Allegri: „A válogatott szünet után mindenki elérhető lesz”

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_1.jpgA Juventus edzője, Massimiliano Allegri véleménye szerint a klub esetében nem teljesítményválságról van szó, csupán egyszerűen eredményválság.

A bianconero csapat holnap a Napoli ellen lép pályára, és bizony az Öreg Hölgynek komoly szüksége van a pontokra, mivel eddig mindössze öt pontot sikerült összegyűjteni a bajnokságban.

„Egyértelmű, hogy valami nem működik, meg kell nyugodnunk, és összeszedettebbnek kell lennünk, amikor a befejezésekre kerül a sor.” - mondta a tréner a pénteki sajtótájékoztatón.

„A Juventus eredménykrízisben van, nem pedig teljesítménykrízisben. Vissza kell másznunk a tabella elejére.

A Sevilla elleni mérkőzés szinte döntő lehet a csoportból való továbbjutás szempontjából.

A Napoli elleni meccs nem döntő, azonban ez rendkívül fontos hét. Lelkesnek, nyugodtnak és könyörtelenek kell, hogy legyünk. A csapat egyetlen részében sem csalódtam. Megérdemeltünk volna további négy vagy öt pontot, hiszen minden adott.

Tavaly az emberek szkeptikusak voltak az érkezésemet követően, azonban csak az eredmények számítanak, illetve a mérkőzésen mutatottak.

Nehéz időszakokban a tettek sokkal hangsúlyosabban jutnak érvényre, mint a szavak. A feladatunkkal kell foglalkoznunk, és eredmények segítségével kell kimásznunk a gödörből.

A kritika a munkám részét képezi. Tisztában vagyok azzal, mire képes ez a csapat, ezért nyugodt vagyok.

Karácsonykor majd megtippelem, hol végezhet a Juventus, addig minden bizonnyal a tabellán máshol fogunk elhelyezkedni.”

A holnapi meccsel kapcsolatban a tréner elmondta, hogy Simone Padoin kezdhet a sérült Stephan Lichtsteiner helyén szombat este.

„Martín Cáceres szerda óta dolgozik velünk. Sami Khedira szombattól csatlakozik hozzánk, Claudio Marchisio pedig a válogatott szünetet követően.

Álvaro Morata szombattól lesz elérhető, Simone Padoin pedig jobb szélen játszhat majd, ő mindig jól teljesít, amikor lehetőséget kap.

Simone Zaza és Paulo Dybala egyaránt jól teljesített a Frosinone ellen. Csalódottak vagyunk az eredmény miatt, ám mindketten jól játszottak.

A válogatott szünetet követően, amikor a teljes keretből válogathatok, sokkal nagyobb tapasztalattal fog rendelkezni a pályára küldött csapat. A csapat értéke nem változott.

A Napoli kiváló csapat, támadórészleg szempontjából a Serie A legjobbjai közé tartoznak játékosállomány tekintetében, Maurizio Sarri jó munkát végez.

Sok pontot veszítettünk, olykor többet érdemeltünk volna, azonban munkával javulhatunk. Jobban kell védekeznünk, illetve jobban kell koncentrálnunk, azonban nem szabad a tavalyi évhez mérnünk magunkat, ez teljesen más helyzet.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr857823602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MarekCsont 2015.09.25. 13:33:25

Asamoahról már úgy beszélnek mintha nem is lenne a csapat tagja... Elég érdekes, tud róla valaki valamit?

stevenh 2015.09.25. 13:35:10

@MarekCsont: Én úgy tudom, hogy már edz, dehát ez ilyen hatalmas vakfolt, hogy vele mi a fene van

mpite 2015.09.25. 13:36:34

@MarekCsont: Az előző nyilatkozatában Allegri említette, már ő is edzésmunkát végez tudtommal, de hogy mikor térhet vissza, az jó kérdés...

Juvegaspy 2015.09.25. 13:59:46

Jaj de tudtam h Padoint fogja jatsztni :)

börb 2015.09.25. 13:59:56

Ha Padoin és Cáceres is a pályán kezd, én lehet elgondolkodok, hogy nézzem e :(

Apuleius 2015.09.25. 14:04:50

"Simone Padoin pedig jobb szélen játszhat majd, ő mindig jól teljesít, amikor lehetőséget kap."

Nagyszerű ötlet emberhátrányban kezdeni egy Napoli elleni meccset idegenben. Ennyire azért nem tűntünk magabiztosnak eddig. Ha ezt a korszakos zsenit akarjuk játszatni, inkább küldjük ki a Primavera csapatot, s pihenjünk rá a Sevilla elleni BL-meccsre. Már csak 279 nap van hátra a szerződéséből!

Leram7 2015.09.25. 14:15:05

Asamoah sérülése infok kapcsán olyan, mint Pepe serülése. Reméljük visszatér Marchisioval együtt.

mpite 2015.09.25. 14:20:50

@Apuleius: Én nagyon várom a Padoin-Insigne/Mertens csatát. Simán lefutja őket, becsúszva szerelve megszerzi a labdát, majd előresprint és egy hajszálpontos beadásából után Zaza gólt fejel. Ez a mi Pideonunk. Ja nem.

Ádám.84 2015.09.25. 14:21:04

@Apuleius: a kérdés az, hogy jobb a három védős védős rendszer Cuadradoval (mint wingback), vagy a négy védős rendszer Padoinnal. Persze az lenne a legjobb, ha Caceres lenne a jobb bekk.

Ádám.84 2015.09.25. 14:22:56

@Leram7: milyen infók alapján? Én azt olvastam, hogy megvizsgálta egy specialista és azt mondta, hogy meggyógyult és edzhet, ez persze nem azt jelenti, hogy rögtön vissza is térhet a pályára, egy év kihagyás nagy idő.

m.martin91 2015.09.25. 14:26:23

Remélem, 3-5-2-ben játszunk majd.

JuventusFanatikus 2015.09.25. 14:29:36

Ettől féltem, hogy Padoin kezd.Ez úgy jön ki, hogy Padoin a kulcsember mert a legfontosabb meccseken játszik, de egy Frosinone ellen nem játszik.Nem tudom, hogy Allegri mit szed, hogy azt mondja, hogy Padoin jól telyesít.

Apuleius 2015.09.25. 15:00:03

@Ádám.84: A taktikai felállás ebben az esetben teljességgel másodlagos, emberhátrányban nem állhatunk ki egyetlen mérkőzésre sem. Padoinnak semmi helye egy első osztályban szereplő csapatban, főleg nincsen a Juventusban. Egy Padoin nélküli felállásban, legyen az akár a létező legvadabb felállás, nagyobb esélyünk van a győzelemre, mint egy olyan variánssal, amelyben Padoin a pálya közelében tartózkodik. A Juventus csúnya mélyrepülésben van, nem kellene ezt még Padoinnal, s így önként vállalt emberhátránnyal tetézni. Padoin egy vicc, ha pedig Allegri a kezdőcsapatba rakja, Allegri is egy vicc lesz.

sleepy8 2015.09.25. 15:05:07

Asamoah allitolag nem sokata bevetheto lesz. Nem lenne rossz vegre egy Asa-Marci-Pogba kp-t latni a palyan. Mondjuk ha Pogba igy folytatja siman levagnam a padra...

@JuventusFanatikus: a kp-n ertekelhetetlen volt, de azert szelso vedonek nem olyan rossz. Nyilvan a tamadasokhoz semmit nem tesz hozza, de azokhoz a Svajci se. Pideon mesterben csak van valami plusz, Conte kis kedvence is o volt. Nem lehet veletlen :D

kda75 2015.09.25. 15:20:05

@Apuleius: Milyen 279 nap.Úgyis elé tolnak egy öt éves szerződést,amit fanyalogva ugyan,de elfogad.Még csak 36 éves lesz mire lejár.....

Apuleius 2015.09.25. 15:21:26

@kda75: Most ezt miért kellett???!!! Pedig már kezdett jó kedvem lenni...

Paris Hamilton 2015.09.25. 15:23:33

Az hogy miért nem működik az a bizonyos valami? Szerintem az a legnagyobb baj, hogy nincs vezér egyénisége ennek a csapatnak. Vagy van, csak az a kapuban áll és onnan nagyon nehéz irányítani egy csapatot. A meccshez meg annyit, remélem hogy a srácok felszívják magukat és megmutatják hogy a hétközi eredmény csak egy kisiklás volt és most már tényleg elindulunk felfele.

m.martin91 2015.09.25. 15:23:55

A Tuttojuvén már találgatják a felállást, jelenleg 3-5-2-re szavaznak. Barzagli, Bonucci, Chiellini hátul, két szélen Padoin és Evra, középen Lemina, Hernanes és Pogba, elöl Morata és Zaza, utóbbi a favorit Dybalával szemben.

Mitya11 2015.09.25. 15:31:31

Inkább ne nyilatkoznál...

mpite 2015.09.25. 16:24:08

@m.martin91: Aha, tehát 3-5-2 Padoinnal, ez egészen fenomenális ötlet. Plusz az is, hogy lenne egy felállás, amiben Dybalának is lenne helye, de még úgy sem kap lehetőséget. Persze várjuk meg a hivatalos kezdőt, de tavaly összesen nem volt annyi megkérdőjelezhető lépése Allegrinek, mint idén 5 meccs alatt.

Ádám.84 2015.09.25. 16:36:02

@Apuleius: azt hiszem el kell fogadnom az érvelésedet :D
@m.martin91: a Gazetta szerint is 3-5-2 lesz, Cuadradoval, Dybalával és Moratával, a védelem előtt Hernanessel (gondolom mint mélységi irányító)

venember83 2015.09.25. 16:39:47

@Apuleius: pedig eddig védted Maxit, de nyilván nem meglepő, hogy Padoin kezdetése kiakaszt. Sok értelmét én sem látom, de nem ez lenne az első ilyen húzása a mi Maxinknak idén. Mondanám, hogy hátha bejön, de ugye Padoinról van szó.

Apuleius 2015.09.25. 16:46:53

@venember83: Igen, alapvetően inkább védeni szoktam Allegrit, s meggyőződésem, hogy a jelenlegi bénázásban sokkal nagyobb szerepe van a nyári mercato minőségének és ütemezésének, mint az edzőnek (ez nem azt jelenti, hogy ő egyáltalán nem hibáztatható), azonban Padoin szerepeltetése egész egyszerűen megmagyarázhatatlan, nevetséges, vállalhatatlan és védhetetlen döntés. Pontosan olyan "színvonalat" képvisel, hogy helyette bárkit be lehetne dobni az ifjúsági akadémiáról (még a 12 éves korosztályból is), s az is mindegy, hogy az illető egyébként kapusként vagy védőként szerepel-e.

2015.09.25. 17:11:27

Én biztos nem nézem a meccset, ha ez a nyomorék pideon játszik. Egyszerűen fizikai fájdalom látnom Juve mezben.

Leram7 2015.09.25. 17:23:46

@Ádám.84: Én arra gondolok, hogy olyan rejtélyes a sérülése, mint Pepe esetében és nem tudunk semmit. Kérdés, ha ép a BL-be miért nem lett nevezve?

venember83 2015.09.25. 17:43:04

Amúgy arra nem gondol Allegri, hogy amíg a többiek visszatérnek, valaki ismét lesérül? Engem tulajdonképpen az lepne meg, ha nem így történne.

alexGicamo 2015.09.25. 19:20:48

Győzni fogunk és kész ! Érzem ! Beforgatjuk a nápolyit,mint a csirkeszárnyat a prézlibe,aztán kifütyülhetnek minket kedvükre,mikor győzelemmel,s nem utolsó sorban a 3 ponttal a zsebünkben hagyjuk el a San Paolo - t ! ... És most visszaveszek az arcomból ... :-)))
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!
FINO ALLA FINE !!!

malloy_ 2015.09.25. 21:16:31

Asamoah az utazó keretben! Végre

Ádám.84 2015.09.25. 21:58:49

@Leram7: így már értelek. Szerintem azért nem nevezték, mert nem lehetett tudni, hogy mikorra lesz bevethető állapotban, de ettől még tavaszra be lehet majd nevezni.

MdewC 2015.09.26. 11:02:05

@alexGicamo: Azért nem árt az optimizmus sem... ;)

FINO ALLA FINE

MDaniel98 2015.09.26. 16:19:58

Nem tudom merjek-e annak örülni, hogy Khedira újra bevethető lesz a válogatott szünet után, vagy sem. Padoin kezdetése egyértelmű emberhátrány, de talán év végén sikerül megszabadulnunk tőle valahogy.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása