Marotta: „A Juventus bízik Allegriben”

marotta_es_allegri_oltonyben.jpgA Juventus igazgatója közvetlenül a Napoli elleni mérkőzés előtt arról beszélt, hogy a klub rendkívül bízik az edzőben és az összeállított keretben.

„Véleményem szerint egy csapat valós értékei idővel válnak kitapinthatóvá, és a bajnokságot a legjobb csapat fogja megnyerni, ám erről jelenleg még korai beszélni.” - mondta a Giuseppe Marotta a Mediaset Premium munkatársának.

„A nehéz szezonkezdet hatása érezhető, és a motiváción még a taktikai problémákhoz is képest hatványozottabban kell dolgoznunk.

Nem kívánunk élni az alibi lehetőségével, azonban a versenynaptár telített, és ennyi sérüléssel nem áll módunkban ugyanazt a tizenegy embert pályára küldenünk a meccseken. Az edző nehéz helyzetben van, és nem tudja a meccsekre kiválasztani a preferált kezdőcsapatát.”

Az öt meccs után tizenharmadik helyen tanyázó címvédő szombaton a Stadio San Paolo gyepén mérkőzött meg a Napoli együttesével.

„Mindegy, hogy a Napoli, a Carpi vagy az Empoli az ellenfél, ez nem számít. Jó teljesítményre van szükségünk, és leginkább arra, hogy pontokat szerezzünk.

Nyugodtnak kell maradnunk, mivel rendkívül bízunk az edzőben és az összeállított keretben. Rengeteg pont sorsa van még függőben. Régóta foglalkozok futballal, és tudom, hogy a feltámadás lehetősége adott.

Ebben a szezonban az a különbség, hogy tíz új játékos érkezett a huszonnégyfős keretbe. Időre van szükség ahhoz, hogy összeszokjanak, hogy megértsék a taktikai elvárásokat.

Ráadásul elvesztettünk karakteres bajnokokat, mint például Carlos Tévezt és Andrea Pirlót. Őket megfelelő játékosokkal pótoltuk, de egyértelmű, hogy ebből a szempontból valami hiányzik.

Minden keret ereje a sokoldalúságban rejlik, hogy a játékosok képesek legyenek alkalmazkodni bármilyen rendszerhez. Ebben az évben az edző számos opcióval élhet.” - zárta az interjút a Juventus általános igazgatója.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr187839432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sleepy8 2015.09.26. 22:45:10

Ez ma 110%-ban Allegri sara. 3-5-2 kellett volna, hogy Padoin meg veletlen se legyen kezdo. Hernanes kb meg Pirlo-nal is lasabb, ergo a vedok elott hasznalhatatlan. Radasul az elso golt elobbi, a masodikat utobbi egyeni hibajabol kaptuk.......

Egyetlen embert lehet kiemelni a csapatbol, az Lemina.(es nem a golja miatt)

The king of alibis 2015.09.26. 22:46:37

Ezt a kókler kancsalt mikor zavarják már el a pííbe?

BigP86 2015.09.26. 22:48:05

Ugy latszik Allegri nem elég jó edző ahhoz hogy a szarbol várat epitsen kedves Beppe. Márpedig ezt a szart te hordtad össze.. Fejj de utálom ezt a kancsal faxt.

venember83 2015.09.26. 22:48:28

@sleepy8: Cuadrado is jó volt, de őt nem félórára kéne bedobni. Meg Sandrót sem négy percre.

Rikoo 2015.09.26. 22:49:26

@sleepy8: ketten együtt vannak benne az egészben. Marotta sara ez az egész fos keret, botrány az egész. Klasszisok és vezérek nélkül. Az edzőnek beleszólása se volt nyáron abba, hogy ki jöjjön ide. Allegri sara az, hogy ebből a szétb@szott keretből, nem tud csapatot csinálni.

Apuleius 2015.09.26. 22:51:03

"Mindegy, hogy a Napoli, a Carpi vagy az Empoli az ellenfél, ez nem számít."

Ebben teljesen igaza van. Mindegy ki is az ellenfél, megaláznak bennünket.

Hoods. 2015.09.26. 22:51:56

Az fasza. Dumalni azt nagyon tud mindenki..

sleepy8 2015.09.26. 22:52:43

@venember83: Pontosan, ezert kellett volna 3-5-2, jobb szelen Cuadradoval, balon Sandroval/Evraval.

@Rikoo: En tovabbra is tartom hogy minosegi a keret. Marci/Asa/Khedira egy komplett kp serult, ebbol ketten minimum kezdok lesznek. Mandzu serult, Morata nem 100%, nincs jobb vedonk.. Lesz ez sokkal jobb meg, de ezt ma Allegri eltaktikazta.

delpi0823 2015.09.26. 22:54:19

@sleepy8: semmi ertelme nincs padoinozgatni megint mert egyertelmuen nem o hanem hernanes volt a leggyengebb lancszem a pali egyszeruen keptelen vedekezni de meg csak sprintelni se olyan lassu hogy sztem khedira villamleptu hozza kepest

sleepy8 2015.09.26. 22:56:14

@delpi0823: Ooom, nem tudom latod-e, de ezt is leirtam. Attol Padoin is egy rakas szar volt.

Rikoo 2015.09.26. 22:57:57

@sleepy8: én meg azt tartom, hogy vezéregyéniségek nélkül továbbra is semmit nem ér ez a keret. Lehet neveket bedobni a közösbe, de a csapathoz kellenek a vezérek a pályára illetve edzőnek is. Tavaly mindkettő megvolt, minden nagyon elromlott és ezt Marotta kezdte el, Allegri pedig nem bír a helyzettel mit kezdeni.

Tony. 2015.09.26. 23:00:59

Remek ez a kép. A kontár, meg a kókler. Azt mindenki döntse el, hogy melyik-melyik.

Allegri tavaly kapott egy olyan csapatot Conte-tól, amely kis túlzással magától is tudott volna futballozni. Átállt 3-5-2ről, 4-3-1-2-re, ami bevált neki. Túl sok mindent ezen felül nem kellett csinálnia. Most kellene, csak ehhez már kevés. Úgy látom, hogy valójában azt sem tudja, hogy mit akar csinálni. Hol ilyen formáció, hol olyan formáció, minden meccsen más játszik. Nem is értem, 4-3-1-2-höz ragaszkodott minden áron, végül megkapta hozzá Hernanest legalább, erre nem játszatja, meg teljesen érthetetlen módon berakja a védők elé. Fölösleges szidni a brazilt, legalább 5 meccset le kell játszania valakinek a POSZTJÁN, hogy lássuk mi van. Gondolom kedden majd megint jön Cuadrado és Dybala, Herna visszaül a padra. Holott fel kéne rakni a 4-3-1-2-t ugyanazon emberekkel, a brazillal elől és lenyomni úgy egy hónapot. Mi a szart várhatunk bármilyen játékostól, ha hol játszik hol nem? Közben a fél csapat sérült. A játékosok meg elkezdtek egyénieskedni, gyakorlatilag semmi nem működik. Allegri elvesztette a fonalat szerintem.

Ahogy meccs közben már írtam, felőlem mehet. Helyére hívjuk vissza Conte-t, aki a válogatott mellett simán elvinné a csapatot, összerázná a társaságot, aztán az eredményektől, vagy a megegyezéstől függően maradna tovább, vagy nyáron keresnénk mást

sleepy8 2015.09.26. 23:02:35

@Rikoo: Lehet ugy gondoltak, hogy a 100millios kis ficsur majd vezer lesz, erre nem gondol senki? A 10est is biztos viccbol adtak neki... Ennek Juvetusnak egyertelmu hogy ki lesz a vezere. Hamarosan vissza is ter; Claudio Marchisio!!! Most kell megmutatnia!

danimester1 2015.09.26. 23:04:04

Nem úgy kell fiatalítani bazdmeg,hogy a fele keretet lecseréled te szerencsétlen!!!Igazoljál minőséget!Ne a játékos döntse elmikor hova akar menni hanem TE és ne szaré-húggyé adjál el amíg magas áron vásárolsz!Kezdj el edzőt keresni,mert szükségünk lesz rá,mert Allegri nem képes csapatot építeni és megvédeni a seggedet,ő nem Conte.

hurbiny3k 2015.09.26. 23:04:20

@Tony.: Így-így.. Spallettit ide..

delpi0823 2015.09.26. 23:05:21

de amit pogba muvel manapsag az is ertekelhetetlen azthiszi magarol hogy kitud cselezni 3-4embert de mar az elso leszereli lehet jot tenne neki allegri letenne a padra

KysBé 2015.09.26. 23:07:50

@sleepy8: Rég rossz, ha Marcitól várjuk a csodát!

Juvegaspy 2015.09.26. 23:10:34

@sleepy8: a baj az h nem Padoin volt a legszarabb! Pogba Hernanes Dybala..mind gyengebb volt, holott tudjuk h jobb teljesitmenyre kepesek.
Ez Allegri sara.
Vagy hozza rendbe vagy takarodjon!

sleepy8 2015.09.26. 23:12:36

@KysBé: Te hagyd figyelmen kivul amit irok, koszonom.

doki0326 2015.09.26. 23:12:40

allegrinek még most kell menni!!!ancelotti munkanélküli hozzuk ide majd ő meg mutatja hogy kell csapatot építeni :)

m.martin91 2015.09.26. 23:14:53

@Tony.: Abszolút egyetértek, szerintem is ezt kéne játszani. A BL-ben viszont jönni fog a 4-3-3, ez borítékolható.

Rivendell 2015.09.26. 23:17:02

Marci meg a vezér...sírok:D

világ életében másodhegedűs volt,lassan nyugdíjba fog menni a 29 vagy hány évével:)

szerintem az a hiba,hogy Bonu fizuja miatt belső bomlás van...emeljük meg mindenkinek a fizuját:D nem kell komolyan venni

Juvegaspy 2015.09.26. 23:18:13

@m.martin91: azzal viszont nincs baj.
Be is lesz huzva a sevilla ellen

Rivendell 2015.09.26. 23:18:45

Conte? hmmm,ki az a bátor aki kinézi a vezetőségből,hogy meghunyászkodva odalép valamelyik fejes és könyörög neki?:DDD

venember83 2015.09.26. 23:20:39

@Rivendell: esetleg Pavel. De ő meg nem fog más hülyesége és töketlensége miatt meghunyászkodni.

Trieszt120506 2015.09.26. 23:22:07

Nem volt ez eltaktikázva, a védekezés meg volt szervezve rendesen, az egyéni hibákat ne kenjük már Allegrire...

Szerintem legalább a szezon első felét meg kellene várni, az ítélkezéssel. A BL-re nála jobb edzőt nem találhatnánk, egy igazi régi motoros minden hájjal megkent olasz edző, ellenben Ancelotti vagy Montella focija túl őszinte lenne ehhez a kerethez.

Rivendell 2015.09.26. 23:24:36

Montella jobb lenne,Conte-nak is megvoltak a maga baromságai...Padoin-Pelus nála is kb fix emberkék voltak:D Montella elég tökös,nem szórakozna felrakni a legjobb kezdőt.bár úgy lenne helyes a legtámadóbb kezdőt:D

Trieszt120506 2015.09.26. 23:25:13

@Tony.: Szerintem szerdán 4-3-3 lesz, elől a Morata - Zaza - Cudarado trióval. Esetleg 3-5-2.

Hernanes akkora katasztrófa volt ma, hogy egy jó ideig biztos jegeli Allegri.

Trieszt120506 2015.09.26. 23:27:20

@Rivendell: hú, Montella tehetséges az biztos, de brutálisan lemeccselte Emery az EL-ben. Oda-vissza. No meg a bajnokságban is belefutottak nagy pofonokba. Inkább ne jöjjön..

Rivendell 2015.09.26. 23:27:41

@Trieszt120506: Morata-Zaza? na akkor ezek egymást fogják szivatni:D Sandro-Morata-Cuadrado már ok lenne,Pogba meg pad,vagy húzzon be középre vkp-ba

Rivendell 2015.09.26. 23:29:04

@Trieszt120506: Conte 1 Juvéval bukott nemzetköziben szépeket,Fior meg azért gyengébb kerettel rendelkezett hazai porondon,mint mi

Trieszt120506 2015.09.26. 23:33:40

@Rivendell: 3-4 gólos vereségekbe futott bele, hasonló kaliberű csapatokkal szemben. Ilyen inkább ne jöjjön.

Dybalát ma is lekapta a pályáról, míg Zazát simán fent hagyta elöl.

delpi0823 2015.09.26. 23:36:20

@KysBé: Akkor elmondanad kitol kene egyertelmu hogy o a legjobb kozeppalyasunk aki mind vedekezni mind tamadni tud egyertelmu hogy o a legnagyobb hianyzo

Tony. 2015.09.26. 23:37:59

@Trieszt120506: Itt már nem az a kérdés, hogy a BL-re ki a legjobb nekünk, hanem, hogy jövőre egyáltalán el tudjunk indulni a sorozatban...

tsatsee 2015.09.26. 23:40:43

Hagyjuk már Conte-t. Mikor itt volt, mindenki szidta. Majd mikor elment mindenki sírt. Ő kijelentette, hogy a keret nem képes Európában semmire, és lelépett. Jött Allegri, és bebizonyította, hogy a keret képes Európában sikereket aratni.

Idén más a csapat. Reméljük összeáll a dolog. Ha nem, akkor mehet télen Allegri felőlem.

Leram7 2015.09.27. 00:17:22

Marchisio egyértelmű erősítés lesz, ha visszatér, mert rutinos, de basszus nincs normális támadó.

Ki fog gólt lőni? Dybala + Zaza + Mandzukic + Morata együtt, ha 40-45 akciógólt meglő a szezonban az már jó lesz.

A gond ott van, hogy nincs, aki gólt lőjjön, max találunk egy gólt, mint ma Lemina vagy egy hete Zaza, de ez kevés.

Nincs agresszió, olyan könnyen veszik el tőlünk a labdát, amire vissza sem támadunk. Dybala sétálgat, meg lépeget, nem támad le.

Szídjátok Hernanest, de Lemina is az első gólnál az ellenfélnek vette le.

Juvegaspy 2015.09.27. 00:19:33

@tsatsee: Conta az EB ig kene. A kijutas ugyis meglesz a valogatottnak mi meg nyaron hozunk egy fasza edzot!

devil-z 2015.09.27. 00:41:53

Büdös nagy troll ez a marotta, úgyis Allegri fogja meginni a levét annak amit összehozott idén nyáron.

Elmehetsz a sunyiba a 10 új játékosoddal (pl. Zaza mi a fenének) meg a több tízmilliós költekezésünkkel, ha Vidalt+Tévezt képtelenek pótolni, de főleg utóbbit. Nem csak fosta a gólokat hanem vezére volt a csapatnak, most ezt a szerepkört próbálják ráerőltetni Pogbára, aki sokszor lányos zavarába már egy labdát sem tudja levenni.

Na nem mintha ez a Padoinfüggő Allegri nem lenne sáros, de elsősorban a félszeműt tartom felelősnek a kialakult káoszért.

Direct_01 2015.09.27. 02:34:17

A tavalyi mind szép és jó.Az idei keretet viszont képtelen úgy forgatni ahogy azt kellene.Sajnos beigazolodott a gyanúm,hogy nem tud Max csapatot épìteni.Egy adott keretből képes kihozni a legjobbat de épitkezésből eddig egy nagy NULLA.Ha sokáig halogatják a menesztését akkor az idei év egy nagy bukás lesz.Hiszen nem a bajnoksagert,de a Blért se küzdhetünk.Ancelottira rá kell menni. Nincs más opció,Klopp itt elbukna

babo0410 2015.09.27. 02:39:37

Már megint a sok oskoska Barmotta takarodóik. Csak mosolygok. Teljesen elfogadható a nyilatkozata. Nagyon jó a keretünk. Itt az a baj, hogy valószínűleg nem tudnak kit előrángatni most. Ha lenne olyan alternatíva, aki egyértelműen erősítés lenne a padra, akkor lehet nem nagyon hezitálnának. Nyilván a vezetőségnek is életbevágóan fontos, hogy jövőre is a BL-ben szerepeljünk, hiszen hatalmas érvágás lenne a klubnak egy esetleges BL nélküli év. Ezt nem fogják megkockáztatni. Szerintem ha nem sikerül felrázni a csapatot, akkor max a sérültek visszatérését megvárja a vezetőség, és ha akkor sem történik semmi, vagy netán újra megsérülnek, mehet isten hírével. Egyébként azt is le tudom képzelni, hogy még Allegri sem tud semmit, de már Agnelliék tudják meddig hajlandóak türelmesek lenni. A keret erős, Marotta jól dolgozott a nyáron. És most már azt sem mondhatja senki, hogy az a gond, hogy sok fontos játékos az utolsó pillanatban érkezett. Most már ez nem lehet kifogás, hiszen azóta már elég sok edzés lement, be lehetett volna őket építeni. Nem Marotta tehet a kialakult helyzetről. Egyértelmű Allegrinek és csapatának nem sikerül megbirkóznia a nehézségekkel, hiszen ugyanezt már a Milannal is eljátszotta. Sajnos az az érzésem, hogy Allegri nem képes a helyzettel megküzdeni. Én is kíváncsian várom, hogy mire megy majd, ha a sérültek felépülnek. De egyre jobban kezdem azt érezni, hogy már a játékosok hite is kezd elveszni, és sajnos egyre inkább érik az a pillanat, amikor már csak egy edzőváltás lendítheti ki a csapatot a holtpontról. Csak ha nincs kit előkapni a zsákból, akkor nem tudunk mit csinálni. Egy Ferrara-Zaccheroni féle csere nem lenne túl értelmes lépés. Vagy pl. ha azt mondanák, hogy Pesoto jöjjön fel az ifiktől, esetleg Nedved üljön a padra, nem biztos, hogy célra vezető lenne.

babo0410 2015.09.27. 02:40:07

Illetve takarodjozik.

babo0410 2015.09.27. 02:43:28

És még annyit, hogy ide most egy új Conte kéne, ha viszont az nincs elérhető közelségben, akkor kár elküldeni Allegrit, sokkal előrébb nem lépünk.

sleepy8 2015.09.27. 07:19:58

Tiszta fejjel, idegesseg nelkul, 3x megnezve az osszefoglalot, arra jutottam hogy talan megsem akkora a baj mint elsore gondoljuk.

A napoli semmivel nem volt veszelyesebb tegnap a kapunkra mint mi. Tavaly is voltak ilyen meccseink, nem is keves, hogy egy talalt gollal huztuk be meccset. Igenam, csak tavaly nem rugattunk golokat az ellenfellel... Az elso golnal Lemina Padoinnak szerezte meg a labdat, csak eppen O azt se tudta hol kne helyezkednie (ezt a meccsen amugy 117x jatszotta el, csoro Lemina tobbet volt hatul a szelen mint Padoin). A masodik golt nem hiszem hog magyarazni kene... A kp vedekezesunk 0, ezen Marci es Asa/Khedira sokat fog segiteni, es talan ha Pogba helyett megint vedekeznek majd masok akkor O is jobb lesz.

A tamadokba tegnap nem szabadna belekotni, mert kb labdat se kaptak. Morata hianya viszont erezheto, Dybala meg Zaza egyutt nem segitenek vissza vedekezesben annyit mint O egyedul, de ezert hianyzik Mandzu is. A Morata-Mandzu-Cuad sor kell elore es jonni fognak a golok is. Dybala meg legkozelebb akkor legyen kezdo ha nincs tele a gatya, egyszeruen latszik rajta hogy nem mer, pedig ha akar... azert tegnap is csinalt szep dolgokat, pl 2 golpasszt adott csak az elsot kihagyta a talib.

A valogatott szunet utan minden rendben lesz (remeljuk). Forza Juvetus!

sleepy8 2015.09.27. 07:28:03

@sleepy8: Bocsanat a duplaert, de az lemaradt hogy, ha nem Allan kezilabdazik a vegen hanem mondjuk Chiello, es nem fuj Orsato akkor megint mi lennenk a vilag legnagyobb csaloi.... De ha nekunk nem fujjak be az egyertelmu buntetot azzal senki se torodik. (nem ezen mult tudom, de na...)

Rikoo 2015.09.27. 07:45:46

@babo0410: Ilyen csatársorral semmi esély, lehet itt Guardiola is az edző. Fogalmam sincs róla, miért véded ennek a semmirekellőnek a munkáját, de a kialakult helyzetért inkább Allegrit teszed felelőssé nem a vezetőséget... Ez erős keret? Tudsz klasszist mondani Buffonon kívül? Mert úgy néz ki, hogy Pogba se az. Az igazság az, hogy még a City ellen is szerencsével győzött a csapat, mert ennyi erővel ki is pattanhatott volna a labda a kapufáról. Teljesen nyilvánvaló, hogy semmi sem fog itt változni. Ez a keret egy teljesen koncepció mentes összeigazolt fos, ami látszódott az utolsó napokban mikor 6 csatár volt és majdnem az ment el aki 3 hete érkezett. Allegrinek folyamatosan cserélgetnie kell a felállásokat, hogy mindenki tudjon játszani. Hát mi ez? Melyik klubnál van ilyen? Klasszisok, vezérek nélkül ez egy nagy 0. Más edző sem lenne jobb ezzel a kerettel csak maximum egy kicsivel. Agnelli meg szívhatja a cigita lelátón, mert itt a sok kidobott pénz az ablakon. Zaza öntelt, teljesítmény nélkül, sehol sem bizonyított, még a Sassuoloban sem volt képes sok gólt lőni.Dybala fele annyit sem ér. Hernanest soha többet ne lássuk Juventus mezben, mert ezzel a teljesítménnyel megszégyenítette a mezt. Mandzukic kiszolgálás nélkül sz@rt sem ér az meg már most látszik, hogy senki sem fogjakiszolgálni. Csak Lemina, Sandro és Cuadrado leigazolása van rendben. A többi új játékos nem Juventushoz méltóak. Még Neto jó a padra de neki is akkora fizetése van, mint néhány kezdőnek ami vicc. Na ezekről a dolgokról nem Allegri tehet, sőt egyedül egy motivátor lenne képes kihozni a maximumot egyből Pl. Klopp, de ő is kockázat lenne, mert nem ismeri az olasz közeget és nem is egy taktikai zseni és a tavalyi teljesítményén látszódik, hogy ő is képes az összeomlásra. Óriási bajban a csapat ez mostmár nem kérdéses...

Juveing 2015.09.27. 08:18:41

Mondjuk azért lássuk be, arra kicsi az esély, hogy 4 bajnoki cím, egy EL elődöntő és egy BL döntő után, ami a jelenlegi vezetőség munkáját (is) minősíti, hirtelen mindenki alkalmatlan lett a feladatára!
Allegrinek pedig a Milanból is mindig sikerült (kivéve az utolsó évét, mikor felállították) ütőképes csapatot formálnia, pedig évről évre elvitték a legjobb játékosokat a keze alól ( ja és azzal a Milan kerettel másnak sem sikerült eredményt produkálnia).
Szóval azt gondolom nem lenne logikus azt feltételezni, hogy egy jelenlegi ,erős Juve kerettel nem tud majd eredményeket produkálni.
Meg mi lenne a megoldás???? Elküldeni mindenkit? Fergusont hányszor küldték el Manchesterből? Pedig voltak gyengébb évei...

Piettro85 2015.09.27. 08:38:29

Látom vannak még akik kevésbé borúlátóak ,mint a többségünk:)
Nyilván magyarázatok vannak,mit miért csinált a Möster, hogy Cuad,Morata talán a Bl-re lettek ma pihentetve, ezzel nem is lenne baj, ha megfelelő szinten tudnánk őket rotálni, illetve ha nem majdnem kieső helyen tanyáznánk,plusz itt van a rizikó faktor, hogy átlagban 2 meccsenként lesérül valaki,hosszú a pad,de azért nem ennyire...:/
Marci és Asa, mint megváltók.. hát emlékszem én olyan meccsekre tavalyról,mikor kishercegünk vastagon alibizte végig a találkozókat... azért mellette is ott volt egy Pirlo-Vidal, senki nem garantálja hogy ugyan úgy visszaesik mint Pogba.
A taktikával variálni, és minden meccsen mást játszatni a fiúkkal..most inkább haszontalanabb, mint hasznos,nyilván 1-1 ilyen döntést a kényszer szült, de milyen jó is legalább kiismerhetetlen a taktikánk..sajnos a játékosaink előtt is:/
Penge lenne, ha 2 meccsen legalább ugyan azok lennének a kezdőink..
Elől Tevez nem pótolható, rengetegszer visszalépett labdákért, gyors, erőszakos volt, ezt egy Morata ,Dybala nem tudják pótolni,egészen más játék stílust képviselnek,de ha nem kapnak értékelhető labdákat nem is fognak gólokat rúgni.Zaza helyett Matrit simán meg kellett volna tartani,fizikuma erősödött az utóbbi években,de hát nekünk fiatalítani kell a faluvégről..

sleepy8 2015.09.27. 08:42:52

@Rikoo: A fel csapatunk serult ember. Mandzukic, Morata, Marchisio, Asamoah, Khedira, Lichti, Caseres... ezek a jatekos barmelyik olasz csapatban atom kezdok lennenek, itt is azok leszenek. Persze hogy csak szenved Allegri. 4-3-3 lesz ez majd, de Morata es Mandzu nelkul az necces. A Lemina/Asa-Marci-Khedira/Pogba ez a kp tovabbra is legjobb a ligaban, arrol nem Marotta tehet hogy a fele serult.

Dybala es Sandro olyanok mint tavaly Morata, eleg lassan megy nekik a beilleszkedes, de csak annyira valljanak majd be mint a spanyol es mar jol is jartunk.

Buffon; Ingyan-Bonu-Giorgio-Sandro/Evra; Asa/Lemina-Marci-Pogba/Sami; Morata-Mandzuki-Cuadrado

Aki erre a csapatra azt mondja hogy szar, az nem ert a focihoz.

Dante01 2015.09.27. 09:30:39

Nem szar a keret csak egyszerűen nem látom a tűzet a játékosokban ne mondja senki, hogy azért állunk itt mert sokan sérültek. Játszottunk 6 meccset ebből a Roma és a Napoli ellen ki lehet kapni nem is lázadnék érte, de nekem ne mondja senki, hogy egy Udine, Chievo, Genoa, Frosinone ellen így kellet volna játszani. Allegri vagy nem találja a helyes kezdőd vagy későn cserél vagy a taktika nem jó vagy nem tudja feltüzelni a játékosokat. Ha ez így megy tovább úgy járunk, mint a Dortmund Kloppal.

Szili072 2015.09.27. 09:40:51

Ez a keret ha ha a sérülések elfogadható szinten maradnak a bajnokság 3.helyére és a bl csoportból továbbjutásra elegendő lehet. Marottáék is erre számítanak ettől jobb eredmény csak álom.(nincs vezér,bárkitől ki tudunk kapni) Allegriről a vezetőség december előtt nem fog dönteni.

ToTTy-Juve 2015.09.27. 09:46:29

Legutóbb még csak annyi volt a baj, hogy elől nem sikerülnek az utolsó passzok. Na jó, de akkor mi a f*sznak kapunk minden meccsen gólt, ha a védelem évek óta ugyanaz!?

alexGicamo 2015.09.27. 10:21:02

@Tony.: Tökéletesen egyrtértek ! Tudom,hogy mi a helyzet,sérültek,blabla ... Meg ,hogy türelmesnek kell lennünk,ezt mind értem,de nem akarom,hogy a szarakodáson menjen el a szezonunk ! Eddig szomorú voltam az eredmények láttán,most már dühös vagyok !
De azért, amíg élek,remélek ! Lesz ez még így se !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

4Evorg 2015.09.27. 10:33:24

Szerintem innen a blogról kellene egy új edző, úgyis mindenki nagyon profin rakja fel a kezdőt, intézi a cseréket, választja a taktikát.

@babo0410: Eddig jó volt Allegri, most már ő a rosszarc, Marrotta meg a hibátlanság példaképe, aki mindig jól végzi a munkáját.

Egy-két ember olyanokat tud írni, hogy lekaparom a tapétát.

MDaniel98 2015.09.27. 10:40:21

@4Evorg: Hát figyel az, hogy 6 forduló alatt 5 pontot szerezzen a Juventus edző is teljesen felesleges.

4Evorg 2015.09.27. 10:52:00

@Juventus FC 15: Nyílván Allegri is hibázott (főleg a sérülések tekintetében tulajdonítok számára nagy felelősséget, s emiatt kényszerpályára álította magát a kezdővel kapcsolatban is), de az ne az ő hibája legyen már, hogy minden fontos játékosunkat szarér-hugyért elengedjük és futunk a mercato után.

Arról nem is beszélve, hogy tavaly még mindenki (vagy legalábbis a nagy többség) a seggét verte a földhöz, hogy milyen jó edző, megnyerte a kupát, BL döntő stb. most meg ilyen neveket olvasok, hogy Spalletti... ne vicceljünk már!

Tavaly, tavalyelőtt Pogbát 100 millióért sem adta volna a blog közönsége, most már hirtelen ő is egy középszerű sz@r lett sokak szemében.

Itt mindenki szar és mindenki krva jó 1-2 meccs leforgása alatt. Egyeseknek a következettesség krvára nem az erősségük. Szinte csak a két szélsőséges vélemény létezik (tisztelet a kivételnek).

Csak ennyit akartam mondani. Én a tavalyi év után még mindig hálás vagyok Allegrinek és (még!) mindig élvezi a bizalmam. Bajnokok már nem leszünk, ez biztos, de egy jó BL szereplés és a 2-3. hely (persze nem ilyen játékkal, de) meglehet.

börb 2015.09.27. 12:14:39

Amúgy Mandzu elképesztően jól meg tudja zavarni az ellenfél védőit. Ha másért nem is, ezért érdemes lenne a pàlyàn lennie. :-)

KysBé 2015.09.27. 12:25:24

@4Evorg: Én következetes vagyok! Számomra mindíg is egy kókler volt Barmotta és Allegri is egy középszar edző!!!

RuidaRobert 2015.09.27. 13:06:40

@4Evorg: Szerintem sem Allegri feltétlen a hunyó, sőt én eddig kifejezetten védtem.

DE! egyértelmű hiba volt Cuadradót kezdetni hétközben, most pedig padoztatni. Érződött, hogy gyakorlatilag rajta áll vagy bukik a támadójáték. Meg is lett az eredménye.

Dante01 2015.09.27. 13:54:35

Sokan mondják következetesség és mért 1-2 meccs alatt fordul a vélemény.
Ez azért lehet, mert Allegri egy meglévő jól összerakot csapatból csinált bl döntőst. Most meg egy széteset csapatból nem képes semmire.
KysBé legalább megmondja eddig is utált mindenkit ez után is.
Nem tudom mi lenne a megoldás, de sokszor nem értem a kezdőt és a taktikán sem látom postosan mit is szeretne Allegri. Januárig kiderül, hogy ő tényleg egy jó edző vagy csak Conte csapatát tudta egy szintel feljebb léptetni.

juventino007 2015.09.27. 13:54:58

Túl sok az új arc, egy jól működő gépezetbe, be lehet építeni szezononként 3-4 új játékost. Elengedtük legjobbjainkat, erre idehoznak 10 másikat 130 milláért, majdcsak beválik közülük néhány alapon, ennyi pénzért jöhetett volna 3 top spíler is + a kölcsön játékosok (Cuadrado,Lemina). Dybala olyan súlytalan lesz mint Iturbe a Romában, már most nagyon frusztrált a kispadon ücsörgéstől. Hosszabb lett a kispad, és mélyebb a keret, csak az eredmények nem jönnek a különbséget jelentő játékosok nélkül. Én Allegrinek csak Padoin játszatását nem tudom megbocsájtani, tavaly már bizonyított nem ő tehet róla hogy egyszerre cserélte ki a vezetőség a fél keretet. Remélem csak idő kérdése és beindul a csapat - egy jó formában lévő Pogbával, Marcival, Cuadradóval a középpályán.

MDaniel98 2015.09.27. 14:20:23

Ancelotti, Montella jelen pillanatban munkanélküli, és jelen állapotunkban nem fogadnék nagy összegben rá, hogy Allegri a Juvéval karácsonyozik (ez alól akkor látok kivételt, ha csoportelsőként jutunk tovább a BL-ben).

Devilke Balla 2015.09.27. 15:14:20

@RuidaRobert: Azért ne felejtsuk el hogy a héten bl-is van,arra is kell készulni,gonodlok itt most Cuadrado nem játszatására pl.

venember83 2015.09.27. 15:58:43

@Devilke Balla: annyira jól azért nem állunk ám a bajnokságban, hogy tartalékolni lehessen egy Napoli ellen. De úgy tűnik, hogy jelenleg tényleg a BL-továbbjutás az elsődleges, a tabellán elfoglalt kiesésközeli hely abszolút nem fontos.

RuidaRobert 2015.09.27. 16:28:23

@Devilke Balla: Persze, ezért nem kellett volna egy percet sem a pályán töltenie a Frosinone ellen, most pedig kezdenie.

babo0410 2015.09.27. 17:40:40

@Rikoo: Igen, végül is Marotta is lehet hülye! Csak éppen azt nem látjátok, akik megint Marotta-ztok, hogy a kp-ről elég fontos emberek sérültek, Allegri csapatának a hibája ez, és a támadósorból is hiányzik Morata. Ráadásul azért Lemina, Hernanes trequartistaként, Sandro és Dybala is nagyon jó vételek voltak. Még kicsit be kell illeszkedjenek. Dybala-nak meg még nagyon fel kell nőnie a Juve-hoz, mert látszik, ha belejön hatalmas vétel volt. És az, hogy Dybala is pl. ennyire félénken játszik, és nem mer cselezni, lőni, stb. nem Marotta meg Agnelli hibája. Ezen az edző tud változtatni. Nagy eséllyel, ha Allegrinek kellett volna beépítenie Pogba-t, ma nem lenne egy 100 millás játékos. Igaz a mostani formájában nem az. És sajnos Allegri nagy hiányossága, hogy a fiatalokat nem tudja beépíteni. Ezt már a Milannál lehetett tapasztalni. És ha nem tudja a fiatalokat beépíteni, akkor a szezonunk kuka lesz. Remélem azért megcáfol.

babo0410 2015.09.27. 17:47:09

@4Evorg: Ha elolvastad a hsz-emet, akkor észrevehetted, hogy Allegrit még mindig jó edzőnek tartom, csak sajnos a fiatalok beépítése úgy tűnik nem megy neki. Ne kötekedj, hanem olvasd el rendesen a hsz-emet. Ha meg szerinted Marotta sz.rul igazolt, javaslom inkább drukkolj a Barca-Real duó valamelyikének, az lesz a neked való akkor.

4Evorg 2015.09.27. 18:04:36

@babo0410: Te csak ne javasolj semmit! THX!

Rikoo 2015.09.27. 18:14:05

@sleepy8: nem azt mondom, hogy nem jó, de hogy nem Juventus szintű az egészen biztos. A tavalyihoz képest a közelében nincs a keret. A régi Juventushoz meg ne is hasonlítsuk. Inkább a Del Neri féléhez.

m.martin91 2015.09.27. 18:14:07

@babo0410: De miért igazolt volna jól Marotta? Hol van a klasszis irányító, aki mozgatja a csapatot, gólokat lő, gólpasszokat jegyez? Nem ez volt a prioritás? Nem ezt kérte Allegri? Hol van ez a kreatív játékos, akin az egész szezon múlott volna (így is múlik, csak rossz értelemben)? Mit keres itt a bevethetetlen Khedira? Kitől várhatják a kiszolgálást a középcsatárok? Jelenleg kik azok, akik miatt azt állítod, hogy Marotta nem igazolt szarul? Kik bizonyították, hogy Marotta jól igazolt?

Apuleius 2015.09.27. 18:21:38

@babo0410: "Ha meg szerinted Marotta sz.rul igazolt, javaslom inkább drukkolj a Barca-Real duó valamelyikének, az lesz a neked való akkor."

Mi az összefüggés a dolgok között? Ha valaki kritizálni meri Marotta munkásságát, az nem lehet igazi Juventus szurkoló, s a Real Madridnak vagy a Barcelonának kellene szurkolnia? Egy ilyen mondatért és gondolatmenetért szerintem még egy óvodai kiscsoportban is körberöhögnének. Ráadásul teljesen igazuk lenne.

Fejezd be ezt a stílust, s ne próbáld megmondani, hogy ki az igazi szurkoló, ha lehet kérni. A másik félnek ugyanúgy joga van elmondani a véleményét, mint neked, s nevetséges, hogy ezzel a dőreséggel jössz, s értelmes érvek híján kétségbe vonod mások szurkolóságát.

venember83 2015.09.27. 19:10:59

@babo0410: Barca-Real, tényleg csak ekkora a spektrum? Gondoltam, hogy nagyobb lesz a felhozatal. Kicsit ki kellene bővíteni a választékot, úgy gondolom.

sleepy8 2015.09.27. 19:20:38

@Rikoo: Jelenleg ugy allunk mint tavaly a Dortmund, jo csapatunk van csak valakik mindig serultek, ha ketten felepulnek ujabb ketto leserul. A dortmund se volt rossz csapat amikor osszel tok utolsok voltak. Ha ossze all ez a csapat, jovunk fel majd mi is mint a talaj viz. A dortmund tavaly telen allt ossze, akkor mar keso volt nekik. En bizom benne hogy Allegrinek igaza lesz, es a valogatott szunet utan ossze all az alap csapat, aztan megreggelizunk mindenkit. Nem gyozom hangsulyozni hogy 7(!) kezdo szintu jatekosunk serult, vagy nem 100%-os.

Rikoo 2015.09.27. 19:21:26

@babo0410: azt hiszed mindig igazad van. Nyár óta semmi közöd az egészhez. Ez jó keret? Attól függ mire... Védjed Marottát nyugodtan majd meglatod hova jut a klub azzal a bohóccal. 6 éves korom óta ennek a klubnak szurkolok követem minden hírét s mindent ami ezzel kapcsolatos. Próbáld magadban is a hibát keresni ne csak másokban.

@m.martin91: +1

Rikoo 2015.09.27. 19:29:33

@sleepy8: Dortmundnak full ugyanaz volt a csapata, mint most. Teljesen mindegy. A nyári felkészülés alatt az úgynevezett kezdőd játszott és míg ennél is rosszabb volt a játék. Nem gondolom, hogy egyik pillanatról a másikra tétmeccsen ez megváltozna. Marchisio, Buffon mellett a kedvenc játékosom évek óta. Mindig én védem őt a blogon. De teljesen igaza van mindenkinek aki azt mondja, hogy nem vezéregyénisége a csapatnak. Itt a kerettel van az óriási gond. Akkor lyukak vannak benne, hogy nem igaz. Egyébként még Khedira is nagyobb egyéniség Marcinál, csak az ő képességei az enyémmel érnek fel kb.

sleepy8 2015.09.27. 19:41:50

@Rikoo: Szerintem mar tavaly is jobb volt a helyzet amikor Marci jatszott Pirlo helyett. Egyebkent nem kell egyetertenunk, mindenkinek van sajat velemenye ez igy van rendjen. DE, szerintem mindenki jobban fog orulni ha nekem lesz igazam:)) igen, bizok... remenykedek, mert mast nem tudok csinalni. Nem fogom szet ekezni a kedvenc csapatomat csak mert nem megy a jatek. Pedig nagyon haragszom Allegri-re, Marotta-ra, Pogba-ra es meg sorolhatnam az embereket akik benne vannak abba hogy konnyes szemmel kell meccset neznem... Mindig pozitvan kell nezni dolgokat, mert attol hogy itt a blogon negativkodunk a csapat nem lesz jobb, csak a blog hangulata lesz szarabb:) (es a negativkodast most pont nem rad ertem)

Rikoo 2015.09.27. 21:03:54

@sleepy8: teljesen mindegy a középpálya jelen helyzetben mikor a csatársor egy kalap sz@rral ér fel.

sleepy8 2015.09.27. 21:39:58

@Rikoo: A Morata-Mandzu-Cuadrado harmasban en latok leetoseget. Nem is keveset. :D De ok is 1,5 meccsen jatszottak egyutt kb. Es a kp se mindegy, mert ha ott atszaladnak akkor a vedelem szarba van...Es eleg szepen nyeljuk is a golokat mostanaban.

Rikoo 2015.09.27. 23:35:38

@sleepy8: én nem látok semmi lehetőséget a csatársorban. Semmi kreativitás. Cuadrado ügyes, de a kapu előtt 0 ugyanúgy mint Pereyra. Mandzukicot ki kell szolgálják, Morata pedig igencsak kérdéses 3 csatáros játékkal mire képes.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása