mutat idén, ezt jól bizonyítja, hogy nyolc gólt szerzett az összes kiírás figyelembe vételével.

Az évek során saját magának igencsak megkérdőjelezhető hitelességet kiharcoló Daily Mail értesülései szerint az egykor a Chelsea csapatát erősítő csatár szeretne a Bajnokok Ligájában futballozni, azonban az Everton várhatóan nem fogja magát kvalifikálni Európa legrangosabb sorozatába, így Romelu Lukaku jelenleg felméri az elérhető lehetőségeket.

Az olasz bajnok és az arab tőkétől alaposan megerősödött Paris Saint-Germain hosszú ideje csodálattal figyeli a csatár helyzetét, és várhatóan januárban fel is veszik a kapcsolatot a megfelelő személyekkel egy átigazolás megtárgyalásának az érdekében.

Mindazonáltal a cikk arra is rávilágít, hogy az Everton nem kívánja nyomott áron elengedni Romelu Lukakut, várhatóan legalább hatvan millió eurót kér majd a futballista játékjogáért, és komoly meglepetés lenne, ha a Juventus vezetőségét nem rettentené el az összeg.

A bianconero együttes csatársora komoly megújuláson esett át a nyáron, és Carlos Tévez távozását nem sikerült jól átvészelni, ezt jól mutatja, hogy a csapat mindössze tizenhárom gólt szerzett tizenegy bajnoki során, és ez is erősítés keresésére sarkallhatja a klubvezetőket, ám kérdéses, hogy januárban tudnak-e komoly erősítést jelentő futballistát szerződtetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr528055348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2015.11.06. 15:24:38

Adjuk oda a horvátot, Zazát és a brazilt, fizessünk rá 15 milliót és mindenki boldog... :D :D

Nor82 2015.11.06. 16:40:58

Bárcsak igaz lenne!!!Imádom a játékát!

babo0410 2015.11.06. 17:12:49

Nekünk biztos kell még csatár? Ha igen, inkább Berardi jöjjön.

rockitbaby 2015.11.06. 17:34:47

Ha minden esetben csatárt akarunk venni és szeretni, én is hajlok @babo0410: által is leírt Berardi fel. Nem kerülne annyiba és kevesebbet sem mutatott eddig, mint a belga. Azonban szerintem sokkal égetőbb kérdés egy értelmes védekezni tudó középpályás megvétele. Meccseket, rosszabb esetben csak perceket tudunk mutatni szervezettség szinten és a védekezésünk is pocsék. A bajnokságot nem a legjobb csatársorok nyerik meg olasz honban, hanem a legjobb védelmek. Amíg minden jöttment gólt rúg nekünk, sokkal fontosabb összekapni a védekezést.

Rikoo 2015.11.06. 19:09:58

@rockitbaby: de ha Frosinone, Chievo, Udinese szintű csapatoknak képtelenek vagyunk gólt rúgni akkor sem tudunk semmit se nyerni. Jócskán a támadósorunk a leggyengébb.

delpiero26 2015.11.06. 19:19:37

Szerintem a támadóinkal semmi baj nincs! Megfelelő támogatással rúgnák ők a gólokat szerintem! egyet értek @Rikoo: +1 egy jó védekező és egy irányitó az égető !! Szögletből meg szabadrúgásból 15 meccse nem rúgtunk gólt, sztem ez is elég durva, mi meg szinte mindíg szögletből vagy szabadból kapunk !!!!! Mandzu megfelelő kiszolgálással rúgna annyit mint a lukaku !! Persze ez csak magánvélemény ....

MDaniel98 2015.11.06. 19:39:48

Szerencsére Daily Mail, tehát nem kell komolyan venni, de nem tudom, hogy honnan sütötték ki azt, hogy nekünk még1 erőcsatár kellene, ráadásul ilyen drágán.

Watakuki 2015.11.06. 20:15:05

60 millió :DDDDD Idáig olvastam, és azt mondtam, mára elég volt a viccekből

peti78 2015.11.06. 20:23:15

@babo0410: marotta barátod a nyáron sem volt képes elhozni, pedig nagyon akarta helyette rásózták ezt a másodosztályú zazát. nem tudom mi kell még a vezetőségnek, hogy belássák velünk még egy sassuolo is packázhat, sokat lehet szídni moggit de ha ő elment valakiért az elhozta.

peti78 2015.11.06. 20:44:05

@Rikoo: @delpiero26: morata és dybala kioltja egymást zaza képzetlen (llorente 2, mindenkit mi tanítsunk meg labdátkezelni?), mandzukic azt se tudja milyen rendezvényen van és lassabban fordúl mint egy csuklósbusz, a legnagyobb erénye hogy a kapu előtt luftot rúg és ezzel elviszi a védőt amire cuadrado érkezni tud aki fantasztikus csak nincs kivel összejátszania. pogbának ha védekeznie kell megál a tudomány előre és hátra, hernanes eddig talán 1 meccset ha játszott a posztján (azt talán még türhetően). nálam 4-2-3-1-es felállás lenne a nyerő evra-chiellini-bonu-barza(lichts)---marci-kedira----sandro-pogba-cuadrado---dybala

peti78 2015.11.06. 21:26:48

ja és raiola az ügynöke, én amúgy örülnék neki, nagydarab harcos erős gólérzékeny elöbb adtam volna ki rá euro 30 milliókat mint dybalára.

delpiero26 2015.11.06. 21:38:52

@peti78: Látom te ilyen edző típus vagy !! Nem értem mért kell ennyire lefikázni a játékosokat...ezt soha nem értettem... Szeretném egyszer látni ha a te felállásodban jáccanának szarul akkor mit mondanál !! Mi nem vagyunk real h elverjünk minden évben egy valog pénzt, megpróbálták mandzut , Dybalat eddig nem jött be , de sztem még bejöhet !!Nem vagyok ennyire pesszimista mint egyesek...

devil-z 2015.11.06. 22:36:26

Hogy a fenébe ne lenne szükségünk egy gólérzékeny csatárra? 11 forduló alatt 13 gólt sikerült produkálnunk, ez valami botrányosan szar teljesítmény. Ami a legdühítőbb, hogy talán egyedül Dybalára lehet számítani, de egyelőre többet fetreng a földön mint amennyi szép megmozdulást láthattunk tőle.

Helyzeteink továbbra is vannak, de ezeknek a zseléhuszároknak kell 20 amiből egyet berúgnak, nagyon kellene egy klasszis előre. Mondjuk nem csak előre, és nem feltétlen Lukaku, pláne nem ennyiért.

babo0410 2015.11.06. 23:01:53

@peti78: Berardi nem akart eljönni még. De ez nem a vezetőségen múlott. Biztos vagyok benne, hogy nálunk fog játszani. És van egy olyan érzésem, hogy a 18 millával élni fogunk. Zaza-t meg nem ránk sózták, hanem kellett egy remek kiegészítő ember. Biztos vagyok benne, hogy a csapat bele fog lendülni, és rád fognak cáfolni.

juve28adam 2015.11.07. 00:56:00

@babo0410: Berardi nem csatár és igen, szükségünk van értelmes csatárra (értsd Zaza és Mandzu együtt konvergál a nullához).

Drughi Di Bianconeri 2015.11.07. 01:50:47

@devil-z: "Hogy a fenébe ne lenne szükségünk egy gólérzékeny csatárra? 11 forduló alatt 13 gólt sikerült produkálnunk, ez valami botrányosan szar teljesítmény."
Ezzel speciel egyetértek.
Mandzsukics óriási csalódás, Zaza-tól személy szerint nem is vártam többet.

A lényeg,hogy ketten nem tesznek ki egy szennyes Tevez-zoknit sem xD

Morta és Dybala együtt pedig nem valami jók, ami azért szomorú,mert azt hittem,hogy ők lesznek majd a kövi 8-10 év csatársora nálunk - Berardival kiegészülve.

Lukaku most már nagyon nem a mi árkategóriánk, évekkel ezelőtt tudtuk volna elhozni, talán még Belgiumból :D
Ha egyáltalán eljön a szigetről, akkor is csak néhány Top pénzes klub jöhet szóba.

Egyébként - állítólag - Lavezzi is képben van, akinek mondjuk nem örülnék, de számomra azt mutatja,hogy Allegri inkább a 4-3-3ban gondolkodna.
Ami azért nem hülyeség, mert Hernanes egy megveszekedett forintot sem ér, tök mindegy milyen poszton játszik,így ezt a trequartista-s cuccot el kéne felejteni.
Illetve a 4 csatárunkból egyik sem tud a másikkal egyszerre érdemlegeset alkotni.Külön-külön vannak jó momentumai Morata-nak és Dybala-nak, de messze vannak még a Del Piero-Trezeguet duótól :D

peti78 2015.11.07. 08:58:51

@delpiero26: a valag pénz elszórása amit említettél mandzukic 19 zaza 18 hernanes 11 ez így 48 mill euro ennyi elszórni való pénze még a realnak sincs. játszottunk már 4-2-3-1 et a toro ellen amikor a 87. perctől: sandro jött be dybala helyére és a 93. percben cuadrado megszerezte a győztes gólt

rockitbaby 2015.11.07. 10:50:03

@Rikoo: Oké, nem lőttünk nekik gólt, ellenben pl az Udinese lőtt egyet. Amivel meg is vertek minket. Értelmes felállásban, ahol nem Padoin a regista és van vközéppályás védekezés, szerinted ilyen csúfság megtörténne? Szerintem nem. Amíg minden jött-ment gólt lő nekünk, addig sehol nincs keresnivalónk.

Rikoo 2015.11.07. 13:04:46

@rockitbaby: az a baj, hogy ezen még mit sem változtat, hogy a támadósorunk egyáltalán nem Juventus szintű. Van két befejezőcsatár olyan emberek nélkül akik képesek lennének kiszolgálni. Ott van Dybala aki eddig kb. négy poszton játszott és senki nem tudja, hogy pontosan hol kéne játszania. Zaza pedig teljes katasztrófa, 4-ből 3x még a labdát se bírja átvenni. Legalább két minőségi ember kell előre is ez kétségtelen. 3-4 óriási hiányposzt van a csapatban. Egy minsőégi csatár aki elkéri a labdákat és meg is tartja tud vele kezdeni vmit és gólérzékeny. Egy irányító pl. Eriksen aki mozgatja a csapatot folyamatosan elkéri a labdákat és pontrúgásokban is jó. Illetve vki a védekező középpályás posztjára aki fut, ütközik és technikai szintekben sem marad el a legjobbaktól. A védelemben sem ártana ha vkinek lennének tökei, mert a mostani védelem az kritikán aluli. Nem értem milyen pozitívumokat látnak itt néhányan. Egy jó meccset két rossz követ és ezzel a kerettel nem is lehet többet kihozni.

rockitbaby 2015.11.07. 18:15:53

@Rikoo: A gond az, hogy ennyi lyukat egy nyár alatt csak nagyon csíkosan lehet befoltozni, de ahhoz klasszisokkal jobb sportigazgató kellene. Jelen pillanatban, amíg nincs védekezésünk, maximum egy adok-kapok jellegű meccsbe mehetünk bele, de abban sem vagyok biztos, hogy mi jönnénk ki belőle jobban. Meglátásom szerint a védekezés a legfontosabb. Ennyi vereségünk, mint most két hónap alatt van, szinte egész tavalyi évadban nem volt. És Conte első éveiben gyakorlatilag csatárok nélkül is nyertük a bajnokságot. Mert ha egy csatár 10 gólt képes csak szerezni, a mi szintünkön azt nem megsüvegelni kell. Ennyit egy középpályás is tud. És Conte kezei között ez működött is. Nem volt kimondott gólszerző, aki odaért, az befejezte. Most is erre lenne szükség, de jelenleg jóval önzőbbek az elöl lévők ennél. Főleg Morata. Tegyük rendbe a csapat hátsó, védekező részlegét, mert házat sem a csillivili tetővel kezded felhúzni. A vereségeink zöme egy döntetlen minimum lett volna megfelelő védekezéssel. Ez legalább +4 pontot jelentene. Mindjárt más lenne a leányzó fekvése.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása