A Sevilla elleni kétgólos győzelmet követően nem meglepő módon rendkívül elégedett játékosok nyilatkoztak a különböző társaságok kamerái előtt, ám mindenki tisztában van vele, hogy bár a Bajnokok Ligájában jól teljesít a csapat, a bajnokságban bőven vannak javítanivaló csorbák.
Simone Zaza beállását követően nem sokkal megszerezte első Bajnokok Ligája-gólját, és az elején rendkívül visszafogott gólörömének ellenére elégedetten nyilatkozott a meccs után.
„Pillanatokkal a helyzet előtt léptem pályára, és megpróbáltam a legtöbbet kihozni a lehetőségemből.” - fogalmazott az olasz válogatott a Mediaset Premium társaságnak adott interjúban.
„A gólom mindenekelőtt Álvaro Morata és Paulo Dybala érdeme, mivel az egész mérkőzést végigfutották, és így kifárasztották a védőket. Ez volt az első Bajnokok Ligája-mérkőzésem, és szükségünk volt erre, mivel a csapat körüli légkör nem a legjobb.
Vasárnap újabb fontos meccsre kerül sor, a Serie A meccsek továbbra is téttel bírnak, és ahogy elvesztettünk pár pontot, úgy vissza is hozhatjuk ezeket.” - zárta a nyilatkozatot optimistám Simone Zaza.
„Fontos volt a mai győzelem, és mindannyian örülünk ennek a teljesítménynek. Nagyon jól játszottunk csapatként, és ezen az úton kell továbbhaladnunk.” - mondta Juan Cuadrado a JTV számára adott interjúban.
„Van néhány óránk kiélvezni ezt a sikert, azonban holnaptól az első számú prioritás ismét a Serie A.
Határozottan csodálatos érzés győzelmet aratni a Juventus stadionjában, főleg mivel ez volt idei első győzelmünk itt. Nagyon jól játszottunk egy nagyszerű csapat ellen, ezért boldog vagyok.”
A kolumbiai válogatott mintha varázsütésre ismét megtanult volna focizni, miután a nyáron visszatért az olasz bajnokságba a Chelsea csapatánál töltött sikertelen fél évet követően.
„Nagyon boldog voltam az érkezésem percétől fogva, a csapattársak pedig nagyon szívélyesen fogadtak. Mindig az edző és a csapat rendelkezésére álltam.”
A tegnap Paulo Dybalának a gólszerzés nem jött össze, ám talán az eddigi legjobb meccsén van túl a fiatal argentin csatár Torinóba költözése óta.
„Amikor láttam, hogy Zaza egyedül rohan előre, reménykedtem abban, hogy sikerül gólt szerezni, mivel tudtam, hogy egy második találat tulajdonképpen bebiztosítaná a győzelmet.” - mondta diadalittasan Paulo Dybala a Mediaset Premium munkatársainak.
„Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk, és megérdemeltük a győzelmet. Nekem még sokat kell dolgoznom, mivel ez a csapat régóta hozzászokott a győzelemhez. Azért dolgozunk, hogy ilyen meccseket játszhassunk. Célunk, hogy a Juventust a csúcsra emeljük, személyes célkitűzésem pedig az, hogy kiváló teljesítményekkel szolgáljak.”
Álvaro Morata is nyilatkozott a Mediaset Premium munkatársainak, és nem is inkább annyira a gólját emelte ki, hanem a csapatjátékot, amely győzelemhez segítette a Juventust.
„Boldog vagyok, mert gólt szereztem, de leginkább a csapat diadalának örülök.” - mondta a fiatal spanyol válogatott.
„Rövid ideje játszhatok Paulo Dybala mellett, azonban nagyszerű a kapcsolatunk, és sok időt töltünk együtt a pályán kívül is barátok és család társaságában.
Ma kipróbáltunk egy-két dolgot, de tovább kell folytatnunk a munkát, és végül meg fogjuk találni a megfelelő területeket.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Spider81 2015.10.01. 12:39:22
pedronegroo 2015.10.01. 13:05:41
Spider81 2015.10.01. 13:37:34
Rivendell 2015.10.01. 15:04:17
én azért tartok attól,hogy a BL győzelmek mindig nagy arcot fognak eredményezni és a bajnokságban meg majd megy az idén szokásos kalap kaki:(